Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-01-27 / 3. szám

SZEKSZÁRDI 2002. JANUAR 13. VASÁRNAP -U Vasárnapi vendéfj Vendégem a Gemenc presszóban Virágh Gábor, végzettségét nézve, vendéglátós szakember, tartózkodási helyét illetően Afrikában él, munkahelyét illetően pedig, egy AIDS-betegeket ápoló kórház konyhájának vezetője. Jelenleg két hónapra hazalátogatott három év után - s hihetetlenül kalandos történeteit hallgatva, az embernek egyetlen dolog jut eszébe: ez a kedves, udvarias és sok-sok szekszárdi által ismert fiatalember akár ebben a pillanatban elkezdhetné megírni azt a könyvet, amelyben egy olyan világot tárhatna elénk, ami sokunk számára még filmekből sem ismert. Ezeknek a történeteknek csak a felvillantatására jut hely ezen az oldalon, Gábor viszont naplót vezet, ezért nem kizárt, hogy egyszer találkozunk könyv formájában •

általa megélt dolgok bővebb leíráal is. - Gábor! Kezdjük az elején. Miután kicsi korodtól kezdve ismerlek, s sokan a városban, hiszen vendéglátós voltál - több egységben is - térjünk rá arra az időszakra, amit nem ismerünk... Illetve ha mégis valamit a múltról... - A szüléimről, édesanyámról, aki a kórház fizikoterápiáján dolgozik több mint három évtizede, édesapámról, aki városszerte elismert asztalos mesterember volt - sajnos korán elveszítettük -, húgomról, aki 17 éves és az I. Béla Gimnáziumba jár, s két tanáromról, mesteremről, akiktől a szakmát megtanultam: Kovács János és Géringer Mihályról azt szeretném elmondani, hogy nagyon sokat köszönhetek nekik. S bármilyen messze élek szülővárosomtól a sok régi barátot sem felejtettem el. ^^ Öt évvel ezelőtt mentél el. Hogy ^Kdődött ez a történet? - Budapesten dolgoztam egy Duna parti vendéglőben. Oda nősültem, két gyermekemmel és volt feleségemmel jó kapcsolatban maradtam. A házasság nem sikerült, viszont amivel hazatérhettem Szekszárdra az egy viszonylag jól elsajátított angol nyelvtudás volt. Itthon a közétkeztetésben vállalkozó lettem, ez egy sikertelen kísérlet volt és 1995-ben véget is ért. Még ugyanebben az esztendőben, rokoni ismeretségen keresztül kimentem Belgiumba, ugyanis kerestek egy szakácsot, akinek végzettsége és angol nyelvtudása is van. Egy magyarul Hátszínszelet nevű vendéglőben dolgoztam az Ardennekben, gyönyörű környezetben. A tulajdonos tanfolyamra küldött, amit Brüsszelben végeztem el, s miután nagyon meg volt velem elégedve - a vendégek között is nagyon sikeres szakács lettem - elvitt Portugáliába, ahol nyitott egy éttermet, amely halételekre specializálódott, s ennek lettem a főszakácsa. Ez Portugália déli részén Ferragudo városában volt. Egy év után egy kedves barátom meghívott Afrikába, ahol egy Kaszinóban találtam munkát, és 17 magyarral dolgoztam együtt 9 hónapig. A cég eladásra került, de addigra annyira megtetszett Afrika, hogy úgy döntöttem maradok. - Mi tetszett meg annyira, hogy egy tőlünk ilyen távoli és idegen helyen maradj? - Sok minden. Az éghajlat. Az örök nyár. A hőmérséklet 28-30 fok körül van, a tenger közelsége, fgy aztán egy belga barátommal saját vendéglőt nyitottam Mombassában, amely egy tengerparti kikötőváros. Afrikai, indiai, európai és részben magyar konyhával. A magyar turisták 60 százaléka oda járt hozzánk étkezni. • - Gondoltad volna, hogy ott magyarokkal találkozol? - Ott semmi sem meglepő. Több magyarral ismerkedtem meg, kötöttem barátságot, üzletet. Amikor két magyar összetalálkozik mint a testvérek úgy örülünk egymásnak, s hála az internetnek ezek a kapcsolatok tovább élhetnek. - Meddig voltál étterem-tulajdonos? - Sajnos egy gyönyörű év után a barátom megbetegedett, bezártuk az üzletet, s úgy döntöttem, hogy délebbre, Tanzániában próbálok szerencsét. Amit meg is találtam. Az első pár hónapban voltak nyelvi nehézségeim - itt kevesebben beszélik az angolt - mint Kenyában, ezért igyekeztem az őslakosok nyelvével is ismerkedni. Egy étteremben dolgoztam, amelynek a neve magyarra fordítva: Legjobb. Onnan egy pályázatot nyújtottam be, azt elnyerve egy háromcsillagos étterem: Casanova lett a következő állomás. Az afrikai konyhát teljes mértékben elsajátítottam, úgy a hétköznapi, mint az ünnepi ételeket. - Eggyel ismertess meg minket. - Az egy kedvenc ott, úgy hívják: ugali-nyamacsoma, egyébként egy fűszeres sült hús. - Már a beszélgetés elején mondtad, hogy csupa véletlenek irányították ott az életedet.. - A Casanova étterem étlapján szerepelt a gulyásleves. Beüzentek értem, hogy egy vendég beszélni akar velem. Bármilyen hihetetlen az a Visser úr volt, akinek Portugáliában dolgoztam, aki egyébként délafrikai származású, és szerte a világban vannak éttermei és szállodái. Amikor meglátott azonnal eldöntötte, hogy dolgozzam neki. Az első időben az üzleti tárgyalásaihoz szükséges reprezentációs fogadásokat és rendezvényeket szerveztem, például főztem a dél-dfrikai egészségügyi miniszternek. Ez a Visser úr egy nagyon különleges ember, hobbyból megtanult magyar, lengyel orosz nyelven. Nagyon megszerettem és a mai napig is neki dolgozom. - Akkor most éppen hol? - Tanzániában. Tanganyika és Zanzibár 1964-ben egyesült, ebből lett Tanzánia, ahol az emberek 60 százaléka muzulmán. Nagy a munkanélküliség és rengeteg gyerek születik. Tiltják a védekezést, ezért terjed az AIDS. Egyébként nagyon békés emberek, vallják, hogy amit ma el lehet intézni, azt a jövő héten is. Szeretnek aludni, főleg a déli órákban, a nagy meleg miatt, ilyenkor a boltok is zárva vannak. Nincs stressz, még nem hallottam, hogy valaki szívinfarktusban halt volna meg. Négy féle vallásban keverednek az emberek, házasságot köthetnek - ma már - és az étkezési kultúrájuk is keveredik. Zanzibár magában egy csoda, hiszen a gyarmatosítók váltakozása miatt, keveredett és eredeti állapotában megmaradt az építészet. - Ott is találkozol magyarokkal? -Tanzániában 11 -en vagyunk nyilvántartatva, és egy Budapest nevezetű étteremben szoktunk találkozni, amit egy magyar kollégám vezet. - Mesélj arról, amit most csinálsz, s ami számomra nemcsak megdöbbentő, de bevallom tiszteletet parancsoló is. - Afrika sok országában jártam, sok étteremben, szállodában értem el szakmai sikereket, mégis azt hiszem a lelkemnek, a habitusomnak ez a jelenlegi munka felel meg a legjobban. Ez a munka konkrétan: három kórház élelmezési osztályát vezetem, a fővárosban, Dar es Salaamban (Béke kikötője), ahol több mint 300 önként jelentkező AIDS-beteget kezelnek, kísérleti gyógyszerrel és kiegészítő terápiaként azzal az étrenddel amit kidolgoztam. Közel két éve tart ez a kísérlet azóta 2 embert veszítettünk el. Hosszú lenne elmesélni azt, hogy mit jelent azoknak az embereknek a hálája, s számomra ez milyen szakmai és emberi kihívás. - Jóképű fiatalember vagy... Bizonyára nem élsz egyedül? - A barátnőm helyi, muzulmán vallású, egyetemet végzett, 26 éves és Fatuma a neve. Gyémántkereskedelemmel foglalkozik. A családdal nagyon jó viszonyban vagyok, Fatuma 31 testvérével, apjával, anyjával és öt nevelőanyjával. Miután ilyen népes az ő családja, nálunk is állandó vendégség van. - Régen voltál itthon, három éve. mikor jössz újra? Gondolom édesanyádnak ez lesz a legfontosabb kérdése? - Az út nagyon hosszú - 12 óra repülővel - és borzasztó drága. Arról nem beszélve, hogy legalább két hónapra érdemes hazajönni, s arra az időre a munkából is kiesem. Szerencsére van internet, amin keresztül állandóan tartjuk a kapcsolatot. Szívem szerint többször jönnék haza. A Zepter Tolna Megyei Képviselete az alábbi napokon és időpontokban várja személyre szabott tanáccsal a Bioptron-Iámpa tulajdonosokat, a klubtagokat, valamint minden kedves érdeklődőt Szekszárdon, a Szakszervezeti Székház IV. emeletének 107-es helyiségében (Augusz I. u. 11-13.) Kedden 18-2

0 óra: Bemutató • Csütörtök 14-16 óra: Bioptron felub • Vasárnap 16-18 óra: Bemutató rJ\yl}j/öi Mmm SAS ERZSÉBET OLDALA