Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-04-18 / 13. szám

2004. ÁPRILIS 18. , SZEKSZÁRDI VASARN4P A mikor megáll az ajtóban, csak egy halk, szerény köszönést hallani. A huszonnégy éves, még csak nagydarabnak sem mondható fiatalemberből mégis valami megmagyarázhatatlan erő sugárzik. Mint aki fiatal kora ellenére tele van élettapasztalattal. Lehet is. JUHÁSZ TAMÁS a közelmúltban tért haza Irakból, ahol a magyar katonai egység tagjaként szolgált több mint fél évig. Pokolból jövet Egy szekszárdi Irakban - Megmondom őszintén: amikor az interjút terveztem, arra számítottam, hogy Ón katonai okokra hivatkozva elhárítja a beszélgetést. .. - Nincs ilyen tilalom. Amíg kint voltam, az alatt természetesen szabályokhoz kötött volt a nyilatkozás, de most, hogy végleg hazajöttem ez megszűnt. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy mi az amit el^•ondhatok, és mi az, amit nem. Biztos vagyok abban, hogy mindenki ezzel kezdi, mégsem tudom megkerülni: miért vállalta? - Katona vágyok. Úgy gondoltam, hogy ha már teremtődött egy ilyen lehetőség hiszen napjainkban magyar katona még nemigen tudta magát megmérettetni ilyen körülmények között - kipróbálom magamat. És természetesen nem volt mellékes szempont az anyagiak kérdése sem, ami figyelembe véve a kockázati tényezőket is - egy korrekt fizetést jelentett. - Mindenütt ezt olvashattuk: logisztikai feladattal tartózkodnak kint. Mit takar ez a fogalom? - A tábbrok közötti közlekedés, szállítmányozás - a víztől kezdve az élelmiszereken át a fegyverekig mindent szállítottunk. A1 Hillahban volt a bázisunk, mindig innen indultunk útra. A hat hónap alatt, azt mondhatom, egész Irakot bejártam. • Egy fél Európányi területet... Ahogyan hallottam, a kint töltött idő alatt több mint egy millió kilométert teljesítettünk. - Kockázati tényezők - mit érzékeltek ezekből? - Ezek mindennaposak voltak. Amikor elindultunk, mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy hova megyünk, mi a feladatunk, milyen fenyegetettséggel kell számolnunk a kinti közlekedés folyamán. Nem lehetett felelőtlenül kimenni mondván: nem eshet bántódásunk. Tisztában voltunk azzal, hogy bármikor történhet bármi. Ugyanakkor mindig nagy tűzerőt képviseltünk, sosem indultunk el kis oszlopokkal. Aki meg akart volna támadni minket, annak vagy nagyon felkészültnek kellett volna lennie, vagy nagy tűzerővel kellett volna rendelkeznie, hogy elérje a célját. A személyes tapasztalatom emellett az volt, hogy egy idő után már megismertek bennünket az emberek, integettek, köszöntek és így tovább. A civil lakossággal sokat nem kerülhettünk kapcsolatba, hiszen tíz percnél tovább nem állhattunk meg soha sehol sem. Mindig teljes menetfelszerelésben, teljes tűzkészültségben voltunk. -Ami bizonyára nem volt könnyű. - A teljes felszerelés - fegyverzettel, málhamellénnyel, repeszálló mellénnyel, sisakkal, tárakkal és egyebekkel - kitett úgy negyvenöt kilót. Úgy nem hagyhattuk el a tábort, hogy mindez ne lett volna rajtunk. A fegyverzet persze mindig élesre töltött állapotban volt. - Csőre töltve? - Bebiztosítva, de csőre töltve. Az amerikaiak készítettek egy statisztikát, eszerint a kilencven nap alatt több mint kétezer támadás érte a koalíciós erőket. -A híradásokból megtudhattuk, hogy Önöket is érte támadás. - A kisebb incidensektől eltekintve eddig „megúsztuk" a dolgot, remélem, hogy a minket váltó erőket sem éri nagyobb atrocitás. - Mit érthetünk „kisebb incidensek" alatt? - Sor került figyelmeztető lövések leadására, ha olyan fenyegetettséget éreztünk, vagy ha a konvojt civil járművek közelítették meg, ami az öngyilkos merényletek miatt tilos volt. Ennél jelentősebbek voltak a táborok - így a mi bázisunk - elleni támadások. Ottlétünkkor kb. 7-8 aknavető-támadás ért minket, itt szinte csodával határos volt, hogy senki sem sérült meg. Mi egyébként egy igen jól védett táborban mongol őrségünk volt - kaptunk szállást. A legjelentősebb a február tizennyolcadikai támadás volt. Azt már mindannyian a saját bőrünkön érezhettük. - Mi történt ekkor? - Reggel 7 óra 15 és 20 között egy arab járműről átrobbantották a még meg nem erősített kerítést, ezzel utat nyitottak egy teherautónak, amin közel 700 kiló robbanóanyag volt. Öngyilkos merénylet lett volna ez is, az volt a szerencsénk, hogy a teherautó elakadt, és nem tudott beljebb jönni a tábor területére, nem tudott nagyobb pusztítást végezni. Ez egy eléggé érdekes reggel volt... Már az első robbanás is akkora volt, hogy majdnem kiestünk az ágyból, rögtön tudtuk, hogy nagy baj van, s a korábbi, aknagránátos támadások után szinte rutinszerűen kezdtük el a felszerelésünket magunkra kapkodni, ki ameddig eljutott. Úgy 5-6 másodperc után következett be a teherautó robbanása, na, az már egy elég komoly dolog volt: a légnyomástól a berobbanó üvegdarabokig, a helyből két métert repülésig minden akadt. A mi körletünk nem dőlt össze, de - és ez jelzi a robbanás erejét - az összes körülöttünk lévő civil ház a földdel lett egyenlő. Tizenegy halálos áldozatot követelt a detonáció, de nem a koalíciós erők, hanem a civilek részéről. - Egy ilyen eseményen nehéz lehet túltennie magát az embernek. - A pszichés terhelés talán még a fizikainál is nagyobb volt. De soha nem lehetett rágódni a dolgokon, mindig az adott feladatra kellett koncentrálni. - Megkérdezhetem, hogy miért jött haza? - Természetesen. Lejárt a szerződésem, és bár hosszabbítani lehetett volna (legfeljebb 3 hónapig), úgy gondoltam, nem szabad a sorsot kísérteni. Itthon pedig várt a család, most nyáron lesz az esküvőm. - Sokan tértek haza? - A mintegy 300 emberből talán nyolcvanan maradtak. - Előfordult, hogy valaki „fejre állt"? - Voltak olyanok, akik nem fejezték be a szolgálatot, és hazatértek, de náluk is inkább a családdal való megegyezés miatt volt így. Ne felejtsük el: 3000 kilométerre voltunk, háborús övezetben, és itthon a család nemigen tudhatott arról, hogy merre járunk, mi történik velünk. - Ha húsz év múlva a fia azt mondja, hogy az Önéhez hasonló tervei vannak, mit válaszol neki? - Először is: optimista vagyok, tehát azt remélem, hogy húsz év múlva nem lesz háború, nem lesz hova menni. Ha mégis lenne, hagynám. Nem örülnék neki, de hagynám. Orbán György