Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-02-15 / 4. szám

SZEKSZÁRDI 2004. FEBRUÁR 15. # ULNUHKUI msarn4p vasárnap m ssMoatoa smm^I Lozsányi Tamás orgonaművésszel Az idei esztendőben a kultúra napján, a három civil szervezet által alapított Tolnai Bárka Művészeti Szalon, a Keresztény Értelmiségiek Tolna Megyei Szövetsége, valamint a Tolnai Kézjegy Egyesület - díjakat, munkásságuk elismeréséért a Művészetek Házában a következő művészeknek adták át: Acsádi Rozália Pakson élő költőnek, Stekly Zsuzsanna Bonyhádon élő tűzzo«

ncművesnek, Lozsányi Tamás orgo)űvésznek, valamint a kultúrát tágató: RUhl Gizellának és Dombai Gyulának. Vendégem a Gemenc preszszóban Lozsányi Tamás orgonaművész, a Liszt Ferenc Művészeti Iskola tanára. - A kitüntetés átvételekor nagyon komoly voltál. Ennek okáról később kérdeznélek, először arról, hogy mikor kerültél kapcsolatba a zenével, mert aki ismer, annak néha az az érzése, hogy a zongora vagy orgona „padra" születtél... Honnan indultál ? - Születni Szekszárdon születtem a kórházban, viszont bátaszéki származású vagyok. Édesanyám női fodrász volt, ma már nyugdíjas. Édesapám a «

iparban dolgozott, os nagyon fiatalon sztettük őt, 13 éves voltam akkor. Nővérem, Éva családos, jelenleg a Garay Gimnáziumban németet tanít, és saját szakfordítói irodája van, valamint két fiú gyermeke most érettségiznek. Az általános iskolát Bátaszéken végeztem, s egykori tanáraim között vannak olyanok, akik ma kollégáim. Akire szeretettel emlékezem, Sümegi Mária tanárnő, sajnos már szintén nem él. S most a zene... A nővérem zongorázott, ami engem nagyon vonzott, s így még az általános iskola elkezdése előtt, nem zeneiskolai körülmények között, Szabó Gyöngyi néninél kezdtem el zongorázni. - Ez volt a zongorával való megismerkedésed, s mikor lépett be az életedbe a nagy „szerelem" az orgona? - A bátaszéki katolikus templomban a kántor, Csukor Árpád 3. osztályos koromban elkezdett orgonán tanítani, így párhuzamosan ismerkedtem és tanultam a két hangszeren. Az ő hatására kezdtem el a Szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskolában a tanulmányaimat, ahol Kékesi Mária nagy lelkesedéssel és odaadással tanított, s bár akkor gyermekként még nem láttam, nem érzékeltem, most mint tanár, tudom már, hogy mennyivel több időt és energiát fordított a tanításomra, mint ami kötelező lett volna. - Ennek az eredménye meg is lett, hiszen a következő iskolába, nem is volt olyan egyszerű, a bejutás... de nem neked... - Miután az orgonával akkor már nagyon „jóban" voltam, s az országban két helyen lehetett továbbtanulni ezt a hangszert, felvételiztem a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. A velem együtt felvételizők nagy része már érettségizett volt, s akkor tapasztaltam meg, hogy milyen nagy szerencsém volt a zongora-felkészültségem, valamint hogy sok időt töltöttem orgonázással. Ezek eredményezték, hogy elsőre sikerült a felvételi, ami nagy öröm volt számomra. - Kik voltak a tanáraid, s hogyan emlékezel vissza rájuk? - Lehotka Gábor volt a tanárom, aki akkoriban az ország első számú orgonaművésze volt és Fekete-Győr István tanár úr, aki zeneszerzés tantárgyat tanított. - Az érettségi után nem volt kérdéses, hogy a következő lépés a Zeneakadémia?! - Aki a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett, , annak „elérhető" cél volt, hogy sikeres felvételi vizsgát tegyen a Zeneakadémián. - Tamás! Nagyon korán kerültél el a nagyvárosba. Elszakadni a család tói. az otthontól, a barátoktól és még sorolhatnám. Ezek hiányával, hogy birkóztál meg a fővárosban? - Voltak nehéz pillanataim, különösen azért, mert abban az időben még hatnapos tanítási hét volt, s így kéthetente utaztam csak haza. Albérletben laktam, s a rengeteg ember között magányosnak éreztem magam. Párhuzamosan ezzel az érzéssel, óriási élmény volt, a város széltében hosszában való - BKV-val történő - átutazása, megismerése, s máig is szeretek Budapestre járni. Arra az időszakra esett édesapám sajnálatosan korai halála, s akkor felbecsülhetetlenül sokat jelentett, és nagy segítséget nyújtott számomra Czira Zsolt és családja. - Most a beszélgetésünk közben pedig kiderült, hogy 1989-ben diplomáztál a Zeneakadémián s ettől az évtől tanítasz a Szekszárdi Zeneiskolában. - Amiért Szekszárdot választottam, abban nagy szerepet játszott az, hogy a Művészetek Házában, Méry Eva igazgatósága alatt megépült 1989 tavaszán a Jemlich orgona, Lehotka Gábor szakmai irányításával. Az elmúlt években Baky Péter igazgatása alatt ez a nagyszerű orgona korszerűsítésen esett át. Ez a hangszer lehetőséget adott arra, hogy Liszt Ferenc teljes életművét bemutathattuk Deák László orgonaművész barátommal. - Tanítasz és koncertezel... - A Zeneakadémián szerzett diplomám a zeneelméleti tárgy oktatására és arra jogosít fel, hogy orgonamű vészként koncertezzem. - Ez egy rövid, tömör meghatározás volt. Aki hallott már koncerten játszani, az tudja, egy dologban nem ismersz tréfát, a maximális felkészülésben, s amikor orgona előtt ülsz, megszűnik számodra a külvilág... - A zeneművekből való felkészülés során rá kell találni arra a hullámhosszra, amelyben vélhetően a zeneszerző a zeneművet megalkotta, s ezáltal közvetíteni azokat az érzelmi tartalmakat, amelyeket a zenemű hordoz. - A koncertjeiden ott áll egy csinos fiatal nő... - A feleségem, Molnár Márta gitártanár, aki a szekszárdi tartózkodásom kezdetétől segítőtársam. Ő már akkor hitt bennem, a tehetségemben, amikor még arra komoly visszajelzések nem voltak. - Nagy fiatokat, Somát két oldalról „fertőzitek"... Zongora, orgona, gitár? - A Garay Gimnáziumban 7. osztályos, az utóbbi években rendszeres közreműködője a hangversenyeimnek. Nagy öröm, s élmény számára, hogy amikor az ország különböző helyein fellépek, a legkülönbözőbb méretű és minőségű hangszereket kipróbálhatja, megszólaltathatja. A közelmúltban pedagógiai tevékenységem legkomolyabb eredményeként Soma az országos zongoraverseny döntőjébe is bejutott. - Melyek voltak eddig a legnagyobb kihívást, sikert hozó koncertjeid? - Legnagyobb kihívás a szekszárdi közönség előtt játszani, amikor a hallgatóság között ismerősök, kollégák, barátok ülnek. Ezenkívül különösen nagy megtiszteltetés volt számomra Budapesten koncertet adni, így 1995-ben a Deák téri evangélikus templomban, illetve az 1997-ben a Mátyás-templomban játszhattam. A 2003-ban, Budapesten, a Belvárosi templomban adott önálló hangversenyemen, Soma fiam is fellépett. Felemelő érzés volt. - Mi az, amire most készülsz, hol és mikor hallhat a közönség legközelebb? - A legközelebbi feladatom pedagógusi, Ifjúsági Hangverseny-sorozat, öt iskolai csoport részére, ahol zongora, orgona, csembaló hangszereket mutatunk be, február 18-19-én, a Művészetek Házában. - Néhány évvel ezelőtt nagy sikeretek volt Orbán György előadóművész barátoddal, amikor Babits Mihály: Jónás könyvét XX. századi orgonaművek környezetében mutattátok be. Hasonlóra készültök? - Megérezted vagy kitudódott? Orbán Gyuri barátom tervei szerint a nagyböjtben egy közös estünkre kerül sor, a helyszín szintén a Művészetek Háza lesz. - S most kicsit faggatnálak a randevúnk apropójáról. Magas szintű művészi munkásságodért kitüntettek. Most térnék vissza arra a komoly arckifejezésedre, amit a kitüntetés átvételekor láthattunk... - Az ember sokszor bizonytalan a saját tevékenységét illetően. Még a világhírű Glenn Gould zongoraművész is úgy gondolta, hogy a koncert intézményét tulajdonképpen a zenésztársadalom tartja fönn önmaga számára. Magam is sokszor gondoltam arra, hogy a koncertek önmagunk folyamatos megmérettetéséről, újabb és újabb kihívások, feladatok leküzdéséről szólnak. A díj viszont ennek a gondolatnak az ellentételezése, vagyis egy megerősítés a közönség, a befogadó ember oldaláról. Nagy hálával gondolok azokra, akik rám gondoltak. Megtiszteltetés, hogy abba a sorba kerülhettem, ahol a sort Hűsek Rezső, Cziffra-díjas zongoraművész vezeti. Másfelől újabb lendületet ad, hogy még magasabb szinten, még nagyobb kifejező erővel igyekszik az ember a kö' zönség elé lépni.