Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-11-07 / 35. szám

2004. NOVEMBER 7. ERDEKLI? BEMUTATJUK! s orozatunk legutóbbi részében úgy fogalmazott Bozsér Gábor karosszérialakatos-mester, hogy ismeretségük elején a fiatalokra nem mindig jellemző gondolkodásmódja, kiszámíthatósága és munkaszeretete ragadta meg Mercz Gáborban, aki egy gépipari, kereskedelmi cég résztulajdonosa. Ezért ajánlotta, faggassam őt. A tradícióba mindig lehet kapaszkodni - Bozsér Gábor említette, hogy amikor még csak együtt jártak feleségével, ön már a jövőt tervezve családi ház építésébe kezdett Harcon. - Valóban egyedül kezdtem el az építkezést, de a házat már barátnőmmel, ma már feleségemmel, Anitával együtt fejeztük be. - De nem ott laknak? - Nem. Néhány év után beköltöztünk ^tzekszárdra, ahol kezdetben albérletben laktunk, mire megtaláltuk a kényelmes, s minden tekintetben megfelelő lakást. Itt neveljük gyermekeinket. - Kislányunk, Maja két hónap múlva lesz ötéves, Marcell pedig három és fél esztendős. - Felesége egyéni vállalkozó. Róla azt hallom, roppant ügyes és tehetséges. - Ez pontosan így van. Egyéni vállalkozó, a belváros kellős közepén működtet egy bálás butikot. Ebbe a tevékenységbe szinte tőke nélkül fogott bele, illetve az utolsó petákját is bele tette. Kezdetben autója sem volt. Gondolhatja, hogy ilyen körülmények között milyen keserves, már-már reménytelen volt a kezdet. De ő kitartott, noha látta, nem egyszerű még nagy szorgalma ellenére sem egyről a kettőre jutnia. De neki lett igaza, mert tehetsége okán egyre jobban alakultak a dolgok. Idő múltán könnyebb lett a helyzete, miután a pécsi vásárban - amikor már •

(indenki nyugati autókkal járt - vettünk eki egy Trabantot. - Elárulja, miért mosolyog? - Hogyne. Anita teljesítőképességére gondoltam. Elfoglaltsága mellett nagyon jó anyuka, remek háziasszony és még tanul is. A Pécsi Tudományegyetem főiskolai karának művelődésszervező szakán a negyedik félévet végzi. - Magukra mondják, igazi összeillő pár. - Mi is így érezzük, hisz akaratunkból fakadóan mindig egy szekeret toltunk. Visszatérve az építkezésre, azért Harcon vágtam bele, mert vidéken anyagilag könnyebb. Pedig mindig városlakó, úgymond „paneles" gyerek voltam. Persze, építkezni, lakást vásárolni jórészt csak szülői támogatással lehetséges. Szüleim anyagilag, erkölcsileg és fizikailag is segítettek. Amikor Anitával komolyra fordultak a dolgok, ő is minden megtakarított forintját a „házba" tette, apósom pedig rengeteget dolgozott az építkezésen, ami mindannyiunk számára kihívást jelentett. - Ön a Garay gimnáziumban érettségizett. Miért nem tanult tovább? - Az érettségi vizsgát 1989-ben tettem le. A gimnáziumi négy év szép volt, de nem úgy tanultam, ahogyan a mostani eszemmel tenném. Szüleim ugyan kapacitáltak a továbbtanulásra, én viszont amellett döntöttem, szakmát tanulok. A minden iránt érdeklődő és fogékony apám géplakatosként dolgozott a műszergyárban. Nem mondta, hogy kövessem, én mégis olyasmit tettem, mert úgy gondoltam, a tradícióba mindig lehet kapaszkodni. így esztergályosnak tanultam a pécsi 500-as Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Érdekelt és tetszett is ez a szakma, amelynek „kiváló tanulója" lettem, így elméletből nem kellett vizsgát tennem. Később, 2001-ben ugyancsak Pécsett elvégeztem a gépipari technikumot. - Kétkezi munkával könnyen el tudott helyezkedni? - Szakmunkástanulóként a műszergyárban voltam gyakorlaton, majd megtapasztaltam, milyen pályakezdő munkanélkülinek lenni. Nagyon rossz volt. Később sikerült elhelyezkednem a húsipari rt.-ben, ahol jó álláslehetőséggel kecsegtettek. Megjegyzem, akkoriban mindenütt eluralkodott a bizonytalanság... - Mégis visszament - utólag nézve nagyon helyesen döntött - a műszergyárba. - Igen, nyolc hónap letelte után kaptam az ajánlatot. Igaz, a pénz kevesebb volt, ám a lehetőség jóval nagyobb. Mechanikus gépekkel meglehetősen bonyolult és szutykos munkát végeztem. Fizikailag nem volt különösebben megterhelő, de többet kellett gondolkodni. Kerek öt évet húztam ott le. - Azon gondolkodom, honnan gyűlt öszsze annyi pénze, hogy belefogjon az építkezésbe. - Nézze, gimnazistaként minden nyáron dolgoztam, s már az akkor keresett pénzt egy részét félretettem. Amikor állásom volt, nem szórtam két kézzel a forintokat, hanem gyűjtöttem. S még a műszergyárban dolgoztam, másodállásban elkezdtem vállalkozni. Mint egy vándoriparos, jártam a cégekhez gépeket javítani. Folyamatosan kialakult a megrendelőköröm, ami egyre bővült. Mivel nem szerettem késni a munkákkal, amiből egyre több volt, magam is egyéni vállalkozó lettem. Édesapám szakmai tanácsaival, ötleteivel rengeteget segített, s teszi ezt a mai napig. A segítségnél tartva... nagymamámra és anyukámra is rendszeresen számíthattunk, sokat és szeretettel foglalkoztak gyermekeinkkel. Sajnos mindketten örökre elmentek... Anyukám éppen elment nyugdíjba, amikor kiderült, hogy beteg. - Bátyjával közös céget alapítottak. Ha jól tudom, gépipari, kereskedelmi kft.-t. - A volt KSZE területén, a Mátyás király utcai oldalon egy német cégtől béreljük a csarnokot. Zsolt, vagyis a bátyám Dunaújvárosban gépész-üzemmérnök szakon végzett. Egy volt csoporttársa többször említette neki, hogy gyártókapacitásban igencsak hiányuk van, folyamatosan adnának munkát. így 2001. januárjában megalapítottuk a kft.-t, ahol megrendelésre fémalkatrészeket, részegységeket gyártunk, s már van egy alkalmazottunk is. - Hány órát dolgozik naponta, s hogyan oszlik meg munkaideje? - Megvan a napi 12 óra. Hetvenszázalékban kétkezi munkát végzek, a többit szervezésre és ügyintézésre fordítom. - Érdeklődik a politika iránt? - Természetesen. De nem idegeskedem rajta, mert a politika nem a mi játszmánk. -Javaslata? - A húsiparnál Reitziné Hollendus Zsuzsanna volt a főnököm, akit nagyra becsülök kitartása és szorgalma miatt. A cég felbomlása után ő egy fejlődő céghez pályázott, ahol mára már dél-magyarországi vezető lett. V. Horváth Mária