Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-06-06 / 20. szám
2004. JUNIUS 6. INTERJÚ indegyik oldalt ismeri. Állt a katedrán, vezetett iskolát, hosszú évekig dolgozott a közigazgatásban, az utolsó tizenöt évben a Dienes Valéria Altalános Iskola Grundschule igazgatójaként ismert. Matematika-fizika szakos tanárként, vezetőként a szekszárdi önkormányzat művelődési bizottságának tagjaként mindig figyeltek véleményére. A szakmai felkészültség mellett karakteres fellépését annak is köszönheti, hogy a főiskolás évek alatt a pécsi színházban évekig statisztált. A tudás mellett a gondolatok átadásának képessége és mindenekelőtt az emberség számít. Erről győzött meg Vitéz Zsolt, aki idén nyáron nyugdíjba vonul. „Egész életemben szerettem és kerestem a kihívásokat" Igazgató úr, aki mindig a tanítvány oldalán áll... ! - Kötődésem szülőfalumhoz, Murgához az évek múltával változatlanul erős. Szentgyögyi Józsefné, a csodálatos tanító meghatározta életemet. O nem csupán nagyszerű pedagógus, de a háború utáni években lámpás volt a faluban. A következő állomás Felsőnána, ahol életem talán legszebb időszakát töltöttem, 1967 augusztusától. Az első matematikatanár a faluban... Több szempontból is érdekes volt, a sváb kitelepítés után a faluban szinte kizárólag székelyek lak» k és sváb gyökereimmel kellett ebben a környetben pályakezdőként, ráadásul igazgató-helyettesként boldogulnom. Én voltam az első matematikatanár a faluban. Az ott töltött hat év azonban későbbiekben is élő kapcsolatokat szőtt, visszatérő szakmai-emberi kapcsolatok születtek. Volt olyan, hogy három generációt tanítottam, egy kétyi és egy sióagárdi családban a nagypapát, az apát és évekkel később beállítottak itt Szekszárdon hozzám, hogy szeretnék, ha én tanítanám az unokát is... - Ennyire szeretett tanítani és mégis hosszú éveket töltött a közigazgatásban... - Decsen a járási Művelődési Központban dolgoztam egy évet és ott is csodálatos emberekkel hozott össze a sors, Decsi Kiss Jánossal dolgozhattam együtt és sok mindent megtanultam a Sárköz népművészetéből. Ennek az időszaknak köszönhetem, hogy a német, a székely kultúra mellett a Sárköz folklórját is alaposabban tanulmányozhattam. Innen kerültem Szekszárdra, a Városi Művelődési Osztályra szakfelügyelőként 4 évig, majd ugyanennyi ideig osztályvezetőként. A megyei művelődési osztályon végigdolgozott hét év áttekintést biztosított az oktatás, a közművelődés teljes rületére, sőt nem csupán megismerhető, befoásolható is volt számomra, közel kerültem értékekhez, a néptánccsoportokkal való kapcsolatom meghatározó a későbbiekben is. Eközben Pécsett a tanárképző főiskolán, majd Szegeden az egyete. men elvégeztem a pedagógiai szakot, különösen a lélektan állt hozzam közel. Mindenfajta tanulói megnyilvánulás, ök-okozati összefüggés érdekel a tanítványoknál éppúgy, mint a kollégáknál. - Furcsamód az egzakt tudományok területéről mindig elkalandozott, mintha két irány közül soha nem akart volna igazán választani. Miért lett matematika-fizika tanár? - Az indulás érdekes volt, ugyanis édesapám ragaszkodott ahhoz, hogy humán tagozatos gimnáziumban tanuljunk, így kerültem középső gyermekként a testvéreimmel a Garay gimnáziumba. Kevés szekszárdinak adatott meg, olyan emberek tanítottak, mint Szalay Tibor, aki rendkívül művelt, lélekkel teli ember volt. Szilágyi Dezsőné, Zsóka néni azt tanította meg, hogyan kell okosan cinkosnak lenni a tanítványokkal attól függetlenül, hogy a többi kolléga hogyan reagálja le a helyzetet. Dr. Bíró János latint és magyart, Létay Menyus bácsi matematikát, Kaszás Imre bácsi fizikát tanított és mindketten, bár reál tárgyat tanítottak, hallatlan humán műveltséggel rendelkeztek. A 60-as években vasárnaponként hanglemezeket hallgattunk Menyus bácsival, ezek a házi koncertek sokunkkal szerettették meg a zenét. Negyven év alatt két igazgató... -És a történtek szerint a saját tudományukat. Milyen jó volna, ha hasonlóképpen emlékezhetnének a mai fiatalok tanáraikra! Önhöz azonban visszajárhatnak hiszen ma a Dienes Valéria Altalános Iskola igazgatójaként készül lezárni egy pályát. - Amikor 1989-ben Faludi János akkori igazgató nyugdíjba készült, megkerestek a tantestület kérését tolmácsolva, hogy pályázzam meg az állást. Megtörtént, így 1989. augusztus 1. óta irányítom az intézményt, amely talán egyedülálló abban, hogy negyven éven át ket igazgatót tudhatott magáénak. - Valószínűleg ez is az iskola elismertségének egyik titka. De nem lehetett unalmas dolog a rendszerváltáskor egy oktatási intézményt vezetni... - Izgalmas időszak volt, teljes váltásnak kellett történnie, de,én mindig szerettem és kerestem a kihívásokat. Új értékekre kellett helyezni az iskola munkáját, az értékrendbeli változás beszédes megnyilvánulása volt, hogy Dienes Valéria nevét felvettük és egyfajta Dienes kultusz megteremtését kezdtük el. Az Európai műveltséget magunkénak vallva a belső értékrendben eltolódás következett be a nemzetiségi oktatás erősítésére helyeztünk hangsúlyt. A tantárgyi felkészítés, a néprajzi ismeretanyag átadásán túl elmélyült tehetséggondozást, megfelelő fejlesztő-felzárkóztató oktatási programokat tudtunk magunkénak. A humánus oktatás ott kezdődik, hogy a mozgáskorlátozottak, a cukorbetegek, bármilyen problémával küzdő, olykor máshonnan eltanácsolt gyermekek jól érzik magukat az iskolai közösségben. Furcsamód a nemzetiségi oktatás is a másság toleranciáját segíti elő, hiszen más nyelv, más kultúra... Tanítványok, akik igazi szellemi társak... - Nem erről az oldaláról ismert az iskola, inkább a rendkívül magas követelményszintről, ami sokszor elrettenti a szülőket, gyermekeket. Jogos ez a megítélés? - Annyiban, hogy folyamatosan, következetesen többet akarunk adni. Aki kevesebbre képes, szintén lehetőséget kap arra, hogy haladjon. Az évismétlések évfolyamonként 0,5-1 %-ot érik el, ami nem magasabb a városi átlagnál. A beiskolázási átlagok azt mutatják, hogy jó a megítélés a városban és a városkörnyékről is hoznak gyermekeket hozzánk. Kollégáim szakmailag felkészült, lelkiismeretes munkáját, együttműködését dicséri ez a jelzés. Az azonban biztos, hogy ma a tanítványoknak sokkal nehezebb a dolguk, jóval magasabb a velük szemben támasztott követelmény, mint korábban. De az a tapasztalatom, hogy körülbelül egynegyedük ezt a feszített ütemet bírja, az ember csodálja, hogy kedves személyiségű, fejlett gondolkodású fiatalok, műveltséggel, nyelvtudással kerülnek ki az iskolából. Volt egy nívocsoportom, matematikát és fizikát is tanítottam számukra, ma már 17 évesek, igazi szellemi társaim. Nem csak azt kérdezik meg, hogy mi a véleményem, hanem saját értékítéletüket is megosztják velem, visszajelzés ez 37 éves pályafutásomról. Arról, hogy mi az, amit az ember meg szeretne és meg tud valósítani, mennyire nőtt a távolság. A legutóbbi, decemberi sörözésünkön az derült ki, hogy inkább csökkent. Beszélgető és nem közösen tévéző családok... - A legnagyobb kérdés az, hogyan adható át ez a rengeteg információ sérülésmentesen gyermekeinknek? Mi tegyünk? - Családon belül folyamatosan együttműködő, érdeklődő, beszélgető es nem közösen tévét néző szülőkké kellene válni. Közös élményekre van szükség, az erős érzelmi kapcsolat kialakítása a rohamosan változó világban. A pedagógia az értelmi intelligencia fejlesztésére épít, pedig a korszerű felfogás szerint az érzelmi intelligenciát kell erősíteni. Ha a fiatal belső biztonságot érez, képes a külvilággal kommunikálni, párkapcsolatot tud kiépíteni és megőrizni, az a legfontosabb. Persze vannak nehéz időszakok, a kortárscsoportok hatása soha nem volt ilyen erős, főként az érzelmileg perifériára került fiatalok esetében, de fenyegetett korosztály a serdülőkorúaké. Sok volt tanítványommal konfliktusom volt, hosszú ideig az út másik oldalára átmentek, ha megláttak. Aztán már nem mentek át, később lassították léptüket, megálltunk beszélgetni. Azután eljöttek hozzám, meglátogatni... Fontos, hogy az ember megváija ezeket a lépéseket, ne siettessem és ne akaijak rátelepedni a tanítványokra. Maguk találjanak rá a saját útjukra. - Készül a nyugdíjas évekre? - Nem lehet erre készülni, új kihívásnak tekintem. Továbbra is a város Művelődési Bizottságában tevékenykedem, feldolgozásra vár a tanyámban összegyűjtött nemzetiségi anyag és szeretnék szülőfalumba és környékére visszatérni gyűjteni. Néhány órában szívesen tanítanék, de ennek kicsi a valószínűsége a mai helyzetben. Egy biztos, utódomat nem terhelem majd a jelenlétemmel, minden segítséget megadok neki, de nem fogok visszajárni. Tudja az jellemző rám, hogy akkor is véleményt mondok, amikor nem kellene. Takács Zs.
