Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-02-03 / 4. szám

2002. FEBRUÁR 3. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP A Pécsi Szimfonikus Zenekar Wagner-estje Nem emlékszem arra, hogy a XIX. század nagy német zeneszerzőjének rendeztek volna ilyen sokoldalúan összeállított estet, amelyben több alkotó korszakából játszottak operarészleteket. Első számként az 1845-ben bemutatott népszerű Tannhauser nyitányát játszotta a zenekar. Ez a mű két ellentétes témára épül: a zarándokok méltóságteljes lejtésére és a szerelmi mámor gyönyörétől duzzadó énekére. Ezután a szerző harmadik alkotóperiódusából hallottuk Siegfried rajnai útját és a Parsifal operából a nagypéntekit varázst. Ezek a természetfestő zenekari tablók a wagneri partitúrák legszebb lapjai közé tartoznak. Az est fénypontja szünet után következett, a Walkür teljes első felvonásának bemutatásával. Ez a Niebelung tetralógiának csak egyetlen fejezete, de zárt, kerek önálló egész. Siegmund és Sieglinde szerelmi egymásra találásának története. A mű szépségének kulcsa a témák és motívumok, az úgynevezett vezérmotívumok felismerése. A zenekar a cselekmény legfelsőbb, legtitkosabb érzelmi oldalát kommentálja e vezérmotívumokkal. Ilyen motívum például Sieglinde a fiatalaszszony motívuma, amely a vágyódás, a szerelem gyengéd lírai ecsetvonásaival rajzolja meg a hősnőt. Hunding, a férj portréját nyers, súlyos, nehézkes ritmusokkal, rézfúvós színekkel ábrázolja a szerző. Siegmund, a hős szólamát a csellók és bőgők mély szólamában halljuk. De nemcsak a szereplőket ábrázolja a zeneköltő. A 120 ütemes zenekari bevezetőben a JL» zápor, a szél, a mennydörgés hangjait is halljuk. Ez a bevezető is Wagner nagyszerű természeti képeinek egyike. A felvonás legszebb része a befejezés, egy extatikus szerelmi kettős, amely énekhangokra és zenekarra írt hatalmas szimfonikus freskó. A pécsi zenekart, már sokszor megcsodáltuk, ezúttal is feladata magaslatán állt. Színekben és árnyalatokban gazdagon felnőtt egy újabb nagy feladathoz. A vezénylő Howard Williams ezúttal is erőteljes intenzitással jót és jól produkált. A Sieglinde szerepét éneklő Somogyi Eszter fokról fokra, egyre szenvedélyesebben az est főszereplőjévé vált. Kitűnő hangmatériájával a gyengéd lírától az egymásra találás boldogságát szólaltatta meg lenyűgöző erővel. Kuncz László Hunding szerepében a szerepkörének korlátai között becsülettel állt helyt. Végül Molnár András Siegmund szerepében meggyőzően nyújtott kitűnő alakítást. Hűsek Rezsó In honorem Borbély Sándor Az Új Dunatáj 6. évfolyamának 4. száma „Barátunk, kollégánk hatvanéves. Élete munkája hirtelenjében csupa kerek számmal mérhető: negyven éve publikál kritikákat, irodalomtörténeti tanulmányokat; tíz önálló kötete van; húsz eredményes esztendőt töltött a gyermekkönyv-kiadásban; tíz éve, hogy a szekszárdi 'pedagógiai főiskolán tanít. Megkértük, ünnepeljen ez alkalommal is kedvére való feladattal, legyen nálunk vendégszerkesztő. " Ez a szerkesztőségi ajánlás áll az Új Dunatáj 5. oldalán. A lapnak ez a száma tehát főként azért más, mint az előzőek, mert ebben Borbély Sándor szellemi vonzásköre van jelen, ami a korábbi szerkesztői elvek műfaji egyensúlyát is átrendezi. A mesterek, barátok, tanítványok tisztelgő sorai, versek, novellák, regényrészletek, sőt tárcák alkotják azt a szépirodalmi tömböt, amely az ünnep jutalomdarabjai. Rapai Ágnes, Csukás István, Szepesi Attila, Kiss Benedek, Tamás Menyhért, Vathy Zsuzsa, Aczél Géza, Bárányi Ferenc, Sumonyi Zoltán, Drescher J. Attila és Nyerges András neve eldönti, hogy milyen hangolású a pályatársak „generációs" kórusa. Bizony, ezt a névsort olvasva megáll egy pillanatra az olvasó, és elgondolkodik, hogy kik is a kortársai, s hogy mégiscsak gazdag és színes időket sikerül megélnünk. Ám az ifjabbak alkotásai is helyet kapnak abban az értékfelmutatásban, amelyet az alkalmi szerkesztő határoz meg, mert Doszkocs Andrea és Csepregi János versei is e körbe tartoznak. Az elméleti műfajok irányába való átmenetet Lengyel Balázs emlékezése jelenti. A Nemes Nagy Ágnest körülvevő baráti kör költői játékai elevenednek meg itt. Olyanok vettek részt a költőnő ötleteinek továbbalakításában, mint Tímár György, Vas István, Gergely Ágnes, Kálnoky László vagy Jékely Zoltán. Az Új Dunatájból nem hiányozhat az elmélyült tanulmány sem. Valachi Anna ír két közismert „családkreáló" egyéniségről, Móriczról és Makai Ödönről, s az utóbbihoz gyámfiúi és sógori minőségben is kapcsolódó, családkereső József Attiláról. Szintén a nagy költőről és annak kései Baudelaire-párhuzamáról szól Tverdota György „Kirakják a fát" című tanulmánya. Mivel a lap vendégszerkesztője Borbély Sándor, az ifjaknak szóló literatúráról is természetesen szó kerül a válogatásban. Kormos István, a gyermekirodalom mestere címmel Vasy Géza ad irodalomtörténeti áttekintést a nagy irodalomszervező és költő munkásságáról a lapban. Szigeti Lajos Sándor ismét Baka Istvánról szól, örvendetesen gyarapítva egy különleges alkotómódszerről való ismereteinket. A költő zenei ihletettsége az írás tárgya, amely bővebben tárgyalja a Halál-bolerót. A vendégszerkesztő lapját Péter László tanulmánya zárja, amely a változó időben is fájdalmas gondot, a „Trianon-élményt" vizsgálja Juhász Gyula költészetében. Kitűnő a műközeli diákmelléklet is, Tarján Tamás munkája a történetmondó Tersánszkyról. Borbély Sándornak szerkesztőként is sikerült egyéniségét megjelenítenie. Új színt hozott az Új Dunatáj lapjaira az író, az irodalomtörténész, a gyermekek irodalmának ismerője, aki egymagában ő maga. Isten adjon neki erőt a további alkotáshoz a következő kerek évfordulós szerkesztésig meg tovább is! Gacsályi József t