Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-09-08 / 31. szám

SZEKSZÁRDI 2002. SZEPTEMBER 479. VASÁRNAP 3 Vasárnapi vendég Vendégem a Gemenc presszóban egy rendkívül szép nevű és nagyon kedves fiatal hölgy, Karácsony Krisztina. Egy évig élt Izraelben, s bár ennek már 4 esztendeje, még mindig sokat gondol az ott töltött időre, azt ott szerzett él­ményekre, tapasztalatokra, s nem tit­kolja, néha vágyódik ott szerzett bará­tai, ismerősei után. - Krisztina! Szekszárdon szillet­tél, decsi származású vagy és most is ott élsz szilleiddel... - A Bika jegyében születtem, s bár nem sokat foglalkozom a ho­roszkópommal, azt tudom és az eddigi életemben történtek bizo­nyították is, hogy a bika legfonto­sabb jeleit hordozom, úgymint ki­tartás és akarat. • Egy testvérem van, aki hét évvel ősebb nálam, Bátaszéken él, két gyermeke van egy kislány és egy kisfiú, akikkel sokat vagyok együtt és nagyon-nagyon szeretem őket. A nővéremmel, akárcsak a szüleim­mel, mindig számíthatunk egymás­ra. - Iskoláid, munkahelyeid? - Decsen jártam általános iskolá­ba, majd a Bezerédj szakiskolában végeztem gyors és gépíró szakon. Első munkahelyem a Húsipari Rt. volt, ahol titkárnőként dolgoztam. - Ahogy mondtad, nem sokáig... - Amikor gondok lettek a Hús­ipari Rt.-nél, számomra éppen ak­kor jött egy nagy lehetőség. A ro­konságon keresztül kapcsolatba kerültem egy magyar-izraeli orvos házaspárral, akiknek akkor szüle­tett meg a harmadik gyermekük, s segítségre volt szükségük. - S akkor te 21 évesen kimentél Mraelbe... Úgy gondolkodtam, hogy nem "megyek teljesen idegenek közé, magyarul beszélnek, a gyerekeket imádom, a munkától sosem féltem, ezért vágtam bele. A szüleim min­dig önállóságra neveltek, ezért vá­rakozással tekintettem az út elé, tá­mogatták a tervemet. Mindenkitől elköszöntem és repülőre szálltam. Már az utazás is élmény volt. - Mennyi idősek voltak a gyere­kek? Mik voltak a konkrét elvárá­sok feléd? - A kicsi egyéves kislány, egy négyéves kisfiú és egy kilencéves kislány. A gyerekekkel kellett fog­lalkoznom, a kicsivel a nap 24 órá­jában, a középsőt óvodába vittem, hoztam, valamint a háztartást kel­lett vezetnem. Mindennap takarí­tottam, mostam, vasaltam, bevásá­roltam, sőt később elkezdtem ki­sebb dolgokat főzni is, s miután rá­éreztek az ízére, ez is szinte rend­szeressé vált. - Milyen nyelven beszéltetek? - Ők tudnak magyarul, viszont leginkább héberül beszélnek, ezért szerették volna, ha a gyerekek ma­gyarul is megtanulnak. Ha idege­nekkel találkoztam jól jött az angol nyelvtudásom is, de előbb-utóbb rájöttem, az emberek szimpátiáját akkor nyerem el, ha megpróbálom a héber nyelvet. - Konkrétan hol voltál Izraelben? - Tel-Avivtól 20-25 km-re délre, Gedera nevű kisvároskában. Egyébként sokat láttam Izraelből, ugyanis a család bárhová ment, magával vitt, s sokat kirándultunk, így juthattam el Jeruzsálembe is. Nagyon szerettem volna látni Bet­lehemet, csak sajnos a megterve­zett utunk előtti héten lőttek szét egy buszt, s ez visszatartott ben­nünket. - Nem féltél? Nem volt honvá­gyad? - Félni nem féltem, mert ott kö­zel sem volt olyan riasztó a helyzet, ahogy azt itt, nálunk a televízióban bemutatják. Azonkívül biztonsá­gos helyen laktam, bár egyszer volt egy hét, amikor élelmiszerrel és gázálarccal kellett egy szobát her­metikusan fenntartani. Ezeket a dolgokat feledtette velem a sok sze­retet, amit a családtól, később az is­merősöktől és barátoktól kaptam. Az első fél évben alig volt honvá­gyam. Egyszer voltam itthon az egy év alatt, éppen karácsonykor, utána viszont nehezen mentem vissza, ugyanis megismerkedtem itthon egy fiúval. A hátralévő fél évben tartottuk a kapcsolatot, leg­inkább telefonon, hogy halljuk egymás hangját. - Fiatal korod ellenére számomra az a legmegkapóbb, ahogy a gyere­kekkel való kapcsolatodról me­sélsz... - Úgy voltam velük, mintha a sa­játjaim lennének. A nővérem gye­rekeit is úgy szeretem. Nem a mun­kát láttam bennük, hanem megpró­báltam játékos formában elfogad­tatni velük a napi teendőket, vittem magyar mesekönyveket, kazettá­kat. Nagyon sokat meséltem és ját­szottam velük. - Mindenki tudja, hogy Izraelben a szokások és a hagyományok na­gyon élők és szigorúan betartják őket... - A vallási ünnepnapok és velejá­rói, számunkra szokatlanul szigo­rúak. Ezek az étkezésben, a szent szombat betartásában, a közleke­dés szabályozásában, a böjtben és sok mindenben megnyilvánulnak. Az öltözködés szabályai is szigorú­ak, templomba fekete-fehérben jár­nak, hétköznap, a munkába vi­szont teljesen úgy öltözködnek, mint nálunk. Természetesen so­kan még a régi öltözködésnek a hí­vei, férfiak fekete ruha, kalap, sza­káll, illetve a nőknél, aki férjnél van az még otthon, a háztartási mun­kát is kendőben végzi. - Milyen a lakás és az étkezési kultúra? - Mesés paloták váltják egymást kis házakkal. A bérházak nem ma­gasabbak négy emeletnél, s bár a lakások berendezése szép, min­dennel gépesítve van, náluk nem fordítanak annyi figyelmet és gon­dot az otthonokra. Ok azt vallják, a lakás értük van, azt használni kell. Sok a készétel, valamint a haléte­lek. Sok gyümölcsöt és salátát esz­nek, hús nem is kerül szinte az asz­talra, ha mégis akkor baromfi vagy marhahús. Szerencsére abban az időben éppen vegetáriánus voltam, ezért nem volt ez probléma szá­momra. A péksütemények, s egyál­talán az édességek viszont fantasz­tikusak. Sok péksüteménybe aszalt gyümölcsöt sütnek, ezek mind na­gyon finomak. - Mi volt az, ami nagyon tetszett neked Izraelben? - Mint említettem egy kisebb vá­rosban éltem, talán Bátaszék nagy­ságúhoz hasonló volt, ugyanakkor nagyvárosi üzletekkel. Ezt nem úgy gondolom, hogy óriási üzletek voltak, hanem sok kicsi, viszont mindegyikben minden kapható volt. S ami a legfontosabb, állandó­an nyitva voltak. A nap bármelyik szakában lehetett vásárolni, s ez rendkívül praktikus volt. - Milyen az életvitelük az izraeli­eknek? - Rendkívül nyugodtak, semmi miatt nem lesznek idegesek. Mon­dok egy példát. Kifestettük a lakást, nagyjából összetakarítottunk - jó­magam azt gondoltam egy lépést sem teszünk amíg itt tökéletes rend nem lesz -, majd közölték, hogy akkor most elmegyünk kirándulni. Nagyon sok a szegény ember, ennek ellenére rendkívül nagy sze­retet és segítőkészség van bennük. Az emberektől nem kell félni csak a skorpióktól, amelyek ott grasszál­nak az utcán. Az egészségügyi kul­túrájuk nagyon alacsony, hiába vannak modern szép kórházaik, csak végszükség esetén mennek orvoshoz. - így négy év távlatából, hogy íté­led meg azt az egy évet az életedből? - Sokat gondolok rá, a gyerekek­re, a családra, az ott szerzett bará­tokra, ismerősökre. Sok mindent tapasztaltam, láttam, átéltem. Ami­ért örülök, hogy ezt átéltem az az, hogy bebizonyíthattam újra ma­gamnak - s talán másoknak is ­hogy amit elhatároztam, amit vál­laltam, azt teljesítettem. Számomra ez egy kihívás volt, aminek így utó­lag nézve is jó érzés, hogy megfe­leltem. - Mi történt veled az elmúlt négy évben? - Először azt gondoltam, meg­próbálok egy másik országot is. Mi­után a barátommal a kapcsolatom komolyra fordult, ez tárgytalanná vált. Egy-két munkahely után most úgy érzem megtaláltam a helyem, ahol jól érzem magam, s szeretem azt, amit csinálok. A polgármesteri hivatalban dolgozom titkárnőként. A ZEPTER CÉG értesíti a Bioptron-lámpa iránt érdeklődőket. hogy MEGJELENT A KICSI ÉS A NAGY LÁMPA KÖZÉPSŐ TESTVÉRE. A nagy árengedményt nyújtó BEVEZETŐ ÁR RÖVID IDEIG TART, ezért a Tolna megyei fcépviselet munkatársai minél előbbi jelentkezésre kérik az új lámpa iránt érdeklődőket a következő címen és telefonszámon: Szekszárd, Augusz I. u. 11-13. Tel.: 74/411-311/129-es mellék. Szeptember 5-től (csütörtök) újra indult a BIOPTRON-KLUB. minden csütörtökön 16-18 óráig. Hozzon egy jó döntést!

Next

/
Oldalképek
Tartalom