Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-10-26 / 37. szám

2003. OKTOBER 26. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP EGY NEVEZETES SZEKSZÁRDI NAP LXVI. A Szegzárdi Önkéntes Tornász és Tűzoltó-Egylet Szekszárd szomorú fordulópontjai a tűzvészek: 1560-ban Horvát Márk szi­getvári kapitány égette föl, 1794-ben 636 ház, a mezőváros négyötöde lett a lángok martaléka, 1825-ben a mara­dék a Fölsővárostól a Kadarka utcáig. Nem akarták megvárni a következőt. A helyi sajtó első évében, 1873. szeptember 7-én tette közzé fölhí­vását Boda Vilmos járásbíró, a heti­lap árnyékban lévő szerkesztője. „A mai felvilágosult kor az erkölcsi és anyagi téreni haladást tűzte • zlajára. (...) Az anyagi jólétnek hatalmasabb ellenségei az ele­mek, s ezek közt a tűz, amely évek szorgalmas gyümölcsét pár óra alatt megsemmisíti s egész csalá­dokat juttat koldusbotra. Az is két­ségtelen, hogy ezen káros elem le­küzdésénél nagy szerepet játszik a rendszeres eljárás, az ügyesség és gyakorlottság." Erre legcélszerűbb tűzoltó egyletet alakítani, s e téren „Szegzárd sem maradhat hátra". Szeptember 14-én elhatározták, hogy alapszabály-tervezetet adnak, s megkezdik a belépni szándé kozók aláírásának gyűjtését. Erre a formális megalakulás­ra 1873. október 26-án ke­rült sor. December 21-én Georgievich Pált elnökké, Boda Vilmost parancs­nokká választották. Érdekes bepillanta­nunk azokba az adatokba, amelyek a közhasznú egy­let első évtizedeiről mesél­nek. Már november 5-én megírták A nők mint tűzoltók ellenségei című cikkben, hogy egy asszony férjét elzárta, nehogy aláírjon; 1874 au­gusztusában, amikor bevezették az önkéntes éjjeli őrszolgálatot (amelynek részletes szabályzata is fennmaradt), számos feleség tilta­kozott. Egy hónap múlva viszont már férjeikkel együtt nézték Jilk László helybeli rézműves tűzoltó­szivattyújának sikeres próbáját. Ez is valóságos népünne­pély volt, akárcsak 1874. március 30­án az egylet első fecskendőjének megérkezése. Aztán persze a nők is megbé­kültek: 1879. augusztus 3­án bejelentet­ték, hogy „az összetartozást jelképező zászló­val ajándékozzák meg a helybeli önkén­tes tűzoltó­kat". Boda Vilmos Előfogatra várva (Régi tüzek tanúi) A Tolnamegyei Közlöny 1874 no­vemberében a kalocsai jó példával szemben megírta: „A szegzárdi tűzoltóság őrtornya is megépült a nyár folyamán - szóval és ígérettel, de a kivitel elkésett az éji homály­ban." Jelzésre mégsem az őrto­rony, hanem a belvárosi katolikus templom volt a legalkalmasabb: nemcsak harangjait húzták meg, hanem tornyára tűz esetén „vörös lobogó" került, ahogy arról egy 1877. május 22-i bírói köszönetben írnak. Máskor viszont korholják a csak bámuló tűznézőket, vagy az előfogat (két ló) lassú jövetelét. (Ebben még az is számított, hogy polgárember, azaz paraszt vagy iparos nem szívesen bocsátotta ka­landba magát és jószágait holmi kaputosok, azaz értelmiségiek és hivatalnokok tüzénél.) Lassan a délceg tűzoltók kezdtek közszeretetnek örvendeni, 1886. november 28-án már az irodalom­ba is bevonultak Tóhelyi János Tisztelem én a tűzoltóságot című versével. Három hét múlva öröm­mel jelentették: zenekaruk „az alapismeretekben annyira előre ha­ladt, hogy Schunda Venceltől 25 hangszert rendeltek" - a már ha­gyományos tűzoltóbálra is, meg képviselőválasztásokra is. No igen, és mellesleg óvták szeretett váro­sunkat. Dr. Töttős Gábor Meseíró gyermekek A 3. Számú Gyermekotthon Kétyi Napfény Lakásotthon hátrányos helyzetű, főként ro­ma családok gyermekeit látja el, és gondozza szeretettel. Itt tizenkét gyermek lakik, többnyire általános iskolai tanulók. Számukra kevés lehetőség áll rendelkezésre, hogy lemossák a „gylvls" címkézést magukról, és bebizonyítsák, ők is teljes jogú tagjai a társadalomnak. Ezért kérte Róczóné Papp Krisztina szakmai vezető arra a gyermeke­ket, hogy jelentkezzenek a meseíró pályázatra. Aki írni tudott, tollat ragadott... Az ál­készített művek közül mutatunk be néhányat lapunk hasábjain. A jóságos tündér Egyszer volt, hol nem volt, volt egy­szer egy házikó. Abban a házban lakott egy tündér. A gyerekek elmentek a há­zába és nagyon jó barátok lettek a tün­dérrel. Sajnos a gyerekek közt volt egy szegény fiú, ezt a fiút Zsoltinak hívták. A tündér, ahogy meghallotta, hogy szegény, ezt mondta: - Minden gyerek választhat egy-egy kívánságot. De Zsolti legyen az első, aki kívánságot kíván. Zsolti ezt kívánta: - Legyen egy szép, magas palotám és a szüleim boldogan éljenek. A tündér ezt mondta Zsoltinak: ­Csukd be a szemed. Zsolti becsukta, amikor kinyitotta egy szép magas palo­tában találta magát. A tündér odament Zsoltihoz és a Zsolti ezt mondta: - Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyit segítettél nekem jóságos tündér. A tündér ezt felelte: - Én is köszö­nöm, hogy segíthettem neked és azt kí­vánom, hogy amíg csak élsz, legyél bol­dog. Zsolti elköszönt a tündértől és a tün­dér ezt mondta: - Most már mennem kell. A tündér visszament a többi gyerek­hez: Az egyik gyerek mobilt kívánt, a második boldogságot, a harmadik ezt kívánta: - Ne legyek soha, de soha sze­gény. Az utolsó, tehát a negyedik: - Bár­csak lenne egy hifim. A tündér elment Zsolthoz vendégség­be, közben a többi gyereknek beteljese­dett a kívánságuk. Zsolti soha nem felej­tette el a jóságos tündért, hogy milyen jószívű volt vele. A tündér berepült Zsolti ablakán és Zsolt, amikor meglát­ta, volt ám öröm, átölelték egymást és sokat meséltek egymásnak. Zsolt leül­tette a tündért és megkínálta jó kis étel­lel. Sokat ettek, jókat beszélgettek. Evés után kimentek a játszótérre és ott voltak Zsolti régi haverjai, nem nagyon ismer­ték meg egymást, mert Zsolti gazdag ru­hákban járkált és csodálkozva néztek egymásra. Zsolti jól eljátszott a régi ha­verjaival, közben a tündér elment haza. A gyerekeket Zsolti elvezette a palotájá­ba. Zsolti régi barátai nagyon megcso­dálták a szép, nagy palotáját. Kérdezték a Zsolt régi barátai: - Meg­gazdagodtál Zsoltika? Zsolti így felelt: ­Tüdőm, hogy nem fogjátok elhinni, de egy tündér jobbá tette örökre az élete­met. - A gyerekek egymásra néztek és egyszerre kérdezték: - Tényleg? Ha tu­dod, hívd ide, hogy mi is láthassuk! Zsolti azt mondta a gyerekeknek: - Ha becsukjátok a szemeteket, akkor idehívom. - Rendben van - mondták Zsolti ba­rátai. - Zsolti, kinyithatjuk a szemün­ket? Zsolti így felelt: - Igen - aztán, amint kinyitották a szemüket egy tündért lát­tak a gyerekek felett. A tündér ezt kérdezte: - Nem hittétek el, hogy létezem? A gyerekek csodálkoztak, hogy ott van egy tündér. A tündér nekik is ezt mondta: - Válasszatok ti is egy kívánsá­got! Az egyik gyerek, mert csak kívánsá­got választani, de ő is csak ezt kívánta: ­Bár tudnék repülni! És amint kimondta a varázsszót, rögtön elkezdett repülni. Mondta a tündér: örökre nem szabad megengedni csak esetleg tíz napra. Ez a gyerek, aki a kívánságot kérte, örömmel beleegyezett, hogy tíz napig repüljön. A gyerekek hazamentek. Zsolti azt ál­modta, hogy még mindig ott vannak a barátai. Felkelt elment az anyukájához, vitt 2000 Ft-ot és az anyukája vett rajta élelmiszereket. Még visszament a palo­tájába, a rokonai vették őt körbe. A tün­dér is ott volt köztük és nagyon örült ne­ki, hogy megbecsülte a palotát és a töb­bi cuccot, amit még elfogadott. Nagyon jól mulatnak, beszélnek, jó­kat esznek, isznak és még mindig ott vannak vendégségül, ha még nem hal­tak meg. Laki Erzsébet, U éves ESZ-LELETEK 10. Kukakukkolás Mondjuk sokkal szebb lenne az eleje nélkül, kakukkolásnak, de ez a madár csak annyiban hasonlít a címben idé­zetthez, hogy ő is más fészkébe tojja to­jásait. Szemét ügyben nagy szokás ez kisvárosunkban. Árgus szemű, ágról­szakadt, ámbár soha tönkre nem menő vállalkozók lesik, hogy mikor lehetne egy kis szemetet csempészni az őrizetle­nül hagyott kukákba, utcai apró hulla­dékra váró - még el nem lopott - kis sze­métkosárba a lehető legtöbb nem oda­valót betenni. A minap több tucat moziplakát ékte­lenkedett a régi Szegzárd Szálló előtti kosarakban, de a központ nem túl nagy körében tíz-húsz konténer is úgy néz ki, mintha most ellett volna. A hivatásos szemetelők már előre szatyorba csoma­golt gyűjteménnyel ballagnak, amíg egy védekezni képtelen hulladékgyűjtőbe gyömöszölik küldeményüket. Érdekes, de valahogy sosincs köztük fölsőutcai szegény nyugdíjas, akinek pedig az a pár száz forint kukabérlet mégiscsak számít. Az áldásos szemétlerakókat hatható­san segítik a kórház kedves látogatói, akik az egyszerűség kedvéért oda üríte­nek, ahol parkolnak. A múltkor az egyik bokor alatt egy pelenkaváltás is volt. Köszönjük! Vajon azonban az a gyerek, ha felnő, mit szól ehhez? -ős -bor * 1 ¥

Next

/
Oldalképek
Tartalom