Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-01-26 / 3. szám
3 , szekszárdi 2003. JANUÁR 26. WASARNAI* MSZP - SAJTOTAJEKOZTATO Az idei évben megkezdődik a Babits művelődési ház rekonstrukciója Sajtótájékoztatót tartottak az MSZP Tolna megyei képviselői. A tájékoztatón a képviselők a Parlament őszi ülésszakának törvényhozási munkáját ismertették, beszámoltak személyes, a bizottságokban elvégzett munkájukról, ismertették közös lobbizásaik eredményeit. A tájékoztatón Halmai Gáborné elmondta, hogy a tájékoztatók rendszeresek lesznek, a képviselők minden ülésszak után tájékoztatni fogják elvégzett munkájukról a megye és a város választópolgárait. Halmai Gáborné a sajtótájékoztatón ismertette az őszi ülésszakon hozott legfontosabb törvényeket, kiemelve a nyugdíjasokat, a családokat érintő döntéseket, az okta• s, az egészségügy területét érintő ntos döntéseket. A képviselőaszszony számokban is összefoglalta a parlamenti munkát, a 380 óra plenáris ülésen 227 szavazással hozott törvényeket az országgyűlés, az MSZP parlamenti frakciójának tagjai 2423 felszólalásban ismertették javaslataikat. Ezek között a megyei képviselők is több alkalommal felszólaltak, illetve nyújtottak be módosító indítványt egy-egy törvényhez. Halmai Gáborné a legfontosabb törvények közé sorolta az adótörvények módosítását, amellyel a bérből és fizetésből élők adóterhelése jelentősen csökkent, nyugdíjemelést, illetve a 13. havi nyugdíj bevezetését, a gyermekkedvezmények további növelését, az oktatásügy területén a kisiskolák helyzetének javítására, illetve a hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlő• nek megteremtésére meghozott rlamenti döntéseket. A képviselőasszony a megyét és a várost közvetlenül érintő parlamenti határozatokat is ismertette, elmondta, hogy 12 módosító indítványt - legtöbbet a szakterületén az oktatás és művelődésügy területén - nyújtott be. Javaslatára emelkedett 300-ról 700 millióra közművelődési intézmények revitalizációs alapja, amelyet a Gazdasági és Informatikai Minisztérium további 300 millióval támogat majd. A Tolna megyei képviselők eredményesen lobbiztak a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza rekonstrukciójáért, az idei évi központi költségvetésben erre a célra állami támogatást szavaztak meg. A ház rekonstrukciója tavasszal a tervezéssel és a szerződéskötéssel elkezdődhet, ősszel pedig a kivitelezési munkák is elindulhatnak. Halmai Gáborné elmondta, hogy fogadóóráin az elmúlt időszakban több mint 150-en keresték fel egyéni, illetve csoportos problémáikkal, amelyek megoldásában természetesen nem minden esetben tudott személyesen eljárni, de minden esetben sikerült olyan megoldást köztük pályázati lehetőségek ajánlásával, a lehetőségek bemutatásával - találni, amelyek ezeknek az embereknek hathatós segítséget nyújthat. Ezek közül a képviselőasszony kiemelte a KUNREHAB Kft. csökkent munkaképességű dolgozóinak problémáját, melyre a bérgarancia alapra benyújtott igénnyel remélhetően hamarosan megoldást sikerül találni. Szabó József képviselő - az Energetikai Albizottság elnöke - a tájékoztatón az atomenergiával kapcsolatos törvénykezési munkát ismertette. Elmondta, hogy ezen a területen is folyik az EU-csatlakozáshoz szükséges jogharmonizáció. A kisaktivitású radioaktív hulladékok elhelyezése Bátaapátiban nagy valószínűséggel megoldható lesz, hiszen az eddigi mérések azt igazolják, hogy a kijelölt területen ezek a hulladékok lerakhatok, a lakossági hozzájárulás is meg van a településen. A nagy aktivitású hulladékok elhelyezésére 2014-ig kell megoldást találni, a kutatások Pécs, Boda térségében már elindultak, ha ezek a kutatási eredmények hasonlóak lesznek a Bátaapátiéhoz, akkor erre a problémára is meg lesz a megoldás. Tóth Gyula - Dombóvár és térségének egyéni képviselője - a sajtótájékoztatón szemléletesen érzékeltette a különbséget az egyéni és listás képviselők között azzal, hogy elmondta egy nemmel szavazása „történetét". A képviselő úr nemmel szavazott egy törvényjavaslatra, de ezt mint mondta akkor merte megkockáztatni, amikor az ellenzéki képviselők kivonultak a szavazásról. Tóth Gyula azt is elmondta, hogy e szavazástól eltekintve rendkívül jó a munkakapcsolata a megyei képviselőkkel, a megyét érintő érdekek egyeztetésében, azok „kijárásában" természetesen ő is részt vesz, de elsődleges feladatának választókörzete érdekeinek képviseletét tartja. A tájékoztatón a képviselők azt is elmondták, hogy intenzív munkát folytattak az M6-os, 56-os fejlesztése érdekében kérdést is intéztek a gazdasági tárcát irányító miniszterhez ez ügyben. Csillag István miniszter arról tájékoztatta a képviselőket, hogy az út Budapest-Dunaújvárosi szakasz építése várhatóan 2005-ben elkészülhet, a Dunaújváros-Szekszárd-országhatár szakasz, illetve a pécsi bekötő szakasz építése pedig ezután indulhat. A sajtótájékoztatón Halmai Gáborné a következő félév törvénykezési feladatait is felvázolta, az ülésszakon a Parlament tárgyalni fogja a magánnyugdíj pénztárakról, a munkatörvénykönyvéről, a közoktatásról és a szakképzésről, az agrártámogatásokról és a hulladékgazdálkodásról szóló törvényeket. Gál A héten folytatódott a Duna-híd építése A szokatlan hideg időjárás miatt három hétre felfüggesztették a szekszárdi Duna-híd építését, ám a hét elején ismét munkához láttak. Dobó Gábor, a Magyar Hídépítő Konzorcium főmérnöke, a Duna-híd projekt iroda helyettes vezetője lapunkat arról tájékoztatta, hogy a jelenlegi hőmérsékletek mellett már lehet dolgozni, de szükségesek a megfelelő védőintézkedések. A híd letakarítását követően megkezdték a téliesítést, amelyek között a védősátor felhúzását, a beton hőszigetelt letakarását és a fűtéshez szükséges légbefúvók beállítását említette a főmérnök. Hozzátette, hogy az ártéri kishidakon a vasszerelést és a zsaluzást végzik ezekben a napokban. A híd június 30-ára tervezett átadási határidejét tudják tartani, mondta Dobó Gábor. * -hA Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatja a lakosságot, hogy a paksi atomerőmű 30 km-es körzetében telepített szirénarendszeren a telepítő Fercom Kft. programmódosítást hajtott végre. A módosítás eredményének ellenőrzése céljából 2003. január 27-én 13.00 órakor a lakossági tájékoztató és riasztó rendszeren üzemi próba megtartására kerül sor. A próba folyamata: - Tárolt beszéd „FIGYELEM, PRÓBA" - teljes hanghatású lesugárzása - Csendes teszt - hanghatással nem jár - Tárolt beszéd „A PRÓBÁNAK VÉGE" - teljes hanghatású lesugárzása