Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-05-02 / 15. szám

2004. MÁJUS 2. SZEKSZÁRDI Vagy dr. Pap Tihamér, a részletek szerelmese, akinek egész lényét franciás elegancia és finom cizelláltság lengte körül. A Bezerédj utca polgárházairól órákat tudott mesélni, s éveken át fényképezte soha nem szűnő csodálattal a homlokdíszek, kapuk, kilincsek, kerékvetők részleteit - talán saját elveszett otthonának nyomait kutatva. Vagy Németh Tomi, a régi fotós dinasztia sarja, aki a város fazekasainak hagyatékát gyűjtötte, és ^teigék, akik formálták az ipart. No és Csányi László, aki hálátlan szerepet vállalt: dicsérő szavait nem adta ingyen. Igényesen akarta szeretni a várost: arról álmodott, egyszer Szekszárd lesz a pannon Weimar. S itt élt köztünk Ordas Iván, aki ha Krúdy Szekszárdon születik, ma híres regényhős, de így - Én azért szoktam - ölti arcára a gyermeki naivitást E úr - mostanában például élvezettel olvasgatom Swift Gulliverjét, nagyon tanulságos. - Néha nekem is eszembe jutnak a gyermek- és ifjúkori olvasmányaim - kokettál Képviselőnk az irodalmi élvezkedés gondolatával azok a törpék meg az óriások, de tudod... •- Most a teljes művet, ha úgy szik, a felnőtt változatot olvasom - veti gyorsan közbe, mert az újabb epésséget, aligha tudná szó nélkül hagyni - és már a Nyihaháknál tartok! A Képviselő némi zavarral az arcán fizet, merthogy sietnie kell a rádióba, ahol persze E úr is meghallgathatja a frakció véleményét, no meg azt, amit most már nincs ideje elmondani. E úr elgondolkodva néz az elviharzó után, majd - mivel ebédelni gyalogosan jár mégiscsak kér egy deci vöröset a jobbikból. A pincér cinkos mosollyal teszi elé a poharat. - E úr! Ha ez munkaebéd volt, akkor igen kurtára sikerült. Tán csak nem lett harag a vége? - Munkaebéd meg harag? Dehogy... Tudja azokhoz legalább egy (!) közös téma kellene! Kipi más választás híján esendő íróvá kellett igazulnia. A szobrok, a képek... a hatalom megannyi ujjlenyomata. Megtagadott és elfelejtett, elköltöztetett szobrok, lebontott emlékművek, újrafestett pannók, seccók, átvésett oltárkövek, elhordott templomoszlopok és házak alapjaiba tördelt keresztek. A grafikusok, festők, szobrászok pedig mint megannyi naiv kurtizán, mégis hódolni vágynak a hálátlan, hazug és tékozló szeretőnek. Aztán... a hirtelen jött szerelem: a Felsőváros és a szekszárdi "hegyek". A Felsővárosba érve még a levegő is megváltozik: hűvösebb, tisztább és élesebb. S mégis, a zegzugos utcákba sűrűsödő mediterrán napfény egy nyáron háromszor érlel fügét. A kertekben virágzó gránátalma gyümölcsöt nevel a forró éjszakákon. A Felsővárosba először egy Béla téri ház kertjében virágzó tavirózsák vezetek, s ma már ha megállok a régen elporladt derék versfaragó református lelkész, Borzsák Endre nevét viselő utcában a Jobbremetén, megszelídül és elém térdel a vidék. A Bartina, a Remete, a Bocskai és a Bethlen utca református templom köré gyülekező házai csak nagy idő múltával merészkedtek ki az oltalmazó ölelésből a pincék hosszú során át, a titkolódzó Séd girbe-gurba útját követve a Remete-csurgóig. A tavaszt a Kis- és Nagy-Bödőn mint megannyi nyoszolyólány, a virágzó mandulafák kísérik a Remete kápolnáig, ahol a Kisasszonynapi búcsúk éjszakáján csodákkal terhes a levegő, míg mára a város pajkos gyermekként a dombok közé szökött. Kanyargó utak, megművelt szőlők, roskadó gyümölcsfák, csinos tanyák. A felsővárosi gazda a ház, a föld és a szőlő háromszögében élte napjait a mértékkel végzett munka és az ünnepek bölcs harmóniájában. Igen, itt nagyobb az életöröm, mint az ország más tájain: ízesebb az étel, tüzesebb a bor, szívesebb a szó - mintha az Úr is jókedvében teremtette volna az ő városát. Ma már a mindennapok csak nyomokban őrzik e harmóniát. Azok utódaiként, akik még "élték a hegyet", a lakótelepek betonvilágából menekülők araszolnak ide, s a hirtelem meggazdagodott hivalkodók. A Belvárosi templom harangszava felhallatszik a Benedek-tetőig, ahonnan miként kis tanyánk, verítékből, emberhúsból és időből újraépül, kiteljesedik a város. Innen fentről jól látni, hogy a lebontott Mérey utca iparos polgárházai kapcsolták egykor e részt a katolikus templom szervezte városbelsőhöz, a 19. század egyre erősödő polgárságához és növekvő tisztviselői rétegéhez. S szembetűnik az is, amit a város az elmúlt évtizedektől kapott: a betonlelkű hivalkodás, a lakótelepek - mint megannyi formára préselt hangyaboly -, s az újgazdagok erődítményei. A szorgos kezek, amelyek a jó gazda gondosságával táplálták, és a vigyázó tekintetek. E helyről a Sárköz csak olyan, mintha ügyes kezű asszonyok tarka szőttese lenne. A sióagárdi Leányvárat szinte megérinthetnénk, a messzeségben Baja és Kalocsa tornyai ködlenek, s Babits városának dombjairól Párizsig, Londonig látni. Ilyen ma Szekszárd: unionizálódó világunkban is ember- és földszagú. Egy csipet fűszer az íztelenségben, egy mosoly a cinikus erőszakárban, emberléptékű város a gigantomán, harsány világban. Hátország a hódítónak, termékeny táj az építőnek, menedék a megfáradtnak. Odüsszeusz számára Ithaka, Proustnak Combray, a Buendíáknak Macondo, Sátordy Imrusnak Sót, a "Kicsiségek Városa". Nemzedéknyi idő múlva - miként körülölelő világa - a város is megváltozik. Csak bölcsességet kívánhatunk magunknak és az utánunk következőknek a haza és haladás újra és újra megválaszolandó kihívásaihoz, a változtatás és megőrzés nehéz döntéseihez. Mert csak így lehet Szekszárd lakói számára megtartó hajlékká avattatott OTTHON - minden időben. Nagy Janka Teodóra Fotó: Kafi Európa, Európa Már megint egy újabb vers, ami meglovagolja a konjunktúrát - gondolhatja a Kedves Olvasó. Mentségemül szolgáljon, hogy nem így van: ez a költemény még akkoriban született és jelent meg, amikor még nem volt divat a közös Európára gondolni, s azt kimondani: egy a sorsunk, ideje lenne már belátnunk Keleten és Nyugaton. Humorosan - egy kecskerímmel - akár azt is kérdezhetném: A vátesz mindent jóvátesz? Ki is gondolt ilyesmire tíz évvel Csehszlovákia „baráti megszállása" után, 12 évvel a rendszerváltás, 26 évvel az EU-csatlakozás előtt. Magam sem tudtam, pontosan mikor volt, csak azt, boldogult Csányi László, a Tolna megyei Népújság irodalmi oldalának szerkesztője gondolta úgy, hogy megjelenjék. A véletlen úgy hozta, hogy 1978. április 16-án és október 8-án is napvilágot látott változatlan szöveggel (csak az ifj. maradt el a nevem elől) - másodszor véletlenül, nekem, utólag mégis jelképesen: két hét múlva született meg a fiam, akinek talán már természetes mindaz, amit az időközben helytörténésszé vált atya ifjúi fővel gondolt. Reméljük, másoknak is az lesz... S íme az egykori vers: Európa, Európa felgyűrt ingujjú indulók vezényeltek szív-rohamra Európa Európa lábtól-fejtől fekvő népek szűk nyugovója Európa Európa hányan raboltak el-feldaraboltak hányan gyaláztak s megmagyaráztak áldottak áldott áldomások s nem tudtak róla a kisállomások Európa Európa éltettek félénk éltetéssel zsendülő-drága remény-új vetéssel mert érverésed végső érvelésed a slágereknek s a slágereknek Európa Európa lábtól-fejtől fekvő népek várt nyugovója Európa Európa elindulok elindítója Európa Európa Töttős Gábor