Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-01-25 / 2. szám

2004. JANUÁR 25. SZEKSZÁRDI MESELO EMLEKEINK 12. Egyesült nőegyletek 1874-ben Ha manapság helyi egyesületről országos hetilap ír cikket, biztosak lehetünk benne, ott valami botrány volt. Hajdanán, négy-öt emberöltővel ezelőtt az is elegendő okot adott ilyesmire, ha be szerették volna mutatni a vidéki élet tarkaságát, egyedi ízeit... A Vasárnapi Újság, ha kissé megkésve is, 1874. április 12-én tudósított Szekszárd télutójának hétköznapjairól. A Mi kisvárosiak című csevegés szerzőjeként Kétlaky J. aláírást találunk, de tudjuk, hogy ez Dunaszentgyörgy szülötte, Dömötör János író-költő-kritikust rejti, aki ekkoriban megyénk közszeretetnek örvendő királyi tanfelügyelője. Bőven ír a helyi bor-, szj

nház- és sajtószeretetről, de ^ft feledkezett meg a február 2-án elsült nőegyletről sem. Hallgassuk őt! „Hogy Pumpernickl (ez nála Szekszárd álneve) városa mindamellett is nevezetes és nem közönséges város: már csak az is mutatja, hogy benne a hölgyek a közjóért le tudják vetkezni legeredetszerűbb tulajdonságukat, a hiúságot. Sokkal kevesebben vannak köztük, akik valamiféle kitüntetésre vágynának, minthogy két nőegylet fennállhatott volna. Kevesebb hivatalra vágyó volt köztük, mint amennyi hivatal a két nőegyletben betöltendő volt. Tehát egyesültek, hogy együtt munkálkodjanak nemes céljaikon, melyek úgysem különböznek. S mily jó szívűek, azt csak úgy hiheti el az ember, ha maga tapasztalta. Hölgyeink figyelme csaknem mindent észre vesz, amiért érdemes fáradni. Néhány évvel ezelőtt fölfedeztek a kis városban egy művészi hajlamokkal bíró ifjú leánykát, terDömötör János, a cikk szerzője Eibenschütz Mari Ditróiné korában mészetes, hogy addig nem nyugodtak, míg a kislány a művészi pályára segítve nem volt. (...) Az ifjú művésznő bemutatta magát a kis város közönségének, s teljes reményünk van felőle, hogy szülőföldjének, a mi kis városunknak díszére fog szolgálni. Mily szeretettel öltöztették, piperézték őt hölgyeink föllépte napján! Kis kötényt, bóbitás fejkötőt, tarka ruhát, rojtos-bojtos kendőt s mit tudom én mi mindenfélét raktak rá versenyezve, mintha egész Pumpernickl úri höigyközönsége a maga leányának tartotta s most nászútra készítette volna! valóban nászútra is indult az ifjú leányka: eljegyezte és fölavatta magát ez estéken Thaliának..." Valóságos körképet kapunk egykori megyeszékhelyünkről a gondolatsor zárásakor: „Az óvodák vagy - mint modern nyelven, németből fordítva nevezni szeretik - a gyermekkertek korában nem is lehet képzelni, hogy a magyar Pumpernickl hölgyei szintén, meleg szívok egész szeretetével föl ne karolnák a székváros e legkedvesebb kis intézetét, melyet látogatni valóságos gyönyör idegeneknek éppúgy, mint az érte fáradó, nemes nőknek. Ha az ember a város szélein körül jár s látja a sok nádfedelű viskót, mely a külvárosi részeket egész falusi színben tartja még folyvást: nem is hinné az ember, hogy belől a míveltségnek annyi eleme van, amennyi éppen elegendő arra, hogy bármely idegen utazó is a XIX. században érezze magát Pumpernickl belvárosában." Dömötör nem árulta el, de tudhatjuk: a pártfogolt színinövendék, Eibenschütz Mari, aki Ditróinéként valóban beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ahogy a mai nőegylet(ek)nek is példa lehet az egykori előd. Dr. Töttős Gábor Mészöly-emléknap Folytatás az 1. oldalról. Ha azonban átolvassuk ezt az egyébként terjedelmes listát, amely a Mészöly életművet a mai tudásunk, álláspontunk szerint elemzi, számomra hiányérzet fogalmazódik meg: a filológia oldala mintha •

nek mutatkozna." E gondolati indította dr. Horváth Béla főigazgató A Mészöly-kutatás feladatai és kihívásai című konferenciát, a rendezvénysorozat házigazdájaként. Köszöntőjében elmondta, Szekszárd, a szekszárdi szurdikok, dombok, fák, de akár az egész régió történetének, történelmének ismerete a mészölyi életmű, a mészölyi munkásság megértéséhez elengedhetetlen fpntosságú. Korai novelláitól indulva megérkezvén nagyregényeihez. Ezért is oly fontos az a ház, amely talán a közeljövőben tárja ki kapuit az irodalomtörténészek, az irodalommal foglalkozók, a kutatók előtt, és segíti őket - elsősorban a szekszárdiakat - „felkutatni a forrásokat, melyektől a gyönyörű életmű kiteljesedik". Ez nem más lesz, mint az Irodalom Háza, benne Mészöly-emlékszobával, -kutatószobával. Kocsis Imre Antal polgármester megerősítette, most egy kultuszképződés pillanatait éljük meg, s reméljük, hogy a 2002 nyarán alakult Mészöly Miklós Egyesület a szekszárdiakkal együtt mielőbb megkezdi kutatásait, elsőként Szekszárdon. Hogy a konferencia címében említettek mennyire égetőek, jelzik azt az előadók nevei: Tüskés Tibor, Pécs; Urbanik Tímea-Molnár Tamás, Szeged; Töttős Gábor, Szekszárd; Szederkényi Ervinné, Pécs; Gaál Zsuzsanna, Szekszárd; Fogarassy Miklós (képünkön), Budapest; Szolláth Dávid, Pécs. Az előadássorozatot követően Kocsis Imre Antal polgármester avatta fel az emléktáblát, Tövisháti Béla alkotását a szülőházon Orbán György versmondó és Falkai Gyuláné népdalénekes közreműködésével. A sorok tehát csak hangokkal, hangulatokkal, titkokat őrző képekkel válnak társakká, meggyőződhet erről bárki, aki benéz a főiskola aulájába, s megtekinti Móser Zoltán és Pilisi Elemér fotókiállítását Mészöly Miklósról. A fotók pedig előbb-utóbb albummá válnak. A Babits Kiadó gondozásában jelent meg Móser Zoltán Mészöly Miklós arcai, tárgyai, tájai című gyönyörű könyv az író és Polcz Alaine szövegeivel. A Művészetek Házában tartott bemutatón megvásárolhatták és dedikáltathatták az érdeklődők. Ugyanitt zárult az emléknap a Pad Egyesület igényes, szépen összeállított „Vidékre születtem - mondták..." című műsorával, amelynek keretében Kálóczi Andrea, Teli Edit, Csötönyi László és Orbán György előadóművészek olvastak fel Mészöly írásából. Panyi Zita - Fotó: Nagy Ági ESZ-LELETEK 20. Bolondéria Kissé megdöbbentünk, de csak néhányan láttuk-hallottuk M. M. emléktáblájának avatásakor azt a terhelt nőt, aki - nem törődve ünnepi ruhával és hangulattal - átcsörtetett közöttünk, kiköpött, majd piszkos kommunistának nevezte Miklóst, akitől ez mindig a lehető legtávolabb állt. Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem erről az jutott eszembe, hogy mintha egyre kevésbé lennének kiszámíthatóak a bolondok. Gonoszkodó gyerekkoromból például pontosan emlékszem a fölsőutcai Bolond Ádámra. (Tudom az igazi nevét is, de hát kell nekem egy sajtóper?) Amikor az utcán megjelent, hogy két kannájában vizet vigyen a közkútról, mi már lestiik, de még nem szóltunk, mert megvolt annak a módja is, ideje is. A megfelelő hívó szóra Bolond Ádám elkezdte emlegetni a pirosítós hölgyeket meg az úri katonákat, s ha eljutott gondolati örvénye magasára, teli kannáit közibénk vágta, csak úgy pattogzott a kövezeten a zománc. Nem ismerem a zaklatott nő hívószavát, de azét a grafittiző fiúét sem - állítólag egy rádiós fia -, aki városunk számos pontján hagyja ott névjegyét. Kiszámíthatatlan, diliflepnije nincs, itt jár közöttünk, s azt hiszi a maga módján, hogy nekünk él. Igazi mészölyi dilemma ez. -ős -bor