Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-04-24 / 14. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2005. ÁPRILIS 24. A locsolási kedvezményről Előbb kérni kell, azután a mérőórát leolvasni Egy telefonáló azon háborgott, hogy ő maga a környéken élők­kel egyetemben véletlenül tudta csak meg, hogy Szekszárdon is igénybe vehető a locsolási kedvezmény. Közölte azt is, hogy a szájról szájra járó hír szerint április 15-ig lehetett leadni a víz­és csatornaműnél az erre vonatkozó igényt. Mint mondta, volt is nagy kapkodás, hogy megszerezzék, majd kitöltsék és leadják a formanyomtatványt. De felvilágosítást nem kaptak, mert sza­badságon volt az ügyintéző, s hiába töltötték ki rendesen a nyomtatványt, azt „visszadobták", mert nem írták rá - mert ilyen rubrika nem is volt - a mérőóra állását. Próbaképpen felhívtam a vízművet, ahol minden kérdé­semre megfelelő választ kap­tam. Csak ezután kerestem meg Gaál Zoltánt, a cég ügy­vezető igazgatóját. Kérdé­semre elmondta, hogy la­punkban közzétették a locso­lási kedvezményről szóló tájé­koztatást, amikor a közgyűlés azt jóváhagyta. Hozzátette, az igénybevételre való bejelent­kezést rugalmasan kezelik, bármi-kor kérhetik azt a vá­roslakók. Vagyis az említett határidő csupán ajánlott, de nem jár jogvesztéssel. Viszont a kedvezmény csak az igény­lés és annak jóváhagyása - a mérő leolvasása - után jár. Ez azt jelenti, ha valaki július elején kéri a kedvezményt, csak attól kezdve kaphatja meg. Ha előtte öntözött, azt a víz- és a csatornadíj teljes árán tette. Ide tartozik az is, hogy a mérőórát a locsolás kezdete előtt és a szezon be­fejezése után a vízmű szakem­berei olvassák le. Azzal meg semmi gond nincs, hogy az ügyintéző egy-két nap szabad­ságot vett ki. Hiszen az neki is jár. Kétszáz éve szentelték fel a római katolikus belvárosi templomot A szekszárdi római katoli­kus belvárosi templom fel­szentelésének 200. évforduló­jára jubileumi ünnepséggel emlékeznek. Május elsején a belvárosi templomban 10-16 óráig szentségimádásra kerül sor a lelkiség vezetésével, majd 16.00—16.50-ig hangver­senyt tartanak, vezényel és orgonán játszik Dibusz Fe­renc. Ezt követően 17.00 óra­kor jubileumi szentmisét celebrál, a misét Juliusz Janusz érsek, apostoli nunci­us Mayer Mihály megyés püs­pök és a meghívott papok részvételével. A Szekszárdi Római Katolikus Egyházköz­ség a különleges alkalomra emlékérmet adott ki, mely­nek egyik oldalán a belvárosi templom, másikon Szent László látható. A lakosság korrekt tájékoz­tatását célozza a napokban megjelent és a vízszámlával együtt kézbesített hírlevél. Eb­ből idézzük a locsolási mérő kialakításáról szóló részt: „A szekszárdi közgyűlés dön­tése alapján eddig bizonyos fel­tételek teljesülése esetén kére­lemre május és szeptember hó­napok közötti ivóvíz fogyasztása után 20 százalék csatornadíj­kedvezmény volt igénybe vehe­tő. 2005 évtől a szolgáltató által jóváhagyott beépítési terv sze­rint kialakítható a locsolási mellékmérő. A locsolómérőn mért vízmennyiség után a víz­díjat, valamint az alapdíjat kell megfizetni. A locsolómérő-ki­alakítás műszaki feltételeiről az ügyfélszolgálatokon nyúj­tunk tájékoztatást. Az említett két lehetőség közül csak az egyik vehető igénybe." - hm ­A megelőlegezett nyugdíj, amit később kapnak vissza* Hogyan élnek azok, akik már túl vannak aktív éveiken, s meg­élhetésük forrása a nyugdíj? Erről tartottak fórumot a mi­nap Szekszárdon a Művészetek Házában. * Dr. Aszódi Pál, a Fidesz nyug­díjas tagozatának elnöke vitain­dítójában elmondta, Magyaror­szágon az átlagos nyugdíj 60 ezer forint, ami éppen elég a létfenn­tartáshoz, s a legalacsonyabb nyugdíj, ami pár száz forinttal a 25 ezertől is elmarad, még a la­kás rezsijére és gyógyszerre sem elegendő. Dr. Szemes Ferenc, a Fidesz MPSZ nyugdíjas tagozatának Tolna megyei elnöke kifejtette, a KSH tavaly januári adatai szerint Tolna megyében 78 800-an kap­nak nyugellátást, s az átlagnyug­díj 48 ezer 200 forint. Ez alacso­nyabb mint a fővárosban élőké, de még az országos átlagot sem éri el. A nyugdíjasok nagyobb ré­sze, több mint 47 ezer, öregségi és özvegyi nyugdíjat kap. Rajtuk kívül vannak akik rokkantsági, árvaellátási, mezőgazdasági és szövetkezeti vagy baleseti jára­dékot kapnak. Említette, hogy a nőknek - akik egyébként jóval többen vannak, több mint tízezer forinttal alacsonyabb a nyugdíja, mint a férfiaknak. Beszélt arról, sérelmesnek ta­lálta, mikor a kormányfő azzal érvelt a traktorokkal Pestre vo­nulókkal szemben, hogy ha a költségvetésből a tervezettnél több támogatást fizetnének ne­kik, akkor például a nyugdíjasok pénzét kellene csökkenteni. A főorvos érvelése szerint a nyug­díjat nem a költségvetésből fize­tik, hanem azt az idős emberek dolgos éveikben megelőlegezték, s azt később csak visszakapják, így azt nem mások adójából kap­ják. Helytelenítette, hogy ezz^fe szembeállítják az időseket a fia^^ talabb generációval. Aszódi Pál viszont, mikor arról beszélt, hogy a cél, a nyugdíjakat is közelíteni az Európai Unióban kapottak­hoz, azt mondta: ebben segítene az is, ha a mai aktív keresők fel tudnák vállalni az ebből adódó többletterhet. - sz 1 ­KERTIGEP AKCIÓ! XETOM Aq ÜZLETHÁZ Szekszárd, Hunyadi u. 5., tel.: 74/512-666 FŰNYÍRÓK: AL-KO 1300 W elektr. AL-KO 3,5 Briggs gyújtós Murray Briggs 3,5 3,5 gyújtós 5,5 mulcsozós 6,0 fűgyűjtős SPÁRTA 25 motoros kasza (damil+kés) HATI motoros permetező AL-KO kerti gépek a nagy áruházakkal versenyképes árakon! Vetőmag Üzletház, ahol nem csak vetőmagot találl Nyitva: H-P-ig 8-17 óráig, Szo.: 8-12 óráig 19.990 Ft 48.800 Ft 41.900 Ft 42.990 Ft 61.900 Ft 61.900 Ft 49.900 Ft 55.900 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom