Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)
2002-09-08 / 31. szám
SZEKSZÁRDI 2002. SZEPTEMBER 479. VASÁRNAP 3 Vasárnapi vendég Vendégem a Gemenc presszóban egy rendkívül szép nevű és nagyon kedves fiatal hölgy, Karácsony Krisztina. Egy évig élt Izraelben, s bár ennek már 4 esztendeje, még mindig sokat gondol az ott töltött időre, azt ott szerzett élményekre, tapasztalatokra, s nem titkolja, néha vágyódik ott szerzett barátai, ismerősei után. - Krisztina! Szekszárdon szillettél, decsi származású vagy és most is ott élsz szilleiddel... - A Bika jegyében születtem, s bár nem sokat foglalkozom a horoszkópommal, azt tudom és az eddigi életemben történtek bizonyították is, hogy a bika legfontosabb jeleit hordozom, úgymint kitartás és akarat. • Egy testvérem van, aki hét évvel ősebb nálam, Bátaszéken él, két gyermeke van egy kislány és egy kisfiú, akikkel sokat vagyok együtt és nagyon-nagyon szeretem őket. A nővéremmel, akárcsak a szüleimmel, mindig számíthatunk egymásra. - Iskoláid, munkahelyeid? - Decsen jártam általános iskolába, majd a Bezerédj szakiskolában végeztem gyors és gépíró szakon. Első munkahelyem a Húsipari Rt. volt, ahol titkárnőként dolgoztam. - Ahogy mondtad, nem sokáig... - Amikor gondok lettek a Húsipari Rt.-nél, számomra éppen akkor jött egy nagy lehetőség. A rokonságon keresztül kapcsolatba kerültem egy magyar-izraeli orvos házaspárral, akiknek akkor született meg a harmadik gyermekük, s segítségre volt szükségük. - S akkor te 21 évesen kimentél Mraelbe... Úgy gondolkodtam, hogy nem "megyek teljesen idegenek közé, magyarul beszélnek, a gyerekeket imádom, a munkától sosem féltem, ezért vágtam bele. A szüleim mindig önállóságra neveltek, ezért várakozással tekintettem az út elé, támogatták a tervemet. Mindenkitől elköszöntem és repülőre szálltam. Már az utazás is élmény volt. - Mennyi idősek voltak a gyerekek? Mik voltak a konkrét elvárások feléd? - A kicsi egyéves kislány, egy négyéves kisfiú és egy kilencéves kislány. A gyerekekkel kellett foglalkoznom, a kicsivel a nap 24 órájában, a középsőt óvodába vittem, hoztam, valamint a háztartást kellett vezetnem. Mindennap takarítottam, mostam, vasaltam, bevásároltam, sőt később elkezdtem kisebb dolgokat főzni is, s miután ráéreztek az ízére, ez is szinte rendszeressé vált. - Milyen nyelven beszéltetek? - Ők tudnak magyarul, viszont leginkább héberül beszélnek, ezért szerették volna, ha a gyerekek magyarul is megtanulnak. Ha idegenekkel találkoztam jól jött az angol nyelvtudásom is, de előbb-utóbb rájöttem, az emberek szimpátiáját akkor nyerem el, ha megpróbálom a héber nyelvet. - Konkrétan hol voltál Izraelben? - Tel-Avivtól 20-25 km-re délre, Gedera nevű kisvároskában. Egyébként sokat láttam Izraelből, ugyanis a család bárhová ment, magával vitt, s sokat kirándultunk, így juthattam el Jeruzsálembe is. Nagyon szerettem volna látni Betlehemet, csak sajnos a megtervezett utunk előtti héten lőttek szét egy buszt, s ez visszatartott bennünket. - Nem féltél? Nem volt honvágyad? - Félni nem féltem, mert ott közel sem volt olyan riasztó a helyzet, ahogy azt itt, nálunk a televízióban bemutatják. Azonkívül biztonságos helyen laktam, bár egyszer volt egy hét, amikor élelmiszerrel és gázálarccal kellett egy szobát hermetikusan fenntartani. Ezeket a dolgokat feledtette velem a sok szeretet, amit a családtól, később az ismerősöktől és barátoktól kaptam. Az első fél évben alig volt honvágyam. Egyszer voltam itthon az egy év alatt, éppen karácsonykor, utána viszont nehezen mentem vissza, ugyanis megismerkedtem itthon egy fiúval. A hátralévő fél évben tartottuk a kapcsolatot, leginkább telefonon, hogy halljuk egymás hangját. - Fiatal korod ellenére számomra az a legmegkapóbb, ahogy a gyerekekkel való kapcsolatodról mesélsz... - Úgy voltam velük, mintha a sajátjaim lennének. A nővérem gyerekeit is úgy szeretem. Nem a munkát láttam bennük, hanem megpróbáltam játékos formában elfogadtatni velük a napi teendőket, vittem magyar mesekönyveket, kazettákat. Nagyon sokat meséltem és játszottam velük. - Mindenki tudja, hogy Izraelben a szokások és a hagyományok nagyon élők és szigorúan betartják őket... - A vallási ünnepnapok és velejárói, számunkra szokatlanul szigorúak. Ezek az étkezésben, a szent szombat betartásában, a közlekedés szabályozásában, a böjtben és sok mindenben megnyilvánulnak. Az öltözködés szabályai is szigorúak, templomba fekete-fehérben járnak, hétköznap, a munkába viszont teljesen úgy öltözködnek, mint nálunk. Természetesen sokan még a régi öltözködésnek a hívei, férfiak fekete ruha, kalap, szakáll, illetve a nőknél, aki férjnél van az még otthon, a háztartási munkát is kendőben végzi. - Milyen a lakás és az étkezési kultúra? - Mesés paloták váltják egymást kis házakkal. A bérházak nem magasabbak négy emeletnél, s bár a lakások berendezése szép, mindennel gépesítve van, náluk nem fordítanak annyi figyelmet és gondot az otthonokra. Ok azt vallják, a lakás értük van, azt használni kell. Sok a készétel, valamint a halételek. Sok gyümölcsöt és salátát esznek, hús nem is kerül szinte az asztalra, ha mégis akkor baromfi vagy marhahús. Szerencsére abban az időben éppen vegetáriánus voltam, ezért nem volt ez probléma számomra. A péksütemények, s egyáltalán az édességek viszont fantasztikusak. Sok péksüteménybe aszalt gyümölcsöt sütnek, ezek mind nagyon finomak. - Mi volt az, ami nagyon tetszett neked Izraelben? - Mint említettem egy kisebb városban éltem, talán Bátaszék nagyságúhoz hasonló volt, ugyanakkor nagyvárosi üzletekkel. Ezt nem úgy gondolom, hogy óriási üzletek voltak, hanem sok kicsi, viszont mindegyikben minden kapható volt. S ami a legfontosabb, állandóan nyitva voltak. A nap bármelyik szakában lehetett vásárolni, s ez rendkívül praktikus volt. - Milyen az életvitelük az izraelieknek? - Rendkívül nyugodtak, semmi miatt nem lesznek idegesek. Mondok egy példát. Kifestettük a lakást, nagyjából összetakarítottunk - jómagam azt gondoltam egy lépést sem teszünk amíg itt tökéletes rend nem lesz -, majd közölték, hogy akkor most elmegyünk kirándulni. Nagyon sok a szegény ember, ennek ellenére rendkívül nagy szeretet és segítőkészség van bennük. Az emberektől nem kell félni csak a skorpióktól, amelyek ott grasszálnak az utcán. Az egészségügyi kultúrájuk nagyon alacsony, hiába vannak modern szép kórházaik, csak végszükség esetén mennek orvoshoz. - így négy év távlatából, hogy ítéled meg azt az egy évet az életedből? - Sokat gondolok rá, a gyerekekre, a családra, az ott szerzett barátokra, ismerősökre. Sok mindent tapasztaltam, láttam, átéltem. Amiért örülök, hogy ezt átéltem az az, hogy bebizonyíthattam újra magamnak - s talán másoknak is hogy amit elhatároztam, amit vállaltam, azt teljesítettem. Számomra ez egy kihívás volt, aminek így utólag nézve is jó érzés, hogy megfeleltem. - Mi történt veled az elmúlt négy évben? - Először azt gondoltam, megpróbálok egy másik országot is. Miután a barátommal a kapcsolatom komolyra fordult, ez tárgytalanná vált. Egy-két munkahely után most úgy érzem megtaláltam a helyem, ahol jól érzem magam, s szeretem azt, amit csinálok. A polgármesteri hivatalban dolgozom titkárnőként. A ZEPTER CÉG értesíti a Bioptron-lámpa iránt érdeklődőket. hogy MEGJELENT A KICSI ÉS A NAGY LÁMPA KÖZÉPSŐ TESTVÉRE. A nagy árengedményt nyújtó BEVEZETŐ ÁR RÖVID IDEIG TART, ezért a Tolna megyei fcépviselet munkatársai minél előbbi jelentkezésre kérik az új lámpa iránt érdeklődőket a következő címen és telefonszámon: Szekszárd, Augusz I. u. 11-13. Tel.: 74/411-311/129-es mellék. Szeptember 5-től (csütörtök) újra indult a BIOPTRON-KLUB. minden csütörtökön 16-18 óráig. Hozzon egy jó döntést!
