Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-12-07 / 43. szám

SZEKSZÁRDI 2003. NOVEMBER 16. VASÁRNAP M MESELO EMLEKEINK 11. A szekszárdi bencés apátság A megyeszékhelyen néhány követ kivéve látszólag semmi nem őrzi a királyi alapítású Benedek-rendi (azaz bencés) apátság emlékét. Érdemes azonban számot vetnünk az alapító hagyatékával éppúgy, mint a reguláját követő szerzetesek tevékenységével. Az alapító, a szülőhelyéről nursiainak nevezett Szent Benedek 480 körül látta meg a napvilágot előkelő család sarjaként. Római tanulmányai során már 14 évesen annyira elszomorította az erkölcsi süllyedés, hogy Subiaco közelében remetének állt, s itt három év múlva fedezték föl arra járó pásztorok. Szent életének híre ment, követői hamarosan 12 koAtort hoztak létre. Őt ^0-ben, hosszas húzódása ellenére választotta apáttá a vicovarói közösség, de oly szigorú volt, hogy szerzetestársai borába mérget kevertek, mire ismét remete lett. Itt dolgozta ki a kolostori élet új alapjait, 73 pontos reguláját Monté Cassinoban igyekezett megvalósítani 528-tól, amikor egy Apollóntemplom helyén fölépítették az első bencés kolostort. Itt halt meg 543-ban vagy 547-ben Benedek. A szerte Európában rohamosan terjedő rend jelszava: Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál), s a munkát ekkoriban főleg a népvándorlás népeinek megtérítése jelentette. A brit szigetektől a frankokon, germánokon át hazánkig több évszázados feladatot adott ez. A csöndes, alázatos engedelmesség, szegénység, közös szellemi és testi foglalatosság és az oktatás jellemezte őket. Egy 1993-as kimutatás szerint soraikból 16000 író, tudós, művész és feltaláló, 4000 püspök, 1600 érsek, 200 bíboros és 22 pápa, valamint 1560 kanonizált szent került ki. Hazánkba a 973-ban kötött béke egyik pontjának értelmében jöttek először Adalbert kíséretében, s megalapították a pannonhalmi (szentmártoni) apátságot. Az Árpád-korban közel ötven rendház követte • ezt. Elsősorban a királyi hatalom támaszai lettek, afféle mintagazdaságokként működtek, nekik köszönhetjük a modern mezőgazdasági kultúra elterjesztését is. Erre jó fényt vet az 1060-ban jME'i*(i alapított szekszárdi apátság néhány adata is. Már 1096-ban, az első keresztes hadjáratkor kiváló ellátást kaptak itt a lova gok, s a virágzásnak indult szőlő megszerzéséért a pécsváradi apát még oklevelet is hamisított. A XIII. században egy határjárás során gyümölcsfákkal szegélyezett úton haladhatnak, esővíz felfogására ásott medencéket látnak. A moAz apátság első fennmaradt pecsétje Szent Benedek Hans Memling festményén hácsi vész előtt, 1495-ben 33 falu és mezőváros birtokosa itt rend, jövedelme közel évi tízezer aranyforint. Ezzel az öt legtehetősebb egyházi birtok egyike, s így 100 könynyűlovast köteles kiállítani. Az utolsó ilyen csapat Mohácsra követte II. Lajost és a hazáért áldozta életét. Békeidőben az apát irányította a kolostort és a hiteles helyi munkát. Az őrszerzetes (custos) vagy a perjel intézte a rend anyagi ügyeit, vezette gazdaságát, gondoskodott a bor kezeléséről, eladásáról. A misebort is ő biztosította, de a testvérek a regula szerint napi egy hemina (2,7-7,5 deciliter) bort étkeikhez, szomjuk oltására is fogyaszthattak (ez évi 100-300 liter!), a legkiválóbb minőséget pedig értékesítették. VI. Pál pápa, aki megerősítette Benedek szentségét, október 24-én Európa égi oltalmazójának is nyilvánította őt. Illő lenne, hogy a rendnek felvirágoztatást köszönhető Szekszárd ne csak Király Árpád áldozatos munkájával, hanem méltó emlékkel is tisztelegjen a szerzetesek és névadójuk előtt. Dr. Töttős Gábor 75 éves a szekszárdi evangélikus templom 75 évvel ezelőtt, 1928. december 16án szentelték fel a Szekszárdon élő evangélikusok templomát. Az akkor már húszéves múltra tekintő gyülekezet igen sok fáradság és áldozat révén építette fel állandó otthonát, s kérte ezen ünnepi alkalmon Isten Szentlelkéj^k erejét, áldását. ^Jlálaadó istentiszteletet tartunk erre emlékezve 2003. december 14-én, 10 órától, melyre ezúttal is szeretettel hívjuk minden evangélikus testvérünket! „Nem szégyenlem az evangéliumot, mert Isten ereje az, minden hívő üdvösségére" - Pál apostol Római levelének ezen mondatát olvashatjuk az egyik festett üvegablakon - templomépítő őseink szüntelenül biztató és sürgető üzeneteként. Biztató ez a mondat, hisz az evangélium nem más, mint örömhír: Jézus Krisztusról. Világraszóló örömüzenet Isten megváltó szeretetéről, mellyel Ő Egyszülött Fiát adta értünk, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn. 3,16). Ez az evangélium a hit pedig nem jelent mást, mint ennek gyermeki bizalommal való elfogadása. Ez a hittel fogadott örömhír pedig szüntelen erőforrás - vallja Pál. Igen, a Krisztus megváltó kegyelme erő: a bűnbocsánat ereje a bűn miatt megfáradt ember számára. Az öröm hatalma a szüntelenül támadó szomorúsággal .szemben. A világosság ereje, mely életünk legsötétebb szakaszaiban is utat tud mutatni. A reménység ereje a reménytelennek látszó körülmények között is. A békesség ereje, mely a legsúlyosabb aggodalmak között a gondviselő Atyára mutat. A vigasztalás ereje, mely a gyászoló tekintetét a feltámadás reménységére irányítja. Az örök élet ígéretének ereje, mely legyűrheti a kárhozattól való rettegést. Igen, az evangélium üdvözítő erő a benne hívőknek. Ebből a Krisztusról szóló örömhírből merítettek erőt őseink, ebből táplálkozott reménységük a templomépítés fáradságos korszakában. Ez az erő lendítette át őket háborún, kemény diktatúrás időkön, s az elmúlt 75 év szép és komor évein... És a gyülekezet ma is ebből él! Ma is ezért áll a templom, hogy helyet adjon az evangélium hirdetésének, hogy ebből az erőforrásból táplálkozzunk vasárnapi istentiszteleten, hétközi bibliaórán, hittanórákon, ifjúsági órákon. Ma is azt tesszük, amit őseink: élünk Krisztus evangéliumából... De ez a mondat sürgető üzenet is! Arra emlékeztet, hogy ezzel az örömhírrel adósai vagyunk másoknak. Mindazoknak, akik számára mindeddig nem sikerült vonzóvá tenni a Krisztus-hívő életet: Szekszárdon élő felekezeten kívülieknek vagy éppen magukat evangélikusnak vallóknak, akik eddig még nem kapcsolódtak a gyülekezeti élethez. Ezen „adósságot" törlesztve szeretnénk megajándékozni minden erre nyitott, érdeklődő családot egy kiadványunkkal: a „KÁTÉ" című könyvvel, mely Luther Márton „Kis Káté"-jának (azaz a Krisztus-hit legfontosabb igazságait tanító könyvének) mai fordításban, magyarázatokkal ellátott és szép grafikákkal illusztrált kiadása. A finn evangélikus egyház segítségével ez a könyv ajándékként vehető át a Lelkészi Hivatalban (Luther tér 1.). Ez utóbbi könyvvel, az adventi ünnepi időszak gyülekezeti alkalmaival, s a fent említett ünnepi istentisztelettel hívogatunk mindenkit! Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész ÉSZ-LELETEK 16. Kenyérveszély Elkértem s megőriztem azt a kenyércédulát, amelyen a szokásos KENYÉR felirat helyett, mindenféle nyálelválasztást megindító összetevők mellett szerényen, de határozottan ez állt: KINYÍR. Tudom, ezt tiszántúli nyelvjárásban tényleg így mondják, de kies városunk nem ott fekszik (és kel, mint a kenyér), ezért nyugtalanított a figyelmeztetés. Nem vehetem egyszerű sajtóhibának, inkább rejtett üzenetnek véltem. Régen a kenyeret mindenek fölött tisztelték. Emlékszem, egyszer, a hatvanas években hosszú sor állt a Bethlen Gábor utcai szatócsboltban. Sietve érkezett az oldalkocsis motorral a kenyérszállító, aki türelmetlenül méltatlankodott, hangoskodott, majd kiöntötte ládái tartalmát a kőre. Az előtte álló parasztember visszakézből hatalmas pofont adott neki, és ő azonnal megértette a helyzetet, csöndben összeszedte a kenyeret, majd meghunyászkodva várt a sorára. Az a kenyér 3,60 volt, mahobiap az anyajegy nagyságú forint is eltűnik. A mostani felirat aligha e veszélyre figyelmeztet, de talán a minőségtől sem akar eltántorítani. Olyan ez, mintha a gyógyszerre azt írnák tévedésből: „A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kórboncnokát." -ős -bor