Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-11-02 / 38. szám

w , SZEKSZÁRDI 2003. NOVEMBER 2. VASARNAP Egy hely, amely mindannyiunk végső otthona Folytatás az 1. oldalról. Sírhelymegváltások A sírhelyek megváltása az aláb­biak szerint lett szabályozva: A te­metési hely, térítés ellenében vált­ható meg. Sírhelyet, kettős sírhe­lyet, és sírboltot az állampolgárok életükben is megválthatnak. A te­metési hely feletti rendelkezési jog időtartama: sírhely esetén 25 év, sírbolt esetén 60 év, urnasírhely esetén 10 év. A temetési helyet a rendelkezési jog időtartamának le­járta után újból meg lehet váltani. Díszsírhelyek: az elhunyt sze­mély kimagasló érdemeinek elis­meréséül az önkormányzat köz­gyűlése örök temetkezési helyként jelöli ki. A díszsírhelyek örök jelle­• ik, a köztemető fenntartásáig gmaradnak. Az adományozott díszsírhelyek síremlékeinek felállí­tásáról szintén a közgyűlés dönt, és a fenntartásáról a hozzátarto­zókkal együtt gondoskodik. A köz­temetőkben elhelyezett katonasí­rok gondozásáról az önkormány­zat gondoskodik. A temetők rendje A temetők nyitva tartásáról már fentebb szó esett. A temetőkben mindenki a hely csendjének, a ke­gyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani. Gépjárművel behajtani, közlekedni csak az üze­meltető engedélyével szabad. A te­metők és az azokon belül lévő épü­letek, parkok, növényzetek rongá­lása, szennyezése tilos. A szemetet a sírok között tárolni tilos, azt a ki­jelölt tároló helyre kell szállítani. Az urnafal körül sírhalmot emelni, növényzetet telepíteni, sírjelet el­helyezni tilos. Kutyát bevinni tilos. Tíz éven aluli gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat a temetőben. A tűzveszély elkerülé­séhez szükséges intézkedést annak kell megtennie, aki a gyertyát vagy a mécsest meggyújtotta. A temetés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Panteon Kegye­leti Szolgáltató Kft.-vei kötött szer­ződést. Ez alapján a Kegyeleti Szol­gáltató Kft. feladatkörébe tartoz­nak az alábbiak: Összehangolja a temetéseket, gondoskodik az ügyfélfogadásról, nyilvántartó könyvet, sírbolt köny­vet vezet. Az eltemetés hamvasz­tással vagy hamvasztás nélkül tör­ténik egyházi vagy világi szertartás szerint. Az eltemetés módjára az elhunyt kívánsága az iránymutató, amennyiben ez nincs, az eltemette­tő rendelkezik a temetésről. Amennyiben több eltemettető van, s hiányzik az elhunyt erre vonatko­zó rendelkezése, s az eltemettetők között nincs megegyezés, nem tör­ténhet hamvasztás. Hamvasztásos temetés esetén a hamvak urnában helyezhetők el, il­letve - kormányrendelet szerint előírt feltételek szerint - szétszór­hatók. Elhunytat, csak halottvizs­gálati bizonyítvány alapján szabad eltemetni vagy elhamvasztani. Szolgáltatások A kegyeleti szolgáltató kft. teljes körű temetkezési szolgáltatást vé­gez. Az anyakönyvezéssel kezdő­dően, a sírhelyek, urnafülkék meg­rendelésén, a gyászjelentés, köszö­netnyilvánítás, polgári szertartás­nál a búcsúztató beszéd, a fotó, vi­deó, szavalat - koszorúk, sírcsok­rok, sírköves ajánlása, gyászruhák vásárolási lehetősége, a temetési szolgáltatás teljes körű megszerve­zése, egyéni kívánságok teljesítése tekintetében is partnerképes. A kft. a szállításról, a hamvasztásról is in­tézkedik, valamint valamennyi munkatársa együttérzéssel és a leg­magasabb színtű szakmai tudással, és segítséggel állnak a hozzátarto­zók rendelkezésére. Ez a komplex szolgáltatás min­den hozzátartozó számára, a fájda­lomban és a gyászban nagy segítsé­get jelent. Sas Erzsébet HALOTTAK NAPJARA íj Csak az halt meg, akit elfeledtek" Már napok óta érzem: megváltoztam, s kö­rülöttem az emberek viselkedése is. Lépésünk lelassult, hangunk elhalkult, nevetést csak a gyerekek szájából hallani. S ez minden évben megismétlődik, így október vége felé. Amerre járok az utcán, koszorúk özöne, őszirózsák színes kavalkádja kínálja magát, s a levegő­ben ott érződik, az elmúlás „ünnepe". Aztán eljön a nap, amikor kézen fogjuk sze­retteinket, csokorba szedjük a virágokat, s az gyertyákkal elindulunk a temető felé. A elyhez, a sírhoz, ahol úgy érezzük, várnak bennünket. Vár az édesapa, a nagyapa, a ba­rát, mert alig van ember, aki ne veszített volna el valakit, akihez ezen a napon, akár tradíció­ból, akár belső késztetésből el kell vándorol­nia. A valakik között ott vannak azok az embe­rek is, akik sem a családhoz, sem a baráti kör­höz nem tartoznak, mégis fájó szívvel hallot­tuk, nincsenek többé. Ők azok, akik saját bol­dogulásuk mellett, mindannyiunkért dolgoz­tak, ismertek, kevésbé ismertek, s az egész vá­ros úgy érzi kevesebb lett nélkülük. S ott állunk, a mindennapi rohanást, a gyű­löletet, a hiúságot, a munkát, a felhőtlen bol­dog pillanatokat otthon hagyva, s elhelyezzük a virágokat, meggyújtjuk a gyertyákat, s össze­kulcsolt kézzel, vagy egymásra támaszkodva, egymásból erőt merítve nézünk bele a gyertya fényébe. Mintha ebben a fényben keresnénk és látnánk meg a szeretett arcot, s a virágok szir­maikkal, egy-egy emléket idéznének fel, me­lyeket közösen éltünk át. A miért? ott tombol bennünk, újra és újra, pedig azt hittük már régen megbékéltünk a megváltoztathatatlannal, ám az, minden év­ben egyszer újult erővel lecsap ránk. Vannak, akiket a szép emlékek megnyugvásra késztet­nek, megint másokat lelkiismeret-furdalásra, s vannak olyanok is, akik hisznek a valamiko­ri találkozásban. S nekik a könnyebb. Jómagam egyik kategóriába sem tartozom. Nincs bennem sem lelkiismeret-furdalás, sem igazi megnyugvás. A miért? - nem ilyenkor tá­mad rám, amikor halottak napján ott állok, 55 évesen elhunyt édesapám sírjánál. Nem! A hétköznapok legváratlanabb pillanataiban. Amikor igazságtalanul bántanak az emberek, amikor sikereket érek el, akkor kérdezem meg a sorsot, hogy miért nem lehet most mellettem. Bölcs tanácsaival miért nem vértez fel, s a sike­reimet miért nem oszthatom meg vele, köszön­hetem meg neki. Neki, aki arra nevelt, hogy az út egyenes, a jóság kifizetődő, s becsületesnek születni kell, azt nem lehet tanulni vagy meg­vásárolni. Választ a miértre sosem kapok, mégis azt hi­szem több ez, mint amit az idő által hozott, meg nyugvás, vigasz vagy feledés adhat. Ben­nem él tovább, a mozdulataimban, ahogy élek és dolgozom, ahogy megőriztem intelmeit, s továbbadtam, amennyire tőlem telt. „Csak az halt meg, akit elfeledtek", olvasom sok-sok síremléken. Nagy igazság. Tudom, neki a virágok, a gyertyák semmit nem jelentenek. Ha látná és tudna hozzám szólni, azt mondaná: „ugyan ne fagyoskodj itt, menj és beszélgess valakivel rólam, meséld el a vicceimet, aztán igyatok egy nagyfröccsöt az egészségemre." Ha egyszer oda érkezem, szeretnék olyan méltósággal elmenni, mint ő. S lehet, hogy ön­zés a részemről, de boldogítana a tudat, hogy a dédunokám - akit talán sosem fogok látni, csak mesélnek majd rólam neki - úgy simogat­ná meg a fejfámat, mint az én unokám édes­apámét, akit sosem látott, de meséimből jól is­mer - s aki éppen az idén negyedszázada ment el Addig is marad a virág és a gyertya, mert így illik, mert ez a tradíció, s mert még senki nem jött vissza onnan túlról, hogy elmondja, ők mi­re vágynak. Lehet, hogy mégis arra, hogy egy nap, egy este csak az övék legyen. Az emlékezés, a fájdalom, az elmúlás, a megnyugvás keresésének napja. Hát legyen. Nyugodjanak békében. Sas Erzsébet Fotó: Nagy Ági

Next

/
Oldalképek
Tartalom