Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-06-20 / 21. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2004. JUNIUS 20. Hermész Vámügynökség: számos változás a csatlakozás után Legfontosabb a korrektség és a bizalom... A HerméSz Vámügynökség immár tizenöt éve működik Szekszárdon, a Damjanich u. 48. szám alatt, mint vámkezeléssel foglalkozó társaság. Bán Istvánné ügyvezetővel a feladatokról valamint az Európai Unióba történő, csatlakozás utáni változásokról, újdonságokról beszélgetünk. - Mint az élet számos területén, bizonyára Önöknél is sok feladat alakult át és lépett be az EU-s csatlakozást követően. - Ez így van - válaszol Bán Istvánné - fel kellett készülnünk a jogszabályváltozásokra és az új feladatok elvégzésére. Mindezt szinte „élesben" gyakoroltuk, lévén, hogy nem volt idő az információszerzésre. Kollégáimmal a világhálóról töltöttünk le adatokat, leírásokat, olyan oldalakat amelyek segítik a gyors felkészülést, a pontos tájékoztatást. Ami eddig nem létezett például, az az INTRASTAT. Ez minden olyan cégre nézve kötelező, amely évente 25 millió forintot meghaladó export* vagy importtevékenységet folytat le. Ez egy új - a Statisztikai Hivatal felé kötelező - adatszolgáltatási eljárás, melyen pontosan nyomon követhető az áruforgalom. Bizonyára ügyfeleink már tudják, hogy az Unión belül a határok megnyíltak, de az úgynevezett „harmadik országos" (olyan ország, mely nem tagja az Európai Uniónak) árukra továbbra is kötelező a vámkezelés. Csak néhány példa: Horvátország, Románia, Ukrajna, Svájc. A vámkezelést megkönnyítendő, hogy a vámügynökségünk jogosult engedélyezett címzetti tevékenységre, ami azt jelenti, hogy nem kell az árut behozni a „HERMÉSZ-hez" Szekszárdra, mert az áru bejelentése és a szállítmány felszabadítása elektronikus úton történik. Talán a legnagyobb változás, ami bekövetkezett, hogy csatlakoztunk a Külső Kommunikációs Központhoz. Ezzel centralizálták a harmadik országos áruforgalom feletti megfigyelést. Az NCTS-rendszer egy nemzetközi számítógépes hálózat, mely lehetővé teszi, hogy egy tranzitegyezmény szerinti szállítmányt harmadik országból elindítva a célországból visszaigazolást adjon. - Ha jól tudom bevezetésre került egy egyéni vámazonosító szám? - Valóban, a VPID (vámazonosító) egy 12 karakter hosszból álló azonosítószám, mely az ügyfél ügyiratán elsődleges azonosítóként fog szerepelni. E számot a vámhivatal adja ki az ügyfélnek. Az igényléshez és az adatlap kitöltéséhez ügyfeleink rendelkezésére állunk. - Történt- e változás az autóbehozatal területén? - Autót vámkezelni eddig Budapesten, a 7. számú Vámhivatalnál lehetett. Most a csatlakozás után ez megváltozott. Ezután már a területileg illetékes vámhivatalhoz kell menni, ahol a cím vagy a telephely van bejelentve. - Bizalmi munka az Önöké? - Ha valami bizalomra épül, hát a miénk arra. Sokszor okoz gondot, hogy az ügyfél „szemtelenségnek" veszi, ha kérdezgetjük. Persze minket nem a kíváncsiság hajt, hanem az, hogy valós információkhoz jussunk. Ez nem csak a mi, hanem a partnerünk érdeke is. Mert bizonyára senkinek nem hiányzik egy későbbi bírósági tortúra... Akkor van igazán nehéz dolgunk, ha ügyfelünk bennünket is becsapva, egyben maga alatt is vágja a fát! Éppen ezek elkerülésére szívesen látjuk az ügyfeleket és személyesen tájékoztatjuk őket az aktuális, uniós elvárásokról és keressük meg a számára is legmegfelelőbb megoldást. Változatlan helyen várjuk régi és új ügyfeleinket, címünk: Hermész Vámügynökség 7100 Szekszárd, Damjanich u. 48. Telefon/fax: 74-410-060, 74-510-843 E-mail: hermeszvam@axelero.hu Nyitva: hétfőtől csütörtökig 7.30-16.00 óráig pénteken 7.30-13.30 óráig A honfoglalók tarpánjától a szakályi sárgáig A magyar lótenyésztés történetét évszázadokon át alapvetően a mezőgazdaság igaerő-szükséglete és a katonaság igénye határozta meg. A törökkor majd a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei során a lőállomány jelentősen megcsappant, minőségben is erősen leromlott. A békés időszak beköszöntésével lehetőség, a gazdaságfejlődésével pedig jelentős igény jelentkezett a jobb minőségű állatok iránt. * A paraszti gazdaságokban főként az évszázadok során a honfoglalók „tarpánjából" tovább tenyésztett, majd a törökkorban az arab lovakkal való kereszteződés miatt kicsit megnövelt testméretű, finomabb vonalú változatából kialakult szívós, erős, gyors mozgású „magyar parlagi lovat" kedvelték. A főúri birtokokon a nyugatról hozott olasz, spanyol ménekkel kialakított melegvérű tenyészetek adták a nemes kiállású szép lovakat - elsősorban reprezentációs célokra, valamint a lovas ezredek számára. A hadsereg igényeit azonban a szervezetlen tenyésztés nem tudta kielégíteni, így 1784-ben megalakították a mezőhegyesi állami ménest, ahol elsősorban a katonai igényeket kielégítő fajtákat tenyésztették. Ettől kezdve a hadsereg vezetése volt a magyar lótenyésztés legkomolyabb szervezője, bázisa. Gyakorlatilag a tenyésztés irányítása teljes egészében a katonaság szervezeti keretei közé került, a tenyésztést magát azonban igyekeztek minél szélesebb alapokra helyezni. Ezért a tenyésztés felügyeletébe bevonták a közigazgatási szerveket (az 1800-as években a Helytartótanácsot, a vármegyéket, később pedig a Földművelésügyi Minisztériumot), a tenyésztésben pedig a gazdálkodók széles körét. Az I. világháború idején ugrásszerűen megnőtt az igény a jó minőségű katonalovak iránt. A tömeges tenyésztés gyors felfuttatását a paraszti gazdaságok fokozott bevonásával, „Félvér Tájfajta Lótenyésztő Szövetkezetek" megszervezésével próbálták megoldani. Általában 10-12 egymáshoz közel fekvő település együttes felügyelete bizonyult a leghatékonyabbnak, így alakították ki a tájfajtákat, s falvanként a szövetkezeteket. A Tolna megyei „tolnatamási tájfajta" hamarosan országos hírre tett szert. A tenyésztés alapelve itt is az volt, hogy a helyi gazdák évszázadok során kialakult - még a honfoglalók tarpánjainak szívósságát, igénytelenségét is megőrzött - lóállományának kiválasztott kancáit meleg vérű ( főként angol és arab telivér) ménekkel fedeztették. Sok idős ember még ma sem tud meghatottság, szemében megcsillanó könnycsepp nélkül szólni az így kitenyésztett, nemes kiállású lovakról. Ezek az elegáns állatok 164-168 cm marmagasságukkal nem voltak magasak, de arányos testűeknek, „jól izmoltaknak" és jó felépítésűeknek számítottak . A korabeli leírás szerint a szép, „száraz" és okos fej ívelt, szabad nyakkal illeszkedett a törzshöz, melynek felső vonala vízszintes volt, és sima, kerek farral, valamint dús farokkal végződött. Alul a szívtájék széles volt, a lapockád szépen dőltek, az első lábak „jól aflH állítottak és szárazak" (a szárméret 19-20 cm), a kényes ízlésű bírák szerint a hátsó lábak állása is korrekt. E tájfajta meghatározó színe a sárga, tehát a pejnél világosabb szín volt. Az 1916 tavaszán néhány nap különbséggel több falu számára is kiadott tenyésztéshez szükséges engedélyek alapján Regöly és vidéke a 6., Szakály és vidéke pedig a 11. sorsz^^ mú Félvér Tájfajta Lótenyésztő Szc^P vetkezetbe szervezte a gazdákat. A tájfajta tenyésztése a két világháború közötti időszakban érte el legjobb eredményeit. Az államosítás, a tszszervezés a régi szövetkezetek végét, a lótenyésztés lassú elsorvadását jelentette. Ma már csak elvétve találkozunk e falvakban is lovakkal, s csak az idősek szemében megcsillanó emlékek, egy-egy sárguló fotó, véletlenül előkerült dokumentum hívja fel a figyelmet a magyar lótenyésztés ezen nagyszerű időszakára. Kevesen tudják, hogy egyik utolsó elvarratlan szál éppen Szekszárdra vezetett: az 1970-es évtől a szakályi lovassport fő szervezője, Törő György révén a jelentős sikereket elkönyvelhető voltizs szakosztály előbb a gemenci szabadidőközpontba, majd a palánki szakközépiskolába került. Sajnos mára nemcsak a tolnatamási tájfajta, de a szekszárdi lovassport-történet e fejezete is emlékké vált csupán. Szabó Géza «