Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-01-30 / 2. szám
SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2005. JANUAR 30. Hó alatt a város Sokat beszéltek róla, a meteorológusok egy-két nappal korábbra ígérték, így, ha késve is, de a hét közepén megérkezett a tél. Kedden délután szállingózott, de éjszaka rendesen rázendített, s reggelre 8-10 centis fehér takaró fedte a várost. Szegedi Róbert az Alisca Onix-nál úgy mondta, szerencsések is voltak, mert éjfél után kellett elkezdeni a munkát a hóekéknek, szóróautóknak, s kora reggelre, mikor a forgalom megindult, már amennyire a folyamatos hóesésben lehetett - ki is takarították a várost. Először a buszok járta hegyi utakról, majd a domboldal többi utcájáról tolták le a havat, s utána jött a város többi része. Öt hóekével felszerelt szórókocsi dolgozott egész éjjel, s folytatta nappal is, s így az egyébként mérsékelt forgalomban alig volt fennakadás. A buszok eljutottak mindenhova, s a többi járműnél is Evangélium Boldogságok és bolondságok? Ki látott már boldog milliárdost? Ki látott valaha boldog diktátort? Ki látott boldog médiasztárt? Önteltet persze láthatunk eleget. Nagyképűt, fölényest, gőgösét, beképzeltet bőven termel a történelem. Na de boldogot? Hol a boldogság mostanában? - kérdezhetnénk a költővel. Pedig úgy tűnik: manapság mindenki a mi boldogságunk körül bábáskodik. Tévécsatornák versengenek a kegyeinkért, számtalan ügyes, praktikus találmány szolgálja a kényelmünket A reklámok világa percenként elénk varázsolja a földi Paradicsomot. - De nem csupán testi kívánságainkra: lelki gondjainkra is akadnak konyhakész receptek. Ám elég kimennünk az utcára, olvasgatni az emberek arcát, és mindjárt rádöbbenünk: bizony, azokra ürességet, fájdalmat, szomorúságot vésett a kor és a kór. Jézus Krisztus valami egészen más utat kínál, mint a világ, mint a reklámok. Első hallásra meghökkentő dolgokról beszél. Látszólag mindent a feje tetejére állít. Boldogok a lélekben szegények... Boldogok, akik sírnak... Boldogok a szelídek... A nyolc boldogság - tömény evangélium. Jézus egész tanításának párlata, sűrítménye. Néha úgy érezzük: annyira tömény, hogy közvetlen „emberi fogyasztásra" nem is alkalmas. Más szóval: olyan szép, hogy nem is lehet igaz. Ezeket a boldogságokat is ízlelni kell. S ha valahol, itt végre valóban megtapasztalhatjuk: aki egyszer megkóstolta, nem tud leszokni róla. Mózes a Sinai-hegyen meghirdette az Ószövetség törvénykönyvét: a Tízparancsolatot. Ne ölj, ne hazudj, ne törj házasságot - csupa tilalom. A pici gyermeknek sem sokat magyarázzuk, miért ne nyúljon forró kályhához. Elfogadja, hogy a szülő jót akar neki. Időnként azért kételkedik - ilyenkor persze megégeti az ujját. Jézus a Hegyi Beszédben az Újszövetség alapjait rakta le. A kamasznak már nem elég a tiltás. Magyarázatot kér. Célokra, eszményekre van szüksége. Mit miért tegyen. A nyolc boldogság célokat tűz elénk. Jó magasra rakja a lécet. Ez a bizalom jele: képes vagy rá, fuss hát neki! A mózesi parancsok jelzik az emberi élet zsákutcáit. Ahova kell, kirakják a „Behajtani tilos!" táblát. Jézus viszont új utakat nyit előttünk. Erre gyere - ez vezet célhoz! Olyan magaslatokra hív, ahonnét érdemes széttekinteni. Hol a boldogság mostanában? Ugyanott ahol kétezer éve. A Hegyen. A Hegyi Beszédben. Kirsch János diakónus csak a lekopott nyári gumik okoztak néha gondot. A mentők is felkészültek a télre, minden kocsiban van hólánc, s eljutottak mindenhova, mondta dr. Kovács Éva főorvos. Igaz, a halasztható betegszállítást korlátozták, hogy a mentéshez legyen elegendő jármű, ugyanis a havas úton az egyébként az átlagosnál gyorsabban haladó fehér autók menetideje meghoszszabbodott. Okozott a tél, vagy inkább annak figyelmen kívül hagyása balesetet a 6-os úton, s hogy akad jó néhány járművezető, aki felelőtlenül, fittyet hányva a hóra, rohan, azt bizonyítja, hogy a mentőt is megelőzték. A megye útjain aránylag kevés alkalommal kellett leállítani a forgalmat, Furkópusztánál, a bátai bekötőútnál, s a 65-ös úton a zombai és a kétyi emelkedőnél csúsztak keresztbe kamionok. Megelőzendő az ilyen eseteket, a rendőrség intézkedett, s a megyébe a 3 és fél tonnánál nehezebb teherautókat csak akkor engedték be, ha volt hóláncuk. - szl A petárdák betiltásáért Egyik ismerősöm újév napján gépkocsival utazott Szekszárdról Budapestre a 6-os úton. Az alig 150 kilométeren legalább tizenöt, de inkább húsz elütött állatot - túlnyomórészt kutyákat - látott, mondta megdöbbenve. Néhány magánszemély és szervezet kezdeményezésére mintegy negyven országos, megyei, illetve városi alapítvány, egyesület, szövetség, szervezet miután a témában kikérték orvosok, állatorvosok, jogászok és pirotechnikusok véleményét - megalakította a PetárdaSTOP Munkacsoportot. A szervezetfüggetlen munkaközösség népi kezdeményezésként február közepétől - két hónapon át - aláírásokat gyűjt országszerte a petárdázás teljes betiltásáért. Mint azt az egyik főszervező, Fiáth Szilvia, a Tolna Me^É| Állat- és Természetvédő Alapítw^ kuratóriumának elnöke kiemelte, a kampány nem pusztán az állatvédelem érdekeit sérti, hanem a munkacsoportot alkotó civil szervezetek által képviselt szakmai területek többségére - természet- és környezetvédelem, gyermek- és családvédelem, humán-egészségügy, szociális területek, állategészségügy stb. - közvetlenül, vagy közvetetten negatív hatást gyakorol. - hm Forum a hiányzó agrárpénzekről A tél, hagyományosan, a mezőgazdaságban a szellemi gyarapodás időszaka. Ilyenkor csend van a határban, s a gazdák bővítik ismereteiket. Ezt segítendő, a hét elején a Tolna Megyei Agrárkamara fórumot szervezett, ahol a gazdák elsősorban az unióval, s a pályázatokkal kapcsolatban kaptak információkat. Kővári László a megyei kamara elnöke azzal kezdte, az idei lesz az első teljes év, amikor már tagjai vagyunk az Európai Uniónak, s át kell tekinteni a tavaly szerzett tapasztalatokat. A fórumon ismertették a teljes uniós működési rendszert, a közvetlen területalapú kompenzációs kifizetéseket, s a pályázattal elérhető támogatásokat, a közeljövőben megnyíló 40 milliárdos fejlesztési hitelforrást, valamint az intervencióból leszűrhető káros, illetve hasznos tapasztalatokat. Többen úgy érezték, csalódtak az unióban, mert többet reméltek a csatlakozástól. Kővári László kifejtette, a történtek megfeleltek a jogosan elvárhatóknak, az lehetett a gondok oka, hogy a nem vették sokan figyelembe, hogy a kompenzációs összegeket csak év végétől kezdik fizetni, ezek mindig utófinanszírozásúak. Az is okozhatott késést, hogy a magyar intézményrendszer is küzdött a gyermekbetegségekkel és a költségvetésnél likviditási gondok adódtak. A bőséges, kiváló termés elhelyezésekor az információ hiánya és a szervezetlenség idézett elő fennakadást. Ugyanis egy szem termés sem maradt fedél nélkül, sőt vannak most is raktárak, amik üresek. Az intenek ciós rendszer, mint az unióban acszabályzó módszer, és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra nem volt megfelelően előkészítve, vagyis intervenciós raktárból volt kevés. Szóba került az agrár-környezetgazdálkodási program, aminek megvalósítása akadozik. A tavaly november 26-ig beadott pályázatokra máig nem kaptak választ a gazdák. Az ok, hogy a forráshiánnyal küzdő költségvetés az erre fordítható öszszeg egy részét más mezőgazdasági feladatok finanszírozására szándékozik fordítani. A kérdésre, hogy a korábbi szokásnak megfelelően idén is lesznek-e a tél vége felé agrártüntetések, útblokádok, a kamara megyei elnöke elmondta, elképzelhető, hogy a késedelmes kifizetések, vagy az ebből adódó körbe-tartozások kelthetnek jogos indulatokat, de hogy emiatt a termelők utcára mennek-e azt nem tudja. Mint kamarai vezető az ilyennel egyébként nem tud azonosulni, mert a megoldást, mint köztestület, az agrárkamara másként kell megtalálja. -sz I-