Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-04-06 / 13. szám

SZEKSZÁRDI M­YMRNAP 2003. ÁPRILIS 6. Olasz középiskolások Szekszárdon Egyhetes látogatásra vasárnap éjjel érkezett Szekszárdra a ravennai Alfre­do Oriani reálgimnázium 22 tanulója és két tanára. Az itáliai vendégek az immár hagyományosan jó külföldi kap­csolatokat ápoló I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola meghívására érkeztek városunkba. Az ismerkedés mellett a diákoknak feladataik is lesz­nek magyar társaikkal közösen. A fiatalokat a hétfői városi köz­gyűlés előtt fogadta Kocsis Imre Antal polgármester. Köszöntőjé­ben hangsúlyozta, hogy az egyre gyümölcsözőbb gazdasági kapcso­latok mellett fontos a már meglévő kontaktusok ápolása, erősítése. Ki­emelte a ravennai provinciával 15 éve meglévő jó viszony további fej­lesztésének lehetőségét. Megemlí­tette, hogy városunk kötődése az ország­hoz nem új keletű, Babits Mihály már a múlt század elején le­fordította Dante Iste­ni színjátékát. Hajós Éva az I. Bé­la Gimnázium és In­formatikai Középis­kola igazgatója la­punknak elmondta, egy viszonylag „új" kapcsolat a ravennai. A tavalyi évben ők jártak Olaszország­ban, azt a látogatást viszonozzák most a talján diákok. Kitért az olasz csoport programjára: elláto­gatnak többek között Pécsre, Zengővárkonyba, Keszthelyre és Budapestre. Felkeresik az Ópusz­taszeri Nemzeti Történelmi emlék­helyet is. A csoport programja szombaton a decsi faluházban zá­rul manuális foglalkozásokkal, il­letve a Sárköz népművészetének, hagyományainak megismerésével. Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy az ismerkedés mellett feladatokat is kapnak a fiatalok, a magyar és az olasz diákok életmódjával kapcso­latos projekt kidolgozása és pre­zentációja lesz a szűk egy hét fő feladata. Hajós Éva elmondta, az ilyen ta­lálkozásokból a pedagógus társa­dalom is sokat profitálhat, hiszen tájékoztatást kapnak egy, a ma­gyartól teljesen eltérő szabályozá­sú oktatási struktúráról. Az anyagi háttér megteremtésénél főleg pá­lyázati, alapítványi pénzekre tá­maszkodtak, de a szülők is aktívan kivették részüket az előkészítés­ből. B. L. ^^„tfóvyy jé iétíetv • Bőrruházatgyártás, értékesítés • Táskák, kesztyűk, egyéb kiegészítők • Kimagasló minőség, alacsony árfekvés Most nézzen be hozzánk! ÉRDEMES! Üzlet: 7100 Szekszárd, Kossuth L. u. 4. (A volt Skála-parkolóval szemben) Telefon: 06-20/458-48-31 r <r . születésnapi'akciónkkal < váít-jukkedvés • rejKés új vásárlóirMt! I jB MS A rcs/mfetegg üzletünkben! Diákvetélkedő a baktai iskolában Szekszárd szinte valamennyi általános iskolájából jöttek diákok az 5-ös iskolá­ba, ahol nemrégiben rendezték meg a már másfél évtizedes hagyománnyal bíró Baktai Természettudományos Na­pot. Korábban a baktai versenyt bioló­giából, földrajzból és fizikából hirdették meg, öt éve bővült a sor kémiával és a technikával, s változott az elnevezés Baktai Természettudományos Nappá. Ezeken a versenyeken több mint száz diák vesz részt, elsősorban a város és a város környék iskoláinak tanulói közül, de jöttek már Dom­bóvárról, Bonyhádról, Decsről és Paksról is. A versenyben a technika belépé­se új színfoltot jelentett. Ezen mo­dellekkel vettek részt a tanulók, így nem csak az elméleti tantárgyakból elsajátított tudás, hanem kézügyes­ség megmérettetésére is mód nyílt. A versenyekhez a pedagógusok mellett segítséget adtak intézmé­nyek, gazdálkodók, szakemberek is, így Rotary Klub, Babits Kiadó, Központi Műhely, TIT Megyei Szervezete és Ferenczi László, a Modellező Klub vezetője. A győztesek pedig: fizikából a Dienes Valéria Ált. Iskola két diák­ja, a hetedikes Fehér András és a nyolcadikos Szél Péter, kémiából a Dienes Valéria Ált. Iskolából Sárvá­ri Kinga Fanni, biológiából az 5. Sz. Ált. Iskolából Fodor Dávid, föld­rajzból Horváth András Gyakorló Ált. Iskola, technikából I. Péter Csa­ba 5. Sz. Ált. Iskola, Demjén Ferenc Babits Mihály Ált. Iskola, Bíró Bá­lint 5. Sz. Ált. Iskola, Viola László 5. Sz. Ált. Iskola. - szl ­A Szakma Kiváló Tanulója Verseny Ismét megrendezték a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt, mely nagy hagyo­mányokra tekint vissza. A szakmun­kásképzés kialakulása óta (kb. 50 éve) rendszeresen sor került hasonló meg­mérettetésekre. A versenyt mindig máshová helyezték, idén március vé­gén az Ady Endre középiskola falai kö­zött zajlott az országos döntő. A versenyzők 3 fordulón vettek részt: iskolai versenyen, az azt kö­vető országos elődöntőn és végül az országos döntőn, mely a szek­szárdi diákok részéről is szép ered­ményekkel zárult. Négy kategóriában mérhették össze erejüket a vállalkozó szelle­mű fiatalok: bőrdíszműves, cipő­felsőrész-, férfiruha- és nőiruha-ké­szítő. Kategóriák szerint két zsűri döntött arról, hogy ki lehet idén a szakma legjobbja. A versenyen résztvevő diákok programjában szerepelt a megnyitó után a Paksi Atomerőmű Rt. látogatóközpontjá­nak megtekintése, a kísérő tanárok pedig a Van De Velde Kft.-ben tet­tek üzemlátogatást. A diákok szak­mai gyakorlati, majd szóbeli verse­nyen is bemutatkoztak, később fa­kultatív program keretében ké^^ műves foglalkozások megtekint^® sére, valamint Szekszárd neveze­tességeinek megismerésére volt le­hetőség. A programot az utolsó (pénteki) napon a Művészetek Há­zában eredményhirdetés, díjak át­adása, később állófogadás zárta. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a verseny szervezésében, le­bonyolításában a bonyhádi Jókai Szakmunkásképző iskola is aktí­van részt vett. Az eredményeket tekintve négy nőiruha-készítő tanuló szakmun­kás-bizonyítványra tett szert, szin­tén ebben a kategóriában az Ady Endre Középiskola 26 tanulója 75% felett teljesített, nagy elismerést szerezve ezzel az intézménynek. Az elismerő szavak mellett azon­ban az sem utolsó szempont, hogy azon diákok, akik a versenyen jól szerepeltek szakmunkás-bizonyít­ványt kaptak és tanulmányaik befe­jezése után felvételi nélkül tovább­tanulhatnak. Dorcy:)

Next

/
Oldalképek
Tartalom