Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-12-05 / 39. szám

M- 2004. DECEMBER 5. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Egy nevezetes szekszárdi nap 84. „Egy marék küzdelemnek hű folytatása" > ^ Leopold Lajos dedikációja 1917-ből „Az eltávozóknak a mi agyunk nem ígérhet sem istent, sem más világot, sem feltámadást, csak egy csomó hálás emlékezést, egy marék küzdelemnek hű folytatását." Ha többet nem, ennyit talán az is remél­hetne szülővárosától, aki ezt a mondatot leírta. Leopold Lajos az évben, 1879-ben látta meg a napvilágot, amikor három európai hírű alkotót is adott Szekszárd. Rajta kívül Dienes Valéria és Dicenty Dezső született itt, ő december 5-én Leo­pold Sándor bérlő, ké­sőbbi hitközségi elnök és Krón Ottilia fiaként. A Májer-Arlow-isko­lában alapozza meg tudását. Németül és franciául ír-olvas, majd ^^aszul és angolul is ^^egtanul, de boldogul a latinnal, ógöröggel, majd az orosszal. Már 15 évesen cikket ír a Tanulók Lapjába, amely fényképes pél­daként állítja ország-világ elé a bajai cisztercita gimnázium tanulóját. Az egyetem jogi karán megha­tározó barátságot köt Jászi Oszkár­ral, Szabó Ervinnel - és a szellem igényességével. Imént idézett leve­lében írja: „Rettentő veszedelem, mikor az ember mindig csak magából merít..., vágyakozom olyan emberek után, akiknél kevesebbet tudok és nem többet." S noha e vágya mindvégig kielégítetlen maradt, mind elméleti, mind gyakor­lati téren példát mutatott. A már atyja idejében országos hírű ózsáki mintagazdaság alkalmazottai az ország legjobb béreit kapják, az ottani tejet a háború és a forradal­mak alatt ingyen isszák a szekszárdi gyerekek, s emellett több ezer öltözet ruha jut a rászorult kicsi­nyeknek. Leopold Szekszárdon az első honi szociológiai könyvtárt alapítja 1905­ben. Az 1909-ben idelátogatott Ady Endre már tudta, kihez jön: három év múlva megjelent, A presztízs című könyvét Londonban, New Yorkban és Berlinben szintén kiad­ják úttörő műként. Megyénk viszo­nyairól is szólnak alapvető tanul­mányai: a Gyárak nélkül (1907), majd a kötetben 1917-ben napvilá­got látott Elmélet nélkül. (Jellemző, hogy a németül, franciául és olaszul publikáló Leopold művének megyei könyvtári példányában ez áll: „Igaz nagyrabecsülése jeléül bátorkodik elküldeni e könyvet Schell József bárónak, a tiszteletreméltó és nobilis politikai ellen­félnek.") A világháború alatt a Vöröskereszt egyik vezetője, s tevékeny­ségéért a legmagasabb kitüntetést, a Signum Laudist kapja. Aligha­nem gyakorolhatta a könyvében Wekerlé­től idézett gondolatot: „A politikában sok olyan emberrel fogunk kezet, akivel a magánéletben nem volnánk hajlandók kezet fogni." Talán e szellemben írta le 1918-ban, még a fegyverszünet előtt: „Kelet és Nyugat közé ékelve, történelmi küldetésünk, hogy híd legyünk ellentétes érdekszférák és érzelmi világok között. A magyarság nagy hivatása, hogy úgy viselkedjék a világtörténelemmel szemben, mint tízmillió gentleman." Az ezután főleg agrárkérdéssel foglalkozó Leopold Lajos egyetemi oktatóként 1940-ig gyakorolta ezt. Nyolc évvel később, halála után Szekszárd szinte semmit nem tett érte: sem kötet, sem szülőházi emléktábla nem szól róla. E cikkhez mellékelt arcképe talán első megyénk sajtójában... Hogy is írta Babitsnak? „Ügy érzem, hogy e világnak külön logikája van, helye­sebben logikátlanságának törvény­szerűségei lehetnek." Dr. Töttős Gábor A Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat 2004. évi fordulójának támogatottjai Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése Szociális és Egészségügyi Bizottsága elbírálta a Bursa Hungarica pályázatra beérkezett pályáza­tokat és döntést hozott a 171/2004. (XI.22.) SZEB-határozatával az alábbiak szerint. Támogatottak Oláh Tibor 3500 Ft, Illés Krisztina 4000 Ft, Kiss Csilla 4500 Ft, Hencz Eszter 5000 Ft, Ferenc Mónika 3500 Ft, Kövesdi Adrienn 4500 Ft, Orbán Renáta 4500 Ft, Kilippel Zsuzsa 4500 Ft, Ranga Nóra 4000 Ft, Ranga Ivett 4000 Ft, Magyar Éva 3500 Ft, Bárány Tibor 4000 Ft, Bencze Ildikó 3500 Ft, B.tös Róbert 4000 Ft, Lukács Eszter 3500 Ft, Koller Tamár 3000 Ft, Hencz Emese 5000 Ft, Grósz Erika 5000 Ft, Grósz Krisztina 5000, Horváth Edit írisz 4500 Ft, Borgula-Szabó Ágnes Emese 3500 Ft, Stóbl Anita 4500 Ft, Kamondi Barbara 4500 Ft, Kiss Beáta 3500 Ft, Farkas Krisztián'3500 Ft, Farkas Gábor 3500 Ft, Botos Olivér 3500 Ft, Papp Csaba László 4000 Ft, Völgyi Adrienn 3500 Ft, Simon Bence 4000 Ft, Simon Levente 4000 Ft, Szijjártó Linda 3500 Ft, Kákonyi Georgina 4000 Ft, Rátkai István 3500 Ft, Rátkai Gábor 3000, Molnár Viktória 4500 Ft, Sutyák Emma 4000 Ft, Dabi Ágnes 4500 Ft, Venyercsán Zsuzsanna 4000 Ft, Ignácz Dóra 4000 Ft, Zörényi Ágnes 3500 Ft, Tkkács Anna 4500 Ft, Rónai Angyalka 4500 Ft, Takács László 3500 Ft, Kovács Klaudia Eva 5000 Ft, Bánlaki Emília 4500 Ft, Bánlaki Koppány 4500 Ft, Tamás Béla 4500 Ft, Puskás Viktor 4000 Ft, Molnár Zoltán 4500 Ft, Mácsik Nikolett 4000 Ft, Nahr Gábor 3500 Ft. Lückl Georgina 3500 Ft, Béke Nóra Mária 4000 Ft, Haiszer Ágnes 4500 Ft, Somogyi Anikó 3500 Ft, Emmert Olivér 5000 Ft, Emmert Dominika 5000 Ft, Patai Klára 4500 Ft, Reiter Simon 5000 Ft, Selyem Noémi Renáta 4500 Ft, Simon Katalin 4000 Ft, Domokos János Antal 4500 Ft, Kovács Gábor 3500 Ft, Mózes Katalin Hona 3500 Ft, Havrila Imre^Antal 4000 Ft, Szabó Norbert 5000 Ft, Kaszás Gábor 4500 Ft, Balogh Adrienn 5000 Ft, Németh Attila 4000 Ft, Németh Adrienn 4000 Ft, Somogyi Tamás 3000 Ft, Viszmeg Dóra 3500 Ft, Takács Edina 4500 Ft, Kovács János 4000 Ft, Klézl Éva 4500 Ft, Klézl Zsuzsanna 4500 Ft, Wiggand Bettina 3500 Ft, Wiggand Mónika 3500 Ft, Hunyadvári Péter 4000 Ft, Manhart Dóra 3500 Ft, Fehér Éva 4500 Ft, Marosi Ágnes Eszter 4000 Ft, Marosi Géza 4000 Ft, Ganczer Mónika 4500 Ft, Takács Zsuzsa 3500 Ft, Cseri Eszter Viktória 5000 Ft, Géczi Lilla 4500 Ft, Ribling Tamás 3500 Ft, Illés Anita 4000, Orbán Márton 4500 Ft, Kasler Balázs 5000 Ft, Csigi Péter János 3500 Ft, Buzási Veronika 4000 Ft, Aradi Gergely 3500 Ft, Hász Kata 4500 Ft, Ürmös Adél 5000 Ft, Simon Norbert 4000 Ft, Jókai Szilvia 3500 Ft, Wallacher Péter 4000 Ft, Molnár Marianna 5000 Ft, Kiss Margit 3000 Ft, Leidl Viktor 4000 Ft, Soós Károly 4000 Ft, Baka Edit 5000 Ft, Harmat Péter 4000 Ft, Doroszi Mónika 4000 Ft, Weigel Tamás 4500 Ft, Fritz Éva 5000 Ft, Király László 3500 Ft, Baka Andrea 4500 Ft, Kovács Erika 3000 Ft, Száraz Andrea 4000 Ft. -70 °C-os (1 liter) 390 Ft • (5 liter) 1900 Ft Szélvédőmosó: 2 liter (-20 °C) 350 Ft —r-s. Szekszárd, Rákóczi u. 58. —r-^ <BAK®> Telefon: 74/412-123 <BAK®>

Next

/
Oldalképek
Tartalom