Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-06-29 / 25. szám

SZEKSZÁRDI 2003. JUNIUS 29. VASÁRNAP ÓDON DERU 162. Jópofa kofahistóriák Heti piacunk, amely az Árpád-kortól 1961. június 10-ig a Béla téren volt, az idők folyamán számos kofatörténettel gyarapította a helybeli emlékezet tárházát. Álljon itt három eset a jellemzők közül. A Tolnamegyei Közlöny 1897. július 4-én írta: „Nagy panasz van ismét a szegzárdi kofák ellen, akik már kora reggel ellepik a piacot, és a vevő közönség elől mindent öszszevesznek. Felhívjuk erre a tűrhetetlen körülményre a hatóság figyelmét." A rövid hír mögött egész regény van: sok évvel előbb, amikor föllépést sürgettek, valaki meg találta írni, hogy azért nem hatékony e fenyegetés, mert éppen a ta^tesnokok feleségei azok a bizo^|bs kofák... Ezek után nem csoda, ha némi kajánsággal írták meg 1899. június 25-én: „A bibliai történetből tudjuk, hogy az izraeliták egyik bírája, Gedeon, embereit fazekakkal fegyverezte fel, és szerencsésen meg is verte az ellenséget. Az elmúlt szombaton a szegzárdi piacon amazonok vívtak kemény harcot Gedeon módjára, amennyiben a fegyverül ők is fazekakat használtak. A csinos eset főszereplői Váczi Istvánné és Tamás Ferencné voltak, akik egymás mellett edényeket áruigattak. Úgy dél felé a két szomszédasszony nyelveskedni kezdett egymással, és végre szóról-szóra annyira összekülönböztek, hogy az összecsődült kíváncsi nép szeme láttára hajba kaptak, és a földön húzogatták egymást. Ezt látva Tamásné inas fia édesanyja védelmére kelt, és egy nagy fazékkal Váczinét oldalba vágta. A harcba ekkor belevegyült Vácziné édesanyja is. Ezalatt a két felbőszült némber fazekakkal fölfegyverkezve olyan tusát vívott, hogy csak úgy repültek az edények. Egyik fazék Vácziné fejét érte, akit menten elborított a vér, és annyira megdagadt az arca, hogy sokáig viseli nyomát. A tusának számos fazék és bögre esett áldozatul, melyek mind Vácziné tulajdonát képezték, és így ő a testi sérelmen kívül még anyagi veszteséget is szenvedett." Ma már nem sokan gondolnak arra, hogy az egykori fazekak és bögrék cserépből voltak, nem bádogból. Feltűnt azonban az iménti történetben egy inas, akinek csínytevő elődjét 1889-ben is látta a lap július 7-i számában. „Pajkos tréfát űzött egy iparostanonc folyó hó 3-án Szegzárdon a heti piac alkalmával egy sárközi asszonnyal. Az inas ugyanis kosárral a kezében a piacra indult. Odaérve látja, hogy egy sárközi aszszony előtt a földön nagy mennyiségű baromfi van. A gonoszcsontú egyet gondol, gyorsan előveszi köténye alatt rejtett bicskáját, azzal közeledik az asszonyhoz, kérdi tőle, hogy adja a csirkéket? És ezen ürügy alatt felvett egy párt. Nézegette, és addig forgatta a kezében, mígnem bicskájával felvágta a köteléket, mellyel a csirkék lábai összekötve voltak. Alighogy a csirkék szabadok lettek, kiugrottak az inas kezéből, és az egyik röpülni, a másik meg szaladni kezdett, az inas meg nagy nevetés közt elillant egy közeli utcába, míg az asszony szitkozódás közt a piaci nép segítségével a csirkepárt lefülelte." Tanulság természetesen itt sincs, de azt sejtjük, hogy így mehetett ez 1961-ig, amikor a másfél óra alatt leszakadt 83 milliméter eső örökre elhordta régi helyéről a piacot. Mesélik, hogy az áradat a sokszoknyás kofákat sem kímélte... Lanius Excubitor SZEKSZÁRDI HUMORKA Nyári gond(olat)ok A nagy nyári rejtélyek egyike, hogy miért mindig azok a hölgyemények monokiniznek a strandokon, akiknek nem kéne. Ez most ilyen világ. Amit leplezni illene, azt kiteregetjük,'amit nyilvánosságra kéne hozni, azt takargatjuk, ^íjndenütt. ^PErkölcsi fogyatékosok lettünk. Elég belepillantani egy műsorújságba: horror, pornó, drog, hullahegyek. Kiszolgálni vagy befolyásolni a publikum igényét - igénytelenségét ez a médiások örök kérdése. A profitorientált kereskedelmi lapok és adók nyilván az olvasottsági, hallgatottsági, nézettségi mutatók bűvöletében hajtják a verklit. Izgalmas alanyokra vadászva versengenek. Már alig akad olyan anyagyilkos és herezacskó-tetováló, aki nem dicsőült meg semelyik tévéshow-ban. A diskurzus általában ugyanarra lyukad ki, mint Mátyás király és a szántóvető „zanzásított" párbeszéde: - Mondd csak öreg, messze hord-e még a löveg? - Sajna uram, jó királyom, ökröm fara a hatá- Most következzen Anti, aki határőr a 6-os útnál. Anti! Én azt mondtam, mielőtt bejöttél, hogy határőr vagy a 6-os útnál. Ha kimész, majd még egyszer elmondom. De most azt áruld el, nem nehéz olyan sokáig mereven állni? -Hát... - És az ágyban? - Ott határtalanul könnyű: fekve állok, nem cicázok. (Szűnni nem akaró taps.) - Juli, te tényleg olyan könnyen tűzbe jössz? - Igen, én már a férjem hangjától is elélvezek. - Az társaságban elég kellemetlen lehet. Főleg, ha beszédes a párod. És az ágyban? - Ott meg se nyikkan az a kappan! (Ováció, léggömberegetés, tűzijáték.) Eredményhirdetés: - Piri, te komoly gasztronómiai jártasságról tettél tanúbizonyságot, ezért mesterszakácsi címet adományozunk neked. - Anti, te felfedezted az antigravitációt. Ezzel elnyertél egy tudományos kutatói állást a penci obszervatóriumban. - Juli, téged a hangok iránti vonzalmad miatt, támogatunk első albumod megjelentetésében. Zene, szöveg nem gond. Csak dúli-dúlizzatok nagyokat a férjeddel! Rátok vár a sztárgyár. * $ * $ & ***** Könnyű pénzszerzés, könnyű siker, könnyű népszerűség. Ki ne álmodozna erről? És lőn. A beszélgetőshow nem igényel különösebb agytornát sem az alany, sem a műsorvezető részéről, mégis hoz ismertséget, nyereséget. - Első vendégem Piroska, aki szereti a lekváros palacsintát. És az ágyban? - Ott inkább a túrósat! (Hosszan tartó, zajos éljenzés.) Nyár. Már megint meg kéne állítani egy rossz felé igyekvő gályát. Mint annakidején a szocializmusét. Esély kevés a fordulásra; az egész világ az élvezetek örvénye felé húz. Pedig nincs más (hajó)út: vagy elevezünk, vagy elveszünk. Mert a lobbi nem fér meg az igazságossággal, becsületességgel, lelkiismeretességgel. S ugyanígy: a kiábrándító pucérságtól semmivé lesz minden illúzió, álom, romantika. Itt az ideje hát jól kiszellőztetni a dohos trezort, és egy picit betakarni a fonnyadt cicit. Wessely ESZ-LELETEK 1. Bőgőmasina Gyermekkoromban arra a kiállhatatlan nebulóra mondták ezt, aki okkal vagy ok nélkül, de naphosszat hisztizett, nyivákolt, hüppögött s főleg bőgött. Az ilyen gyereknek legtöbbször idegi problémái voltak, amiket igen szerencsésen átmentett a felnőtt világba, hogy a legváratlanabb pillanatokban öntse aztán ránk. Csak ezt gondolhatom, mert azt mégsem hihetem, hogy amúgy normális embertársaink azért vesznek és üzemeltetnek az állatok királya hangjára emlékeztető motort, mert edzeni szeretnék e nélkül is fáradt idegeinket. Járművüket városunk belterületén gyorsítják ötvenméterenként, hogy nagyot tudjanak bőgni, majd fékezni, újra bőgni, miközben a járdán csecsemőtől anyókáig mindenkit a szívszélhűdés kerülget. Mi ehhez képest a szavannák békés növényevőinek összerezdülése az oroszlán hallatán? Ott pedig nincs hangerőnorma sem, sebességhatár sem, s éppúgy tartják meg, mint itt. Tudom, nehéz lehet az élete a régi bőgőmasinának, aki nem tud mással feltűnni, csak ha egy másik sok köbcentis bőgőmasinára ül. Szánjuk érte, értsük meg szegényt, de azért jegyezzük föl a rendszámát, hátha egyszer megáll, úgy, ahogy most a mi eszünk, ha őt látjuk-halljuk feltűnni... -ős-bor V