Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-09-14 / 31. szám

SZEKSZÁRDI 2003. SZEPTEMBER 14. VASÁRNAP ODONDERU 164. A mesebeli lakatos Mészöly Miklós És pontosan úgy című versében jelképpé növekedett emberalak: „Néhai Szomjú Mózes / nazarénus lakatos és ötvösmester // nagyapám bizalmasa // a pincezárat pontosan úgy és oda, / ahová a szemmérték, célszerűség és játék..." - oly bölcsen elgondolta, tehetnénk hozzá. A régi szekszárdi iparosok jókedve bizonyára külön könyvet érdemelne, s erre kellő bizonyíték Szomjú Mihály alakja. Keresztneve bizonyosan ez volt, noha azt meglepő összefüggésben találjuk először 1888. szeptember 6-án a Szekszárd Vidéké«

i: öngyilkossákísérelt meg, en a helyi nazarénusok vezetőjének halálakor. Egy hét múlva már azt olvassuk róla: „Szomjú Mihály szekszárdi lakatossegéd, kiről lapunk múlt számában írMészöly (Vahl Ottó tuk, hogy megmérgezte magát: a pécsi kiállításon aranyérmet nyert az általa készített s feltűnést keltett vasdíszítésű szekrénykéje és több rendbeli lakatjáért. A gyorsan alkalmazott orvosi segély folytán az ügyes fiatalember most már túl van a veszélyen, s így a kitüntetésből eredő öröme által az élet ismét kedvessé vált neki." A nevezetes pénzszekrényke és lakatjai nagyon ravasz kombinációs zárat jelentettek, amelyet minden nyitás után más irányból, más nyitásszámmal kellett kezdeni. A hagyomány szerint a pécsi országos ipari kiállítás bírálóbizottsága először félre is tette, mert nem tudta kinyitni, s azt hitte, hogy rossz. A kecses tárgyat Szomjú a nőegylet jótékonysági bálján sorsoltatta ki, s az eredetileg ingyenes adomány sokakat Miklós fényképe) ösztönzött tombolavételre, majd pedig múzeumba került. Alakjának fölidézéséhez kedves adalék, hogy „krajcárokért csinált kulcsot és nyitott ki Wertheim-kasszákat, közben pedig csintalanokat mondott az asszonyoknak, még úri nőnek is. De olyan meggyőző ártatlansággal, hogy egy mosolylyal felvették tőle" - írja róla Müller László 1933-ban. Azt már boldogult Debulay Antal mesélte, hogy egyszer a Szek szárdi Népbank szórako zott igazgatója bezárta a páncélterem kulcsát a feltörhetetlennek tartott trezorba. Ugyancsak megszeppent, mert éppen Budapestről vártak ellenőrző főnököt, de csakhamar Szomjút hívatták. Ő, miután mindenkit kiküldött, hamarosan ki is nyitotta a páncélszobát. Amikor kérték, nevezzen meg bármilyen összeget ezért, ő szerényen azt felelte: két hatos (negyven fillér). Erre az ott lévők harsány nevetésben törtek ki, mert a húszas évek inflációs időszakában ennyiért már egy doboz gyufát sem lehetett venni. Szomjú erre megsértődött, bevágta az ajtót, még a kulcs is bennmaradt, ő pedig dérrel-durral elment. Csak hoszszas könyörgésre tudták újra viszszacsalogatni. Müller László kérdezi s meséli: „Még emlékeznek rá, ugye, ahogyan járkált a városban, télennyáron örök mezítlábas papucsában és kicsiny, hátracsúszott bőrsapkájában, kezében harapófogó volt, egy köteg tolvajkulcs meg kalapács. - Jó napot, édes atyámfia! - így köszönt, és még hozzá tette: - Áldja meg az Úristen a nyakát köröskörül! Minden gyerek ismerte: - Jó napot, aranyoskám! - mondta nekik, s egész nap futkosott jókedvűen, mert folyton hívták valahová, mint egy orvost a beteg lakatokhoz, megrokkant zárakhoz." így vagy úgy, de halhatatlanná lett. Lanius Excubitor Talán ilyen lehetett Szomjú Mihály? (Egykorú rajz) Baka István és Szekszárd Egy beszélgetésről, amelynek tárgya a Szekszárdi mise volt E címmel tartotta Gacsályi József izgalmas, olvasásra és kutatásra ösztönző előadását az Irodalmi Muzeológusok Országos Továbbképzésének keretében. Szavai nyomán - azok számára, kik életükben már nem találkozhatnak a költővel, műfordítóval - megelevenecM egy átható tekintetű, kissé karikás flBhű, okulárét viselő, szakállas férfi alakja, felsejlett egy „kisvárosunkból" induló élettörténet, melynek hőse Ady szavaival élve „Messze tornyokat látogat sorba, / Szédül, elbusong s lehull a porba, / Amelyből vétetett. / Mindig elvágyik s nem menekülhet, / Magyar vágyakkal, melyek elülnek / S fölhorgadnak megint." Baka István 1948. július 25-én köszöntötte a világot. Amekkora élmény a megszületés folyamata, legalább akkora hatással volt gyermekkora, fiatalkora a költőre. Egész életében visszatérő motívumként jelenik meg az a naiv őszinteséggel elképzelt magyar kisváros, minek tavaszi zápor utáni orgonabokrai virágba borulnak, szobamelege védőburkot képez az ifjúi lélek körül. Képeslap 1965-ből című Mészöly Miklósnak ajánlott versében jelenik meg ez az atmoszféra, ez az angyalok lakta város, „és mindent megtöltött az angyali / szárnyverdesés, a hangtalan beszéd, - / láttam, hogyan szélednek szerteszét, / kísérnek át a pallón részeget, / csitítanak elmérgesült vitát, / szórnak csipetnyi sót a bablevesbe, / s szerelmespárnak juttatnak szobát, / a nagymamát templomba küldvén este; " Ez alkotását végigolvasva kitűnik, milyen erős tájélménye van költészetének, ám természeti képei valójában a lélek tárgyait-tájait mutatják. Talán ez lehetne a kulcsmondat a Szekszárdi miséhez közelítve. Gacsályi József Baka Istvánnal 1982-ben folytatott beszélgetéséből kiderül: a költőt egy időszakban a hirtelen elkezdett prózaírás mentette meg a teljes hallgatástól. Mint legtöbb műve, természetesen ezek is, Szekszárdból indulnak, itt játszódnak. Még a szegedi élmények is átplántálódtak ebbe a környezetbe. (1972-ben a szegedi egyetemen szerzett magyar-orosz szakos tanári oklevelet, élete jelentős részét töltötte e városban.) Baka István számára a munkavégzés egyenlő volt a pontossággal, mondjuk így: némelykor hitelességgel. Családjától, környezetétől örökölte a munka becsületét. Mindenféle munka becsületét... A Forrás 1996. májusi számában ezt olvashatjuk: én még soha nem adtam le későn fordítást, mondjuk. Mindig mindent határidőre megcsináltam. Ami nagyon ritka a magyar irodalmi életben, ezzel még csodálkozást is keltettem, mert igazából sehol sincs már meg a szótartásnak, a határidő betartásának a becsülete." Visszakanyarodva a hitelességhez, a Transzcendens etűd és a belőle írott játék, A völgy felett lebegő lány megírása után elkezdte kutatni Szekszárdot. Régi elhatározása, hogy novellát ír Liszt Ferenc szekszárdi kapcsolatairól, egy lemez beszerzésével kezdődött, ezt követte Hadnagy Albert tanulmánya és a várostörténet kutatása. Séner János... villant eszébe. Aki a szekszárdi dalárdát alapította és vezette negyven évig, majd 1865-ben Liszt második látogatásakor vezényelte saját kórusművét... Nos Séner valóban játszott Liszt előtt - amint az előadáson elhangzott - méghozzá Augusz báró vitte el hozzá, ahol csatlakozott egy vonósnégyeshez. Megtudhattuk, hogy 1870-ben a helyi dalárdának kellett volna előadnia a Szekszárdi misét, végül ez elmaradt. Az író fantáziája szerint ekkor veszett össze Séner a dalárdával. Minden készen állt tehát egy novella megírásához. Baka István maga előtt látta a szőlejébe visszavonuló főhőst, aki hátralévő éveit Liszt művészetének tanulmányozásával tölti. Féltékenység? Meglapulhat a mélyen, hiszen Lisztnél csak két nappal született később, s míg Ferencet taníttatták, őt nem. „Abbé úr, ha már szóba hozta kérem, mondja meg nekem: az én sorsom valóban csak a csekélyebb tehetségem miatt alakult másként, mint az öné? S nem azért, mert én mindenekelőtt magyar voltam?" önnek... nem kell bánkódnia, mert cserébe önnek megadatott az, ami nekem soha - az, hogy egy nemzet fia lehetett. Ön otthon érezhette magát e hazában..." Ekképp teremtett hát Baka István a valóságot és a képzeletvilágot összekötő sajátos írói jelképrendszert, amely nemritkán ágyazódott évezredes mítoszok keretébe. Panyi Zita Fotó: Nagy Ági