Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-09-08 / 31. szám

SZEKSZÁRDI US­VASÁRNAP 2002. SZEPTEMBER 8. A gólszerző: Máté Csaba Az UFC csatára és utánpótlás szakág vezetője az élvonalról álmodozik Mint ahogy annak idején a 80-as években, úgy hál' is­tennek most is sokszor elhangzik a címbéli mondat a szekszárdi labdarúgópályán: „A gólszerző: Máté Csa­ba". Az egykori Szekszárdi Dózsa saját nevelésű játéko­sa ifista koráig itthon játszott, majd 1989-ben az NB I­es PMFC-hez került, ahol Garami József irányítása alatt két élvonalbeli találkozón szerepelt. 1990 tavaszán visszatért szülővárosába, miután az akkori BM-es csa­pat vezetői jobb feltételeket tudtak biztosítani számára a katonaság idejére. A leszerelést követően '91 nyarán Tatabányára költözött, ahol Tornyi Barnabás keze alatt ismét első osztályú csapatban futballozhatott. Igaz, csak egy idényen keresztül, mivel kiestek, így a követ­kező szezont ismét a másodosztályban töltötte el. 1993-ban újból visszatért Szek­szárdra, az akkor már Polgári SE névre keresztelt klubhoz. Három bajnoki fordu­lót követően Tornyi Barnabás révén jött a lehetőség a belgiumi próbajátékra. Az egyhetes teszt után szerződést ajánlottak neki. Mielőtt a németalföldre költözött volna, még egy találkozón magára húzta a szekszárdi mezt. A Dorog elleni hazai bajnokit az ő büntetőjével 1-0-ra nyerte a csapat. Ezt követően nyolc hosszú esz­tendőre búcsút intett Magyarországnak. Légióskodása idején végig Belgiumban maradt, ahol az első négy évet a másodosztályú KV Kortrijk együttesénél töltötte el, olyan focisták társaságában, mint Emilé és Mbo Mpenza, Stefan Tanghe vagy a nigériai Augustin. 1997-ben csapatot váltott, az SK Roeselare-vel megnyerték a harmadosztályú bajnokságot, majd két évig a másodosztályban szerepeltek. Bár élő szerződése volt még a 2000-2001-es szezonra is, miután tudta, hogy az idény végén hazatér, átigazolt az SV Wevelgem negyedosztályú feltörekvő együt­teséhez, ahol jobb anyagi feltételekkel várták. 2001 nyarán szekszárdi feleségé­vel és Belgiumban született két gyermekével együtt hazatért, és neki is köszön­hető, hogy az UFC tavasszal veretlenül nyerte az NB lll-as bajnokságot és a Ma­gyar Kupában a legjobb nyolc közé jutott. A játék mellett óriási szerepet vállalt a szekszárdi utánpótlás-nevelés megreformálásában is. A csapat házi gólkirálya a nemrég kezdődött NB ll-es bajnokságban is ontja a gólokat, az eddigi öt forduló­ban már öt gólt szerzett. Máté Csaba, a labdarúgó és Máté Csaba, az edző sze­rencsésnek tartja magát, és vannak tervei és álmai a jövőt illetően. - Mennyire érzed teljesnek, az ed­digi pályafutásodat, milyen szívvel tértél vissza Szekszárdra? - A játékos karrier alakulásához egy jó adag szerencse is kell. Talál­koztam nálam tehetségtelenebb fut­ballistával, aki élvonalbeli bajnoki címet szerzett és fordítva, olyannal is, aki nálam tehetségesebb, még­sem vitte annyira, mint én. Nem so­rolom magam a legtehetségesebbek közé, úgy gondolom a szerencsé­nek és a mentalitásomnak köszön­hetem, hogy Belgiumban tölthet­tem nyolc évet. Bár ott nem játszot­tam az élvonalban, nem cserélném el a másodosztályú meccseimet, mondjuk ötven NB l-es mérkőzé­sért. Az utolsó évtől eltekintve, ami­kor a pénzkereseten volt a fő hang­súly, jó közösségben voltam, jól éreztem magam, megismerhettem egy más kultúrát. Úgy érzem sze­rencsés volt a hazatérésem is, hi­szen az UFC jó kezekbe került és itt­hon is célokért tudok küzdeni. Tü­dőm, hogy a pályafutásomból már kevesebb van vissza, mint az eddig eltelt idő, de amíg azt érzem, hogy tudok pluszt nyújtani a csapatnak, -Ez a legfőbb motiváció, ami mi­att hétről hétre jól játszol, és ontod a gólokat? - Igen. Ahogy mondtam már, mindennél jobban szeretném, ha újra a második vonalban szerepelne a klub. Mi annak idején abban nőt­tünk fel, hogy Szekszárdon profi labdarúgás volt és a felnevelt játéko­sok nem általános vagy középisko­lás korukban, hanem csak utána ke­rültek el nagyobb csapatokhoz. Azt szeretnénk, hogy a fiatalok előtt le­gyen alternatíva. A magyar focitér­képen helye van Szekszárdnak. - Ehhez az utánpótlás-nevelés te­rületén is sokat fáradozol, mint az utánpótlás szakág vezetője. - Tudni kell, hogy 2001-ig csak serdülőkortól fölfelé foglalkozott gyerekfocival az UFC. Most már hatéves kortól jöhetnek hozzánk a gyerekek. Teszler Vendellel megbe­széltük, hogy hozzuk ide őket mi­nél fiatalabb korban, hiszen így a tehetségek jobban szem előtt van­nak. A klub segítségével megkezd­tük egy rendszer kiépítését. Először ketten foglalkoztunk húsz 6-11 éves korú kissráccal. Most már összesen több mint hatvan gyerekünk van az U7, U9 és az Ull korosztályban, akikkel öt edző dolgozik. Valame­lyest szerencsénk is volt, hiszen a létszám ilyen óriási növekedésében nagy szerepe volt a felnőtt csapat tavalyi szereplésének. Hatalmas volt tehát az előrelépés, de az infra­struktúra szerencsére megvolt hoz­zá és a felszerelések területén is jó a helyzet. Ehhez persze kell a szülők további anyagi szerepvállalása is, úgyhogy a jövőben tagdíjrendszert vezetünk be. Ez piramis elven való­sul meg, vagyis a kicsiknek kell majd a legtöbbet fizetniük. A követ­kező lépésként a vidéki gyerekeket is mozgósítani szeretnénk, biztosít­va számukra a szekszárdi továbbta­nulási lehetőségeket. Az iskolák fel­adata lenne emellett a kevésbé te­hetséges fiatalok mozgatása. Ne vesszenek el ők sem a foci számára, legyen belőlük alacsonyabb osztá­lyú játékos, szurkoló, szponzor és olyan szülő, aki futballozni viszi a gyermekét. Ennek a rendszernek a tökéletes kiépítése persze sok péi^^ be kerül, amihez jó lenne még lentős támogatókat szerezni. - Zárásként, mit vársz a nem olyan távoli jövőtől? Mi legyen, mondjuk tíz év múlva? - A mi nagy generációnk idején Kvanduk Janival, Kasza Pistivel és a többiekkel sokat álmodoztunk ar­ról, hogy egyszer milyen jó lenne, ha NB l-es csapata lenne Szekszárd­nak. Ez az én igazi nagy álmom! Finta Viktor addig csinálom, aztán átadom a he­lyem a fiataloknak. Azért minden­képpen szeretnék még másodosz­tályban, NB I/B-ben szekszárdi szí­nekben bajnoki mérkőzésen pályá­ra lépni! - Nyáron úgy volt, hogy akár már most ősztől teljesülhet ez a vágyad, miután a klub megvásárolja a sze­replés jogát a Bodajktól. Nem oko­zott csalódást neked és játékostársa­idnak, hogy „csak" NB II. lett a do­logból? - Ezt a kérdést két oldalról tud­nám megközelíteni. Mint idősebb játékos, én veszítettem egy évet, ám ha etikusak vagyunk, nonszensz, ha a zöld asztalnál dőlnek el a dol­gok. Bár azt gondolom, a csapat már most is megállná a helyét az NB I/B-ben, a pályán kell bizonyíta­nunk ezt azzal, hogy kiharcoljuk a feljutást. Győzött tehát a sport és a józan ész. A vezetőket dicsérem, hogy bizonytalan háttérrel nem vágtak bele a másodosztályba. A társaimmal persze egy ideig beleél­tük magunkat a dologba, de nem csalódtunk. Inkább bizonyítási vágy él bennünk. Állami szakképesítő m bizonyítványt nyújtó j JLL TANFOLYAMAI rmTTmrrrrrmmmi TOVÁBBKÉPZŐ KFT. TOLNA MEGYEI KÉPVISELETE Önköltségesek részére részletfizetési kedvezmény, munkanélküliek részére munkaügyi központi támogatás adható! • GYES-, GYED-en lévók részére támogatás adható. IDEGENFORGALOM ^ Idegenvezető és hostess, idegenforgalmi menedzser, idegenforgalmi üg^B intéző, fizetővendéglátás, falusi turizmus, euroismeretekkel bővített valutí^r pénztáros és ügyintéző, megújítók részére is. KERESKEDELEM Kereskedelmi menedzser, marketing- és reklám menedzser, marketing- és reklámügyintéző, kereskedő boltvezető. NYELVTANFOLYAMOK Kezdő és haladó szinten: angol, német, francia, olasz, spanyol. Az idegenforgalom, vendéglátás, kereskedelem területén: ÁLLAMILAG ELISMERT belkereskedelmi SZAKMAI NYELVVIZSGÁZTATÁSI ÚJDONSÁGOK ••••••^•^^••••••••••••1 Aláírás-azonosítási grafológiai tanfolyam, kulturális menedzser tanfolyam, élelmezésvezető tanfolyam, mixer-tanfolyam. További szolgáltatások: Az idegenforgalom, vendéglátás, kereskedelemmel kapcsolatos szakköny­vek kedvezményesen vásárolhatók! Jelentkezés és felvilágosítás: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. (bejárat a Találka tér felől) • Telefon/fax: 74/418-779. rr dinerre/ V Várjuk vendégeinket mexikói konyhával • a teraszon grill- és fagylaltpulttal • nemdohányzó különteremmel! Café Rolling Rock Nyitva: 8-04 óráig, a konyha 8-02 óráig 10-én kedd: GHB Buli 11 -én szerda: Főiskolás buli Cseréptörő bajnokság MC Petivel 12-én csütörtök: Hungárián Top Oance Party MC Petivel Elő karaoke-show MINDEN HÉTKÖZNAP KÖZÉTKEZTETÉS! 13-án péntek: GHB Party 14-én szombat: Nosztalgia Party DJ Albrechttel Asztalfoglalás: 06-74/510-508 Minden nap menüvel várjuk kedves vendégeinket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom