Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-11-02 / 38. szám
w , SZEKSZÁRDI 2003. NOVEMBER 2. VASARNAP Egy hely, amely mindannyiunk végső otthona Folytatás az 1. oldalról. Sírhelymegváltások A sírhelyek megváltása az alábbiak szerint lett szabályozva: A temetési hely, térítés ellenében váltható meg. Sírhelyet, kettős sírhelyet, és sírboltot az állampolgárok életükben is megválthatnak. A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama: sírhely esetén 25 év, sírbolt esetén 60 év, urnasírhely esetén 10 év. A temetési helyet a rendelkezési jog időtartamának lejárta után újból meg lehet váltani. Díszsírhelyek: az elhunyt személy kimagasló érdemeinek elismeréséül az önkormányzat közgyűlése örök temetkezési helyként jelöli ki. A díszsírhelyek örök jelle• ik, a köztemető fenntartásáig gmaradnak. Az adományozott díszsírhelyek síremlékeinek felállításáról szintén a közgyűlés dönt, és a fenntartásáról a hozzátartozókkal együtt gondoskodik. A köztemetőkben elhelyezett katonasírok gondozásáról az önkormányzat gondoskodik. A temetők rendje A temetők nyitva tartásáról már fentebb szó esett. A temetőkben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani. Gépjárművel behajtani, közlekedni csak az üzemeltető engedélyével szabad. A temetők és az azokon belül lévő épületek, parkok, növényzetek rongálása, szennyezése tilos. A szemetet a sírok között tárolni tilos, azt a kijelölt tároló helyre kell szállítani. Az urnafal körül sírhalmot emelni, növényzetet telepíteni, sírjelet elhelyezni tilos. Kutyát bevinni tilos. Tíz éven aluli gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat a temetőben. A tűzveszély elkerüléséhez szükséges intézkedést annak kell megtennie, aki a gyertyát vagy a mécsest meggyújtotta. A temetés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Panteon Kegyeleti Szolgáltató Kft.-vei kötött szerződést. Ez alapján a Kegyeleti Szolgáltató Kft. feladatkörébe tartoznak az alábbiak: Összehangolja a temetéseket, gondoskodik az ügyfélfogadásról, nyilvántartó könyvet, sírbolt könyvet vezet. Az eltemetés hamvasztással vagy hamvasztás nélkül történik egyházi vagy világi szertartás szerint. Az eltemetés módjára az elhunyt kívánsága az iránymutató, amennyiben ez nincs, az eltemettető rendelkezik a temetésről. Amennyiben több eltemettető van, s hiányzik az elhunyt erre vonatkozó rendelkezése, s az eltemettetők között nincs megegyezés, nem történhet hamvasztás. Hamvasztásos temetés esetén a hamvak urnában helyezhetők el, illetve - kormányrendelet szerint előírt feltételek szerint - szétszórhatók. Elhunytat, csak halottvizsgálati bizonyítvány alapján szabad eltemetni vagy elhamvasztani. Szolgáltatások A kegyeleti szolgáltató kft. teljes körű temetkezési szolgáltatást végez. Az anyakönyvezéssel kezdődően, a sírhelyek, urnafülkék megrendelésén, a gyászjelentés, köszönetnyilvánítás, polgári szertartásnál a búcsúztató beszéd, a fotó, videó, szavalat - koszorúk, sírcsokrok, sírköves ajánlása, gyászruhák vásárolási lehetősége, a temetési szolgáltatás teljes körű megszervezése, egyéni kívánságok teljesítése tekintetében is partnerképes. A kft. a szállításról, a hamvasztásról is intézkedik, valamint valamennyi munkatársa együttérzéssel és a legmagasabb színtű szakmai tudással, és segítséggel állnak a hozzátartozók rendelkezésére. Ez a komplex szolgáltatás minden hozzátartozó számára, a fájdalomban és a gyászban nagy segítséget jelent. Sas Erzsébet HALOTTAK NAPJARA íj Csak az halt meg, akit elfeledtek" Már napok óta érzem: megváltoztam, s körülöttem az emberek viselkedése is. Lépésünk lelassult, hangunk elhalkult, nevetést csak a gyerekek szájából hallani. S ez minden évben megismétlődik, így október vége felé. Amerre járok az utcán, koszorúk özöne, őszirózsák színes kavalkádja kínálja magát, s a levegőben ott érződik, az elmúlás „ünnepe". Aztán eljön a nap, amikor kézen fogjuk szeretteinket, csokorba szedjük a virágokat, s az gyertyákkal elindulunk a temető felé. A elyhez, a sírhoz, ahol úgy érezzük, várnak bennünket. Vár az édesapa, a nagyapa, a barát, mert alig van ember, aki ne veszített volna el valakit, akihez ezen a napon, akár tradícióból, akár belső késztetésből el kell vándorolnia. A valakik között ott vannak azok az emberek is, akik sem a családhoz, sem a baráti körhöz nem tartoznak, mégis fájó szívvel hallottuk, nincsenek többé. Ők azok, akik saját boldogulásuk mellett, mindannyiunkért dolgoztak, ismertek, kevésbé ismertek, s az egész város úgy érzi kevesebb lett nélkülük. S ott állunk, a mindennapi rohanást, a gyűlöletet, a hiúságot, a munkát, a felhőtlen boldog pillanatokat otthon hagyva, s elhelyezzük a virágokat, meggyújtjuk a gyertyákat, s összekulcsolt kézzel, vagy egymásra támaszkodva, egymásból erőt merítve nézünk bele a gyertya fényébe. Mintha ebben a fényben keresnénk és látnánk meg a szeretett arcot, s a virágok szirmaikkal, egy-egy emléket idéznének fel, melyeket közösen éltünk át. A miért? ott tombol bennünk, újra és újra, pedig azt hittük már régen megbékéltünk a megváltoztathatatlannal, ám az, minden évben egyszer újult erővel lecsap ránk. Vannak, akiket a szép emlékek megnyugvásra késztetnek, megint másokat lelkiismeret-furdalásra, s vannak olyanok is, akik hisznek a valamikori találkozásban. S nekik a könnyebb. Jómagam egyik kategóriába sem tartozom. Nincs bennem sem lelkiismeret-furdalás, sem igazi megnyugvás. A miért? - nem ilyenkor támad rám, amikor halottak napján ott állok, 55 évesen elhunyt édesapám sírjánál. Nem! A hétköznapok legváratlanabb pillanataiban. Amikor igazságtalanul bántanak az emberek, amikor sikereket érek el, akkor kérdezem meg a sorsot, hogy miért nem lehet most mellettem. Bölcs tanácsaival miért nem vértez fel, s a sikereimet miért nem oszthatom meg vele, köszönhetem meg neki. Neki, aki arra nevelt, hogy az út egyenes, a jóság kifizetődő, s becsületesnek születni kell, azt nem lehet tanulni vagy megvásárolni. Választ a miértre sosem kapok, mégis azt hiszem több ez, mint amit az idő által hozott, meg nyugvás, vigasz vagy feledés adhat. Bennem él tovább, a mozdulataimban, ahogy élek és dolgozom, ahogy megőriztem intelmeit, s továbbadtam, amennyire tőlem telt. „Csak az halt meg, akit elfeledtek", olvasom sok-sok síremléken. Nagy igazság. Tudom, neki a virágok, a gyertyák semmit nem jelentenek. Ha látná és tudna hozzám szólni, azt mondaná: „ugyan ne fagyoskodj itt, menj és beszélgess valakivel rólam, meséld el a vicceimet, aztán igyatok egy nagyfröccsöt az egészségemre." Ha egyszer oda érkezem, szeretnék olyan méltósággal elmenni, mint ő. S lehet, hogy önzés a részemről, de boldogítana a tudat, hogy a dédunokám - akit talán sosem fogok látni, csak mesélnek majd rólam neki - úgy simogatná meg a fejfámat, mint az én unokám édesapámét, akit sosem látott, de meséimből jól ismer - s aki éppen az idén negyedszázada ment el Addig is marad a virág és a gyertya, mert így illik, mert ez a tradíció, s mert még senki nem jött vissza onnan túlról, hogy elmondja, ők mire vágynak. Lehet, hogy mégis arra, hogy egy nap, egy este csak az övék legyen. Az emlékezés, a fájdalom, az elmúlás, a megnyugvás keresésének napja. Hát legyen. Nyugodjanak békében. Sas Erzsébet Fotó: Nagy Ági