Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-06-01 / 21. szám

szekszárdi 2003. JUNIUS 1. MSARNAP Döntött a közgyűlés Közhely, de igaz, a közgyűlés tagjainak ezúttal is sok nagyon fontos témát kel­lett megvitatni és a felmerülő kérdé­sekben döntést hozni. A legutóbbi (nem rendkívüli) közgyűlésen Horváth István képvi­selő úr kifogásolta azt, ahogy a ro­ma közösségi házzal kapcsolatban a polgármester intézkedett. Azon az ülésen - az ügy bonyolultsága miatt - végül is semmiféle határo­zat nem született. A probléma azonban azóta megnyugtatóan megoldódott és Horváth István kö­szönetet mondott ezért Kocsis Im­re Antalnak. Tóthi János képviselő 2003. már­cius 27-én a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői illetmények megál­lapítása tárgyában interpellációt nyújtott be. A válaszban többek kö­zött az szerepel, hogy a módosítá­sok során az alapvető jogalkotói cél az volt, hogy mind a központi, mind pedig a helyi közigazgatás­ban egységes díjazás legyen megte­remtve. A törvényalkotó pontosan az önkormányzati eltérések alap­ján megállapított illetmények aránytalanságát kívánta megszün­tetni. A kérdés tisztázása érdeké­ben kérték a Belügyminisztérium Közigazgatás-szervezési és Köz­szolgálati Hivatalának állásfogla­lást, amelynek figyelembevételével egyértelműen megállapítható, hogy a köztisztviselők 2002. évi il­letményének megállapításakor a munkáltató jogszerűen járt el. Tóthi János képviselő úr a hiva­tal álláspontjának ismeretében el­nézést kért minden érintettől, hangsúlyozva azt, hogy őt a jó szándék vezérelte. A paksi atomerőmű helyzete megosztotta a képviselőket. A leg­makacsabbul dr. Tóth Csaba érvelt. A közérthető tájékoztatást hiányol­ta, hiszen már ezt a vitát megelőző­en bejelentette, interpellációt kíván benyújtani „Miért van cenzúra és öncenzúra a helyi médiákban?" címmel. A többség véleménye azonban az atomerőműben történt műszaki balesetről az volt, hogy az atom­erőmű magasan képzett szakem­bergárdája biztonságosan ellenőr­zése alatt tartja és biztonságosan kezelni tudja ezt a problémát. Sok egyéb dolog mellett a köz­gyűlés döntött a hosszú távú fej­lesztési tervekről, kinevezésekről. A Német Kisebbségi Önkormány­zat javaslatára Páldy Gyula az 5-ös iskola, Pernyész Józsefné az l-es óvoda, Pappné Kutas Mária a 3-as iskola vezetője lesz. A legnagyobb vita az SZMSZ-ről alakult ki, ezen belül is technikai dolgokról, így például a felszólalá­sok engedélyezett időtartamáról. Lapzártakor az ülés még folytató­dott. (bgyt) Hősökre emlékeztünk tf ájus 25-én - a gyereknap mellett - a sok napja alkalmából a háborúkban elesett honfitársainkra emlékeztünk meg szerte az országban. Nem történt ez másképp Szekszárdon sem. Egy álmos kis vasárnapon dél­előtt tíz órakor a Szent István téren lévő, első világháborús emlékmű­nél, melyet 414 hősi halott tisztele­tére állítottak, kezdődött a megem­lékezés. Majd Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Má­sodik Világháború Hősi Halottaiért és Áldozataiért Egyesület, a Tolna Megyei Hadkiegészítő Parancsnok­ság, a Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság, a Honvéd Hagyományőr­ző Egyesület és a Vitézi Rend tisz­teletüket kifejezve koszorút he­lyeztek el. Ezt követően a múzeum előtti, második világháború áldo­zataiért emelt emlékműnél a volt bajtársakkal együtt lerótták tiszte­letüket. Végül az alsóvárosi temetőben, a katonasíroknál mindenki elhelyez­te a koszorúját. Innen már csak egy rövid út vezetett a Szekszárdon el­esett szovjet katonák emlékhelyé­hez, ahol az utolsó tisztelet adásá­ra került sor. A Honvéd Hagyományőrző Egye­sület - miután részt vett a megem­lékezéseken - megtartotta a Város­házán első nyilvános ülését a feb­ruári újjáalakuló ülése óta. Itt a közgyűlés a szervezet vezetőjéül Nagy János nyugállományú alezre­dest választotta, titkárának pedig Kovács János nyugállományú őrna­gyot. 1993-ban már működött az egye­sület, de mivel politikai szerepet vállalt, és ezt az alapszabályzat til­totta és tiltja ma is, így akkor ma­guk a tagok kérték a szervezet fel­oszlatását. Az egyesület - melynek tagjai nemcsak katonák - többek között feladatának tekinti a nemzeti és ka­tonai megemlékezéseken való részvételt, a szekszárdi (volt) lakta­nyában található tönkretett emlék­tábla helyreállítását, a Szekszárd­hoz és a megyéhez kapcsolódó ka­tonatörténelmi események kutatá­sát és közzétételét, azok felkeresé­sét, akik ehhez a munkához bármi­féle segédanyaggal szolgálni tudná­nak. De máris tagjaik sorában tud­hatnak több neves történészt, hely­történészt, levéltárost. Emléktáblát kívánnak elhelyezni a tolnai lakta­nyában is. Ifj. Kréth Lajos Fotó: Nagy Ági CIVIL CASINO 2003. június 3-án (kedden) 17.30 órától „Hogy még jobban érezzük magunkat Szekszárdon" Kocsis Imre Antal Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere szeretettel várja az Incognito Clubban (Garay tér) mindazokat a szekszárdi polgárokat, civil szervezeteket, illetve „Szekszárd jelenét és jövőjét szívügyének tekintő, érző" személyeket, akik kötetlen beszélgetés keretében felvetik gondolataikat, prob­lémáikat, a közös megoldás és jobbítás szándékával. Program: „A fesztiválok városa Szekszárd" Témagazda: Pócs Margit Szekszárd Megyei Jogú Város Marketing és Kommunikációs Kabinet vezetője Kb. 18.30 órától kötetlen beszélgetés... (A beszélgetés időtartama nincs korlátozva.) KIÁRUSÍTÁS - UFO LAMPAK 780 Ft-tól - MURÁNÓ LÁMPÁK 990 Ft-tól - SPOTLÁMPÁK 990 Ft-tól -VENTILÁTOROS CSILLÁROK 8990 Ft-tól (10-féle modell) pORÁNYJ VILÁGÍTÁSTECHNIKA MINŐSÉG BÚTORBAN ÉS VILÁGÍTÁSTECHNIKÁBAN! /I ónééf­s tud Lóba új bútcvck. évfeeízl&fef BÚTORSTÚDIÓ F 0RA NJI SZEKSZÁRD, Széchenyi utca 41. Tel./fax: 74/416-622 « PAKS, Kishegyi u. 48. Tel.: 75/312-300

Next

/
Oldalképek
Tartalom