Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-02-03 / 4. szám

2002. FEBRUÁR 3. JL» , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Vasárnap

i vendég Vendégem a Gemenc presszóban, Heil Gabriella, a III. Sz. Babits Mihály Általános Iskola pedagógusa, akivel egy családi-baráti találkozón megismerkedve megtudtam, hogy több hetet töltött Kanadában, s egy kedves meghívásnak eleget téve az idei nyári szünidőt is ott fogja tölteni. Tapasztalatairól, benyomásairól, az ott élő magyarokkal való találkozásáról, abban a más világban a neki tetsző és nem tetsző dolgokról faggattam. - Gabi! Fotóalbummal érkeztél a randevúra, aminek nagyon örültem, csak azt sajnálom, hogy a kedves olvasó nem láthatja ezeket a képeket. Azért remélem beszélgetésünkből, sok minden kiderül Í

majd, milyennek láttad te Kanadát. Először is, hogy kerültél ki? - Anyukám barátnője ott él a férjével már másfél évtizede. Ők mindig tartották a kapcsolatot, sűrűn leveleztek, s amikor pár évvel ezelőtt hazajöttek és találkoztak, sokat meséltek ottani életükről. Hirtelen kiszaladt a számon, hogy szívesen megnézném azt a helyet. Ők pedig azonnal meghívtak, aminek ugye nem lehetett ellenállni. - Hol élnekt ők, Kanada melyik részén? - Mielőtt rátérnénk az ottani élményeimre, először szeretném elmondani, hogy arra az útra, miután március-áprilisra esett, két évvel ezelőtt, csak úgy tudtam elmenni, hogy kedves és segítőkész kollégáim helyettesítettek. Ezért a mai napig hálás vagyok nekik. Idei utam a nyárra esik, s nem kell jósI

nak lenni ahhoz, hogy tudjam éledem legszebb nyara elé nézek. - Akkor kezdjük kedves vendéglátóiddal, Rózsikával és Gyulával. - Kanada északi részén Edmontonban élnek, illetve két éve már az év egy részét itthon töltik, mert nyugdíjasok, s vettek itthon egy házat és szőlőt. így nemcsak két állampolgárságuk, hanem két otthonuk is van. Nagyon kedves emberek, bár ezt minden ott élő magyarra elmondhatom, minden itthonról érkezőt családtagként fogadnak. Kicsit furcsa volt, hogy korosztálytól függetlenül tegeződnek, de ez még könnyebbé tette a beszélgetést. - Mi az, ami a legjellemzőbb az ottani életformában? Amit úgy érzed az ott élő magyarok átvettek, s ami nálunk nem található meg? - Sok minden, de ami a legszembetűnőbb, az a végtelen nyugalom. Nincs kapkodás, idegeskedés, higgadtak, nyugodtak. - Mit gondolsz, mitől van ez? - Egyrészt átvették az ottani életstílust - a jót könnyű megszokni -, azonkívül nem görcsölnek, nem hajtják magukat a pénzért. - Azt tudom, hogy németül kitűnően beszélsz, s az angolt is tanulod... - Túlzottan nem volt rá szükségem, mert az idő nagy részét olyanokkal töltöttem, akik inkább maguk is magyarul akartak velem beszélgetni, viszont most, hogy hosszabb időre megyek, egyik nagy tervem, az angol nyelv gyakorlása. - Mesélj valamit a hétköznapjaikról. Például az étkezésről? - Az már nem magyaros. Könynyű reggeli, narancslé, pirítós, estebéd fél 4-kor, ami könnyű fogásokból áll, rostonsült, sok salátával és sok zöldséggel. Kevés édességet esznek, az is inkább jégkrém. A konyhák maximálisan felszerelve, gépesítve, alig marad munka a háziasszony számára. - Milyen házakban, lakásokban jártál? - A házak nagy része természetes anyagokból készül, leginkább fából. Kintről nézve kicsinek tűnik, de belülről nagyon tágas. Az alsó szinten óriási nappali konyhával, fent a hálók, az alagsorban pedig olyan spájz-kamra-tároló helyiség, amelyben még sportolásra alkalmas dolgok is találhatók, valamint mosókonyha, s rengeteg tartós élelmiszer felhalmozva. A berendezés nagyon igényes, mindenhol nagy a tisztaság, a bútorzattól nem lehet megállapítani, hogy milyen korosztály lakja a házat, viszont mindenhol a dísztárgyak között láthatók azok az igazi magyar eredetű tárgyak - Zsolnay-, hollóházi porcelán, kalocsai terítők - amellyel egy kicsit az itthoni hangulatot őrzik. - Miután tudom, hogy kitűnően vezetsz, gondolom a közlekedést is tanulmányoztad? - Ami nagyon szembetűnő, s számomra nemcsak furcsa, de néha kicsit félelmetes is volt, az a rettenetesen nagy távolság a települések között. Viszont nagyon érdekes volt az a rengeteg és más-más formájú és színű kamion, ők az utak királyai. Egyébként az emberek többsége nem személykocsival, hanem terepjáróval jár, s a közlekedési kultúra igen magas. Semmilyen megkülönböztetés férfi és női vezető között, s ha egy autós látja, hogy valaki lelép a járdáról, türelemmel és készséggel megvárja, amíg a gyalogos átmegy az úton. Nincs kiabálás, integetés, pláne csúnya szavak. Amit még nagyon megcsodáltam, az a tisztaság, ami az útszéli pihenők mindegyikére jellemző volt. A fárasztó vezetés során bizony jólesett, egy tiszta helyiségbe bemenni, megpihenni. - Étkezés, közlekedés, lakás erről meséltél, hogyan öltözködnek? - Hát ez nagyon érdekes. Mi itt a kis fizetésünkért, majd „megszakadunk" a divatozásban, ott semmit sem adnak a divatra. Legtöbben mindenhová farmerban járnak, pólóban vagy pulóverben az időjárástól függően. Azt azért elmondom, hogy számomra furcsa, sőt kicsit megdöbbentő volt, hogy még a színházba sem öltözködnek ki, oda is sokan a hétköznapi ruhájukban mennek. - Mi az, ami a legjobban tetszett az életvitelükben? - Ami nálunk nagyon hiányzik. Az egészségükre nagyon adnak. Ez megmutatkozik az étkezésben és a rendszeres testmozgásban, s ez is korosztálytól független. Nagyon tetszett az is, hogy a kint élő magyarok nagyon összetartanak. Van több közösségi ház, ahol összejönnek, beszélgetnek, zenélnek, táncolnak. Nagyon népszerűek Máté Péter dalai, talán mert a szerelemről, a hazaszeretetről és az emberi múlandóságról szólnak. Sok könnyes szemet láttam az ő dalait hallgatva. Úgy gondoltam akkor és most is, hogy bármennyire is jó sorsuk van, a magyarságuk nagyon fontos számukra. Vacsorás esteket is rendeznek, nekem pont egy disznótoros va csorához volt szerencsém. Fontos számukra a barátság, de nemcsak úgy beszélnek róla. Szoros kapcsolatot tartanak a barátok, segítik egymást, hetente legalább három alkalommal összejönnek, családi esteket rendeznek. - Gabi! Azt szokták mondani, hogy január-február, itt a nyár... Nemsokára készülnöd kell az útra... - Ami már maga egy óriási élmény. A repülőút 14 órás. Természetesen minden kényelemről gondoskodnak, videofilmek, finom ennivaló. A kényelmetlenséget pedig feledteti, hogy az ember átrepül az Északi-sark felett, ami óriási élmény. Ami a nyári utam egyik legnagyobb álma, hogy láthassam a Niagara vízesést. Az első utam hetei, napjai a múzeumok, és egyéb fontos látványosságok megtekintésével telt, ez a mostani két hónap talán alkalmat ad arra, hogy hoszszabb utakat is megtegyek, Kanada más részeibe is eljuthassak. A látványosságoknál, az angol nyelv gyakorlásánál is fontosabb talán, hogy újra átélhessem a találkozás örömét azokkal az emberekkel, akikkel két évvel ezelőtt megismerkedtem. Szeretném újra átélni azt a nyugalmat, amit akkor éreztem, s még több természeti csodát látni. S azt, hogy ezeket a természeti csodákat mennyire őrzik. Bár mi tudnánk fele ennyire vigyázni azokra a kincsekre, amelyek a mi gyönyörű hazánkban találhatók. A Zepter Tolna Megyei Képviselete az alábbi napokon és időpontokban várja személyre szabott tanáccsal a Bioptron-Iámpa tulajdonosokat, a klubtagokat, valamint minden kedves érdeklődőt Szekszárdon, a Szakszervezeti Székház IV emeletének 107-es helyiségében (Augusz I. u. 11-13.) Kedden 18-20 óra: Bemutató • Csütörtök 14-16 óra: Bioptron klub • Vasárnap 16-18 óra: Bemutató