Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-01-13 / 1. szám

SZEKSZÁRDI 2002. JANUAR 13. VASÁRNAP Utcanevek azokról, akik méltók rá $ A FIDESZ-FRAKCIÓ JAVASLATAI A rendszerváltás után Szekszárdon már működött egy olyan testület, amelynek a feladata az utcák név­változtatásának áttekintése volt. Az a bizottság azonban a „pártatlanság" jegyében tabunak tekintette az 1919-es proletárdiktatúra résztvevőinek emléket állító utcaneveket. Tizenegy, a „kommunra" utaló, vagy a kommunizmusra a nevében emlékeztető utcanevet azonban már akkor is megváltoztattak. Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Fidesz-frakciója már több mint két évvel ezelőtt javaslatot tett utcanevek cseréjére, mivel úgy véljük, Magyarország szerencsére nem szűkölködik olyan híres sze­mélyiségekben, akik irodalmi, képzőművészeti, tudományos tevékenységükkel érdemesek lennének ar­ra, hogy nevüket megyeszékhelyünkön is utcák örökítsék meg. Emlékeztetőül felsoroljuk azokat az utcane­veket, melyeket a rendszerváltás után a képvi­selő-testület megváltoztatott: Korvin Ottó, Kilián György, Marx Károly, Mátai Antal, Kun Béla, Zalka Máté Szamuely Tibor, Rózsa Ferenc, Somogyi Béla, Beloian­nisz. A fent említett bizottság feltáró munkát ke­vésbé végzett. Véleményünk szerint szemlélet­váltásra van szükség és ennek megalapozásá­hoz kívánunk adatokat szolgáltatni. P A fenti nevek viselőinek életútját nem látjuk szükségesnek leírni. Szamuely Tiborral mégis kivételt teszünk, mert az ő megnyilatkozása jellemző lehet a kommün vezéralakjainak élet­felfogásához is. Idézzük csak fel szó szerint Szamuely Győrött, 1919. április 20-án, húsvét vasárnap elmondott beszédének részletét (Megjelent az ANTOLÓGIA: VÖRÖS KÖNYV 1919. című kiadványban): „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akar­ja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kímélet­lenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariá­tus eddigi'győzelme nem került különös áldoza­tokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér omoljon. A vértől nem kell félni. A vér - acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatal­massá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, amely az igazi kommunvilághoz elvezet min­ket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burz­suáziát! Ami a gyilkosságokat, akasztásokat illeti, ab­Jian a kommunisták valóban „hatalmassá" tet­^k magukat. Bár Szamuely burzsoákra célzott a beszédében, de áldozataik 90 százaléka a szegény néprétegből került ki, csupán ebben nem voltak „ígéretmegtartók". A proletárforradalom idején megyénkben is aratott a halál, gyilkosságok sorát követték el. Pontosítás, és az áldozatok emlékének felidé­zésére ezt az alkalmat is megragadjuk, hogy neveik is tudatosuljanak és irattárakban is fennmaradjanak. A történések pedig eligazítják önöket, és a döntésben részt vevőket, az akko­ri helyzet megítélésében. Az általunk eddig is­mert meggyilkolt áldozatok nevét soroljuk fel: 1919. május 31-én Tamásiban a megyei direk­tórium által mozgósított bonyhádi és dombóvá­ri különítményesek és a segítségül hívott veszprémiek és kaposváriak vérfürdőt rendez­tek, mert úgy ítélték meg, hogy a közrend vi­gyázására alakult polgárőrség nem vörös érde­keket szolgál. Kéri József, Molnár János és Schiszler János tamási lakosokat és az éppen ott tartózkodó fegyvertelen Kiss A. József ma­gyarkeszi lakost agyonlőtték. „Tamási szinte valamennyi felnőtt férfi lakosát letartóztatták az öregek kivételével. Valamennyiüket megver­ték, legtöbbjüket súlyosan bántalmaztak. A vé­res ütlegelést elszenvedők zömmel földmunkás kisgazdák voltak." - írja a megemlékező szak­irodalom. Másnap, június l-jén Szekszárdról megérke­zett a megyei forradalmi törvényszék Mautner Gyula elnökkel, Tánczos Vendel vádbiztossal, valamint Szantner János és Langer Béla szava­zóbírákkal. Velük ment Szabó Gáspár, Veszp­rém megye kormányzótanácsi biztosa is. Esté­től hajnalig közel kétszáz tamási lakost fogdos­tak össze a vörös karhatalmisták. Az elfogottak házaiban talált valamennyi élelmiszert kisajátí­tották. A gyanúsítottnak tekintett foglyokat sza­kadatlanul verték, kínozták és csak akkor hagyták abba, amikor a rögtönítélő bíróság elé hurcolták őket. Három „ellenforradalmárra" mondtak halált. Madarász József községi rendőrre, akinek az éjszakai kínzások során ki­verték a fogait, Berta Pálra, akit egyik szemére megvakítottak, Hörich Imre asztalosmesterre, akinek a karját törték darabokra. Mindhármu­kat nyomban fel is akasztották. Hörich Imre le­szakadt a kötélről, de mert a vörösök ilyen ok­kal soha senkinek meg nem kegyelmeztek, ne­'ki kétszer kellett kiállnia a haláltusát. A külö­nítményhez tartozó hóhérok Anka Flórián, Csuják Márton és Kalitin Ferenc voltak. Június 20-án Madocsán Aranyos György és Tánczos Vendel a bölcskei lakos Tomanek Jó­zsefre és B. Kiss Józsefre mondott halált és a nyílt utcán azonnal agyonlőtték őket. A szíven lőtt ifjú Tomanek Józsefnek puskatussal szét­verték a fejét és szuronnyal kivájták a szemét. Letartóztattak százötvennél több madocsait, akiket fogvatartásuk alatt szakadatlanul ütle­geltek. Június 23-án Dunaföldváron a szekszárdi vö­rösőr vezetők álltak bosszút egy zendülés rész­vevőin. Itt is Aranyos György és Tánczos Ven­del osztotta a halált. Akasztásra ítélték Mis­kolczy István hatvanéves kisgazdát, Hambal­kó János harminc éves fuvarost, Gál Mihály huszonegy éves földművest és Holmár Imrét. Itt is rettenetesen megverték a halálraítélteket. A két hóhér Rogászka István és Gubicza József volt. A fiatal Gál Mihály nyakán már rajta volt a hurok és abban a pillanatban, amikor kirúgták alóla a széket, zsebéből nemzeti színű szalagot rántott elő. Ökölbezárt ujjai közül holta után ci­bálták ki a szalagot a terroristák. Holmár Imre kétszer is leszakadt a kötélről. Kegyelemért kö­nyörögtek a kivégzéshez kényszerrel összete­relt dunaföldváriak, de Rogászka István har­madszorra kioltotta az áldozat életét. Június 26-án Pakson ismételten Aranyos György és Tánczos Vendel szekszárdi teljhatal­mú biztos és direktóriumi elnök vésztörvény­széke működött. A helyi kommunista vezetők által összeállított lista alapján szedték össze a lakosokat akiket a karhatalmisták kegyetlenül összevertek. Halálra ítélték a már eszméletlen­ség határáig összevert Bakonyi András és Csala Bálint volt csendőröket. Kérték a kivég­zendők, hogy elbúcsúzhassanak a családjuk­tól, de ezt nem engedték meg nekik. A székes­fehérvári Fabik-különítmény terroristái Paks központjában lőtték agyon őket. Napszálltáig a kivégzés helyén kellett hagyni az áldozatokat. ­Aranyos és Tánczos foglyokat vitt magával Szekszárdra. Paks megbüntetésére még haza­indulásuk előtt kétmillió kék korona hadisarcot vetettek ki a lakosságra. Ugyanezen a napon Paks térségében a Du­nán is drámai esemény zajlott le. A lefelé eresz­kedő monitorok egyike váratlanul vörösre cse­rélte a nemzeti lobogóját és páncéltörő ágyúval szétlőtte a Komárom nevű monitor parancsno­ki kabinját, amelyben .Csicseri László és Oravicabányai Máhr Jenő sorhajóhadnagyok életüket vesztették. A Lajta és a Maros nevű monitorok percek alatt elsüllyesztették a vörös zászlós Munka nevű monitort. Június 29-én Tolnán is kivégeztek két fiatal­embert. Bogyiszló orvosa, a huszonkilenc éves dr. Baranyai László az előző napokban beöltö­zött tartalékos hadnagyi ruhájába és mellén hordva világháborús kitüntetéseit látták a falu­ban. Faddon Vass József tizenkilenc éves föld­műves, korábban pénzügyőr, szintén viselni kezdte finánc uniformisát. Magatartásukat tün­tető jellegűnek vették, amit főbenjáró bűnnek minősítettek. ítélkezés végett mindkettőt Tol­nára vitték. Ki sem szállt a bíróság. Aranyos György Szekszárdon döntött mindkettő sorsá­ról. A döntést Tuschák Ármin politikai biztos közölte Szűcs István vádbiztossal, aki utasítást adott a vádlottak agyonlövetésére. Öt-öt vörös­katona hajtotta végre az ítéletet a tolnai Petőfi­laktanya udvarában. Dunapataj határában agyonlőttek 48 sze­mélyt. Ezek között többen voltak bogyiszlóiak, de mert ezek személyére még nem tudtunk fényt deríteni, így a 48 nevet most nem soroljuk fel. Szekszárdon Majsai József földművest a Rá­kóczi utcában, a Lipovszky-ház előtt, munkába menet, kaszával a vállán agyonlőtték. Vörös­őröket látva az utca túloldalán, szidalmazni kezdte őket. Kövendi Sándor vörösőr vállához vette puskáját és lelőtte. Halálának helyét em­léktábla őrizte a ház falán, de 1945-ben össze­törték. A helye ma is felismerhető. Elöljáróban megjegyezni kívánjuk, hogy egyetértünk a mártíromság fogalmának a világ minden táján elfogadott formájával, hiszen a szó eredete vértanúságot, valamely eszme, meggyőződés, vagy vallásért elszenvedett meg­próbáltatásokat jelent. Akiknek a kezéhez azonban vér tapadt, kizárták magukat a mártí­romság fogalma alól. Hősöknek sem tekinthe­tők. Hősöknek csak azokat tudjuk elfogadni, akik a társadalom közös-, vagy csoportérdekei­ért hoztak olyan áldozatot, amely minden kö­rülmények között felette áll az elvárható általá­nos magatartásnak. Folytatás az 10. oldalon. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom