Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-11-16 / 40. szám

SZEKSZÁRDI 2003. NOVEMBER 16. VASÁRNAP M MESELO EMLEKEINK 10. A Molnár Rt. indulása Szekszárdon a céhen kívüli ipar történetében leghosszabb múltra a nyomdászat tekinthet vissza: 1836-tól, Perger Sándor üzemétől kezdve, majd 1862-től Ujtalussy Lajos működésétől folyamatos volt az igyekezet, amellyel főleg az itteni hivatalok igényeit szolgálták ki. A mai Szekszárdi Nyomda őse, Ujfalussy műhelye a XIX-XX. század fordulóján Molnár Mór tulajdonába jutott, fokozatosan fejlődött, majd 1908. július 7-én a Báternyomdával egyesülve részvénytársasággá alakult a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank segítségével. Akkoriban ha^^rnas összeg, •BOOO korona szolgált alaptőkéül, s persze a két cég már kivívott jó hírneve, gépparkja és munkaerőgárdája. Már a megalakuláskor érezték, hogy „a két hatalmas nyomdavállalat egyesítésével oly tekintélyes és modern berendezésű nyomda létesíttetett, amely a vidék egyik legnagyobb nyomdája, és úgy ízlés mint gyorsaság tekintetében Budapest nagyobb nyomdáival is képes lesz a versenyt felvenni. A részvénytársaság naptár és íróalzat termékei nemcsak az országban mindenfelé, de külföldön is ismertek és kedveltek már. Szekszárd városa csak bizonyos önérzettel tekinthet ezen új részvénytársaságra, mert abból erkölcsi és anyagi haszon fog reá háramlani." A fogyasztó közönséget is megnyugtatták, Molnár üzeme - még az rt. előtt hogy az rt. alakulásának „indító oka nem az volt, hogy a verseny kizárassék és az árak mesterségesen felhajtassanak". Az új részvénytársaság a versenyképesség növelésének feladatát komolyan vette, ezért négy hónapig az átalakítás munkálatait végezte. A Közérdek című hetilap, amely persze szintén itt készült, november 21-én ad hírt arról, hogy „a műintézet nyomdája immár teljes üzemben van, s elmondhatni, hogy vidéken kevés nyomda dicsekedhetik ilyen dús felszereléssel. A földszinten van a 28 méteres gépterem, amelyben 4 hatalmas s 3 kisebb fajtájú gép zúgzakatol, szórja ki magából a nyomtatványok ezreit. A praktikus, modern gépeket villanyosság hajtja. Ez világítja az összes helyiségeket. A földszinten van elhelyezve még a könyvkötészet is, ahol most a Molnárféle íróalzatokat és napAz ügyvezető igazgató: Molnár Mór (Borgula Ede fényképe) tárakat készítik nemcsak Magyarország, de a külföld számára is. A géptermet lift köti össze az emelettel, hol a szedők fürge munkája folyik. Itt vannak a szerkesztőségek külön helyiségei is, míg a hatalmas papírraktár a nagy praktikummal épí, tett épület padláshelyiségeiben van elhelyezve. Az új felszerelésű, hatalmas nyomdaüzletnek természetesen sok látogatója akad. fgy e hó 18-án Simontstits Elemér alispán tekintette meg az ott folyó érdekes munkát. Az alispánt az igazgatóság: dr. Leopold Kornél, dr. Kramolin Gyula és Bodnár István fogadta. Molnár Mór ügyvezető igazgató szakszerű magyarázatai után az alispán nagy elismerésének adott kifejezést." (A céggel kapcsolatos remények hamarosan beigazolódtak: az I. világháború előtt már 130 munkást foglalkoztatott a nyomda.) Az újság nem említi, de ekkoriban látogatott el ide Babits Mihály, az akkor még kötet nélküli költő, aki Édes az otthon című versét adta az rt. által megjelentetett Garay János Képes Naptára számára: mindkét részről kedves gesztus volt ez az elismerésre. Dr. Töttős Gábor Hahn József és Müller Julianna arany lakodalma A tanúk az unokák voltak 0 2003. Hahn József és felesége született Müller Julianna jzasságkötésükk félévszázados évfordulóját ünnepelték meg, két gyermekük, hat unokájuk, egy dédunokájuk, a feleség öccsének és férj bátyjának családjával, valamint távolabbi rokonokkal, jó szomszédokkal október 24-én a Fritz tanyán. Hahn József és felesége nem gondoltak ilyen nagy ünnepségre. Gyermekeik, Margit és László viszont azt szerették volna, hogy ezt a szép ünnepet az egész család együtt ülje meg. A Fritz tanyán, október 24-én újra elhangoztak azt igenek, s a két munkában megtört kéz szorosan fogta egymást, miközben szemükben ott csillogtak az örömkönynyek. Megérték és megélték azt a napot, amely keveseknek adatik meg, s még kevesebbeknek szerető családi körben megünnepelni. A tanúk az unokák voltak, ahogy a világra érkeztek, mint az orgonasípok álltak nagyszüleik mögött: Krisztián, Kornél, Balázs, Szilvia, Zoltán és a legkisebb Anna. A jubiláló házaspár nemcsak egymáshoz volt hűséges, de munkahelyükhöz is. A Bonyhádi Zománcgyárban ismerkedtek meg, s rá két évre 50 esztendővel ezelőtt házasságot kötöttek. Sem egymást, sem a zománcgyárat nem hagyták el egy pillanatra sem, Juliska néni 33 évig - közbejött sajnos a betegség Józsi bácsi 44 évet szolgált le. Télen, nyáron biciklivel jártak be dolgozni Cikóról, ahol fiatal házasként éltek. Józsi bácsi végigjárta a szamárlétrát, fizikai munkásként kezdte és minőségi ellenőr beosztásból ment nyugdíjba. Az ünnepen a jubiláló házaspár gyönyörű aranygyűrűvel pecsételte meg az esküt, s Józsi bácsi az ünnepség után a másik gyűrűről is sokat mesélt. A nagy pecsétgyűrűt munkahelyén kapta, jutalmul a jó munkájáért és hűségéért. A legfontosabb - mint mondták - amit egymástól kaptak, az nem más, mint az 50 évi féltő és ma is óvó gondoskodás, ami számukra természetes és kölcsönös. Életükben sokat költözködtek, hol szolgálati lakásban laktak, hol a férj édesanyjánál, hol szükséglakásban, majd a Fáy lakótelepen, az utóbbi több mint tíz évben lányuknál, Margitnál laknak, ahol mindenük megvan, s nyugdíjas, idős napjaikat pihenéssel és azzal töltik, hogy besegítsenek a háztartásba és a ház körüli teendőkbe. Imádják gyermekeiket, unokáikat, s legalább olyan izgalommal készültek erre az esküvőre, mint 50 évvel ezelőtt, amikor egy egész életre mondták ki az igent. Hogy mennyire komolyan gondolták, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a nap, amikor szeretteikkel együtt ünnepelhették aranylakodalmukat. Sas Erzsébet ÉSZ-LELETEK 13. Ewező-szemlélet Ne kapkodjon senki helyesírási szótár után, úgy jó, ahogy ő tudja, az evezőt valóban nem dupla w-vel írjuk (még). Ha itt mégsem úgy szerepel, annak egy játék az oka. Ennek lényege abban rejlik, hogy a magyar autórendszámokból próbálok értelmes szót formálni, azzal az engedménnyel, ha ez lehetetlen, elfogadom a kiejtés szerinti formát. Mindez azonban nem fontos. Az EWZ (száma is van!) jelzésű autó a Wesselényi utca 9-11. közötti útkanyarban állt, november 10-én délelőtt. Aki jobbra akart kanyarodni, a másik, szembejövő sávban igyekezett kikerülni, aki a járdán akart tovább menni, füvön kerülgette. Szegény autósnak se könnyű, hiszen az ő kocsija meg nem tud lépcsőn járni... Szemlélőként egyik táborhoz sem tartozom, de szeretem ezt a típust. Inkább a világ szakadjon meg, mint a véres hurka, de ő ott állhasson meg, ahol csak neki tetszik. Aki ezt kifogásolja, az alighanem köcsög, dugulj már el felszólításra érett tahó. Arról sem tehet az ilyen autó gazdája, hogyha nincs annyi parkolóhely húszméteres körzetben, csupán 50-60-ban. Csak nem fog ennyit gyalogolni. Különben is, lábát már eleve biztosította, hiszen az legértelmesebb testrészében végződik, nem ewező. -ős -bor