Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-08-29 / 25. szám
SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2004. AUGUSZTUS 29. Forgalomkorlátozás a tömegközlekedés oldaláról Rosszallást nem hallottunk..." Az elmúlt napokban nagyobbat változott Szekszárd forgalmi rendje, mint sok évtized óta bármikor. Keskenyebb lett a központban a Széchenyi utca, s ma már nem ezen robognak át a városon a hatosról Mohács, Eszék felé igyekvő autók. Kisebb a füst, a zaj, de az is biztos, akadnak, akiknek nem tetszik ez az új módi. Mi a véleménye a tömegközlekedés irányítóinak? Erről Amrein Károlyt, a Gemenc Volán vezérigazgatóját kérdeztük. - Az új forgalmi rend messzemenően figyelembe vette a közösségi közlekedés szempontjait, érdekeit. Persze ezt nem nekünk, hanem az utasoknak kell így érezÖnkénteseket toboroz a kórház Önkéntes segítőket toboroz a Tolna Megyei Önkormányzat szekszárdi Balassa János kórháza. Asztalos Györgyné ápolási igazgatóhelyettes beszélgetésünkkor azt mondta, olyan humánus nyugdíjasokat, diákokat, munkanélkülieket, vagy egyedülállókat várnak, akik szívesen szakítanak időt arra, hogy szolgálatot lássanak el a kórházban fekvő betegek mellett. * Főként végstádiumú daganatos betegek, önmagukról gondoskodni képtelenek ápolásában vesznek részt az önkéntesek, de támaszt nyújtanak egyedül élő, hozzátartozó nélküli betegeknek is. Az igazgatóhelyettes hozzátette, sajnos nem ritka az olyan eset sem, amikor a rokonok nem tartják a kapcsolatot a beteggel, vagyis egyáltalán nem látogatják. Gondoljuk csak meg, hogy a beteg ember szemben az egészségessel - milyen elesett és elbizonytalanodott, különösen akkor, ha nincs mellette senki, aki erőt öntene belé, vagy olykor mosolyt csalna az arcára. - Nyilván vannak közöttük, akiknek érdekei sérülhettek az új forgalmi renddel, de azt gondolom megrögzött szokásainkról le kell tudnunk mondani, egy „élhetőbb" belvárosért ez egyáltalán nem nagy ár. Az átállás napjaiban a kikapcsolt forgalmi lámpák miatt volt néha zavar, nem beszélve a forgalmat irányító rendőr karjelzéseit talán nem is ismerő gyalogosokról, akik összevissza mentek. Ez azóta változott. Miként a tehermentesítő út forgalma is, ami érezhetően megnőtt. - A belvárost forgalmának átszervezése és a Mészáros Lázár utcai hídzár együttes hatásának tudható be a tehermentesítő út megnövekedett forgalma. Emiatt néha sokkal nehezebben tudnak befordulni a járatot végző autóbuszok a pályaudvarra, s kijönni is nehezebb. De a híd elkészülte után remélhetően enyhül ez a gond. - sz 1 ni, hisz az ő véleményük a döntő. Nos, szerencsés egybeesés, tőlük rosszallást nem hallottunk. - És hogyan értékelik a változást azok, akiket leginkább érint, a buszok vezetőit, akik egész nap járják a város utcáit? - Gépkocsivezetőink is elégedettek a megállók kialakításával, emellett nagyra értékelik az autósok fegyelmezettségét - amellyel a kijelölt megállókat szabadon hagyják, segítik a buszok zavartalan közlekedését. Menetrendi változásokra nem volt szükség, öszszegezve: az eddigi tapasztalataink jók. - Vajon az autósok is így gondolják? A kórházi segítők nyolcvanórás képzésben vesznek részt. Elméleti és gyakorlati tudásukról előbb vizsgán adnak számot, majd a betegek mellett. Segíthetnek a betegnek a tisztálkodásban, az étkezésben, sétálhatnak velük, de ami a legfontosabb, meghitt beszélgetésekkel lelki támaszt nyújthatnak nekik. Asztalos Györgyné hangsúlyozta, hogy a szekszárdi kórház - hasonlóan a többihez - minimumlétszámmal működik. Az orvosoknak és az ápolóknak nem jut idejük a betegek lelkét ápolni, gyógyítani. Ezt vállalják majd át az önkéntesek, akikkel nem ápolói munkát akarnak kiváltani, hanem azt szeretnék, ha a betegek könnyebben viselnék el a fájdalmat és olykor-olykor megfeledkeznének lelki gyötrelmeikről. Akik szívesen vállalnák e nemes feladat ellátását, szeptember 15-ig jelentkezhetnek az 501-500 telefonszám 273-as mellékén Patócs Anita szociális munkásnál, illetve a 30/364-72-91-es mobilszámon. - hm Megyehét Az augusztus 29-i sióagárdi megyei Vadásznapot követően augusztus 30án 16 órától a Vármegyeháza aulájában Mártonfai Dénes fotókiállítása nyílik meg, 18 órától a Tamási Fúvószenekar ad koncertet a Vármegyeháza udvarán. Augusztus 31-én 10 órától a Vármegyeháza dísztermében kezdődik az Esélyek Napja program, melyhez délután 14 órától kulturális bemutatók kapcsolódnak. A Szekszárdi Képzőművészeti Egyesület kiállítása nyílik 15 órakor a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban, 18 órakor a Vármegyeháza udvarán Szabó Leslie ad koncertet. Szeptember l-jén 15 órától Tolna megyei Közgyűlés ünnepi ülést tart a Vármegyeháza udvarán, szeptember 2-án a Tolna megyei Könyvtár 14 órától Csaláné Bohli Cecília bábkészítő kiállításának, majd nemz^^fc zi mesegálának ad otthont. VároSP tóverseny 14 órától (a Vármegyeházától a városi sportpályáig) és kispályás labdarúgoprogram alkotja a szekszárdi helyszínű programokat, egy nappal később Kisebbségek Európában címmel nyílik a megyei könyvtárban kiállítás., majd Kistérségi kavalkádra várják az érdeklődőket a Vármegyeháza udvarán. Evangélium Az első meg az utolsó helyről „Ha (lakomára) hívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott és ezt mondja neked: 'Barátom, menj följebb!' így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják." (Lukács 14,10-11) A mai evangéliumi szakaszt első hallásra értelmezhetjük egyszerű illemkódexként: udvariasságból - vagy akár jól felfogott önérdekből - ne törtessünk az előkelő helyek felé. Inkább türelmesen várjuk ki, amjj mások ráeszmélnek, milyen kiváló emberek vagyunk mi tulajdoni pen. Egyáltalán: hogy is van ez manapság? Van-e még értelme a mai törtető, taposó világban a szerénységnek? Hiszen ebben a vadkapitalista világban az érvényesül igazán, aki kitapossa magának a jogait, aki eléggé kemény, hangos és határozott ahhoz, hogy odafigyeljenek rá, hogy megadják a neki járó tiszteletet. Nagyot változott a világ a kereszténység évezredei alatt. A középkor folyamán a csendben, névtelenségben lehetett igazán jelentős dolgokat alkotni, gondoljunk csak Anonymus, M. S. mester, vagy a karthauzi Néma Barát örökbecsű műveire. Mára fordult a kocka: azoknak van esélyük megszólalni, akik sztárokká válnak. Nem az a döntő, hogy mit hirdetnek, nem is az, hogy milyen színvonalon, hanem, hogy ki beszél. Mintha a létért való küzdelem darwini elmélete a társadalom minden szegletében legfőbb törvénnyé emelkedett volna. Márpedig ha ez így van, ha következetesen ezek szerint a farkastörvények szerint élünk, nem nehéz megjósolni a várható következményeket: a siker, a karrier csak nagyon kevesek osztályrésze marad, a többség előbb-utóbb a peremre sodródik, szerencsétlenné, boldogtalanná válik. Jézus azonban egészen más szemléletre akar bennünket rávezetni. Nem törtetésünk okos leleplezésére tanít, hanem teljesen új távlatokat nyit Istennel és embertásainkkal kapcsolatban. A kisgyermek bizalmát, természetességét állítja elénk példaként. Ha az anya csak azért és csak addig szeretne gyermekét, amíg az rendesen viselkedik és kiváló eredményeket produkál, az előbb-utóbb csalódásokhoz, sőt tragédiákhoz vezetne. Mi Isten föltétel nélküli, elfogadó zseretetében élünk: ez kell, hogy formálja viselkedésünket, emberi kapcsolatainkat. Kirsch János diakónus