Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-09-01 / 30. szám

SZEKSZÁRDI VASARNAP 2002. SZEPTEMBER 1. ERDEKLI? BEMUTATJUK! Baka István költő csak vendégmunkás volt Szegeden Legutóbb Elekes Eduárdnéval, az llylyés Gyula megyei könyvtár igazgatójával beszélgetve abban állapodtunk meg, hogy Baka Istvánnét, városunk József Attila-díjas költőjének, a földi létnek nagyon korán búcsút mondott Baka Istvánnak édesanyját keresem föl, hogy többek között a Baka-hagyaték sorsáról beszélgessünk. - István fiának leánya, Ágika a nagymamánál nyaral. Gondolom, ez örömmel tölti el. - Valóban, nagyon örülök. Ilyenkor mozgalmasabb a ház. Istvánkáméknak van még egy fiúk, öt évvel fiatalabb Áginál és egyetemista - természetesen Szegeden, hiszen a gyerekek ott élnek édesanyjukkal, Tündével, a menyemmel. Őt is nagyon, lányomként szeretem. - István hol ismerkedett meg Tündével? - Szegeden. Mindketten ott jártak egyetemre, sőt egy csoportban voltak. Már az egyetemi évek alatt összeházasodtak, s végzésük után egy évvel született Ágika. - Min mosolyog Mária néni? - Az jutott eszembe, milyen öröm volt, amikor István rátalált Tündére. Mert ő középiskolás korában nemigen járt lányokkal. Igaz, hogy vasárnaponként fiúk, lányok egyaránt jöttek hozzánk irodalmi beszélgetésekre. Öröm volt hallgatni az okos, tájékozott, a világot „megváltani" akaró fiatalok heves vitáit, vagy a témában egyetértő fejtegetéseiket. - Az általános és a középiskolát István Szekszárdon végezte. - Az általános iskolát nem szerette, mert ott csak a jó úttörőket és a kitűnő tanulókat értékelték, ráadásul úgy érezte, csak kihasználták versmondási tehetségét. Ezért táborokba, szavaló versenyekre nevezték. Viszont már-már kinevették, ha egy-egy saját versecskéjét megmutatta valamelyik tanárának, vagy az osztályfőnökének. A bizalmát „viszonzó" ironikus mosoly bántotta, sőt hetekig nyomasztotta. - Az 6 érzékenységével ez nagyon is érthető volt. - Egészen kicsi kora óta arra tanítottam, ne könyököljön, ne tolakodjon... várja ki, hogy a saját értékeiért becsüljék. De egy 12-13 esztendős fiúban ezek a dolgok még másképpen működtek, amire - és általában is - egy empátiával rendelkező tanárnak megfelelően kellett volna reagálnia. Gimnáziumba, a Garayba nagyon szeretett járni. Másodikos volt, amikor megválasztották az önképzőkör diák-titkárának, amit ő úgy mondott: „megtiszteltek az irodalomkedvelők". Azért is szerette a gimnáziumot, mert ott elfogadták. Természetesnek vették, hogy ő irodalomból, nyelvekből és történelemből nagyon jó, a reáltárgyakból kevésbé. Nem olyan volt, mint a legtöbb diák: vagy mindenből közepes vagy mindenből jó, és így tovább. A legjobb barátjával, Hanák Ottóval ült négy éven át egy padban, ami szintén széppé tette azokat az esztendőket. - Emlékszem, hogy a nyolcvanas években, s talán a kilencvenes évek elején is rendszeresen meghívták a Garay napokra és rendhagyó irodalmi órákra. Sőt, az I. Bélában is többször volt vendég. - Mindig nagy készülődéssel és boldogan jött. Olyankor is azt mondogatta, hogy az ő szíve szekszárdi, Szegeden csak vendégmunkás. Vagy: „Bár Szegeden lakom, de Szekszárdon élek." - Mikor kezdett István verseket írni? - Nyolcévesen már írogatott. De 12 éves volt, amikor anyák napján a saját versével köszöntött föl, amit a mai napig őrzök. Sajnos, az a füzet, amibe korábban írogatta a verseit, nincs meg. Egyik osztályfőnökének vagy tanárának mutatta meg, aki nem adta vissza. Az iskolában eredménytelenül kérdezősködtünk... De megmutatom a köteteit. Legtöbbjük itt, a valamikori legényszobájában van. Ágika nagyon szeret itt zenét hallgatni, olvasgatni. 2001-ben jelent meg Sztyepan Pehodnij testamentuma. Hamarosan kiadják angol nyelven a válogatott verseit, amit halála előtt félig összeállított, s elkészítette a tartalomjegyzéket. Ez alapján a menyem és Szőke Katalin filológus folytatta a munkát. Itt van a Tájkép fohásszal, amit a Jelenkor adott ki 1996-ban, előtte egy évvel a könyvnapra jelent meg a November angyala. Nagyon szeretem a tárcáit, jegyzeteit is... - Amik a rádióban is elhangzottak? - Igen, a társadalmi jelenségekről az Ez van sorozat, ami a Kortársaimmal folytatódott. Balogh Józsefvolt akkor a Szegedi Rádió - ha jól emlékszem - főszerkesztője. Ő mesélte egyszer, hogy amikor felvételre érkezett Istvánkám, mindig nagyon ideges volt. Összegyűrte a kezében levő papírt vagy akár a kabátja sarkát. De amikor leült a mikrofon elé, nyugalom szállta meg és soha nem kellett kétszer felvenni az anyagát. - Tudom, hogy Mária néni nagyon sokat olvas, elsősorban klaszszikusokat. Unokáit kicsi koruk óta ellátja olvasmány-javaslatokkal. - Valóban rengeteget olvasok. Prózát és verseket egyaránt. Magam is sok verset írtam az elemiben és a középiskolában. Olvastam, írtam, mert szerettem. A mai napig rendszeresen járok a könyvtárba, s mindig hat könyvet hozok haza. Három nehezet és három könnyűt. Nem viccelek. A súlyra nehezeket az asztalnál ülve olvasom, s mivel este az ágyban azokat nehezen tartom meg, olyankor csak a vékony kötetek jöhetnek számításba. De olvasás nélkül nem tudok elaludni, mert nem lenne teljes a napom. Az unokáimnak mindig a koruknak megfelelő könyveket vásároltam meg. A kiszámolósokat, a kis verseket, majd az Öreg néne őzikéjét, különböző mesekönyveket, azután Lázár Ervin, Csukás István, majd Fekete István következett... Amikor István kicsi volt, bizony nem állt a helyzet magaslatán könyvkiadásunk, úgyhogy kedves ismerősöktől kaptunk neki való, régi könyveket. Amikor nyolcadikos ballagása előtt megkérdeztem, mit szeretne kapni, azt mondta, „Anyuka, láttam a könyvesbolt kirakatában Dante-t, ha nem nagyon drága, azt szeretném". Később meg közölte, megbánta a választást, mert már jobban örülne Shakespeare összesnek. Megvettem neki. - Biztosan boldog volt. - Számára nem létezett nagyobb ajándék a könyvnél. A ballagás után nem ment el a bankettre, hanem átiratkozott a gyerekkönyvtárból a felnőttbe. Őt más nem érdekelte. Nem is tudott táncolni. Ennek ellenére gyönyörűen zongorázott. Zsuzsi lányom viszont önként kimaradt a zeneiskolából, mert rossz viszonyban volt a szolfézssal. Később nagyon megbánta a gyerekfejjel hozott döntését. - István költészetét anyaként értékelte? Vagy tudott objektív lenni, képes volt úgymond erőnek erejével kívülállóként olvasni a verseit? - Mindig igyekeztem idegenként elolvasni az új költeményeket, de legbelül féltettem Istvánkámat. Biztosan ismeri a Székelyek című versét, amit Dinnyés Józsi énekelt is. E vers miatt bizonyos hivatalos körökben mellőzték a fiamat, ám bármely magyarok lakta területen hangzott el, mindenütt úgy érezték, hogy róluk szól, róluk íródott... - A könyvtár igazgató asszonya is említette, szeretnék a városban létrehozni az irodalom házát. Ott egy-egy szobát rendeznének azoknak a jelentős íróknak, költ^J nek, akik Szekszárdon születtek. - Tünde először szóban, majd írásban is felajánlotta Istvánkám dolgozószobájának teljes berendezését. Az egyik csináltatott könyvespolcba van beépítve az íróasztala, rajta az írógéppel, de a foteleket, a heverőt, mindent. Beleértve a lemezjátszót, a tablókat, a bizonyítványait, a kitüntetéseit, a díjait, azokat a festményeket, amiket a megnyitó után ajándékoztak neki a művészek. - A Szegeden „lakó" Baka család gyakran járt haza Szekszárdra? - Nagyon, mert szerettek itthon lenni. Istvánkámnak a könyvtárosok voltak a barátai, de említhetem dr. Töttős Gábort vagy a zongoraművész Lányi Pétert és Gacsályi Józsefet. - Akkor most nézzünk bele a jó ideje „várakozó" fotóalbumba. ijfc találom! Istvánról ez a kép a glV názium befejezése előtt készült a tablóra. És már bajusza volt... - De nézze ezt. Milyen katona volt az én kisfiam! A katona könyvébe készült képen is így áll a gallérja, így kicsúszva a helyéről. Mert ő bizony nem adott a efféle részletekre. A felemás zokni című tárcájában is megírta, hogy a Teremtő elé is különböző zoknikban állt, s mivel ezzel megnevettette, kinyílt előtte a kapu... Mindig mással foglalkozott, gondolatait más kötötte le. Azt mondogattuk neki, hogy ő a levegőben jár, csak a lába hüvelyk ujja van a földön. - Mikor nyílt meg István előtt a mennyország kapuja? - 1995. szeptember 20-án. - Kiről olvasna Mária néni szívesen? - Önző módon Orbán György előadóművészt kérném, aki gyönyörűen adta elő Istvánkám verseit. Szeretném, ha beszélne a pályájáról, s a művészi alázatról. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági A