Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-04-11 / 12. szám

2004. április 11. r SZEKSZÁRDI TASARNAP szép tavaszi napon itt ülünk a magyar tanszéken. Keserűmandula ág bontogatja virágait a vázában, kintről beszűrődik a délutáni utcazaj. Bent halk fuvolaszó, körös-körül plafonig érő könyvespolcok mindenfélével megrakodva. Töredezett fedelű, sárguló kötetek, rengeteg papírdoboz, faágak, de találunk hímes tojásokat, tűzzománc képeket, kőgyűjteményt; jegyzet- és könyvhalmok mindenütt. íme, dr. Töttős Gábor a PTE Illyés Gyula Főiskolai kar docensének irodája. Az önérzet lépcsőfokai A férfiak által formált világban fontos a női befogadás, megbocsátás - Megőrzött valamit a régi emberek tartásából, mentalitásából. Erről tanúskodik régi szenvedélye, a helytörténet és a legutóbb Dienes Valériáról kiadott tanulmánykötet. - Ennek csak egyik része tanulmánykötet, a másik összeállítás a híres filozófusnő fiatalkori írásaiból. Egykor ugyanis egészen más pályára készült. Igen kalandos úton végezte a polgári iskolát, a tanítónőképzőt. 1900-ban egyike volt annak a nyolc nőnek, akik elsőként iratkozhattak be magyar egyetemre, majd 1913-ban ő "||ett az első magyar professzornő. Kis színpadi művét 1898-ban adták elő az Erzsébet Nőiskola növendékei. Ebben igen komoly világ- és filozófiai problémákat vet föl olyan könnyedséggel, hogy a mai fiatalok is elgondolkodhatnak rajta. - Már ha tudják, ki volt ő. - Dienes Valéria úgy halt meg 1978ban, hogy szülővárosa még azt sem tudta róla, itt született. Annak idején, amikor a 4-es számú általános iskola azon töprengett, vajon milyen nevet kellene választani, először nem gondoltak a mostanira. Nagyra becsülöm Vitéz Zsolt igazgató urat, ő az első pillanattól lelkes híve volt a névfelvételnek, amely bőven kamatozott az iskola számára. Valéria egyik fia európai hírű táncművész, a másik világhírű matematikus, akinek Dienes-készletét a gyerekek szerte a világon használják Ausztráliától hazánkig. Mind a ketten örömmel vették tudomásul, hogy édesÍ

anyjuk emlékét egy iskola fogja őrizni (Szekszárdon. - Hogyan jelentkezett a kezdetek kezdetén a kutató szenvedély? - Szegény édesapám sokáig sajnálta, hogy a padláson lévő régi cserkészújságokat szétnyirkodtam. Ezzel kezdődhetett. Hetedikes koromban, mikor konfirmáltam, áldott jó Boda József nagytiszteletű úr fedezte fel bennem a tehetséget. Egyszer azért késtem bibliaóráról, mert a padláson a Hitvédő bajnokaink című könyvet olvastam. Ebben természetesen szerepelt az öszszes háromnevű református prédikátor, aki később az irodalomban jeles volt. Ezt olvasta az ember tizenhárom évesen, tíz év múlva pedig, amikor a régi magyar irodalomtörténet szigorlatot tettük le, a követkeeő eredmények születtek: 1, 1, 1, 5, 1, 1. Na most ez az ötös én voltam, és ezért roppant módon tudtak utálni a csoporttársaim. Ekkor kezdtem el adatokat gyűjtögetni. - Ha az ember tehetséggel van megáldvaátkozva, annak, amint láttuk árnyoldalai is vannak... - Tehetség? Hiszek benne, de nem annyira. Különösen a férfiakra jellemző, hogy megnyugszanak abban: nekik jobban vág az agyuk, jobb ötleteik vannak, úgymond tehetségesek. Kicsit mosolyogtató harmincon fölüli emberekre azt mondani, hogy tehetséges. Addigra már nem tehetségnek, hanem valami egyébnek kellene mutatkoznia. Jó, ha az ember jó géneket örököl, ha nem egy vérvonallal rendelkezik. Igaz, ettől kicsit lelkileg sérült lesz, érzékeny, de ezt sok mindenre fel lehet használni... A szorgalom a legfontosabb. Ha ez nincs meg, akkor a tehetség örökké meg nem írt művekből áll. - Sikeres embernek tartja magát? - A siker melléktermék. Nem lehet úgy írni, hogy az ember azt gondolja, na majd ez milyen sikeres lesz! Különösen nem helytörténetet. A helytörténész a történész társadalom páriája, a legalacsonyabban értékelt, legkevésbé méltatott személy. Minden mai történész tudja: nagyobb témába kell fognia, ha nemzetközileg akar kilépni, pályázatokat nyerni - ehhez lehet kiadókat szerezni. Szerencsére két ellenpélda is akad. Az egyik éppen a Szekszárdon szellemi bölcsőjét ringató Szakály Ferenc, aki nemzetközi hírű történész, s ameddig élt, barátomként tisztelhettem. A másik pedig Marc Bloch szintén történész. Azt mondja, nem világtörténetet kell írni, hanem tisztességes helytörténetet. Ebből állhat össze egy teljesebb kép annál, mint amit most nemzettörténetként eladunk. - A kiadók java része tehát a szenzációra éhes ötleteket támogatja. A Dienes emlékkönyvet saját maga adta ki... - Igen, nem ez az első kötet, aminél a zsebembe nyúltam, ám a könyv bevételéből most sem tudtam a kinézett sarokházat megvenni Az első, saját szakállamra kiadott komolyabb munka az Ödön derű volt. Boldoggá tesz, hogy az ország túlsó részéről ma is gyakran keresnek, van-e még ebből. A Hajdani Tolnai Hölgyek Könyvében, és a Dienes kötetben is szerettem volna elérni, hogy a professzor úr és a fölső utcai Mari néni is érezze: megérti és szereti ezt a művet. - Hogy ez mennyire sikerült, bizonyítja a nemrégiben kapott kitüntetés. - Igazából ez egy díj, nem kitüntetés. Az Év Kiemelkedő Szellemi Alkotása Díjat a Pécsi Tudományegyetem rektora alapította. Minden karon hirdettek pályázatot, erre kellett munkákat beadni. Ezeket legelőször a helyi tudományos és művészeti bizottság véleményezte. Megtisztelésnek érzem a főiskolai kar részéről, hogy engem méltattak bizalmukra, s a munkák közül ezt választották. Fontosnak gondolom, hogy ebben a férfiak által tervezett és kicsit brutálisra faragott világban kitüremkedjen a női szellem, a befogadás, a megbocsátás A megértés szelleme, hogy szépen tudjunk együtt élni. Valéria gondolatát nyugodtan üzenhetjük az utókornak: „Két jó van az emberéletben: a munka és a szeretet. Hogy a többi rossz, az nem baj. Mert ha tudjuk egymást eléggé szeretni és tudunk eleget dolgozni, akkor a legkegyetlenebb sorsban is boldogok vagyunk." - Örökké dolgozik, mindig siet valahová; ezért is jár kerékpáron. Mégis, hogyan kapcsolódik ki dr. Töttős Gábor? - Egyszer Fischert, a sakkvilágbajnokot kérdezték arról, ha egyszer szabadideje lenne, mit csinálna? Erre ő azt válaszolta, akkor beülne egy kellemes, nyugodt szállodai szobába és sakkjátszmát elemezne. Na jó, mondták neki, de ha még több lenne a szabadideje? Akkor két sakkjátszmát elemezne... - Ön és a munka... - Ez a legnemesebb. Az összes többi, hogy úgy mondjam, hozzátartozik az ember boldogságához: a szeretet a szerelem, de amennyire megváltoztatta a világot, amennyit hozzátett, az mindenképp maradandó lehet! - Ezzel nem értek egyet. Ha szeretetet ad valakinek, akkor is az ő világát változtatja meg. Ugyanezekért az emberekért írja novelláit, helytörténeti munkáit is. - Igaza van. A munkában a szeretetet is közvetíteni gondolom. Olyan témákat, embereket szoktam bemutatni, amelyek, és akik önmagukban is szeretetreméltók, egy kicsit valódi például szolgálnak. (Folytatás a 4. oldalon.) >