Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-01-12 / 1. szám
2003. JANUAR 12. , SZEKSZÁRDI TASARNAP M WÉm és ^ Szekszárdon Már unalomig megírtam a szekszárdi szemétszállítás viszontagságos helyzetét, úgy látszik azonban, hogy még mindig tudnak az illetékesek egy lapáttal, akarom mondani kukával rátenni erre a témára. A dolgozó, aki ugye egész héten dolgozik, sőt többségük reggel korán, esetleg hajnalban kel, bizonyára minden hétköznap, amikor csörög a vekker, elhatározza, na majd a hétvégén, majd szombat, vasárnap. Mielőtt leírnám azt, hogy mi is a probléma, előrebocsátom, hogy a kukások bizonyára ezt olvasva azt mondják, a lakosságnak semmi sem jó. Az sem, hogy elvisszük a szemetet, az sem, hogy nem. Hát ez így ebben a formában nem igaz. A kérdés az, hogy mikor is viszik el a szemetet. Bennfentestől, azaz egy kukástól tudom - már nem rúghatják ki, mert nem dolgozik ott -, hogy a kukások meghatározott útvonalon jár» ak, s minél előbb végeznek, annál előbb meetnek haza. Ez természetesen rendben is van. Rohamtempóban ugyan fenntartásaim vannak a jó munkát illetően, de hát annyiféleképpen azért nem lehet a szemetet elszállítani, hogy ezen vitát nyissunk. Azon viszont igen, hogy bár szombaton van a szemétszállítás egyik napja - ami nagyon helyes, hiszen vasárnap otthon vannak a családok, sok háztartási szemét jön össze - nem értem, hogy miért muszáj mindenképpen reggel 6 órakor indulni, s miért kell a dolgozó embereknek szombaton - főleg így télen esik rosszul - kora reggel kukazajra ébredni. Mert az aztán van, akkora zaj, hogy még a másik háztömbnél ürített kukák zaja is olyan, mintha két fedőt ütnének az ember füle mellett. A kukások persze azt mondhatják minderre, hogy nekik is hétvége a hétvége, ők is szeretnének korán hazamenni. A kérdés csak az, hogy több száz ember hétvégi reggeli nyugalma a fontosabb vagy pár kukás, pár órája, akik mondjuk nem délután kettőkor, hanem négykor érnek csak haza. Mert ugye tud^^s. kedves kukások, hogy vannak emberek, ^Plik délután négykor sem érnek haza szombatonként, mert talán éppen akkor indulnak dolgozni és egész éjszaka füstös lármás helyiségben kötekedő embereket szolgálnak ki vagy éppen vasárnap délután mentővel rohannak egy életet megmenteni, esetleg ott ülnek egy súlyos beteg ágya mellett, s megpróbálják az utolsó óráit elviselhetővé tenni és sorolhatnám... Utóirat 1. Mindezeket a gondolatok még karácsony előtt írtam le, aztán arra gondoltam, hogy talán ne jelenjen meg éppen a szeretet ünnepe előtt - hogy édesapámat idézzem, hadd legyen a kukásoknak is karácsonyuk - viszont az „ünnepi" kuka történések továbbírásra késztettek. Már szenteste napján olyan volt a látvány a városban, mint egy nagy szeméttelepen. Aztán karácsony első napján egy nagyot sétálva nem azért, hogy megerősítsem magam e látványban, hanem mert édesapám sírjához minden ünnepen elmegyek - úgy éreztem, hogy a fent leírtak, mind nagyon kedveskedők voltak. A kritikát, amelyről az egész város beszélt, szeretném az illetékesekhez címezni. Talán nem is a kukások a hibásak, hiszen ma, amikor ilyen nagy a munkanélküliség, nem hinném, hogyha azt az utasítást kapják, hogy az ünnep alatt másnaponként járják végig a várost, lett volna választási lehetőségük. Még a mai napig nem tudom, miért kell ennek a témának újra és újra terítéken lennie, nem értem minek kellene még történnie - úgy látszik az sem elég, hogy egy más városból idelátogató ne az emeletnyi szeméthegyek látványát vigye magával ebből a városból. Bevallom őszintén az elsők között voltam, aki nagyon örültem a város díszkivilágításának, a történelmi belváros fénypompájának. Igen, Szekszárd gyönyörű város, megérdemli, hogy a fények rá irányuljanak. Csakhogy úgy látszik, minden fénynek van árnyoldala is. Jobban szerettem volna, ha a polgármester úr a karácsonyi tv-beszélgetésben, nem arról áradozik, hogy micsoda nagyszerű dolog, hogy kivilágították a várost, ugyanis ezt mindenki látja. Sajnos a szemetet is, így aztán a díszkivilágítás látványa többeket inkább gondolkodásra ösztönzött, a város központjában lévő szeméttelepek láttán, mint megörvendeztetett. Miért kell ennek így lennie? Ez volt a kérdés amerre csak jártam. Azt persze nem tudom, hogy mennyire tudott volt a polgármester úr oda hatni, hogy ez ne így legyen. Mindenesetre boldogan hallgattam - s később láttam volna az eredményét volna tőle azt a mondatot, hogy a szeretet ünnepén nemcsak fényektől, de tisztaságtól is ragyogni fog a város. Tudom, tudom, tudom... karácsonya szeretet ünnepe. Ilyenkor nem illik kritizálni, elégedetlenkedni, a kákán is csomót keresni. Csakhogy amiért mindezeket leírtam, nem az én elégedetlenségem, hanem sok-sok szekszárdi emberé. Annyiszor ragasztották rám a mézesmázos, szeretetteljes, mindig csak a pozitív dolgokat észrevételező újságíró jelzőt, hogy úgy gondoltam, most az egyszer méregbe, akarom mondani, szemétbe mártom a tollam. Azokért, akiket szintén elkedvetlenített, sőt felbőszített ez a szemét „ügy". Utóirat 2. Szilveszter éjszakára megjött a hideg, ahogy illik. Ennek ellenére a Béla téri Városi Örömünnepen még többen voltak, mint az előző esztendőben. A finom forró tea és szekszárdi bor bemelegítette azokat is, akik addig nem „edzettek". így aztán az ünnepi műsor végére, a visszaszámlálásra, megjött a hangja mindenkinek. A tűzijáték szemet gyönyörködtető volt, az újévi köszöntő lelket melengető. (Kár, hogy páran beletrombitáltak, de hát ifjúság, bolondság...) Szekszárd új évet kezdett, s ha a fények és az árnyak váltogatják is egymást, mindannyian azt reméljük, hogy több lesz a fény és nem azért, hogy feledtesse vagy eltakarja az árnyakat, hanem azért, hogy rávilágítson azokra. Sas Erzsébet A világhírű Zepter cég 2003-ban is újabb fantasztikus termébeivei áll az Ön rendelkezésére SZÉPSÉGÁPOLÁS. EGÉSZSÉGVÉDELEM. LAKÁSKULTÚRA a legmagasabb színvonalon. GONDOLJON A ZEPTERRE. A ZEPTER IS GONDOL ÖNRE! Személyesen, levélben, telefonon keresse a Zepter Tolna megyei képviseletének munkatársalt. 7100 Szekszárd, Augusz I. utca 11-13. • Tel.: 74/511-910. 74/511-911 Gondoljon a Zepterre, a Zepter is gondol Önre.