Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-11-14 / 36. szám

SZEKSZÁRDI r uuuuuun VASÁRNAP 2004. NOVEMBER 21. VASÁRNAP M Ami egyik ember számára „szemét", —az a másiknak az életet jelenti — „Az Év Állatvédelmi Díját" a Magyar Állatorvosi Kamara minden évben annak a szervezetnek ítéli, amelyik az állatok védelmében a legtöbbet tette. Tavaly a veszprémi állatkert kapta, mert a barna­medvék tartási körülményeit jelentősen javították. Idén a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány lett a kitüntető d(j tulaj­donosa, mert „az állatkínzás büntethetőségének törvényszintre emelésében az Önök szerepe vitathatatlan, még ha annak eredmé­nyességét többen is a maguk sikerének érezték". Az alapítvány két elkötelezett, fáradhatatlan, megszállott és maximalista... vezetőjé­vel, Fiáth Szilviával és Nagy Piroskával beszélgettem. - Meglepte a hölgyeket a jeles el­ismerés, amelyet minden évben csak egyetlen szervezet, vagy ma­gánszemély kaphat meg? Fiáth Szilvia: - Igen, megle­pett, mert csak akkor szereztünk róla tudomást, amikor a kamara értesített a döntésről és az át­adás időpontjáról. Azt gondo­lom, hogy ma Magyarországon egy állatvédő ennél értékesebb szakmai elismerést nem kaphat. - Rengetegen gratuláltak, ugye? Nagy Piroska: - Ismerősök ál­lítottak meg az utcán, megszám­lálhatatlan, mennyien telefonál­tak mindkettőnknek. Talán a leg­jobban az esett, amikor egyik kö­zépiskolai tanárnőm felhívott, s az elismerő szavaihoz fűzte, hogy kinézte belőlünk azt a ke­mény és komoly munkát, amiért ilyen rangos elismerésben része­sülhettünk. -Az aláírásgyűjtést Önök indí­tották, s az országban mintegy négyszázezren írták alá az íveket. Azóta állatkínzás miatt már szüle­tett bírósági ítélet. F. Sz: - Több ítélet is született. Számunkra a legfontosabb az a négy hónapi fogházban letölten­dő szabadságvesztés, amit a Bé­kés megyei tanyavilágban élő férfire szabott ki - igaz, még csak első fokon - a bíróság. Az illető két kutyát bedobott a kútba, megvárta hogy elpusztuljanak, majd elásta őket. Nyolc hónapot kapott két évre felfüggesztve az a Tamási környékén élő férfi, aki ellés előtt álló kutyája hasát fel­metszette. Elpusztult mind a 11 kiskutya és az anyaállat is. Az utóbbit azért tartom enyhe bün­tetésnek, mert ez az ember már többszörösen visszaeső. Mi fo­lyamatosan azon vagyunk, hogy az állatkínzásért szigorúbb bün­tetést kapjanak az elkövetők. Nyilván az amerikai „szintet" nem fogjuk elérni. Éppen most olvastam, hogy négy év börtön­büntetést kapott valaki azért, mert hagyta, hogy éhen haljon mind a négy kikötözött kutyája. - Hogy telik egy hétköznapjuk? N. P: - Fél hét körül kelek, majd megsétáltatom a két kutyá­mat. (Mindkettő uszkár. Egyiket egy" tenyésztőtől vásároltam. Szegénynek fél torka van, ezért elaltatták volna. A másikat nyolc éve találtam kikötve a vasútállo­másnál.) Séta után indulok dol­gozni a kórház szocioterápiás és rehabilitációs osztályára. Utána ismét séta hármasban, majd Szil­közcélú munkások. Sajnos, ezért nagyon kevés pénzt kapnak. Őket a polgármesteri hivatal fi­zeti. - Miért, Szilvia és Piroska na­gyon sok pénzt kap? N. P: - Nem, mi ingyen végez­zük ezt a munkát, mert vállaltuk. De az önkéntes segítőink sem kapnak egyetlen fillért sem. Pe­dig megérdemelnék. Van egy kö­zépiskolás leány, Budai Kriszti­na, aki 12 éves korától rendsze­resen jön a menhelyre, etet, itat, mindenben segít, ahogyan a ná­lunk fiatalabb pedagógus hölgy, Soós Eszter is. A rend kedvéért megjegyzem, olykor vannak köz­érdekű munkásaink is, akik pél­dául nálunk dolgozzák le a pol­gármesteri hivatal által kirótt szabálysértési bírságot. vivel együtt kimegyünk az állat­menhelyre, illetve intézzük a te­lefonon bejelentett, az állatvéde­lemmel kapcsolatos ügyeket. Fo­lyamatosan csörög mindkettőnk telefonja... A szombatok hason­lóan indulnak, mint bármelyik hétköznap. Ám nem a munkahe­lyünkre, hanem a menhelyre me­gyünk, s ott vagyunk délután öt­hatig. F. Sz: - Szinte ugyanígy zajla­nak a napjaim. A kutyasétálta­tást követően reggel 9-től dél­után ötig dolgozom a Tourinform Irodában. Ezután vagy a menhelyre megyek, vagy a bejelentések után járunk, illetve olyankor ellenőrizzük, jó helyre adtuk-e a menhelyről - ahova Szekszárdról fogadunk be állato­kat - elvitt kutyákat. Megjegy­zem, az állatkínzásokkal kapcso­latos ügyek vizsgálatát és hivata­los útját az egész megyében nyo­mon kísérjük. - Kik segítik a munkájukat? N. P: - A menhelyen rengete­get dolgoznak a közhasznú és - Lehet egyszerre kétszáz ku­tyát szeretni? F. Sz: - Persze, hogy lehet. Va­lamennyit más-más tulajdonságá­ért. Az egyik játékos, a másik sze­retetre éhes, a harmadik ragasz­kodó, a negyediknek valamilyen fogyatékossága van, vagy öreg és beteg. Mind a kétszáz kutyát sze­retjük, s nagy fájdalom, ha elve­szítünk egyet. Olyankor azzal vi­gasztaljuk magunkat, hogy a menhelyen jó élete volt. N. P: - Több kutya, mielőtt hozzánk került volna, szenve­dett, mert gazdája félméteres láncon kikötve tartotta. Amikor meghozzuk és elengedjük őket, egész nap futkároznak, a saját árnyékukat kergetve. Felszaba­dultságukban azt se tudják, mit csináljanak. Azt nem mondom, hogy nálunk paradicsomi körül­mények vannak, de rendszere­sen rendes ételt kapnak a befo­gadott állatok, fürdetjük őket, foglalkozunk velük, játszhatnak egymással, ha betegek lesznek, kijön az állatorvos. - Előfordult, hogy megfenyeget­ték Önöket? F. Sz: - Nem is egyszer. De nem féltünk, mert egyedül nem megyünk sehova. Vagy kettes­ben, vagy fiúk kíséretében indu­lunk útnak. - Két hölgy... ? F. Sz: - Mindig van nálunk ka­mera, fényképezőgép és mobil­telefon. Ha egyikünket netán el­kapnák, másikunk telefonálna. N. P: - Éppen a napokban akart megverni bennünket egy hölgy, mert szerinte az ő jólété­vel is foglalkoznunk kellene, nem csak az állatokéval. Megj^k gyezte, hogy ő nyugodtan éh^^ tetheti az állatokat, mert neki sincs mit ennie. Mondtuk, csök­kenteni kéne az állatok létszá­mát, s akkor mindannyiuknak jobb lenne. - Régen nem lehetett állatkín­zásról hallani, most meg - a szi­gorú törvény ellenére is - egyre gyakrabban. F. Sz: - Minden parasztem­bernek megvolt a józan esze. Ha nem volt elég pénze takar­mányra, levágta, vagy eladta a jószágot. A gazdálkodó megbe­csülte az állatokat, mert azok­ból élt. A sertésből pénz, vagy élelem lett, a kutya őrizte a portát, a macska megfogta az egereket. Nagyon agresszív a mai társadalom. Kutatások eredménye igazolja, hogy aki állatot kínoz, az legközelebb emberre megy. Ez megszívok lendő! Amerikában, a börfl^ nőkben végzett felmérésből ki­derül, hogy a gyilkosok és a kü­lönböző erőszakos cselekmé­nyeket elkövetők nyolcvan szá­zaléka gyermekkorában állato­kat kínzott. -Jut idejük szabadságra men­ni? N. P: - Egy-egy hétre eluta­zunk, de kizárólag fölváltva. Egyszer együtt nyaraltunk, de csak Domboriban, hogy szük­ség esetén haza tudjunk jönni. F. Sz.: - Jó lenne, ha több nyugat-európai országhoz ha­sonlóan Magyarországon is al­kalmaznának valamilyen alap­ból száz, vagy kétszáz főfoglal­kozású állatvédőt. Mi - egye­temben a hasonló alapítvá­nyokkal - valamennyien dol­gozunk, hiszen valamiből meg kelj élni. Munka után pedig következik a rohangálás, az élelemszerzés, az intézkedés, a pályázatok írása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom