Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-03-02 / 8. szám
SZEKSZÁRDI USm JtUUirtKUI yasArnap 2003. MÁRCIUS 2. Év Sportolója Gála Folytatás az 1. oldalról. Hét egyesület: az Atlétikai Club, a Vízmű SE, a Dynamic Triatlon Club, a Gemenc Judo Klub, az lppon Karate Egyesület, a Rádió Klub, valamint a Szabadidős Kerékpáros SE vezetője vehetett át jutalmat az ünnepségen. A testület szűkös anyagi lehetőségei miatt úgy döntött, továbbra is csak az éves alaptámogatás megítélésénél veszi figyelembe a csapatsportok helyi képviselőinek kiemelkedő produkcióját. Ezáltal kevesebb egyesület részesült díjazásban, de a jutalom összege magasabb. A gálán közel 100 sportoló, edző és sportvezető tette tiszteletét. Megnyitó beszédében nekik mondott köszönetet Szekszárd nevében dr. Gaál Zsuzsanna, sportot felügyelő alpolgármester, kiemelve azt a rengeteg, lemondásokkal járó munkát, ami a nagyszerű teljesítmények mögött rejtőzik. Mesterházy Attila üdvözlőjében elmondta, hogy örömmel tett eleget a felkérésnek, hiszen mindig szívesen vesz részt olyan eseményeken, ahol a sport eredményeket elismerik. Hozzátette: a Gyermek, Ifjúsági és Sport Minisztérium igyekszik minél többet megtenni a magyar sport feltételeinek javításában, mind a tömegsport, mind a versenysport területén, amelyek véleménye szerint elválaszthatatlanok. Ezt követően az államtitkár személyesen adta át a serleget és a jutalmat az első díjazottnak, a tavalyi esztendő talán legnagyobb szekszárdi sportsikerét elérő Csillag Balázsnak. Az AC Szekszárd középtávfutója 5000 méteren Mecser Lajos 34 éves országos csúcsát adta át a múltnak Belgiumban, ezzel kijutott a müncheni atlétikai Európabajnokságra, ahol a döntőben hetedik helyezést ért el. Edzője, Németh Gyula hosszú évek óta „szállítja" tanítványai révén az országos bajnoki érmeket. Az elmúlt évben az ügyességi számokban is sikerült kimagasló eredményt elérni a magasugró Fusz Zsuzsa és a távolugró Fejős Gábor révén. A Vízmű SE Gál Attila és Klein Miklós korosztályos országos bajnokságokon és vidékbajnokságokon nyújtott remek teljesítményének köszönhetően zárt jó évet 2002-ben. A Dynamic Triatlon Klub Czencz Péter révén dobogós helyezést ért el a Győrben megrendezett junior triatlon Európa-bajnokságon, míg a kisebbek közül Szőke Gergő, Szőke Márton és Berta Péter duatlonban és aquatlonban is megállták a helyüket a bajnokságokon és a diákolimpián. A cselgáncsozók - rendezve edzés körülményeiket - igazi minőségi munkát végeztek, Szepesi Dávid mellett Nász András és Tibai Tamás is válogatott kerettag lett, és mindhárman rendre dobogón végeztek a ranglista, Köztársaság Kupa, bajnoki és nemzetközi versenyeken. A mindig rengeteg érmet begyűjtő lppon Karate Egyesület számára a budapesti Stílus Világbajnokságon szerzett egyéni arany-, ezüst- és bronzérem, valamint a csapat arany mindenképpen az egyik legemlékezetesebb esztendőt jelentette. A legjobbjak közül is kiemelkedett Póra Dániel valamint Benyik Ramóna és Kakuk Korina teljesítménye. A Rádió Klub az idei évben két világversenyen is képviselte a szekszárdi színeket: Weisz Csilla rádiós tájfutásban épphogy csak lemaradt a dobogóról a világbajnokságon, míg a fiatalabbak számára Európa-bajnokságot rendeztek, amelyen Weisz Andrea ért el kimagasló eredményt. A klub sportolói emellett természetesen bezsebelték több szakágban az országos bajnoki címeket is. A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Sportegyesület bringásai, soraiban Haiszer Ákossal, Liska Gergellyel és Szilágyi Dömével a legeredményesebb klub címet szerezték meg utánpótlás vonalon 2002-ben. Schneider Konrádéknak köszönhetően talán újra régi fényében ragyoghat a szekszárdi kerékpársport, már rövid időn belül. Finta Viktor Tolna megyében első ízben lesz Olimpiai Ötpróba A próbák havi rendszerességgel követik majd egymást és a résztvevők az egy-egy alkalommal teljesített táv függvényében pontokat kapnak, amit később ajándéktárgyakra válthatnak. Az első megmérettetés 2003. március 8-án gyalogtúrával veszi kezdetét, az V. Sz. Általános Iskola elől 8-10 óra közötti indulással. Magyarországon a legnagyobb hagyományokkal és a legnagyobb indulószámmal rendelkező szabadidősport esemény az olimpiai ötpróba sorozat, mely minden nyári olimpiát megelőző másfél-két évben kerül m.egrendezésre. A rendezvény célja, hogy minél több embert sportolásra ösztönözzön, és segítse az egészséges életmód szokásrendszerének kialakítását. Öt sportág eseményeit öleli fel: futás, kerékpár, gyalogtúra, úszás, triatlon/duatlon. Korábban ez az eseménysorozat csak a fővárosban és nyolc vidéki helyszínen került lebonyolításra. Az idei évtől kezdődően, azonban lehetőség nyílik minden megyeszékhelyen - így Tolna megyében Szekszárdon is - a próbázásra. Az Olimpiai Ötpróba fődíja 8 fő részére egy-egy kéthetes utazás a 2004-es Athéni Olimpiára. De 3 db Yamaha robogó, vadvízi túrák, és számos más ajándék is elnyerhető. A teljesíthető távok és a kapható pontok pedig a következők: 2003. március 8. Gyalogtúra: 7,5 km -1 (14 év alatt 2 pont); 15 km-2 (14 év alatt 4 pont); 30 km - 4 pont. 2003. április 13. (vasárnap!) Futás: 7 km -1 (14 év alatt 2 pont); 14 km - 2 (14 év alatt 4 pont); 28 km - 4 pont. 2003. május 17. Kerékpár: 20 km 1 (14 év alatt 2 pont); 40 km - 2 (14 év alatt 4 pont); 80 km - 4 pont. 2003. szeptember 20. Kerékpár: 20 km - 1 (14 év alatt 2 pont); 40 km - 2 (14 év alatt 4 pont); 80 km - 4 pon|A 2003. október 11. Futás: 7 km^n pont (14 év alatt 2 pont); 14 km - 2 pont (14 év alatt 4 pont); 28 km - 4 pont. 2003. november 8. Gyalogtúra: 7,5 km - 1 (14 év alatt 2 pont); 15 km - 2 (14 év alatt 4 pont); 30 km - 4 pont. ÉRDEKLŐDNI LEHET 06-70/455-5504, http://tolnai-otkarika.freeweb.hu Penge kettes Országosan több mint 750 csapat 3 ligában, 2000 iskolás aktív részvételével. Ez a Pepsi sulifocikupa teremlabdarúgó bajnokság. Az április közepéig tartó rendezvénysorozat döntője, végkimenetele jó néhány kérdést felvet: kik utazhatnak Spanyolországba egy Real Madrid mérkőzésre? Feltűnik-e vajon egy labdazsonglőr, akiből esetleg a jövő Raulja, Ronaldója lehet? A nyerészkedőktől, ügyeskedőktől hemzsegő magyar foci üde színfoltját jelentik a multinacionális cégek által szponzorált kölyök-kupák. Az immár ötödik alkalommal lebonyolításra kerülő kupa szervezői a M.E.Z. Bt., és a JUNIOR magazin, a szponzorok között pedig megtalálhatjuk a névadót, a Nike, illetve Hasbro céget. A három liga főleg a 5-6., 7-8. osztályos fiúkat, és a 5-8. osztályos lányokat érinti. A városi selejtezőket 22 vidéki városban és 5 budapesti helyszínen bonyolítják le, a március végén megrendezésre kerülő területi döntőket 6 helyszínen - köztük Szekszárd is - rendezik meg. A ligagyőztesek a már említett élménnyel lesznek gazdagabbak, de különdíj illeti a legfantáziadúsabb csapatnév kiagyalóját. Nomen est omen. A név végzet. Bár bizonyára akad átfedés a nevek között, a teljesség igénye nélkül néhány mosolygásra késztető: Deportívó Nyakonrúglak, Bombabiztos Bénabékák, Nagyberényi Vad B^ft gyík, Sziszifuszi Cicifoci. Szekszárdon a múlt hétvégén rendezték a városi selejtezőt 32 csapat részvételével. A 10 perces meccseket daráló csapatok reggeltől estig rúgták a bőrt az V. sz Általános Iskolában. Az ismerősök, barátok - mintegy 320 pályára lépő leány és fiú között - találhattak ismerős arcokat iskolatárs vagy szomszéd személyében. A három ligagyőztes megtette az első lépéseket a Madridba vezető rögös úton. A fiúk mezőnyében tarolt a szekszárdi II. sz. iskola, a lányoknál az aparhantiak tervezhetik a márciusi szekszárdi útjukat! Várjuk vendégeinket mexikói konyhával • a teraszon grill- és fagylaltpulttal • nemdohányzó különteremmel! Nyitva: 8-04 óráig, a konyha 8-02 óráig MINDEN HÉTKÖZNAP KÖZÉTKEZTETÉS! 5-én szerdán: DJ Albrecht Asztalfoglalás: 06-74/510-508 7-én pénteken: DJ Steve - Trend mm 8-án szombaton: NŐNAP - Hölgyeknek meglepetésparty Cafe Rolling Rock _ Chipandale-show - Bo/s-bomba akció - DJ Albrecht Minden nap menüvel várjuk kedves vendégeinket!