Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-08-24 / 28. szám

SZEKSZÁRDI MSARNAP 2003. AUGUSZTUS 24. ERDEKLI? BEMUTATJUK! „A mesterség és a fa tisztelete benőtt a lelkembe » Dr. Gáti Renáta, a szekszárdi kórház 4. számú belgyógyászatának orvosa javaslatára faggattam a Wosinsky Mór Megyei Múzeum bútorrestaurátorát, Pászner Jenőt munkája kuliszszatitkairól. - Tartok tőle, nem avatja be az olvasókat a fa kezelési, javítási és egyéb fortélyaiba, mert azok hétpecsétes titkok. - Biztosan vannak, akik titkolóznak, de én nem tartozom közéjük. Hozzám nagyon sokan jönnek tanácsért. Nézze, most éppen ezen a pásztorboton dolgozom. A réseket folyékony fával töltöm ki, használok konzerváló anyagot is. Ebben viasz és olaj van, tehát még a gyermekekre sem káros. - Akár a politúrozás technikáit is elmondja? - Miért ne? Egyrészt ennek az ősi módszernek komoly szakirodalma van. Ha valaki azt alaposan áttanulmányozta, szívesen adok neki gyakorlati tanácsokat, sőt segítek is neki. Két fiatalembert meg is tanítottam, s ők a szakmában dolgoznak. - Mi történt a kezével? - A munka során kicsit megsérültem, ezért a kötés. En nem úgy vagyok, mint a politikusok... Mert ha egy politikus hibázik, az általában csak négy év múlva derül ki. Nálam viszont nyomban, mert - mint most is, majd a csontig nyúzódott le a kezemről a bőr és a hús. - Miért választotta éppen ezt a szakmát? - Nem is választhattam volna mást, hiszen egészen kicsi gyerekként kerültem hozzá közel. Nagyapám és apám is műbútorasztalos volt. A szakmát osztrák mestertől tanulták... Apámék sokat dolgoztak például a bencéseknek, én pedig csodáltam munkájukat és a gyönyörű fát. A mesterség és a fa tisztelete belenőtt a lelkembe. Apám mindig sajnálta azokat, akik nem tudtak alkotni. Akinek a kézzel végezhető munka nem megy, annak hiányzik valami az életéből... De folytatva a kronológiát, 23 éves voltam, amikor megyei asztalos verseny győzteseként egy visegrádi utat nyertem. - Kitalálom. Ott ismerkedett meg feleségével, aki decsi, s azóta is ott élnek. - Talált. Akkoriban is Szekszárdon dolgoztam, a Bútoripari Vállalatnál. Az általam igen nagyra tartott Theisz Lőrinc - akitől rengeteget tanultam megkeresésére vállaltam a múzeumi bútor restaurátori állást. Szóval 1965 óta antik bútorokat javítok. Kizárólag kézzel dolgozom. A világon mindenütt nagyítóval keresik a kézzel dolgozó embereket. - Bútorban a kedvenc stílusa? - Az egyszerű és finom vonalak állnak közel hozzám, így a biedermeier és az empire. Az utóbbiból itt van ez a könyvszekrény, ami a sióagárdi raktárunkban néhány napig vízben állt, s nagyon megsérült. Gyakorlatilag nem volt alja. Most fejeztem be a restaurálását. Sajnos a nejem a lakásban nem szereti az antik bútort, mert nagyon kell rájuk vigyázni. Bár van egy antik garnitúránk, ami két „Garay-fotelből", egy hosszúkás asztalból és a mama múlt század közepéről származó szekrénysorából áll. - Nehéz lenne összeszámlálni, hány - az egészen aprótól a nagyobb méretűig - gyalu van itt a műhelyében. Mindegyik szabályos mestermunka. Valamennyi a múzeumé? - Nem, a nagypapámé voltak. Arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék az ember munkáját. Ez például egy falcgyalu, vagyis falcot nyom, hogy a szekrény hátfalát be lehessen illeszteni. Ez pedig nuthot húz, azaz árokgyalu. Mint látszik, a tulajdonosa gyönyörűen kifaragta... Ezzel itt mennyit dolgozhatott a szegény ember élete során, hogy ennyire elkopott?! Vagy ezt az 1907-eset nézze meg: hogy ki van dolgozva, mintha egy fej húzná az egészet, ide alulra kis fűzért faragott a gazdája. - A simontornyai várban látható reneszánsz ládákra már csak egy mondat jut, azután pedig a javaslata következik. ^fe - Régi kastélyokból gyűjtötték legelső szekrényekként szolgált ládákat. Szerettem dolgozni velük. Egyébként az antik bútor halála a központi fűtés, mert nincs meg a megfelelő páratartalom... És a kérésem: beszélgessen a mindenki által nagyra becsült Szenczi László matematikussal, aki a lányom egyik legkedveltebb tanára volt a középiskolában. V. Horváth Mária - N. Á. Férjhez ment a cigányvajda lánya... Az utóbbi húsz év legnagyobb cigánylakodalmát tartották A 19' esztendős decsi Sárközi József és a 16 esztendős szekszárdi Sárközi Adrienn e hónap 9-én fogadott örök hűséget egymásnak. A halvány sárga fedlapú meghívón arannyal szegett virágok között egy fekete cilinder és egy felmasnizott kalap jelképezte a nagy eseményt. A belső oldalon a Művészetek Házát jelölték meg az esküvő színhelyéül, a vacsorával egybekötött lakodalomként pedig a Decsi Faluházat. Az ugyanide nyomtatott versből két sort idézünk: „Te azért születtél, hogy szeressenek / Én azért születtem, hogy szeresselek," Az ifjú pár minden egyes tekintete és mozdulata hűen tükrözte e sorokat, még a két óránál tovább tartó fáradtságos menyasszonytánc után is. S ha már elébe vágtam az eseményeknek, elmondom, boldogulásuk alapjául szolgáló szép summát „táncolt össze" Adrienn, akit az sem zavart, amikor a hajkölteményébe, ruhájába, vagy éppen újdonsült férje gallérjába tűzték a tízezreseket. Két fáradhatatlan zenekar húzta a talpalávalót: a roma zenéről a szekszárdi Pere zenekar, a tánczenéről a mözsi Lakatos Gézáék gondoskodtak. Egy bikát, három disznót és nyolcvan tyúkot vágtak a nagy eseményre. A kikéréskor halászlé és kakaspörkölt került az asztalokra. Az esti menii tyúkhúslevesből, romásan - sok fűszerrel és csípősen - elkészített vegyes pörköltből állt, amit a vegyes húsos-tálak - fasírozott, sárköziesen készült fokhagymás rántott szelet, oldalas, pecsenye, töltelékek és különféle köretek - követtek. Ezután szolgálták fel a hatvan szebbnél szebb tortát, s a hatvan kiló apró süteményt. Éjfél után pedig ropogósra sült kacsákat tettek az asztalokra. Az italokról annyit, hogy megválasztásukkor adtak a minőségre, hát nem véletlenül fizettek ki értük több mint egymillió forintot. Amikor megérkezett a lovas hintó a Művészetek Háza elé, már jókora tömeg várakozott. Elől, a kocsis mellett felszalagozott borosüveggel a kezében ült a vajda, Sárközi János József, aki egyben a szekszárdi roma kisebbségi önkormányzat elnöke. Mögötte ült leánya, Adrienn, gyönyörűen hímzett, gyöngyös és uszályos hófehér ruhájában, no és a tizenvalahány - apró és nagyobb - koszorúslány. József, a vőlegény is roppant elegáns volt fekete szmokingjában, amit spanyol : o^^ öv és tűzpiros csokornyakkendő egészített ki. - Ez volt az utóbbi húsz év legnagyobb cigánylakodalma - szögezte le a vajda, s közölte, 430-an ültek a vacsora asztalokhoz. Ezt megelőzően győzték összeszedni a pótszékeket, mivel úgy 350 vendégre számítottak. Tegyük hozzá, hogy az ételeket 450 főre készítették, de ilyen nagy számú meghívottnál az a jellemző, hogj hatvan-nyolcvan ember mégis „el rad". Hát itt nem ez történt... Az szág minden részéből, Győrből, Hódmezővásárhelyről, Tatabányáról, Szegedről, Pécsről, Székesfehérvárról érkeztek a vendégek, mi több Hollandiából és Csehországból is jöttek. A lakodalom ideje alatt a decsiek sorra nyertek bebocsátást a lagziba, hogy kielégítsék kíváncsiságukat. - Mintha múzeumba jönnének jegyezte meg elégedetten a vajda, aki később elmondta, hogy másnap este tíz óráig tartott a lakodalom: miután távoztak a faluházból, „nászoméknál" folytatták az ünneplést, s a két család ismerkedését. Közben arra is szakítottak időt, hogy a rászoruló decsi családoknak vigyenek egy kis lakodalmi kóstolót. V.H.M. MOST KERESSE A ZEPTER MUNKATARSAIT! VEGYEN RÉSZT BEMUTATÓKON. LEGYEN HÁZIGAZDA. ÉS SZERETETTEL VÁRIUK MUNKATÁRSNAK IS! Óriási kedvezmény és meglepetés várja Önt! • Akár egy kis lámpát is kaphat ajándékba! 7100 SZEKSZÁRD. AUGUSZ IMRE UTCA 9-11. • TELEFON. 74/511-910. 511-911. Gondoljon a Zepterre, a Zepter is gondol Önre.