Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-10-10 / 31. szám

SZEKSZÁRDI 2004. OKTOBER 10. VASÁRNAP £ Felszámolják a vasút melletti sátorvárost Hova menjenek a hajléktalanok? A szállót elutasítják - Fertőzésveszély - Elefánt kokárdával A hajléktalanszállóhoz közel, a MÁV tulajdonában levő bozótos területen három ével ezelőtt verték fel sátrukat az első hajléktalanok. Mivel e rész háborítatlannak tűnt, egyre többen eszkábáltak maguknak lemezekből, fóliából, kidobott deszkából szegényes hajlékot. Ma már ott három siralmas kolónia létezik. A MÁV birtokvédelmi kérvényt nyújtott be a városhoz, így hamarosan felszámolják a sátorvárost. Elég nehéz a bozótoson át bejutni a hajléktalantáborba. Felgyülemlett szemét, sűrű bozót akadályozza a normális lépéseket. Sőt, arra is figyelni kell, nehogy kutyaürülékbe lépjünk. Elérve az első telepet, szörnyűséges kép tárul elénk. A fák ágai tartógerendául szolgálnak a sátraknak, kalyibáknak. Két-három méterrel arrébb óriási szemétkupac, középen egy kürttel felszerelt kályha, rajta ütött-kopott lavór. A lakók, akik legalább húszan vannak, a néhány négyzetméternyi üres, hepehupás placcon álldogálnak. Várják a hivatalos személyeket, hiszen jövetelükről időben értesítették őket. A hét közepén a helyszínen megkezdődött a birtokvédelmi eljárás. A polgármesteri hivatal, a MÁV, az ÁNTSZ, a hajléktalanszálló képviselői pontban tíz órakor meg is érkeznek. Parrag Ferencné, a polgármesteri hivatal hatósági irodájának birtokvédelmi ügyintézője veszi magához a szót. Érvel, indokol, majd közli, lévén szó magánterületről, azt el kell hagyniuk a sátortábor lakóinak. Hozzáteszi, hogy ezt követően a területet rendbe teszik, sőt fertőtlenítik is. Csoda, hogy eddig nem fertőződtek meg az ott élők. - Még csak meg sem fáztunk télen - súgja a fülembe egy aszszony, akinek lábához dörgölődik egy jól táplált kutya, amely a hízelgést nálam folytatja. - Szeretjük az állatokat - folytatja egy középkorú férfi, s azt is hozzáteszi, minden évben beoltatják az ebeket, aminek költségét saját pénzükből dobják öszsze. Közben rendben folyik a hatósági eljárás. • Az emberek csendben figyelnek. Hirtelen egy mokány férfi nagy hangon szól: - Hova menjünk? Talán az erdőbe? Adjanak inkább szállást! Nyírő Árpád, a hajléktalanszálló vezetője már korábban is elmondta, s most is felajánlja, hogy a 26 ágyas szállón még hat üres hely van. Oda beköltözhetnének. Erre hevesen rázzák a fejüket, elsősorban a párok. Ugyanis nőket oda nem vesznek föl, ők pedig párjuk nélkül nem mennek sehova. - Beköltözhetnénk a Polláck pálya üresen álló öltözőépületébe. Rendbe tennénk, be is pucolnánk, hiszen van köztünk kőműves, villanyszerelő, festő... Erre választ nem kapnak, hiszen az nem a megjelent hivatalok képviselőinek a kompetenciája. Erzsébet asszony Faddról érkezett. Miután párjával együtt rágyújtanak, beavat anyagi helyzetükbe. - Havonta 16 ezer forintot kapok, de párommal eljárunk szüretelni napi 2-3000 forintért. Élettársa úgy mondta, rokkant nyugdíjas, így 10.500 forintot kap havonta, de alkalmi munkát ő is rendszeresen vállal. - Karcsi vagyok - mutatkozik be egy fiatal férfi. - Komlóról jöttem. Kényszerhelyzetbe kerültem, amikor édesapám meghalt. El kellett adnom a házat, hogy eltemethessem. A maradék pénz albérletre ment el. Most is dolgozom, gipszkartonozni járok - említi, s téblábol, mert bár eljöhetett, de vissza kellene mennie. - A TOTÉV volt munkásszállója is üresen áll. Oda miért nem mehetünk? - kérdezik többen is. - Albérletbe elmehetnénk, de legalább kéthavi kauciót kellene letennünk - magyarázzák, s azt is, hogy megtakarított pénzük nincs. Közben egy személyvonat halad el néhány méterrel arrébb. Az ablakokból pontosan a sátorváros látható. - Próbálkoztunk egy kis szállóval is. De hallani sem akarnak

— rólunk. É Megtudtam, hogy azok az aktív korú hajléktalanok, akiknek semmiféle járandóságuk nincs, havonta valamivel több, mint 16 ezer forint szociális segélyben részesülnek. Az átmeneti segély összege negyedévenként háromezer forint. - Nézzen csak be! Ez a nappalink, a hálónk, a fürdőnk, a konyhánk! - húz a fóliasátorba egy fiatal nő. - Hát így élünk. Ez a vagyonunk. - A lábasok, műanyag üvegek között araszolok, a száradó ruhák pedig a fejemet érik. - Mi nem Mercedesszel megyünk segélyért. S az aranygyűrűt sem kell előtte lehúznunk az ujjunkról. Mert ilyen nekünk nincs - mérgeskedik egy negyvenes férfi. ^ - Alkoholra viszont futja V jegyzem meg, miközben a kupacban álló kétliteres borosüvegekre és a megannyi féldecis szintén üres - töményes üvegekre nézek. - Miért? Mit gondolt, ezt a helyzetet el lehet viselni pia nélkül? - néz a szemembe egy erős alkatú férfi. Oldalt egy helyes fiatal nő cigarettát sodor. Az elsőt a párjának, a másodikat magának. Szintén fiatal az a nő, aki az egyik szeretetszolgálatot képviseli. Azt mondja, imádkoznak ezekért a „szerencsétlenül járt" emberekért, akik közül a többség alkoholista. Ezért sem akarnak a szállón lakni, mert oda ittasan senki nem mehet be. - Önkormányzati bérlakásban laktam - szól Marcsi, s bizalmába avatva elmondja, elvették tőle, mert a fűtést nem tudta fizetni. Holmija árverés alatt van,