Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-02-27 / 6. szám

SZEKSZÁRDI 2002. FEBRUÁR 10. M f MJJU^HKUl MSARN4P KÖZGYŰLÉSI ÖSSZEFOGLALÓ Eladni vagy nem eladni A közgyűlés legutóbbi, január 31-i ülésén zárt ülésen azt a döntést hozta, hogy értékesíti a Fadd-Dombori gyerektáborban meglévő tulajdonrészét, annak a vállalkozónak, aki már eddig is tulajdonostársa volt. A közgyűlési döntés érdekessége, hogy az értékesítéssel kapcsolatban a döntést nem a várost irányító többség szavazataival, hanem az ellenzék - igaz némi segít­séggel - hozta meg. A közgyűlés után a Fidesz és az SZDSZ is sajtótájékoz­tatón ismertette az értékesítéssel kapcsolatos álláspontját. A közgyűlési dön­tés egy olyan módosító indítvány kapcsán született, melyet dr. Bálás András, a Fidesz-frakció tagja terjesztett a közgyűlés elé, további sajátossága, hogy a szavazáskor a közgyűlés tagjai nem a frakciójuk álláspontja szerint adták le voksukat, hanem több oldalon is „kiszavaztak", saját álláspontjukat kifejezve „nyomták a gombot". Lapunk a két álláspontot - eladni vagy nem eladni ­képviselők közül két-két markáns véleményt mutat be. Kapitány Zsolt: A január 31-i közgyűlés után arra kértük Kocsis Imre Antal polgármestert, hogy kfüggessze fel a tábor ügyében ho­"zott közgyűlési határozat végre­hajtását, mivel az ellentétes a vá­ros érdekeivel. Miután a polgár­mester különböző jogi akadályok­ra hivatkozva ezt nem tette meg, arra kértük, hogy hívjon össze a téma újratárgyalására rendkívüli közgyűlést. A január 31-i közgyű­lésen a Fadd-Dombori gyerektá­bor értékesítésének tárgyalásakor a Fidesz-frakció a közgyűlésnek két módosító indítványt is tett. Ja­vasoltuk, hogy az ingatlant az ön­kormányzat apportálja a Szek­szárdi Vagyonkezelő Kft.-be, amely a város 100%-os tulajdonú cége és pályázza meg azokat a le­hetőségeket, amelyeket a Széche­nyi Terv és a területfejlesztési ta­nácsok erre biztosítanak. A másik javaslatunkban pedig kezdemé­nyeztük, hogy írjon ki a város nyílt pályázatot és a legjobb pályá­zatot benyújtónak értékesítsük a tábort. Az SZDSZ- és MSZP-frak­ció mindkét módosító indítvá­nyunkat lesöpörte az asztalról... A Fadd-Dombori gyerektábort két évvel ezelőtt egy ingatlanbecs­lés több mint 50 millió Ft-ra érté­kelte, most 2002-ben ezt az ingat­lant a város 17 millió Ft-ért értéke­síti, ami a város ingatlanvagyoná­nak az eltékozolása, és a város di­ákjainak elárulása. A város három gyerektáboro­zásra alkalmas ingatlannal rendel­kezik (Balatonszepezd, Sötétvölgy és Fadd-Dombori), ezek közül a Fadd-Dombori az, amelyik kimu­tathatóan több bevételt produkált 2001-ben, mint amennyi a vele kapcsolatos kiadások voltak. Saj­náljuk, hogy a tábort eddig mű­ködtető Babits Mihály művelődési ház nem élt mindazokkal a pályá­zati lehetőségekkel, amelyek a tá­bor felújításához szükséges forrá­sokat biztosíthatták volna. Meg­győződésem, hogy a Vagyonkeze­lő Kft. a rendelkezésre álló pályá­zati lehetőségekkel el tudná vé­gezni a tábor teljes rekonstrukció­ját. A kft. ügyvezetője elvállalná. Az adásvételi szerződésben nem látjuk sem a jogi, sem a pénz­ügyi garanciákat, amelyek megfe­lelő biztosítékokat nyújtanának arra, hogy a tábor hosszú távon biztosítaná a szekszárdi gyerekek üdültetését. A vevő hitelből kíván­ja a tábor felújítását és korszerűsí­tését elvégezni, ami az ingatlan megterhelésével jár, ezért nem lá­tunk garanciákat a város és a gye­rekek érdekeit védő vállalások be­tartására. A város érdekeivel szemben egy igen veszélyes „já­tékban" lett a vevő partnere testü­letileg az MSZP- és az SZDSZ-frak­ció A Szekszárd 1 TV-ben a Fidesz­frakció „kerekasztal-beszélgetést" kezdeményezett azzal a céllal, hogy a város nyilvánossága előtt vitassuk meg a tábor jövőjét, han­gozzanak el ott is azok az érvek, amelyek olyan megoldásokat tar­talmaznak, melyek nem járnak tu­laj donjog-változással. Az SZDSZ­és az MSZP-frakciója ezt a kezde­ményezésünket visszautasította. Mi is tudjuk, hojgy miért, hiszen nem lehet egyik képviselőnek sem tiszta a lelkiismerete, aki erről a táborról és gyerekek vakációjáról egy tál lencséért lemondott. Meglátásom szerint a közgyűlés törvénysértő határozatot hozott, amelynek orvoslásáért a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatalhoz fogok fordulni. Csáki Béla: A Fadd-Dombori tá­bor ügye már a decemberi ülésün­kön szóba került. Akkor zárt ülés­re a gazdasági és környezetvédel­mi bizottság vetette fel napirend­ként a témát, mondván, hogy sür­gős döntésekre van szükség, mi­vel a tábor nyári nyitásáig kb. 10 millió Ft nagyságrendű beruházá­sokat kell elvégezni. Ha ez nem történik meg, az ÁNTSZ nem en­gedi üzemelni a tábort. Akkor a közgyűlés azt a határozatot hozta, hogy a tábort értékesíteni kell - hi­szen sem a 10 millió forintos, sem a később esedékes, mintegy 70 millió forint értékű beruházások­hoz nem rendelkezünk források­kal - a legjobb ajánlatot adó vállal­kozónak. Az akkori határozat a hi­vatalt bízta meg azzal, hogy ele­mezze a beérkezett ajánlatokat, azokat hasonlítsa össze, közülük válassza ki a legjobbat. A januári közgyűlési döntésünkkel pedig a korábbi határozatunknak megfe­lelően értékesítettük a legjobb ajánlatot adó vállalkozónak a tá­borban meglévő tulajdoni hánya­dunkat. Véleményem szerint - és ez az MSZP-frakció véleménye is - jó döntést hoztunk. Az új tulajdonos szerződésben vállalta, hogy 2002­ben garantált árakon fogadja a nyaralni akaró szekszárdi diáko­kat - az árak évről évre csak az infláció mértékével növekedhet­nek -, illetve azt, hogy turnuson­ként 110 szekszárdi diáknak - ez egy szezonban több mint 1000 gyerek nyaralását garantálja - biz­tosít helyet a táborban. Az értékesítéskor azt a körül­ményt is figyelembe vettük, hogy nem kizárólagos tulajdonunk a tá­bor, annak több önkormányzat a tulajdonosa, akiknek többsége már értékesítette tulajdonrészét annak a vállalkozónak, akinek mi is. A tábor rekonstrukcióját a vál­lalkozó szintén vállalta, szerző­désben tett ígéretet arra, hogy a 70 millió forint értékű beruházásokat elvégzi. Fenyőházi Elemér alpolgár­mester: Nemmel szavaztam. A közgyűlés korábban már döntött, hogy a magasabb vételi ajánlatot adó féllel a szerződés feltételeit ki kell dolgozni. Ezt a gazdasági és környezetvédelmi és a jogi, etikai és ügyrendi bizottság megtette. Ezt követően - ennek az ajánlat­nak az ismeretében - érkezett az új ajánlat, amit a közgyűlés elfo­gadott. Az új ajánlatot a gazdasági Folytatás az 5. oldalon. Köszönöm mindazoknak a támogatását, akik ajánló szelvényeik átadásával bizto­sították, hogy Szekszárdnak és környéké­nek parlamenti képviselőjelöltje lehessek. Kérem, tiszteljenek meg továbbra is bizal­mukkal. Köszönettel: Kocsis Imre Antal polgármester Tolna megye 1. sz. vk. képviselőjelölt POLITIKAI HIRDETES „Válts stílust, válts kormányt! 1" jí www.szekszard-szdsz.hu POLITIKAI HIRDETES

Next

/
Oldalképek
Tartalom