Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-02-03 / 4. szám

SZEKSZÁRDI £ VASÁRNAP ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! „Pályakorrekció ötéves korom óta nem történt" Két hete abban állapodtunk meg dr. Horváth Gábor házi gyermekorvossal, hogy e kvázi sorozat jelképes stafétabotját a sokak által tisztelt, különleges egyéniségnek, Aszódy Józsefnek, az N.É Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének adja át. - Thdom, hogy közismert ember, ám mégis azt gyanítom, sokan nem tudják, jelenleg mit dolgozik. - Én mindig az elektronikus szakmában „futottam", bár igaz, hogy az elektronika különböző területein: vagy a tévé- és videó-technika, vagy a biztonságtechnika. Úgyhogy pályakorrekció ötéves korom óta nem történt. - Mert ötéves korában határozott szakmájáról, hivatásáról? - Igen, már akkor mondogattam a dolgot. Édesanyámnak egyik testvére elektromérnök volt, aki engem elvarázsolt. Ez 1959-re tehető. Abban az időben nem tranzisztorok, hanem csöves rádiók voltak. Nagyon izgalmas volt nézni, ahogyan ezeket a nagybátyám javította. - Gyűjti is ezeket a hajdani készülékeket? - Nem, mert nem voltunk olyan anyagi helyzetben, hogy rendszeresen vásárolhattam volna. Persze, vannak régi darabjaim, de a klasszikus értelemben nem vagyok gyűjtő. - Meg egy gyűjtemény sok helyet foglal. Bár a házuk nagy, de négy tagú a család. - így van. Bár a hétvégek kivételével már csak kettesben vagyunk a feleségemmel, ha a kutyát és a cicát nem számítjuk. - A felesége, Hirth Anna, akit sokan az asszonynevén ismernek, a 4es általános iskolában tanít. De hol vannak a lányaik? Anett harmadéves joghallgató Budapesten, Eszter pedig első éves egyetemista, magyar-kommunikáció szakos. Ugye, József is a fővárosban tanult? - Igen, a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba jártam, majd a Bánki Donát Műszaki Főiskolára kerültem, ami közben fantasztikus lehetőségem adódott: az NDK-ba mehettem dolgozni egy magyar cégnél. Bár akkor nem tudtam németül, de ez nem okozott problémát, mert két műszaki három másodperc alatt megérti egymást, amennyiben a szakmáról van szó. Itt a kronológia kedvéért elmondom, hogy amikor haza jöttem, katona lettem, majd megnősültem, és a fővárosból követtem ide Szekszárdra a feleségemet. - Valaki azt mondta, hogy József nagy utazó. - Ma már nem annyira. De régen ige. Európának sok országában jártam, de voltam Szovjetunióban, Japánban. - Az utóbbi hogy jött össze? - Akkor már maszek voltam, s egy szakmai útra „küldtem ki" magamat, természetesen saját költségemen. - Japánra még térjünk vissza, de mondja el, mikor és miért lett „maszek"? - A Gelkánál pár évig vezettem a háztartási részleget. Megjegyzem, akkor már tanítottam fiatalokat, akik érettségi után műszerésznek tanultak. Vissza a Gelkához: abban az időben verték szét a céget, mert valaki kitalálta, hogy részekre kell szedni. Állítom, ha a régi formájában meghagyták volna, még ma is egyedülálló lenne Európában. - Miért? - Képzelje el, hogy elromlik a mosógépe. A szekszárdi Gelka megjavítaná mondjuk kétezer forintért. Néhány hét múlva elköltözik egy másik városba, ahol ismét elromlana a gép. Bevinné az új lakhelyén - például Kecskeméten - az ottani Gelkába együtt a Szekszárdon kapott garanciajeggyel. Ismét megjavítanák a mosógépet, de fizetnie nem kellene, mert a kecskemétiek a szekszárdi cégnek számláznák a javítási díjat. Ez így működött régen, s működhetne ma is. Helyette mi van most? A szervizek önálló garanciákat vállalnak. - Vagyis - példájával élve - Kecskemétről Szekszárdra kellene szállítanom a mosógépet garanciális javításra. Helyette természetesen új lakhelyemen javíttatnám meg és fizetnék. - Mert nem tudna mit csinálni... Szóval nem értettem egyet a cég szétrobbantásával, hiszen a koncepció szenzációs volt, ezért ésszerűsíteni kellett volna, nem megszüntetni. Ekkor, 1982-ben lettem maszek, hogy elkerüljem a további munkahelyi konfliktusokat. - Tíz év után ismét váltott. Mire és miért? - Mert belefáradtam a szolgáltatásba, az alkatrészhiányba. Azt hozzáfűzöm, hogy a városban talán nincs olyan hely, ahol ne dolgozna volt tanítványom vagy kollégám. A másik kérdésére elmondom, hogy mivel ugyancsak beleástam magamat a videotechnikába, s mivel az nemcsak háztartási videókból és kamerákból áll, hanem van ipari alkalmazása is. Az utóbbit választottam, mert a sok elvégzett tanfolyamon gyakran hallottam az engem nagyon érdeklő témáról, majd sikerült részt vennem egy nagy biztonságtechnikai cég továbbképzésén... s akkor döntöttem. Ami jó, hogy nincs mindennapos ügyfélkapcsolat, mert ebben a munkában sokkal több az elméleti elmélyült munka, komplett rendszereket tervez az ember, de mégsem szakad el az elektronikától. - Közben dolgozott Németországban, sőt a család is ott élt. - A nyolcvanas évek vége felé láttam, hogy ki fog nyílni a világ. Azt is tudtam, hogy hozzánk legközelebb Németország van, ahol követendő példákat tanulhatok. Akkor teljesen hivatalosan kiutaztam a Frankfurthoz közeli Aschaffenburgba. Ott szabályszerűen házaltam, jártam a szervizeket, hogy vegyenek föl. Nem akarom hosszúra nyújtani a történetet, ami hat hét után azzal az eredménynyel járt, hogy fölvettek egy szervizbe. Persze, a próbaidőnek számító hétvége után. Életemben egy nap alatt annyi készüléket soha nem javítottam meg. Pedig elég kacifántos „esetekkel" kellett megküzdenem. Egy év múlva, a kialakult emberi kapcsolatoknak köszönhetően az ott dolgozók elmondták, hogy a javítandó készülékek között volt olyan, amivel ők másfél éve nem jutottak semmire. - Mennyit keresett? - Hatszáz márkát. Később, amikor a család kijött, ötszáz márka volt a havi lakbérünk, sokba kerültek a tanfolyamok, amelyeket elvégeztem. Igaz, a hétvégeken fusiztam, nem éppen szabályosan. Úgyhogy a tartalékainkat is föléltük. - Mások havi bére? - 2500 márka körüli volt. -Milyen a németországi munkamorál? - Szerintem hibátlan, ám a munkavégzés színvonala vegyes, de alaposabb, mint a miénk. A teljesítményt viszont elismerik. - És mit tapasztalt a japánoknál? - Idegesítően megszállottak, má2002. FEBRUÁR 3. niásak. Viszont a technikai fejlettségük egy csoda. Ne felejtsük, hogy amit elmondok, az 1985-ös tapasztalat. A szálloda portáján volt egy monitor, amin különböző dolgok villantak föl: múzeum, templom, kastély, park, hotel. Ha rámutattam a múzeumra, megjelent az összes környékbeli múzeum. Amikor kiválasztottam egyet, akkor térkép lett látható, rajta a múzeummal és az én tartózkodási helyemmel. Majd következtek a kérdések, hogyan akarok oda menni? Gyalog, privát vasúton, állami vasúton, busszal, vagy taxival. Mindegyik mellett föltűnik a hely elérésének az ideje és az adott közlekedési eszközön fizetendő összeg. De ez még mind semmi, ugyanis jön a kérdés, mikor akarok menni. Amennyiben gyalogszerrel, akkor útba esik egy aluljáró, ahol irányt kell váltanom. S ha feljövök az aluljáróból, más kép fogad reggel, délután, illetve este, amelyekről ad egy-egy képet. Amikor minden összeáll, az összes inform^. ciót ingyenesen kinyomtatta a sz^tt kezet. - Persze, másképpen, de meglepő volt a színvonal a régi szervizében. - Nyilván az öltözetekre utal. Hétköznapi és ünnepi egyenruha, kitűző névvel és fényképpel. Emlékszem, amikor 1991-ben névnapomra jöttek hozzánk a munkatársaim, azaz az alkalmazottaim. Az ünnepi öltözékben meghatóan csinosak voltak. Gondolkodtam is, hogy akkor mondjam-e el nekik a döntésemet, hogy én váltok, ha akarják, vegyék át az üzletet. Tudtam, hogy jól csinálják majd, hiszen önállóságra lettek nevelve, nagyon jó szakemberek voltak - ma is azok - s mindannyian elvégezték a menedzserképző tanfolyamot, ahol megtanulták a csapatépítést, a vállalkozásszervezést, hogyan működnek a motivációs rendszerek stb. - Aszódy József nevét sokak szá^ mára a zoknicsipesz tette ismertt Most szóljon a feltaláló! - Sokszor elmondtam már, az ötlet onnan származik, hogy a feleségem számtalanszor nyaggatott, hogy külföldi utamról hozzak valami zoknipárosítót, akármit, mert nálunk is, ahogyan minden családban 'el-eltűnt íél pár zokni, no és macerás volt mosás után összepárosítani őket. Egyik bécsi utam előtti este is fölkerült a „papa, de hozzál" című lemez. Hajnali négykor is ezen tűnődtem, majd ki az ágyból és irány a lomtár. Legyártottam az első csipeszt, s kiderült, hogy a kigondolt elmélet a gyakorlatban is működik. - És azóta a világban sokfelé és sokak örömére... Sajnos, az utolsó kérdéshez értünk. - Szeretném, ha Vituskáné Juhász Ildikó, a levéltári fotólabor vezetőjével beszélgetnének. A hölgyet óriási tehetséggel áldotta meg a sors. Például gyönyörűen rajzol. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ágnes t 4 • i