Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-03-06 / 10. szám

SZEKSZÁRDI 2003. MÁRCIUS 16. m MJJUtrtKUl vasárnap ÓDON DERŰ 156. Sajtó és szabadság ••••••••Ml ill—WINiWflIII—Hil I llliliiaillllllllllllMMBMMMMMMMMM „Míg nyomattá lett kezünk közt / Kebelünknek szózata, / Rája hullott szemeinkből / Az örömnek harmata." Az ember elolvassa Garay János négy sorát, aztán fölsóhajt: hát, igen, nagy dolog a sajtószabadság! Pedig nem erről szól halhatatlan költőnk, s nem is 1848. március 15-éről. Ezt a verset István főherceg üdvözletére 1847. augusztus 31-én mondta el, éppen a Landerer és Heckenast Nyomda nevében. Alig kétszáz nap múlva ugyanez a nyomda ontja majd a szabad sajtó első ter•

keit. A Nemzeti )>ól szerez egyet magának a megyeszékhelyen élő, az első felszabadított jobbágy házában üzletet bérlő Pirnitzer József, a későbbi híres kereskedő. Szekszárdon akkoriban, ha valaki sajtót emleget, nem újságra, sokkal inkább a szőlőprésre gondoltak volna eleink. Pedig volt már 1836 óta nyomdája a mezővárosnak: Perger Sándor üzemeltette. Akkoriban persze egy mű megjelentetéséhez nemcsak nyomda és kézirat kellett, hanem cenzori engedély is. A cenzornak, akkori nevén a könyvvizsgálónak, művelt embernek kellett lennie, állása veszélyes volt, mert a legkisebb hibáért is elküldték. Néha ezt ő maga is sejtette, mégis megadta az engedélyt. így járt a szekszárdi cenzor, a híres katolikus plébános, Ujváry József is. Amikor Perczel Mór a Védegylet alapító iratát szerette volna kinyomatni, nem kellett hozzá sok fantázia, hogy a következményeket is megsejtse, mégis engedélyezte a nyomtatást. El is csapták azonnal, s ami még nagyobb bűne lett, 1848. szeptember 8-án a Remete-kápolnánál olyan forradalmi beszédet tartott, hogy még káplánjai is huszárnak álltak. Megyénk ama nevezetes március után még negyedszázadig csak idézhette jeles sajtómunkásait: Garay Jánost és Vas Gerebent, akik a forradalom idején is híven szolgáltak. Itt a Szegzárdi Haladókör vette pártfogásába a helyi sajtó megindításának ügyét, amit hoszszas szervezés után 1873. március 5én vitt sikerre. Garay János Vas Gereben Fejős Károly mérnök házában a veje, Boda Vilmos járásbíró bábáskodott a születéskor, aztán még 43 évig, haláláig, a szerkesztés teendőiben. Azt hihetnénk, már minden rendben volt, pedig semmi sem volt rendben. A megindult Tolnamegyei Közlöny a '48-as érzelmű, volt honvédtiszt Ujfalussy Lajos kézi sajtóján készült pár száz példányban. A lap meg akart élni: hirdetéseket várt a megyétől, s ezért kormánypártinak kellett lennie. Lajos bátyánk viszont nem nyomtatta ki azt, ami elveivel ellenkezett... Ehhez képest az, hogy egy valódi újságíró sem akadt a szerkesztőség tagjai között, már szinte semmiségnek tűnik. Ezért valóságos csoda a lap indulása, de az még nagyobb, hogy megyénk leghosszabb életű lapja is lett, 47 évfolyamot ért meg. Igaz, 1897-től már a Függetlenségi '48-as Párt szócsöveként... Lanius Excubitor Mit rejthetnek a szekszárdi pincék és padlások? HHH Kecskeméti Béla régiségkereskedőt faggattuk, milyen kincset rejt üzlete, és mi lehet még a szekszárdi padlásokon. Kuriózumra bukkantunk egy igazi, helyi régiségre: a Malligand borfokolóra. Nahát mi ez? - csodálkozom. Valami régi petróleumégős vetítőre emlékeztet az Iparművészeti Múzeumból: meg olyan is, mint egy régi réz játékmozdony. Szép tárgy, nemcsak hasznos - eleink még adK

k erre - nem az a lélektelen, mo;rn iparcikk, ami présházainkban manapság található! Rézcsövek állnak függőlegesen egymáshoz fogatva, kiegészítőik: kis, zárható, bőröndszerű faládikában egy fél kémiaszertárnyi üvegcső. A kis láda belsején pecsétek, minősítések, védjegyek sorszám és a használati utasítás - „fontos tudnivalók" címszóval - a „Malligand (sic!) típusú boralkohol-meghatározó készülékről. íme: „Országos szőlő- és borgazdasági kiállítás: 1922. Aranyérem." - „Védjegy (sic!): a megbízhatóság jele." - „A készülék használat előtt és után tiszta vízzel kiöblítendő. A 0 pont meghatározásához lehetőleg destillált, de mindenesetre lágy folyóvagy esővizet használjunk. (Kútvíz nem alkalmas.) Az edénybe vizet kell tölteni, a készüléket összecsavarni, a lámpát meggyújtani, s amikor a hűtő csövén a gőzfejlődés látszik, a skála 0 vonalát a higanyszál végéhez illeszteni, aztán jöhet a bor betöltése, és figyelni kell, nehogy a leolvasás idejét elsiessük vagy elkéssiik, mert a helyes eredményt akkor kapjuk meg, amikor a higanyszál kb. 20-30 mp-ig egy helyen áll, és a hűtő érintésre testmeleg. - A lámpába erős denaturált szeszt töltsünk, a fűtőlángnak azonban nem szabad túl nagynak lenni. A készüléket kívánságra a M. Kir. Ampelológiai és Szőlészeti Kísérleti Állomás felülvizsgálja, és bizonyítvánnyal ellátja a hivatalos díjszabás ellenében." - Ez igazi kincs. Mi minden kerül még elő? - Sokszor találkozunk olyan nagyon szép dolgokkal, amik teljesen romos állapotban vannak. Ha például padlásokon porosodtak évekig-évtizedekig, az elég sokat ronthat a bútorok állagán, pedig egy jó helyen tárolt, nagyon régi darab is nézhet ki olyan jól, mintha új volna... Hiszen azok eredetileg egy életre szóló alkotások, sőt, több nemzedéket is kiszolgálhatnak. Persze nem mindent újítunk fel: van, amikor ugyanis a vevő a saját igényei, ízlése szerint szeretné ezt elvégezni. - Akad itt mind népi, mind pedig polgári eredetű és jellegű régiség is... - Igen, és míg a népi bútorok, tükör- vagy képkeretek általában puhafából készültek, szerényebb kivitelezésűek, olcsóbbak is, a polgáriak igényesebbek, legyen szó falióráról, festményről, porcelánról... De az például tévhit, hogy a faragott bútorok értékesebbek lennének. Népi iparművészeti tárgyak például a mázas és nem mázas arató ivókorsók. Van debreceni tonett székünk. A keretes tükrök közt van olyan szecessziós keret, ami rézberakásos, és „sima" jugendstíl. A kereslet talán az igényesebb, szebb és jobb tárgyak felé mozdult el az utóbbi időkben. Általában az ónémet stílust kedvelik Szekszárdon. így van kétajtós ónémet szekrény, felújítás nélküli komód, tálaló márványlappal, felújított fali ingaórák... Bevallom ezek már nem a városból valók, de mint mondtam, keresik. Megvan az a réteg, aki szereti a régiségeket és vásárolja is. Egyre több fiatal is jön, aki, ha nem is az egész lakását akarja így berendezni, de egy-két darabhoz szeretne mindenképpen hozzájutni, ami emlékeket idéz fel benne vagy egyszerűen csak megtetszett neki. Az ide betérők inkább keresik, mint eladásra kínálja a régiségeket. Talán elfogytak a kallódó kincsek. - Lehet, hogy az emberek egyszerűen csak bizalmatlanok... - Ez részben érthető, hiszen sokan hirdetnek mindenféle szakmai tapasztalat és iparengedély nélkül, csak annyit tudnak, hogy „van ebben üzlet"... Az ilyen házalókról aztán elég rossz tapasztalataik vannak az embereknek. Az általuk ébresztett bizalmatlanság hátráltathatja az olyan egyéni vállalkozások helyzetét, mint a miénk: ahol be tudnak jönni az emberek, láthatják az árainkat, s hogy megbecsüljük az értéket. S hogy legyen egy ilyen régiségboltom, ez tizenéves korom óta volt a vágyam! Én már annak is örülök, ha csak nézelődni jönnek be az emberek, még ha nem is jönnek vissza... Samu Attila Fotó: Nagy Ági