Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-01-25 / 2. szám
SZEKSZÁRDI 2004. JANUAR 25. VASÁRNAP -M Egy különleges „főhadnagy" a közlekedés biztonságáért A Tartsay utcába behajtók ezentúl nap mint nap találkozhatnak az új „főhadnaggyal", ámint vizsla pillantással ügyel a közlekedés szabályosságára. Tolna megyében elsőként állítottak fel ún. táblarendőrt, mintegy kísérleti jelleggel. Az életnagyságú figura messziről teljesen egy hús-vér rendőr benyomását kelti, mire a volánnál ülők azonnal leveszik lábukat a gázpedálról. Az ország számos pontján már alkalmazzák e módszert, s a pozitív jelzések motiválták megyénk közlekedésrendészetét is, hogy ilyen formán késztessék önvizsgálatra a járművezetőket. « lés László alezredes elmondta, 1 várják, hogy a közlekedésbiztonság ettől nagyságrendekkel fog javulni, várnak viszont egyfajta fegyelmezettebb magatartást az autósok részéről. A Tartsay utcában a sebességmérések szerint nagyon sok a gyorshajtó, csak a közelmúltban két olyan baleset történt, ami kerékpár-elütéssel végződött. Az új „kolléga" számára három felállítási helyet terveznek a kísérleti szakaszban. Ha munkája jó eredményeket mutat, akkor a megye több pontján, főleg lakott területek környékén, nagy forgalmú utakon helyezik majd el társait. p.z. Fotó: Nagy Ági „ÚJRA DOLGOZOM" w SZEMELYRE SZABOTT MUNKAHELYKERESŐ SZOLGÁLTATÁS Tartósan munkanélküliek! Munkanélküli pályakezdők! Megváltozott munkaképességűek! Keressünk együtt munkahelyet! Személyre szabott munkahelykeresés, munkára való felkészítés. SZOLGÁLTATÁSUNK TÉRÍTÉS NÉLKÜLI! Várjuk Ont, hogy segíthessünk! SZEKSZÁRD Vállalkozók Háza Szekszárd, Augusz Imre u. 1-3. 3. emelet, 305-ös szoba Hétfőtől csütörtökig: 9 és 15 óra között Telefon: (74)511-950 Eltűnt - keresik A Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya eltűnés miatt körözését rendelte el: BORNEMISSZA TIBOR (sz. Pincehely, 1957.09. 26. an.: Szekeres Jolán) Dombóvár, Dózsa Gy. u. 26. szám alatti lakosnak. Nevezett személy eltűnését 2003. december 22-én jelentette be gondozója, aki 2003. szeptember eleje óta nem találkozott vele, mivel lakcímén nem tartózkodik. Személyleírás: kb. 170 cm magas, átlagos testalkatú, testtartása hajlott, bőre világos, arca kerek, haja ápolatlan, egyenes szálú, sötétbarna. Szeme színe barna, szája vastag, fogazata hiányos, ruházata ápolatlan, ékszert nem visel. Beszéde zavaros, gyakran érthetetlen, izgalmában dadog, gyakran sírva fakad. A férfi alkoholista életmódot folytat, melynek következtében mentálisan erősen leépült. Jellemző, hogy Bornemissza Tibor egy vállára akasztott, madzaggal átkötött, fekete diplomatatáskát hord magával. Kérjük, hogy aki nevezett személyről érdemleges információval rendelkezik, hívja a 107-es telefonszámot, vagy értesítse a Dombóvári Rendőrkapitányságot a 74/566070-es telefonszámon. Szülők figyelmébe! Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány felvilágosító kampányt indított a hiperaktív gyermekek szüleinek informálása érdekében. Az alapítvány kutatómunkája során feltárta, hogy a hiperaktívnak, figyelemzavarosnak nevezett gyerekeknek adott pszichiátriai szerek számos mellékhatást és függőséget okozhatnak. A valódi megoldást mindenképpen az jelenti, ha időt és fáradságot szánunk arra, hogy megtaláljuk, mi okozza a figyelemzavart vagy a hiperaktivitást. Akármi váltja is ki a hiperaktív .tüneteket, mindenképpen többet segítünk a gyerekeknek, ha ahelyett, hogy „betegnek" tekintjük és pszichiátriai szereket adunk neki, a valódi okokat keressük, amelyek nem pszichiátriai problémák. A hiperaktivitást többek között különféle allergiák, édességfogyasztás, élelmiszer-adalékanyagok, gombák, vírusok, valamint olyan fizikai betegségek is okozhatják, amelyre még nem derült fény. Az alapítvány megjelentetett egy INGYENES tájékoztató kiadványt, melyet szívesen bocsát rendelkezésére az érintetteknek. Cím: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 342-63-55 Emberségből: jeles Igazán nem is tudom, miért ragadok tollat?! Hiszen olyan élményemet szeretném most megosztani az olvasókkal, ami nem is élmény... mert mindennapos jelenség ... mert ez olyan természetes. Illetve... most már tudom! Hát ez az! Csak természetes... lenne! DE NEM AZ! Nos, ezért ragadtam tollat! Egy ismerősöm mesélni kezdett: - Képzeld, olyan helyen jártam tanfolyamra, ahol az oktató szívvellélekkel tanított. Nem sajnálta tőlünk még a szabadidejét sem, ha kellet, este is bent maradt velünk. Ja és volt, aki plusz órákat kapott, ingyen. Éreztük, hogy értünk van. Mindent meg akart tanítani nekünk. Ha nem ment, hát segített!... stb., stb., stb. Igazából először nem értettem, hogy mi az oka a lelkesedésének, de aztán rájöttem. Neki sem olyan természetes már az emberség. Nem csak nekem, már másnak is feltűnik az, ha valaki jó és segítőkész. Egyszóval, ha valaki olyan EMBERI! S most már tudom, ettől megy előre a világ. Attól, hogy észrevesszük a csodát, hogy igenis számíthatunk valakire. S ez a valaki jelen történetben Schróth Jenő, az 505. Didactic Oktató és Oktatásszervező Bt. vezetője. Tehát neki mondok köszönetet azért, mert élményt adott az én „mesélőmnek", s általa rájöttem, nem vagyok egyedül az érzékenységemmel. Nemcsak én látom a különbséget ember és ember között. Nemcsak én vagyok fogékony a jóra és az emberségre! Köszönöm! Szél Móni