Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-01-26 / 3. szám

SZEKSZÁRDI 2003. JANUAR 26. VASÁRNAP SZEKSZÁRDI 7/ Nagykarácsony, beszélgetünk A „betlehemes" játékban: a szent családot is „csak" egy istálló melege s a pásztorok jóindulata fogadja be, a család viszont befogadja a pásztort, a bárányokat, a háromkirályokat, mindnyájunkat mert azon az éjszakán és ott sziileI

tik meg a gyermek, és csakis e 'nindenkit befogadó és szívére ölelő szeretetben egészül teljessé a nagy család: mi, emberek. Mert a „családon kívülre vetettség" állapota is családi: ha annak hiánya, s e hiány fájdalma tölti el... De hogy mégse e hiány fájdalma töltse el a szeretet ünnepén a „családon kívül" élőket, az már a körülállók, a pásztorok: az ünnep körül bábáskodók felelőssége is. „Régen történt, nagyon régen, / Távol tőlünk, más vidéken." hangzott fel a gyermekajkakon a „Betlehemes játék" a sportcsarnokban is. A Kadarka utcai Óvoda 3. csoportja adta elő a játékot, s gyűjtött ajándékot már elébb kisóvodás és szülő és pedagógus azoknak, akik talán mástól, mint tőlük, nem is kaphatnának. De azt kimondani sem túlzás, hogy egész rendezvénysorozattal _ünnepelték a karácsonyt: nemcsak állami gondozottakat ajándékozták meg előadásukkal (és más módon is), hanem a Kadarka utcai Idősek Otthonában is felléptek, meg a Csecsemőotthonban is, saját óvodájukban is, s csak azután következett a sportcsarnokbéli, amire úgy készültek: nagykarácsony lesz - de végül kiskarácsony lett belőle. Pedig az aprók csoportjának ajándékműsorai - szintén nem túlzás - már hagyományt teremtettek s jelentenek városunkban. A hagyományt megtestesítő játékot, éneket persze közvetíteni is kell: szervezni az eseményt az ünnepi alkalomra. Hogy találkozhassunk. (A „nagycsalád".) A harmincöt főre terített asztalnál hatan foglaltak helyet. (Köztük Zoli - Krisztián meg „az egyik üres szék és vacsora és ajándékcsomag gazdája" volna, de „nem jutott el" az ünnepségre - a beszélgetésből mindjárt megtudjuk tőlük, hogyan s hogyan nem.) Hát volt szép ünnepünk... Lehetett mindannyiunknak. Nekünk, a nagy családnak: embereknek. Kis családjainknak. Kis családunk minden tagjának. S hát a nagy család? Mert a karácsony: mindenki karácsonya, árváké és elhagyottaké, elváltaké és özvegyeké is - és a szegények karácsonya is, sőt legfőképpen az, mert így lesz mindenképpen családi ünnep. A játék, a kicsik játéka a színpadon örömteli, mert ügyes is, kedves is. Játék sok énekkel. A hagyomány szerint. „Mennyből az angyal..." - „Ne féljetek, emberek, / Nagy örömet hirdetek!" - így szólott az angyal, amikor a pásztorok a csillag nagy fényességét látva bizony megijedtek. (Amaz égitest a tudomány legújabb hipotézise szerint egyébként a Jupiter bolygó volt, szimbólumértéke: Atya, Isten, Király. Jóságos és embereket szerető, minden embert szerető.) - „Pásztorok, keljünk fel!..."- zengik tovább a kicsik, és megjelenítenek riadt pásztort, nyájat, angyalt - Máriát a kisdeddel. Tekintetem fennakad egy fekete irhajelmezen: már nem emlékszem, hogy bárányt játszott, aki viselte, vagy pásztort. Nem mindegy. A színpad előtt, a nézőtéren, hatalmas asztal körül: hatan. Köztük Zoli. (De hol van Krisztián?) A gyerekek nem érzik talán - és nagyon remélhető, hogy nem érzik! -az űrt: talán mert sok szülő is itt van, hiszen csak itt tudja megnézni először gyermeke játékát. S néhányan fényképeznek is. Figyelünk a gyerekekre. Jól van: nem érzik az űrt... (Nincs is űr.) Egyébiránt az utógondozottakon, s a már „ifjúsági házasokon" túl negyven(!) kisgyermekre is számítottak a fellépők: ugyanennyi ajándékcsomagot is elkészítettek, kerültek abba plüssállatok is. - A hat főnyi ünneplő közönség egyetlen tagja sem gyermek. „Elbúcsúznak a pásztorok, / Elpihennek az állatok." Mármint a bibliai jászol körül. Hát a plüssállatok? Azok még mindig a csomagban pihennek? Sili Károly énekli, gitárral kíséri József Attila betlehemes költeményét. A modern költőét, aki anynyira remélt „tűzhelyet, családot" - igaz: „már végképp másoknak". Nagy-nagy taps. S még néhány dal, közös éneklés. Kiskarácsony. Zoli (NONI) - Németh Zoltán (31 éves) „Nem a kicsiktől, hanem magunktól vártam volna el többet... Először is, többen kellett volna, hogy eljöjjünk. A műsor nagyon tetszett. S hogy miért voltunk ilyen kevesen? Én, mint az „Ifjúsági Ház" közös képviselője, gondnoka csak a közvetítés, a szervezés hiányára tudok és merek gondolni. Ahogyan a házunkban most leszerelt nyilvános telefonfülke esetében is: csak nem az volt a baj, hogy több volt a bejövő, mint a kimenő hívás? Szóval, hogy „nem volt elég nagy üzlet" fenntartani, mivel inkább bennünket hívtak, s mi nem telefonáltunk eleget? De hát Istenem, szegények vagyunk, így telefonvonal nélkül viszont már elérhetetlenek is... és egyszerre mind a huszonnégyen. Ez pedig már senkinek nem lehet jó. - Húsvétra ezért kérem szépen valamennyi lakótársam és sorstársam nevében ezúton is, hogy kapjunk egy vezetékes telefonvonalat... ha már épp karácsonykor „elveszítettük" a meglévőt... Ja, és egyébként a Szekszárdi Vasárnapból kérnénk szépen hetente annyi példányt, ahányan vagyunk a Házban: huszonötöt. Mi is felnőtt szekszárdi polgárok vagyunk. Meg még a tizenegy utógondozott nagykorúnak is egyet-egyet, az harminchat összesen. Köszönjük. (Én pedig csendesen annyit kérdeznék: hogyan képzelhető el az, hogy egy nyilvános fülke forgalma „nem elég jó üzlet", ha főként csak bejövő hívások vannak, tehát ha azt a fülkét inkább csak hívják, s onnan viszonylag ritkán tárcsáznak kimenőket? Már hogy is ne lenne „elég jó üzlet" - amikor az. Fogadni mernék: S. A.) Krisztián (SZASZA) - Szalai Krisztián (22 éves) „Utógondozott vagyok és jelenleg, sajnos, munkanélküli. Pedig a középiskolában jól tanultam, el is végeztem és megszereztem az asztalos szakmunkás-bizonyítványt. Nagyon szeretnék - leginkább a szakmámban - minél előbb, ha lehet, azonnal elhelyezkedni, de bármi más becsületes munkát is elvégeznék, szeretnék tehát dolgozni, s majd idővel családot alapítani. (Egyébként komoly kapcsolatom van.) Karácsonyra is azt kértem, hogy egy munkahely összejöjjön. Húsvétra is ezt kérem. - A karácsony ünneplését az intézetekben erőltetettnek éreztem..., de talán csak azért, mert nem is tudom, milyen az a családi karácsony... - S hogy miért nem lehettem ott a sportcsarnokban? Erről nem szeretnék részletesen beszélni. Annyit elmondhatok, hogy nem rajtam, hanem az intézeteinken múlt... " ***** Hálás szívvel fogadták és mindig mindenütt megköszönték a „családi állapotukban hátrányos helyzetűek" a jó szót, az ajándékot, az ünnepi vacsorát - a hajléktalan sorsúak a fedelet és a meleget is. (Hiszen a gyermeket is a nyáj- és csordaállatok lehelete és testmelege óvta-dédelgette a jászol körül! A fekete bárányé is...) Csakhogy talán a szeretet, a gondoskodás kifejezésének gesztusaival jobban kellene vigyáznunk, vagy tán nem is vigyázhatunk elég jól - már amennyiben komolyan gondoljuk és átérezziik ezt a dolgot: adni. És azt a másik dolgot is, a befogadásról, ami nélkül nincsen család, s ami már önmagában azt jelentheti: „család". Ama legnagyobb, ama legboldogítóbb - a nagy család: mi, emberek. Csak átgondolni. Hogy nem vigyázhatunk elég jól. És akkor jól sikerül. Jövő karácsonykor. Mert nem feledhetjük Juhász Gyula sorait: „De télen, télen a világ megáll / És végtelen nagy esték csöndje vár" - Egy kicsit befagy a világ, annál inkább létszükségletünk az otthon, a családi tűzhely melege: csak a szívek be ne fagyjanak! Annál is inkább, hogy mi nem a tápéi tanyavilágban, pláne nem annak költői víziójában élünk, s nem is 1923-ban, hanem Szekszárdon, nyolc évtizeddel később, egyfajta valóságban. Nem villany nélküli, elszigetelt tanyavilágban, hanem szinte világvárosi bőségben. (Vagy talán éppen ez a baj? Vagy a bajok oka? - De hát az meg nem lehet!) És nem lehet, sehogy sem lehet, egyszerűen nem történhet meg, hogy egy ekkora önfeláldozással, odaadással, szorgalommal: szeretettel felkészült kis csoport ne adhassa át a szeretetét, kis ajándékait a szeretet ünnepén. Nos, munkahely, vezetékes telefon meg egészen egyszerűen szükségeltetik - egy ilyen fess, TESCÓs város ennyire már igazán adjon magára. Ha már annyira járja ebben a mái „valóvilágosdiban" a szólás, hogy: „hiába: a pénz az pénz..." Na, hát akkor kapjon belőle az egész nagycsalád! Samu Attila k