Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-11-10 / 40. szám

SZEKSZÁRDI 2002. NOVEMBER 10. 'YASÁRMAP SZEKSZÁRDI 7 További gondolatok Illyés érvényes örökségéről (II. rész) „Azáltal vagyok európai, hogy magyar vagyok" Interjú Kalász Mártonnal, a Magyar írószövetség elnökével két országos szekszárdi irodalmi konferencia között A múlt héten „A prózaíró Illyés" címmel konferenciáztunk, most pedig a „Gyermek- és ifjúsági írók 17. szekszárdi tanácskozása" zajlott a Magyar írószövetség és a Megyei Könyvtár szervezésében. A „Gyermekirodalom a XXI. század•

n - globalitás és nemzeti kultúc" című szakmai konferenciát megnyitotta, majd Ordas Iván emléktábláját a Mészáros Lázár utcában felavatta Kalász Márton, a Magyar írószövetség elnöke. Beszélgetésünkben nem kisebb témát taglalt, mint hogy „mit tehetnek" a magyar írók, költők, könyvkiadók és terjesztők, irodalom- és nyelvtanárok az újabb idők kihívásaival: védeni, menteni, amit védeni és menteni kell és még lehet - no és újabb „stratégiákat" találni az olvasáskultúra emelésére, a 25%-os (!) funkcionális analfabétizmus felszámolására. - Jól látjuk-e, hogy talán Éppen most van meg az a történelmi esélyünk - az EU-csatlakozás okán hogy az Illyés által már a XX. század közepén vázolt ellentmondások föloldódhatnak végre, és egységet teremthetünk a „népi és ^rbánus", nemzeti és européer, Umpnemzeti és nyugatos értékrenclekben való gondolkozásmódok között? - Ez egy nagyon összetett probléma. Illyés soha nem gondolt olyat, hogy az európai értékekkel szemben a magyarság nehezen lenne őrizhető. A centenáriumi megemlékezések közben, ha az ember nagyon odafigyelt, árnyékokat is vélt időnként fölfedezni... felszínes és értetlen megjegyzéseket. Azok, akik itt kételkednek, valószínűleg nem ismerik jól Illyést. Ha volt ugyanis művelt európai írója a 20. századi magyar irodalomnak, a néhány között ott van Illyés, a legelső sorban. Ő megpróbálta azt megvalósítani, amit már évszázadokon keresztül Kölcsey, Kazinczy... „Nemzeti" és-vagy „európai?" Egyik sincsen a másik nélkül... Ha egyiket föladjuk, attól sérül a másik. És ezt senki nem is kívánja tőlünk Európában vagy a nagyvilágban, s ha valaki az ellenkezőjét hiszi, az akkór egy félreértés szerintem... Felületességből eredő félreértés vagy félremagyarázás, ami felé most mi sodródunk egy kicsit: hogy itt bármit is fel kellene adni... Nemcsak mi, magyarok, mások is. A mi erősségünk éppen az lesz, hogy azok maradunk közben, akik vagyunk, és én nem is értem ennek az egésznek állandó emlegetését. Mit kellene feladnom ahhoz, hogy európai legyek? Hát azáltal vagyok európai, hogy magyar vagyok, és mindig az által válok azzá, amit hozok és amiből kibontakoztatom a szellemi létemet, a gondolataimat, azzal tudok adni, mert hogy ha elfelejtem, akkor egy nagy űr marad és az én európaiságom attól, hogy ezt elfelejtem, nemhogy nyugvópontra jutna: éppen ellenkezőleg: abból táplálkozik, hogy magyar vagyok és az adja ennek az egész európaiságnak a lényeget, ami mindig is adta: a színei, a sokszínűsége. És akik most bennünket befogadnak, nem úgy gondolják ők sem, hogy eddig ázsiaiak voltunk, persze, természetesen nem és ennek nagyon sokágú a rendeltetése egészen a gazdasági dolgokig. De én szerintem a nép, mely a szellemi örökségét és az identitását - valamilyen félreértés következtében el akarja felejteni és azt az állapotát, amit ő hozhat, az egy európai közösségben nem fog érvényesülni. Ez nekem szilárd meggyőződésem, és ezt mi Illyéstől kitűnően megtanulhattuk volna. Adytól is ugyanezt tanulhatnánk, ha még olvasnánk, de sajnos nem nagyon olvassuk őt már. Szekszárdon ülünk: Babits Mihályt is mondhatnám, mint ennek nagy képviselőjét. Ki volt európaibb Babits Mihálynál és ki volt magyarabb a maga sajátos módján? És nagyon sokunknak szívügye Illyés - majdnem azt mondtam: „mindnyájunknak" - de azért ezt gyorsan visszavontam. Nagyon érdekes az értékeknek, Illyés értékeinek is ez a mostani kétségbe vonása... - Később mégis miért - talán egyfajta értékbizonytalanság vagy értékvesztés következtében? - voltak olyan évtizedek, amikor a „népi és az urbánus" kultúra, mintha szemben álltak volna egymással hazánkban ... - Az én véleményem szerint az ilyen felállásoknak mindig politikai oka van és politikai háttere. Az egykori népi-urbánus vitának még volt egy kizárólag ízlésbeli része is kétségtelenül, de elsősorban ahogy én ítélem meg -, elsősorban szintúgy politikai nézetek működése... hozta ezt az egészet a magyar irodalom nyakára, ha szabad ilyen nyersen mondanom. Végül is azok, akik igazi képviselői voltak ezeknek, az egész felett mindig találkoztak a gondolataikkal, akkor is, mikor vitatkoztak egymással. A vita soha nem ártott senkinek és semminek, felszabadított az emberekben egy csomó gátlást, kétséget önmagunkban - és az önmagunkban való kétség mindig gátló tényező - és sehol a világban nem kell irányzatban, ízlésben egymással feltétlenül egyetérteni. Egyet nem szabad csinálni, ami ebben a vitában is, mint jelenség időnként felbukkan, nem szabad azt, amit én gondolok egyetlen üdvözítőnek tartani és nem szabad a másikat lebecsülni ezáltal. Vitatkozni és ellenfél is csak úgy tudok lenni ha másikat megbecsülöm és a másik teljesítményét akceptálom, mert ha nem így teszek, akkor ellenség vagyok, s az ellenségek nem tudnak mást, mint csak ártani: mindenütt a világon egymásnak is meg az egész közösségnek. - Ha jól értem, arról van szó, hogy az érték az értéket becsüli és érintkezhet, sőt ütközhet vele, abból baj nem lehet. A Nyugat hasábjain voltak ilyenfajta egymás mellé helyezett népi és nagypolgári ízlésvilágú dolgok, mind értékes szövegek, de hát ezt valaki értő módon vezette, Babits és több szerkesztőtársa vezényelte, s akkor béke volt. - Jómagam azt remélem, hogy újabb olyan irodalom születik, amiben úgy „szintetizálódik" mindez, ahogyan Illyésnél, s talán egy új írónemzedék, a fiatalok eleve könnyebben indulnak ma már. A gyermek- és ifjúsági irodalomra hogyan vonatkoztatható mindez? Ön, X mint az írószövetség elnöke, miben bízik, mit remél? - Az ifjúsági irodalomra mindez még fokozottabban vonatkozik, mert az ifjúsági irodalom éppen hogy nemcsak gyerekeknek és serdülőknek, ifjabbaknak szól. Ezt már jó néhány zseniális magyar író bizonyította: az ifjúsági és gyerekirodalom szerintem még nagyobb misszió tulajdonképpen, mert azokat a nemzedékeket kell segítenie, vezetnie, támogatnia, élményt adni nekik, ráeszméltetni az élet fontos jelenségeire, az értékekre, akik ezeket még elsődlegesen keresik, akiknek a sorsuk függhet ettől! Ha az olvasás szerepét komolyan veszszük, akkor az társadalomalakító, szellemalakító. Az a gyerek, aki beül az iskolapadba, minden kötelező tananyagot így vagy úgy szorgalommal, kedvvel vagy nehezen végigtanul. Az irodalom ad nekik segítséget. Élete köznapi felszínét, a tanítást-tanulást a gyerek úgy fogja fel, mint napi munkát. Az élete szépségét, amire ő vágyik, azt többek közt az irodalom tudja megadni neki. Az irodalom az, ami elhiteti vele, hogy a mi életünk szép! Méghozzá úgy, hogy amit tanul, abban kétségei vannak, s akkor kinyílik neki egy másik világ, ami szép, ahová könnyen és nagy örömmel sétál be és az győzi meg őt, hogy érdemes mindent csinálni, mert íme megismertem a könyv által egy hőst... Problémája lesz, hogy ez a hős a jövőben ki lesz? Milyen ötvözete lesz a gyermek tv- meg olvasási élményének, hogyha az alakot és a helyzetet, amit megismert, elfogadja hitelesnek, s így gondolkozik: ha a hősöm úgy gondolja meg ezt mondja, akkor nyilvánvalóan az, amit én kényszernek és nehezen befogadhatónak érzek, az is igaz: ami az én köznapi életem. Ha találok egy nagy példát magamnak, az mindig hitelesíti a köznapi életem minden pillanatát. - Ahogyan a Pál utcai fiúkban megtanulhattuk, hogy ki a hős vagy az áruló, hogy milyen sokat ér Boka, a Jó Elnök s mennyire semmit a gittegylet? - Igen, pontosan: az irodalom mindig lelki higiénia is. És a gyerekek számára ez még fontosabb, mint a felnőtt számára. Jó lenne, ha a „városi mesét" a kis falusi, tanyai - a „népmesét" meg a nagyvárosi gyermek még jobban a magáénak érezné, hogy találkozhasson a mesével, és dönthessen úgy, ha úgy érzi, hogy ő a legkisebb fiú, aki elindul szerencsét próbálni, s lehet még jó király is... De ebben az irodalomközvetítőknek is nagyon fontos szerepe lehet! Mert a tömegkultúra, az „ártó rendszerek" rémalakkliséi, azok bezzeg a legkisebb falvakba, tanyákra is eljutnak ma már. - Én mégis bizakodó vagyok, s remélem, ez nem naivitás. Samu Attila