Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-07-04 / 22. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2004. JULIUS 4. szekszárdiak és Szent László ünnepe Éjfélig kvaterkáztak a város lakói Bölcsek voltak eleink, mikor Szent Lászlót választották a vá­ros védőszentjének. Mert így, még a nyár elején, mikor nem szé­ledtünk szét üdülni, nyaralni, világot látni, együtt ünnepelhet­jük ezt a napot. Sőt, egy hazatért tüke jóvoltából mostantól még családiasabb, mondhatni, közösségformálóbb lett, remélhetően lesz is ez az ünnep. A város ünnepéhez kegyes volt az időjárás, hiszen a sok esős nap után szebbik, napsütéses arcát mutatta az ég, s idén segített a naptár is, mivel éppen vasárnapra esett Szent László napja. A meg­előző szombat pedig szinte kínál­ta azt a monstre szakácstalálko­zót, ami talán a vártnál is jobban sikerült. Heimann Zoltán ötlete, hogy megrendezzék a Szekszárdi Pörkölt és Bor Ünnepét, sikert aratott. Kora este a Béla király téren 103 bogrács alatt lobogott a láng, s főtt, a vegyes pörkölt, vad­pörkölt, sőt, egyikben-másikban halászlé. Mindenki a legjobbat főzte, s bár Kovács János, a már minden elérhető címet, rangot magáénak mondható mestersza­kács mustrálta a főzteket, most nem a verseny volt a fontos, ha­nem hogy a gazdagodás meg a politika felszeletelte szekszárdi társadalom újra egységesebbé váljon, közelebb kerüljenek egy­máshoz az emberek. S bár a poli­tikába bonyolódók, a közgyűlé­sekben néha a szekszárdiak he­lyett inkább pártjukat képviselők még csak mérsékelt létszámmal voltak az ünnepen, már remélhe­tő, hogy bontódnak a barikádok. A „nép" vegyült, több mint száz asztal mellett majd éjfélig beszél­gettek, jóféle borokkal koccint­gatva kvaterkáztak a város lakói, azok is, akik az év többi napján csak hivatalos ügyben váltanak szót, vagy eddig elmentek egymás mellett. Vasárnap kora délelőtt pedig kezdetét vette a Szent László-na­pi vigadalom, an­nak emlékére, hogy László ki­rály többször megfordult a vá­rosban, ahol ap­ját I. Bélát elte­mették. Délelőtt tízkor fanfárok nyitot­ták meg az ünne­pet, majd a Bíró László püspök celebrálta ünne­pi misét követő­en a László lovagrend fegyverei­nek bemutatója, aztán fúvós ze­nekarok, mazsorettek, kórusok, táncegyüttesek, színi együttesek előadásai tették színessé a napot. A Béla király téri vi­gadalomra a szek­szárdi pincészetek is kivonultak, a pincék és borházak is várták a vendégeket, az ét­termek pedig ünnepi étkekkel rukkoltak ki. Ami pedig örven­detesen feltűnő volt, hogy ezen az ünne­pen nélkülözhettük azt a giccs-parádét, ami korábban, főleg az őszi sokadalom­kor fertőzte az ízlést. Most a ne­mesebb, és a hagyományokat őr­ző művészetek képviselői, meg a lufisok, vattacukrosok kínálták portékájukat. Utóbbiak nyilván az ifjabb generációnak akartak kedvében járni, mint ahogy nekik játszottak a bábosok, ők is szur­koltak a középkort idéző bajví­vóknak. S volt bőven látni- és hal­lanivaló a vidám és komolyabb művészetek kedvelőinek egy­aránt. Sőt, olykor a bőség zavará­val küzdhetett az érdeklődő. Pél­dául, mikor a téren őseink muA kájából adott ízelítőt a Sub RoSr Régizene Együttes, néhány tíz méterrel odébb a belvárosi plé­bánia udvarán a Job­bágy Valér vezényelte Szekszárdi Madrigál Kórus adott pompás koncertet. Ezt a hangversenyt meg­hallgatta a Szent László-napi vigadal­mat meglátogató Habsburg Ottó, aki­nek érkeztekor meg­erősítették azt a ko­rábbi hírt, hogy megszületett a döntés: október 3-án a pápa bol­doggá avatja apját, IV. Károlyt, Magyarország utolsó királyát. A szekszárdiak Szent László ünnepe utcabállal zárult, amit az Össz-Kéz Egyesület Zsongli^ csoportjának Magma tűzszínli^P za tett színesebbé, emlékezete­sebbé. - szepesi ­Evangélium Az új teremtmény Micsoda áldás az utókor számára, hogy Pál apostol, az evangélium fáradhatatlan hirdetője, nemcsak élőszóval buzdította a híveket, hanem leveleket is írt a keresz­tény közösségeknek. Ezek a levelek a ke­resztény egyház értékes kincsei, olyan út­mutatást találunk bennük, amelynek ra­gyogása 2000 év után sem halványul el. Pál, az egykori Saul, a damaszkuszi úton találkozott Krisztussal. Ez a talál­kozás új emberré tette őt: keresztényül­dözőből a kiengesztelés hirdetője lett. S amit átélt, azt igyekezett továbbadni: a megváltás új teremtés, a régiből új em­ber lesz, aki Krisztussal együtt új életre támadt. Pálnak azonban azt is meg kel­lett tapasztalnia, hogy az üzenet nem mindig talál nyitott fülekre. Az ember sokszor kicsinyes és saját elképzelései­hez ragaszkodik. Az új teremtést be akarja préselni törvényekbe, formákba, emberi kategóriákba. Abban az időben az egyik legnagyobb ellentét a zsidóságból, illetve a görögök közül megtért keresztények között volt. Az egyik a mózesi törvény kötelező vol­tát hangoztatta, a másik ennek elutasítá­sát. Az apostol így válaszol neki: „Sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új te­remtmény" (Gal 6,15). De vajon nem idejétmúlt-e ez a taní­tás, hiszen távol vagyunk már a zsidó- és pogánykeresztények vitáitól. Igen, ettől a vitától valóban távol vagyunk. De mi­dőn egyikünk azzal kérkedik: „Én a ró­zsafüzér ^társulat tagja vagyok", a másik pedig: „Én pedig a Jézus Szíve családé", amikor egyikünk a karizmatikus meg­újulásra esküszik, másikunk a házas hét­végére, amikor azt hangoztatjuk: „Én itt voltam zarándoklaton" „Én pedig amott"- nos mindezzel nem ugyanazt tesszük-e, mint Pál apostol kortársai? Mert mindez szép, de ami ennél sok­kal fontosabb: az új teremtmény. Aki nem önmaga körül forog, hanem magá­ról megfeledkezve szereti embertársait, aki nem saját győzelmét keresi, hanem örül a másik sikerének: akit nem irigység és versengés hajt, hanem mindnyájunk boldogulása. Az új teremtmény - ez az, ami életünk igazi, egyetlen célja. Tamás Roland káplán

Next

/
Oldalképek
Tartalom