Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-11-21 / 37. szám

SZEKSZÁRDI á- TASÁRNAP 2004. NOVEMBER 21. Nyelvtanfolyamok Kezdőtől a felsőfokig Beiratkozás ügyfélszolgálatunkon: H-P 8.00-16.00 KÖZPONTBAN A MINŐSÉG! Egyperces krimi Alkohol és indulat Szinte minden héten városunk­ban is történik olyan erőszakos bűn­cselekmény, amit az elkövető az al­kohol hatása alatt visz véghez, szö­gezte le beszélgetésünk elején dr. Varga Péter alezredes, a Szekszárdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztály­vezetője. Most azokról az esetekről van szó, amikor az illető a személy, illetve dolog elleni erőszakos csele­kedetét nyilvános helyen - szórako­zóhelyen, utcán - követi el, amivel a köznyugalom ellen is vét. Az alezre­des a törvényalkotót idézve jegyezte meg, hogy a kihívóan közösségelle­nes magatartás másokban riadalmat és megbotránkozást kelt. Képzeljük el, hogy éppen kávén­kat isszuk a presszóban, amikor va­laki éktelen haragra gerjedve elkez­di ütni, zúzni a „félkarút", mivel el­vesztette a pénzét. De előfordul olyan is, hogy a tetőfokra hágott hangulatra valaki poharak dobálásá­val és a bútorok összetörésével teszi fel a „koronát". Nem ritka, hogy az ittas ember nekiront a szomszéd asz­talnál ülő férfinek, mondván „sze­mezett a nőmmel". Az ilyen és ha­sonló indulati cselekményekbe nem ajánlatos beavatkozni, mert nem rit­ka, hogy a piás pasas a békítő szán­dékkal közbeavatkozóra támadva sérülést is okoz neki. Ilyenkor a leg­célravezetőbb rendőrt hívni. Megje­gyezte dr. Varga Péter, a kiszámítha­tatlan részeg akár a rendőrt is meg­támadja. Ebben az esetben a rend őrei kényszerítő eszközök alkalma­zásával és a delikvens előállításával fejezik be az intézkedést. Amikor emberünk kijózanodik, szinte semmire nem emlékszik, ám a tanúk elmondása és a tárgyi bizo­nyítékok alapján a bíróság emlékez­teti a történtekre. A vétséget elkö­vetőt alapesetben két év szabadság­vesztésre ítélheti, ha csoportosan követik el a garázdaság bűntettét, akár három évre rács mögé kerül­hetnek. - hm ­DIGOCOOP Területi Főforgalmazó és Minősített Szakszerviz - Digitális fénymásoló gépek - Irodatechnikai kellékek - Háztartási és szórakoztató^ elektronikai termékek - Számológépek - Számítástechnika www. DIGIP LAZA. h u Szekszárd, Tartsay u. 8. Tel.: 74/510-276 30/336-3813 CPU Intel® Centrino® M 1,5 Ghz 15" TFT, XGA 1024x768 512MB DDR RAM 60GB HDD 5400 rpm Combo Drive ATI Radeon Pro 9700 128MB DDR 56K, 10/100 LAN Firewire, 2x USB2.0 3 2 ^ .07;f lx PCMCIA Typll Wireless LAN Card 54mbit l^év garancia Sulinet expressz magyar cetelem Chiligreen ANGOL, NEMET SPANYOL, OLASZ, FRANCIA NYELVOKTATÁS MINDEN SZINTEN TOLNA MEGYE EGYETLEN AKKREDITÁLT*. NYELVISKOLÁJÁBAN Gericom Co. KFT íáktai u. 36. Telefon: 74/510092 Fax; 74/51CM393 GRAMMATICJS NYELVISKOLA tóra - 30% adókedveiméi Ingyenes szintfelmérés és jelentkezés ügyfélszolgálatainkon: Szekszárd, Wesselényi u. 16.2.em. (Idsposta felett) H-P: 8.00-20.00 Tolna, Deák F. u. 8. H-P: 14.00-16.30 teUfa* 74 -118 800 mobil:30 - 213 63 51 e-mail: grammatlcus@freestart.hu honlap: www.grammatlcus.hu •a DTflO *TÉLI S FELKÉSZÍTÉSI 1 AKCIÓ FÉK CENTER www.bodofekcenter.hu *TÉLI S FELKÉSZÍTÉSI 1 AKCIÓ 7100 Szekszárd, Szluha Gy. U. 4-6. Telefon: 74/410-540 E-mail: bodofekcenter@axelero.hu Méretek BF Goodrich Firestone Bridgestone 10,990 Ft 12,990 Ft 16,990 Ft 16,990 Ft 18,990 Ft 12,990 Ft 15,990 Ft 18,590 Ft 19,990 Ft 22,990 Ft 14,590 Ft 15,990 Ft 21,990 Ft 22,590 Ft 26,990 Ft 14,590 Ft 16,990 Ft 21,990 Ft 23,990 Ft 26,490 Ft Michelin A legolcsóbb ajánlat 14,590 Ft 16,590 Ft 20,990 Ft 22,590 Ft 24,990 Ft 8,590 Ft 9,990 Ft 11,590 Ft 12,990 Ft 14,590 Ft uui. uniói uiwiuiiiwuii pivuiium natvguiiao LWHI ^uiiiiauiuiiv a készlet erejéig és mi meglepjük önt egy garnitúra hólánccal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom