Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-07-18 / 23. szám

2004. JULIUS 18. SPORTROVAT XXX. STOLL - GEMENCI NAGYDÍJ NEMZETKÖZI ORSZÁGÚTI KEREKPAROS VERSENY Szlovák győzelem egyéniben és csapatban A 2000-ben egyéni összetettet már nyerő szlovákiai Remák Zoltán nyerte a jubileumi, Tolna megyét és Szekszárdot is bebarangoló Gemenci Nagydíjat. A magyar körverseny győztese, az FTC-s Vígh Aurél lett a második, míg a címvédő ukrán Anatolij Varvaruk a dobogó harmadik fokára állhatott a végső elszámolásnál. Az egy nappal megkurtított verseny mit sem vesztett vonz­erejéből, hiszen tizenhárom nemzet, huszonhét csapatának 116 versenyzője fogadta el a rendezők meghívását. Idén elő­ször állt rajthoz a nagydíjon bel­ga és ausztrál kerekes. A lokál­patrióták közül bizonyára sokan szorítottak valamelyik Steig fi­vér győzelméért, hiszen Csaba 1991-ben és '92-ben akkor még szekszárdi színekben győzni tu­dott egyéni összetettben. A bra­utak szintén véghezvivő Arató Arid utáni „űr" pótlása ki­mondva-kimondatlanul is a Szekszárdi KSE sportolójára Steig Gáborra várt volna, leg­alábbis a nézők szerint. Sajna, nem tudott beleszólni a külföldi és hazai menők másodpercekre redukált, „késhegyre" menő nagy csatájába. A verseny a 2000 méteres egyenkénti indítá­sú hegyi időfutammal kezdő­dött. Hosszú évekig a „szekszár­di" versenyzőkről szólt a Kálvá­ria-tetőn landoló túlélő túra, ki ne emlékezne a fiatalon elhunyt Sajó Péter tizenkilenc éven át megdönthetetlen csúcsára (3: 56). 2002-ben Arató Dávid a „bűvös" 3:50-es határ alá szorí­totta az új csúcsot (3:46: 65), de a már említett Steig Csaba is nyert prológot még 2000-ben. A szakemberek a múlt eredmé­nyei alapján vágyakozva dör­zsölték össze kezeiket, várták a hasonló folytatást. Sokáig úgy tűnt, hogy a mindig izgalmakkal teli szakaszon ebben az évben nem történik semmi. Vígh Aurél és tavalyi futamgyőztes Árvái Attila meglehetősen karcsú, négy perc körüli ideje nem bor­zolta a kedélyeket. A kék trikó megkaparintását a lengyel Wel­tour kerekese, Kalemba vette először komolyan, és 3:58:28-as időt ment. Hosszú ideig megint semmi sem történt, mígnem az egyik titkos esélyesnek számító szlovák Nagy Róbert több mint egy másodpercet faragott a len­gyel idejéből. Már csak fél tucat kerekes volt hátra, ebben a hat­ban azonban a Fradi két kitűnő­sége Szekeres Csaba, Lengyel Tamás mellett még Remák és Varvaruk is az indító bírák vis­szaszámlálására várt. A fővárosi kerekesek aztán „elosztották" egymás között a végső sorren­det, közülük Lengyel tekerte fel „drótszamarát" gyorsabban a tetőre (3: 52: 15). Pénteken a 194 km-es országúti mezőnyver­sennyel folytatódott a nagydíj. Sokáig együtt haladt a mezőny a „hegyekkel-völgyekkel" sűrűn tarkított útvonalon. Szökéssel csak néhány szakaszgyőzelemre esélytelen versenyző próbálko­zott, az esélyesek megbújtak a mezőnyben. Izgalmat egyedül a gyorsasági és hegyi hájrák befu­tói jelentettek. Fél távnál egy hat fős csoport „robbantott", s mivel előnyük olykor egy percre nőtt, igazolódni látszott a kerék­páros berkekben sokszor han­goztatott alapigazság, hogyha összedolgoznak, valamelyikük haza érhet. A cél előtti utolsó méterekre Víg, Remák és Varvaruk fordult be elsőnek, a szakaszgyőzelmet végül a zöld­fehérek kitűnősége szerezte meg. Az utolsó, mindent eldön­tő szakasz előtt az összetettben mindössze egy másodperces előnnyel álló magyar bringás végső győzelmére adták a leg­jobb oddsokat, ám a mögötte ál­ló kerekesek is jó eséllyel vág­hattak neki a 95 km-es zárósza­kasznak. A sárközi, emelkedők nélküli körökön meglehetősen unalmasan teltek a percek, a megyeszékhelyre együtt érkezett a mezőny, ahol még öt városi kör is várt a „porfelhő lovagok­ra". A két-két hegyi és gyorsa­sági hajrával is megspékelt utol­só kilométereken az éllovasok diktálták az iramot. Az Ybl és Bródy utcai kaptatok bizony alaposan szétrázták a karavánt. Az összetettben vezető Víg Au­rél a mezőnyben pedálozva őrizte soványka előnyét, miköz­ben az élen Varvaruk és Remák őrületes iramot diktált. A sza­kaszt végül a szlovák Radovan Húsár nyerte, ám a szinte azo­nos idővel beeső első hatban ott volt Remák is, ami számára az öszszetett elsőség megszerzését jelentette. A kitűnő szlovák ver­senyző tehát négy éven belül duplázni tudott, míg a magyar bajnok öt másodperces hát­ránynyal végzett a második he­lyen. Az országban egyedülálló harminckörös, 42 kilométeres villanyfényes háztömb körüli kritériumversenyt Miroslav Keilar nyerte. Összetett egyéni végeredménye (kék trikó): 1. Remák Zoltán (Szlovákia), 2. Víg Aurél (P­Nívó Betonexpressz FTC), 3. Anatolij Varvaruk (Ukrajna, BK Kamen Pazin). Csapatverseny: 1. Szlovákia 2. P-Nívó Betonexpressz FTC 3. Favorit (Csehország) Hegyi hajrák legjobbjai (pöttyös trikó): 1. Anatolij Varvaruk 2. Miroslav Keilar (Szlovákia) 3. Wojciech Kalemba (Lengyelor­szág, Weltour) Gyorsasági hajrák legjobbjai (zöld trikó): 1. Anatolij Varvaruk 2. Kacper Sowinsky (Lengyelor­szág, Favorit) 3. Henning Bőmmel (Németország, Natio­nalmannschaft Bahn) - B. L. ­Sokat dobtak, sokat is kaptak Nem sikerült bravúrt vég­hezvinnie a Garay János Gimnázium V. korcsoportos leány kézilabdacsapatának a diákolimpiai döntőben, Pé­csett. Csirzó Zoltán és Tabajdi Ferenc tanítványai a hetedik helyen zártak a tor­nán, melyet a tanév vége előtt rendeztek meg. * A baranyai megyeszékhe­lyen lebonyolított fináléban nem kedvezett a sorsolás a szekszárdiaknak. Az előzetes esélylatolgatások alapján ver­hetőnek vélt Kistelek, és a bu­dapesti Kovács Pál Gimnázi­um csapata a másik csoportba került. A Varga Trans-fer UKSE-re épülő csapat a Győrrel,, Dunaújvárossal és a pécsi TASI csapatával került egy négyesbe. A lányok szo­ros mérkőzéseket játszottak, sok gólt dobtak, sajnos sokat is kaptak. Az első két találko­zón Fejős Andrea állt a kapu­ban, őt később Brunner Kitty váltotta a gólvonalon. A gól­királynői címre aspiráló Weitner Nóra a második mér­kőzésen térdszalagsérülést szenvedett, így a hátralévő ös­szecsapásokon már nem tu­dott csapata segítségére len­ni. A helyosztó mérkőzésen a szekszárdi lányok 24:21 nyer­tek a budapestiek ellen úgy, hogy a fővárosiaknál pályára lépett a már az első osztály­ban is bemutatkozó Szucsánszky. A tornán Tischler Petra nyújtott végig egyenletes, jó teljesítményt. A döntő végeredménye: 1. Békéscsaba 2. Debrecen 3. Pécs TÁSI 4. Győr 5. Duna­ferr 6. Kistelek 7. Szekszárdi Garay János Gimnázium 8. Budapesti Kovács Pál Gim­názium.

Next

/
Oldalképek
Tartalom