Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-12-08 / 44. szám

SZEKSZÁRDI 2002. DECEMBER 8. VASÁRNAP 3 Halmai Gáborné alpolgármester az alpolgármesterségről Folytatás a 3. oldalról. pedig tudunk olyan turisztikai érté­ket és látványosságot produkálni, amellyel több napra is a városba csábítható lesz akár a hazai, akár a külföldi vendég. A cél és stratégia megfogalmazá­sához természetesen szükség van a városban és a városkörnyéken élőkre, azokra a szakemberekre, akik ezeknek a területeknek a ve­zetői, illetve képviselői, hiszen ők már évek óta ebben dolgoznak, ta­pasztalataik vannak a hogyanról és a mikéntről. A városfejlesztés ezen a területen is csak akkor lehet ered­ményes, ha ezekre a tapasztalatok­ra és a városlakók által megfogal­mazott igényekre épül. Pont ezért ezen a területen is lét­e kell hozni azokat a szakmai ta­csadó szervezeteket, akik a poli­;ai döntést megelőzően vélemé­nyeznek egy-egy tervezetet. Azt is vallom, hogy a város csak a városkörnyékkel - csak azokkal a településekkel, amelyekkel együtt alkot természeti, gazdasági és kul­turális egységet - együtt lehet ered­ményes. A kölcsönös érdekek men­tén ezekkel a településekkel is ki kell alakítanunk azokat az együtt­működési formákat, amelyek segít­ségével eredményesebb lehet a kis­térség gazdasági és kulturális fej­lesztése, fejlődése. Ezeknek a feladatoknak a koor­dinálását, irányítását és szervezé­sét vállaltam. Ezt a munkát nem le­het tovább halogatni, akkor sem, ha tudom, hogy az ilyen típusú építkezés nem hoz azonnal látvá­nyos eredményeket, viszont, mint ahogy az már sok helyen bebizo­nyosodott az országban, a legjobb hosszú távú befektetés. - Ön a térség egyik országgyűlési képviselője is. A két terület ellátása miként befolyásolhatja vagy befő­AUTO-CENTER KFT. Hyundai Márkakereskedés és Szerviz HYUfinni Szalonunk: Szekszárd, Rákóczi u. 142. 56-os út (a TOTAL-kúttal szemben) Tel.: 74/501-064, 30/2875-381 Év végi akciók! 200 000-500 000 árengedmény H-1 SR TRUCK 3 személyes és platós áruszállító -teherbírás: 1,61 - motor 2476 ccm 100 LE TCI Euró III -750 000 Ft-tól elvihető Megjenet az Accent és a Lantra diesel változata is KIS FOGYASZTÁS NAGY TELJESÍTMÉNY (fogy: 7,2/4,5/5,5 1/100 km, 82 LE) H-1 zárt áruszállítók 3 és 6 személyes változatban | Áfa visszaigényelhető! (a készlet erejéig) ' (2497ccm, 140 LECRDI, EURO III motor) Családi egyteríT- MÁTRIX 1.5 CRDI Három az egyben: megbízhatóság, kényelem, gazdaságosság akár 700 000 Ft-tól elvihető. Egyénre szabott hitelfeltételek! Használtautó beszámítás emelt áron! Mozgáskorlátozott utalvány beszámítás teljes áron. TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉSI ENERGO BT. 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 42. Telefon/fax: 36-74/313-697, 510-168 E-mail: energobt@axelero.hu NAPKOLLEKTOROK, TÁROLÓK, HŐCSERÉLŐK áUSGQdh KAZÁNOK • BOJLEREK SZERELVÉNYEK RADIATOROK -20% VI Z - GAZ - FÚTÉS RSZERŰ ÉPÜLETGÉPÉSZET KIS- ÉS NAGYKERESKEDELEM lydsolja azt a munkát, amit alpol­gármesterként felvállalt. - Mindkét munka alapvetően po­litikusi munkakör. Ezek a munka­körök mindkét oldalon jól behatá­roltak (az egyik a terület tapaszta­latainak, érdekeinek eljuttatása a törvényhozásig, a másik az ottani információhalmaz, kapcsolatrend­szer hasznosítása itt helyben), te­hát szét is válaszhatóak. Ugyanak­kor azt gondolom, hogy bizonyos értelemben nem kell őket szétvá­lasztani. A képviselői munkámban - amely alapvetően a törvénykezés­hez kötődik - nagyon jól tudom hasznosítani azokat a tapasztalato­kat, amire alpolgármesterként, a felvállalt feladatok ellátása közben szerzek meg. Egy-egy törvény elő­készítésénél a gyakorlati munkám­ra, konkrét példáimra, adataimra támaszkodva elérhetem azt, hogy a Parlament által meghozott törvény „életszagú" legyen, azaz közelítse azokat az igényeket, amelyeket az adott terület szakmai képviselete, egy önkormányzat, a pedagógu­sok, a művelődési területen dolgo­zók tőle elvárnak. A testületi és alpolgármesteri munkámban pedig azokat az infor­mációkat tudom hasznosítani, amelyekhez a Parlamentben, az egyes minisztériumokban jutok hozzá képviselőként. Ezeket első­sorban a pályázatoknál tudom és kívánom hasznosítani, hiszen azt már most is látom, hogy az egyes pályázati kiírások nagyon ponto­san és jól körülhatárolhatóan fogal­mazzák meg mind a tartalmi és for­mai követelményeket minden egyes területen. Képviselőként na­gyon fontosak számomra azok az információk, melyekhez képviselő­társaimtól jutok. Ezek a képviselők szintén polgármesterként, alpol­gármesterként dolgoznak Szek­szárdhoz hasonló megyei jogú vá­rosokban. Tapasztalataik, egy-egy felmerült problémára adott vála­szuk, megvalósított fejlesztési programjuk nagy segítségemre volt és lesz alpolgármesteri munkám­ban. A lakosságbarát önkormányzat pedig nemcsak azt jelenti, hogy el­intézik az ügyfél kérelmét, gyorsan és pontosan végzi feladatait a hiva­tal, hanem azt is, hogy folyamatos a kapcsolat a különböző csatorná­kon (médiák, civil és szakmai fóru­mok) és hogy a közös ügyeinkről ­márpedig a város jövője a legfonto­sabb közös ügyünk - folyamato­san, pontosan és érthetően beszé­lünk - azaz sikeresen kommuniká­lunk. Ez segíti a közös tervezést, az együttműködésre való ösztönzést, a lakosság bevonását olyan ügyek­be, melyeket ők is fontosnak tarta­nak és ezért azok megoldásához szívesen hozzájárulnak akár ötlete­ikkel, akár munkájukkal, de még azt sem tartom kizártnak, hogy anyagi erejükkel is segítenének a megvalósulásban. Erre persze vol­tak már jó példák is, de az ilyen együttműködést is rendszeressé, hatékonnyá, közismertté és meg­becsültté kell tenni. Vannak alapproblémák, a közle­kedés szervezése, a köztisztaság és közbiztonság amiken csak közös akarattal és elszánással, világos és érthető megoldások keresésével és következetes, számon kérhető megvalósításával tudunk segíteni. Az is természetes, hogy ezeken a területeken minden képviselővel, a hivatal szakembereivel, intézmé­nyeinkkel és a beszélgetés elején említett speciális fórumokkal is együtt kívánok munkálkodni. DECEMBER 12-EN (csütörtök) 9-16 óráig - pamut, krepp, szatén, frottír, flanel ágyneműk - lepedők, törülközők, párnák, plédek - ágytakarók, anginok, kis- és nagypárnahuzatok - téli műszálas paplan: 2400 Ft-tól - téli gyapjú paplan: 3800 Ft-tól AJANDEKOZZ KARACSONYRA ELETET! „Főiskolások véradó napja" FELHÍVÁS! Sas Andrea, a Pécsi Tudomány Egyetem Illyés Gyula Főiskola Kar Szociálpolitikai Intézet végzős hallgatója - hagyományteremtő szándékkal - a főiskola diákjait, tanárait és minden munkatársát, tisztelettel hívom és várom 2002. december 11-én (szerda) 13 órától az E épület II. előadótermében, az első „FŐISKOLÁSOK VÉRADÓ NAPJÁRA". A szeretet ünnepéhez méltó „ajándékozásra" kérek mindenkit. A karácsony az élet születése, s á vér élet! Ma másnak, holnap bár­melyikünknek. Tégy azért, hogy átélhesd az ajándékozásnak e humánus, életet mentő formáját!

Next

/
Oldalképek
Tartalom