Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-11-17 / 41. szám

SZEKSZÁRDI 2002. NOVEMBER 10. VASÁRNAP m. m. CIVILKASZ1NO Kocsmázás Ordas Ivánnal Tömörkény István óta köztudott dolog, hogy „A szerkesztőség nem kocsma, hogy mindig benne tartózkodjon az embör." Jeles újságíróink és íróink Krúdy Gyulától kezdve Krinthy Frigyesen, Móricz Zsigmondon át egészen Nagy Lászlóig és Ordas Iván kedves barátjáig, Bárányi Ferenc költőig ezt az elvet vallották és valósították is meg a gyakorlatban. így aztán bátran mondhatom azt, hogy Ordas Iván is egy igazi, vérbeli, régi vágású író, újságíró volt, de ehhez gyorsan hozzá kell tennem azt is, hogy nemcsak külsőségeiben. Ordas Iván sokszor idézte követendő példaként Bálint György (1906-42) újságíró, költő, az újságíró iskola névadójának az újságírás morális Pérdéseiről vallott nézeteit és követendő emberi és szakmabeli hozzáállását a dolgokhoz, s ha már követelményként nem szabhatta meg, elérendő célként jelölte meg az újságíró-gyakornokok számára a hozzá hasonló, szinte művészi színvonalú cikkek, riportok, publicisztikák megírását, bár jól tudta, hogy ez már születési adottság kérdése. Ordas Iván mindig is azt vallotta, hogy az írás, újságírás tekintetében is csak a szakmai rész megtanulható, de azt szinte bárki elsajátíthatja, ha van benne megfelelő kitartás és szorgalom és ha idő előtt kedvét nem szegi a sikerélmény hiánya. Ordas Ivánra (szerintem) leginkább egy önéletrajzi ihletettségű mondata/vallomása jellemző, nevezetesen az, hogy „írásaimban sohasem hazudtam" _és talán még a hivatásáról vallott ézete: „Hivatásom életforma és Pgyúttal elmeállapot." Egyszer, nagyon ritka találkozásaink (kocsmázásaink) egyikén azt mondta nekem, hogy soha ne bízzak azokban és főleg ne higgyek azoknak, akik az írásaimat túlságosan is mézesmázosán a szemembe dicsérik. (Természetesen a mindenkori főszerkesztők kivételek!) így aztán én még a halála után is csak a háta mögött (kissé kerülő úton) próbálok dicsérő szavakat írni az írásairól. Ordas Iván írásainak zöme véleményem szerint (és remélem nemcsak az én „elfogult" véleményem szerint) szinte óramű pontosságú, tömör, lényegre törő írások, amelyek témájuktól függően kellő mértékkel, ízléssel és stílusérzékkel olykor nem nélkülözik a lírai emelkedettséget, a humort, az iróniát sem, tehát egyáltalán nem akadémikusan unalmas és érdektelen olvasmányok. Ordas Ivánból valami csoda folytán még a több évtizedes újságírói munka sem tudta kiölni a stílusérzéket, a veleszületett íráskészséget. (Lázár Ervin egyszer azt nyilatkozta, hogy az újságírást ép ésszel két évnél tovább nem lehet folytatni. Ordas Ivánnak sikerült.) Érdemes utólag elgondolkodni azon, hogy milyen fantasztikus munkabírása volt. „Gyalogos" újságíróként 37 év alatt közel 27 ezer flekket írt. Az 1993-ban megjelent Kegyetlen álhumanizmus című novellaválogatás 35-40 év termése. Bár írásai nem izzanak a szenvedélyektől, tárgyilagosak és szekértáborszerű pártpolitizálástól mentesek, de azért ezekből az írásokból is kitűnik, hogy szerzőjüknek a rebellis, soha meg nem alkuvó lázadó szellem a vérében van. Kifogyhatatlan energiával írta történelmi regényeit és talán Mihajlovits Sándor nevű rác őse is eszébe jutott néha-néha, amikor 1971-ben Damjanich tábornok című regényét írta. Ezt követte A fekete cár (1974), Tomori, büszke vezér (1981), Simonyi óbester (1983), Hadik András (1987), Az aradi tizenhárom (1988). Színvonalukra jellemző, hogy mindegyiket a Móra Kiadó jelentette meg. (Egyébként a városi könyvtárból bárki kikölcsönözheti ezeket a regényeket.) November 5-én 17 óra 30 perces kezdettel (hogy így utólag a Szekszárdi Vasárnapban is megjelenjen pontosan az időpont!) a szervezők kocsmázásra invitálták Ordas Iván valamennyi (ha mindenki eljött volna, nem fértünk volna el abban a kis teremben) tisztelőjét, barátját, ismerősét, kollégáját a szekszárdi Civilkaszinó keretén belül az Incognito Klubba, ahol a résztvevők emlékeik felidézésével maguk rajzolhatták meg a tényeket mindenek fölött tisztelő publicista arcképét. Természetesen a szó szoros értelmében kocsmázásról szó sem volt és hogy Ordas Iván arcképét a rendelkezésre álló rövid idő alatt mennyire sikerült megrajzolni, azt sem tartom a feladatomnak megítélni. Mindenesetre a megemlékezés az immár emléktáblával is megtisztelt aranytollas (főmunkatárs) újságíró íróról (talán ez az egy hivatalos elismerése/kitüntetése van és ha jól emlékszem (de nem esküszöm meg rá!), van egy „pro urbe" emlékplakettje is) már önmagában is dicséretes dolognak számít. Mindez hagyományteremtő szándékkal történt és én szívből remélem, hogy ez a jó szándék nem yész el idővel az idők homályában. Ordas Iván ennél feltétlenül többet érdemel... Bálint György Lajos Hollós László rehabilitálása Földrögszerű, csúnya gomba: kilója 15 ezer forint Úgy tűnik, nemcsak a politikai és a művészeti életben voltak (vannak?) mellőzött, háttérbe szorított, elhallgat(tat)ott, igazságtalanul elfelejtett emberek, hanem a tudomány zászlóvivői között is. Hollós Lászlót, az európai hírű természettudóst, végre leifedezte és rehabilitálta szülővárosa, Szekszárd. Konferenciát rendeztek a tiszteletére november 8-án, a Babits Mihály művelődési házban. Köszöntőt Kocsis Imre Antal polgármester mondott, a levezető elnöki tisztet Kovács Ferenc látta el. A tudós életútját dr. Töttős Gábor helytörténész ismertette. Tanári munkássága Kecskeméthez kötötte Hollós Lászlót, de Szekszárdon nőtt fel és öregségére ide vonult vissza; itt van eltemetve. Nevéhez fűződik mintegy 480 gomba felfedezése és leírása. Sokat foglalkozott a földalatti gombákkal, ebből adódóan lett a mostani Hollós-program „sztárja" a szarvasgomba. Ez a földrögszerű, csúnyácska teremtmény, valójában aranyat érő gasztronómiai ínyencség: 15 ezer forint kilója. A jelenlevők kóstolót is kaphattak belőle, megnézhették - a Prométheusz-parkban hogyan talál rá a betanított kutya, hallhattak elterjedéséről, elkészítéséről, dr. Bratek Zoltán, az Első Magyar Szarvasgombász Egyesület elnöke, Vasteleki-Einbeck Péter kynológus, Szabó Ernő gasztronómus és Kovács János mesterszakács előadásában. Az egész napos eseménysorozat részét képezte Hollós László sírjának megkoszorúzása az újvárosi temetőben és emlékszobájának felavatása a 2. Sz. Általános Iskolában, Kocsis Imre Antal polgármester és a Francia Szarvasgomba-termesztők Föderációjának elnöke, Jean-Charles Savignac jelenlétében. Wessely Fotó: Nagy Ágnes 20 éves a Szekszárdi Jazz Quartett Kocsis Imre Antal polgármester meleg szavakkal vezette be a jubiláló együttes hangversenyét. Ez a koncert immár a 11. CD-lemezünk anyagának a bemutatója is volt. Az együttes dr. Kelemen Endre (vibrafon), dr. Hulin István (zongora), Soponyai József (dob) és Béres János (basszusgitár) remek formában játszotta végig az új lemezük számait. Amikor a hallgató ilyen kulturált, érett, szép hangú muzsikálást hall, el kell gondolkodnia, mennyi munka, rendszeres próba húzódhat meg a remek teljesítmény mögött. Ezért nem lenne illő spórolni az elismerő, szép szavakkal. A négy kitűnő muzsikus hol a csevegés kötetlen, közlékeny hangján társalgott, hol pedig egyszerre kamarazenei és ugyanakkor szólisztikus bemutató volt a javából. Elegáns, néhol sziporkásan szellemes szólók váltották egymást. Kreatív módon, magas szinten rögtönöznek és talán ami a legfontosabb: a közösségben megtalált öröm mámorát sugározzák felénk. Azt nyilatkozták, hogy kedvenceik közé tartoznak a dél-amerikai ritmusok. Ilyen volt például a bossanova, amelyben finom, kissé késleltetett ütések jellemezték a ritmikus mozgást. Másik kedvencük a cha-cha-cha, a Kubából származó páros tánc. Ezekkel a ritmusokkal reflektáltak a múltra, anélkül azonban, hogy hátat fordítanának a kortárs zene szókészletének és nyelvtanának. Saját, mással össze nem hasonlítható egyéni stílusuk van és úgy tűnik tudatosan törekszenek egy intellektuális játékmód kialakításán. Számomra ez alkalommal az volt a nagy meglepetés, hogy az együttes sokoldalú és utat talált a poétikus, bensőséges részletekhez is. Színesítette a hangversenyt három kitűnő szólista: Molnár Ákos szaxofonnal, Körtés József fuvolával és Orbán György versmondással. Hűsek Rezső