Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-10-05 / 34. szám

SZEKSZÁRDI 2003. OKTOBER 5. WSAMIAP M Szekszárdi az ország egyetlen női rendőrkapitánya Dr. Törökné dr. Kaszás Rózsa alezre­des október elsejétől - e napon a vá­rosháza dísztermében megtörtént ün­nepélyes beiktatása - Szekszárd rend­őrkapitánya. A Tolna megyei rendőrfő­kapitány javaslatára az országos rend­őrfőkapitány - Szekszárd közgyűlésé­nek egyhangú támogatását követően ­az alezredes asszonyt nevezte ki a vá­ros rendőrkaptányának. A csepeli rendőrkapitány nyu­gállományba vonult, mégsem ma­rad az ország női rendőrkapitány nélkül. Dr. Törökné dr. Kaszás Ró­zsa alezredes október elsejétől a Szekszárdi Rendőrkapitányság ve­zetője. ^ A jogi végzettségű hölgy már Pgyetemi évei alatt döntött: rendőr lesz. 1981. március l-jén a keszthe­lyi kapitányságon kezdett dolgoz­ni. Igaz, felettese egyáltalán nem örült, hogy a bűnügyi vonalra ke­rült, s ezt meg is jegyezte: „nagy baj, hogy nő". Ám később kényte­len volt belátni, hogy dr. Kaszás Rózsa remek rendőr, jó vizsgáló. Hat esztendő után áthelyezték a Tolna Megyei Rendőr-főkapitány­ság vizsgálati osztályára, ahonnan az akkori főkapitány már az első napon „áttette" a városhoz. Mindezek különösebben nem vi­selték meg a szakmailag felkészült, határozott asszonyt, akit három év ütán vizsgálati alosztályvezetővé léptettek elő, majd 1996 óta ő ve­zette az osztályt. Amikor idén már­ciusban a volt szekszárdi rendőrka­pitányt, dr. Soczó László ezredest a Somogy megyei főkapitányság élé­re nevezték ki, dr. Törökné dr. Ka­szás Rózsát bízták meg a kapitány­ság vezetésével. Azt mondja, különösebben soha nem érezte annak hátrányát, hogy nő, még a kihallgatásokon sem. Bár egy korábbi beszélgetésünkkor megemlítette, előfordult, hogy a gyanúsított férfi meglehetősen „tet­te-vette" magát, amit ő szóra sem méltatott, hanem tekintetével leál­lított. Úgy fogalmazott, Szekszárd­dal jó a kapcsolata. Szigora marad a régi, munkatársaitól kemény és precíz munkát vár a továbbiakban is. Megjegyezte, miután közölték vele az országos főkapitány dönté­sét, napokig hihetetlennek tűnt, hogy ő lesz Tolna megye székhe­lyének rendőrkapitánya. Egyéb­ként attól sem tart, hogy a mintegy 150 férfi kapitány háttérbe szorítja. Ezt arra alapozza, hogy a megyé­ben működő városi kapitányokkal igen jó a kapcsolata, adnak a véle­ményére, s nem nyomják el. Szekszárd új rendőrfőkapitánya családos, férje szintén jogász, na­gyobb lányuk egyetemista, a fiata­labb érettségi előtt áll. V. H. M. Fotó: Nagy Ági A magyar közigazgatás korszerűsítése Lamperth Mónika Szekszárdon A kormányprogram szerint decentrali­zálódik a közigazgatás, így a központi közigazgatási területekről egy fokkal lejjebb kerülnek a döntések - mondta Lamperth Mónika a Szolgáltató Hivatal konferenciáján. A belügyminiszter hoz­zátette, a kistérségi ellátás ösztönzé­sére 2004. január 1-jétől jelentős for­rás jelenik meg a költségvetésben. Kijelentette: a közigazgatás át­szervezése megfelelő ütemben zaj­lik. 2004. január l-jétől a közigaz­gatási reform első lépése, a decent­» lizáció megvalósul. A megyéhez ipcsolódó intézmények és a me­gyei illetékességű feladatellátások megmaradnak, a kérdés az, hogy hol lesz a választott önkormányzat. A kormányprogram szerint, mely­lyel Lamperth Mónika is egyetért, ennek a régióban kell lennie. Ezek a választott regionális önkormány­zatok - legkorábban - 2006-ban jö­hetnének létre. A belügyminiszter hozzátette: amikor közös stratégiáról gondol­kodik egy régió, akkor a Dél-du­nántúli fejlődés szempontjából kulcskérdés, hogy milyen dinami­kával fejlődik Kaposvár, Pécs és Szekszárd. Tőlük függ a környező települések erősödése is. Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a há­rom városban, három párt, három polgármesterének kell összefognia. Az lesz még egy nagy kérdés, hogy a régió versenyképessége milyen lesz az EU versenyképességéhez mérten. A kormány 2004-es költségveté­sében 10 milliárdos alappal rendel­keznek majd az önkormányzatok, amely azért fontos, hogy a saját erőforrást az uniós források meg­szerzésére tudják felhasználni. Ter­mészetesen a hátrányosabb helyze­tű térségekbe több segítséget kell adni a kormánynak. Az önkor­mányzatok polgármesterei tovább­képzésen vesznek részt, hogy meg­ismerjék az EU pályázati lehetősé­geit. Ehhez a továbbképzéshez a Belügyminisztérium biztosítja a szakembereket. A közigazgatási reform lényege, hogy abszolút ügyfélbarát, ügyfél­centrikus törvény legyen hatály­ban. Ennek pedig az a lényege, hogy nem az ügyfélnek kell szalad­gálni ügyei intézése során, hanem a hatóság szerzi be a társszervektől az ügy intézéséhez szükséges ada­tokat. Mindezek megvalósulásá­hoz elengedhetetlen, hogy az ál­lamigazgatás eljusson egy olyan in­formatikával, magasan kvalifikált ügyintézői szakembergárdával ren­delkező háttérhez, amely ezt az ügyintézést biztosítani tudja. Az elhangzott kérdésekre vála­szokban a belügyminiszter el­mondta: az ügyfélcentrikus ügyin­tézés plusz munkát igényel az ügy­intézőtől, és nagyobb együttműkö­dést a társhatóságok között. Ter­mészetesen erre szolgál majd az az informatikai háttér, amelyet tökéle­tesen ki kell építeni. Az ügyintéző­nek „nemcsak" kiváló szakember­nek kell lennie, hanem jó emberis­merőnek is, hogy meg tudja találni az ügyféllel, még akár az agresz­szívvel is a megfelelő hangnemet, s a módját a kulturált ügyintézés­nek. Hogy ki, kinek van kiszolgál­tatva, azt valószínű a két fél más­képpen látja, a cél mindenesetre, hogy az ügyfél kiszolgáltatottságát csökkenteni kell a gyors, pontos, szakszerű ügyintézéssel. A lét­számcsökkentés a központi állam­igazgatási szerveknél fog megvaló­sulni, a Kormány a következő évi költségvetésben 10%-os létszám­csökkentést irányzott elő. Sas Erzsébet Fotó: Nagy Ági Minőségi bőr- és szövetgarnitúrák kiárusítása a volt Skála Áruház első emeletén, valamint a Széchenyi u. 41. szám alatti Horányi Lámpa- és Bútoráruházban. Ágyazható ülőgarnitúrák már 89 900 Ft-tól. fiORÁNYJ VILÁGÍTÁSTECHNIKA MINŐSÉG BÚTORBAN ÉS VILÁGÍTÁSTECHNIKÁBAN! BÚTORSTÚDIÓ PARÁNYI SZEKSZÁRD, Széchenyi utca 41. Tel./fax: 74/416-622 • PAKS, Kishegyi u. 48. Tel.: 75/512-500

Next

/
Oldalképek
Tartalom