Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-03-02 / 8. szám
M 2003. MÁRCIUS 9. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 25. kiállítás az „R" Galériában Dicső Zsolt és Jankovics Zoltán elektro- és computergrafikái A Vállalkozók Háza II. emeletén lévő „R" Galériában Simon Péter, a büfét üzemeltető szellemi szabadfoglalkozású és vendéglátós vállalkozó 25. alkalommal adott otthont kiállításnak. - Négy éve vettük bérbe a büfét, amely valamikor az MSZMP székházának ruhatára volt. Innen maradt meg az R betű, amely pléh anyagával annyira csúnya volt, hogy az már szép. Nem tudtuk leszedni, ezért átfestettük pirosra, s először „csak" annyit jelentett, hogy rezervé. Egy ideig néztük az üres falakat, amelyeket akár üzleti reklámképekkel, poszterekkel „feldobhattuk" volna - egyikhez sem volt kedvünk" -, aztán úgy döntöttünk, hogy helyet adunk az alkotóművészeknek. A galéria működé• 1 egy olyan feladatot vállaltunk a feleségemmel, amely sok munkával és idővel jár. A „haszon" úgy gondolom hármas, jól járnak a kiállítók, hiszen itt az épületben rengetegen megfordulnak, jól jár aki betér a büfébe, mert esztétikai élményben részesül, valamint jól járunk mi is, hiszen nem üres falak vagy giccses plakátok között dolgozunk nap mint nap. A kiállító alkotóművészeknek Szabó Mónikának, a Tolnai Bárka Művészeti Szalon tagjának 5. önálló kiállítása nyílt meg a Civil Házban, 2003. február 24-én, délután 16.30-kor. Az alkotót Rudolf Kitti verssel köszöntötte, s az alkotótársak jó szóval, virággal, kedveskedtek a fiatal, a festészettel öt • e foglalkozó Szabó Mónikának. L Öt éve festesz és ez az ötödik kiállításod! Egy fontos megálló az életedben, ahogy mondtad. Hogy kezdődött? - A véletlen vagy a sors hozta az utamba öt évvel ezelőtt azt az embert, aki „felfedezett". Óvodában dolgoztam, s az ott készített dekorációk, díszek alapján javasolta, próbáljam meg a festészetet. Cs. Vasváry Ibolya festőművészt kértem meg, hogy segítsen. Sokat köszönhetek neki, sokat rajzoltatott, Önbizalmat öntött belém, elindított. - Mikor lettél Bárka-tag? - Őcsényben, egy anyák-napi kiállításon találkoztam először a Bárka tagjaival, akik nagyon kedvesen befogadtak, jól érzem magam kökét-két hétig vannak itt a munkáik, amiért semmi pénzt nem kérünk, viszont mindenkitől kapunk ajándékba egy-egy alkotást. Tervezek egy olyan kiállítást, ahol ezek az „ajándék" képek láthatóak majd. Minden olyan kezdő és profi alkotóművésznek, akinek fontos a megmutatkozás, megadjuk az esélyt. Sőt, két héten keresztül, a képek eladásában is segítünk. Az „R" Galéria 25. kiállításának alkotói Dicső Zsolt és Jankovics Zoltán nagyon egyéni és kiviteleSimon Péter ad otthont a galériának zöttük, segítő szándékú kritikáikat szívesen fogadom. - Kezdetben tájképeket festettél, ezen a kiállításon már portrékkal is megjelentél... - Kísérletezem, mint minden alkotó. A tájképeimre is „belopom" az embert, úgy érzem ettől a képeim élőbbé váltak. zésükben és egyedülálló képekkel „döbbentették" meg - már ahogy tőlük megszoktuk - a nézőket. Képek keletkezéséről kérdezve a következőket mondták: - Képeimnek az „Akasztófa-énekek" címet adtam - mondja Dicső Zsolt. - Ezt az oly reálisan abszurd szókapcsolatot, amint azt az írásjelek mutatják is, nem én találtam ki. Sajnos! Christián Morgenstern alkotta meg, s adta kötete címéül. Van ebben a könyvben egy zseniális vers, a „Vesztőhely", amit nagyon elirigyelnék tőle, ha tehetném. Csak annyit tehetek, hogy azt kívánom: legyen ez itt és most egy ROSSZKEDVEVESZTŐHELY!" Dicső Zsolt 3 önálló verseskötetének olvasóközönsége nem csalódott. Ez Ő. így gondolkodik, így érez, így fejezi ki magát. Aki nem érti, annak ném magyarázkodik. Aki érti, az tudja, gondolatainak sajátos kifejezése nem megbotránkozást kíván kelteni. A verselés mellett a PAD című negyedévente megjelenő folyóirat szerkesztője, a PAD Irodalmi Egyesület elnöke, most az elektrografikát választotta kifejezési formául. - Közelebbi és távolabbi terveid? - Amióta festek, álmom, hogy a Képzőművészeti Főiskolán tanuljak tovább. Tudom, ez az álmom sosem valósulhat meg. Egyrészt nem érzem annyira tehetségesnek magam, hogy bejussak, hiszen mindenki tudja, hogy ez nem könnyű. S taián nem is mindig a tehetség hiányzik, bár ezt inkább zárójelben mondanám, nehogy azt higygyék, hogy savanyú a szőlő. A másik, ami miatt álom marad, a magánéletem, a korom, a kislányom, ezek már mind akadályt jelentenének. Ezért keresek egy olyan álmot, amit meg tudok valósítani. Megpróbálok minden lehetőséget, szakirodalom, alkotótáborok stb. kihasználni, és felhasználni, hogy fejlődjek. Ahogy tanítóm Cs. Vasváry Ibolya mondta, az alapokat meg lehet tanulni, de azt, hogy valaki tehetséges-e az idő dönti el. Jankovics Zoltán a „Nő hétszer nekem nyó'c", című képeiről, amely elektro- és computergrafikák a következőket mondja: - Miért a Nő és miért hétszer? Csak. Most ez jön be. Nekem. Ezek a képek [Ő, a Nő) lebegnek napok, hetek, hónapok, lehet, hogy évek óta a szemem előtt. Vagy inkább mögött. Bent az agyamban. Most meg itt vannak kivetítve, a papírra. Jelhagyás róla, a Nőről. Ahogy Őt, a Nőt láttam, látom, láthatom, vagy ahogy csak elképzelem. Hátulról a Nő. Távolodik? Távolodom. Felrémlik az Ő, a Nő alakja, mint távoli, régi emlék, a fekete mélyben, a ködben, a víztükörben, végtelen óceánok ritmusában, gótikus ablaküvegen, ősi barlangrajzokon, árnyékként. Ez maradt, csak a hátak, erotikus vállak, gömbölyded formák. Emléknyomatok. A Nő, az Ő egyik olvasata a végtelen lehetséges olvasatok közül. A Nő hétszer. Számmisztika mondják sokan. Nem. Az Ő, a Nő szája misztikus. Csak azt most éppen nem látjuk. Valami mást lát, a másik Őt, a Nőt. Ki mit lát ezeken a képeken? Azt döntse el ki-ki maga..." * * * Dicső Zsolt és Jankovics Zoltán kiállítása március 3-ig tekinthető meg az „R" Galériában, 9-18 óráig. Sas Erzsébet Fotó: N. Á. A Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány és az általa működtetett Civil Ház vezetőjétől Sándor Tamásnétól a kiállítás megnyitó után a következő információt kaptuk: - Fontosnak tartjuk a kulturális értékek ápolását, közvetítését. Lehetőséget biztosítunk fiatal és kevésbé fiatal művészek bemutatkozásának. Mint civil szervezet, a Bárka Művészeti Szalon székházunkban tartja rendezvényeit, programjait, ezért külön öröm számunkra, amikor egy „bárkás" állítja ki alkotásait. Ami még fontos, hogy a kiállítóktól pénzt nem kérünk, általában egy-egy alkotásukat felajánlják, ami az állandó kiállítás részét képezi, és amit mi jótékonysági rendezvények keretében árverezésre bocsátunk. A befolyt összeggel támogatni kívánjuk a hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat. * * * Szabó Mónika kiállítása március közepéig tekinthető meg a Civil Házban egész nap. Sas Erzsébet Fotó: Nagy Ágnes Gondoljon a Zepterre, a Zepter is gondol Önre. A világhírű Zepter cég 2003-ban is újabb fantasztikus termékeivel áíl az Ön rendelkezésére. SZÉPSÉGÁPOLÁS. EGÉSZSÉGVÉDELEM, LAKÁSKULTÚRA a legmagasabb színvonalon. GONDOLION A ZEPTERRE. A ZEPTER IS GONDOL ÖNRE! Személyesen. levélben, telefonon keresse a Zepter Tolna megyei képviseletének munkatársait. 7100 Szekszárd. Auguszl. utca 11-13 • Tel.: 74/511-910. 74/511-911 Szabó Mónika ötödik önálló kiállítása WW»IIII|IM1HIIHlil IWII 11 IIIHIIIIIlllll II HIHIHIIIlilII IMIllllllllll' ilWIHBH i|<1 > HIHIHI 11111111111111111 11IIIIWIMIMI1IIIMMWMBIIWIIIIIHI—il