Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-07-14 / 26. szám

, SZEKSZÁRDI msarnap 2002. JULIUS 14. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! Aki mindent az ember oldaláról közelít meg Halász János, a borászkodó nyugalmazott katonatiszt-helyettes azt kérte, hogy a villamos technikus Sebestyén Gyulát mutassam be ez alkalommal az olvasóknak. Mint mondta, Sebestyén úr gyakorlatilag a semmiből hozta létre figyelemre méltó vállalkozását. - Hajdan a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott. Mettől meddig? - 1968-ban szakmunkásképzős tanulóként kerültem a céghez, s amikor végeztem, ott maradtam, s villanyszerelőként dolgoztam. Majd bevonultam a seregbe, leszerelésem után a TÁÉV-en belül máshol helyezkedtem el, mégpedig a karbantartó részlegen. 1983ban a cégen belül alakítottam egy gmk-t, ami a „hajtsd meg magad" korszakot hozta, hiszen két állásom volt. 1985-ben hívtak az akkor még 505-ös szakmunkásképzőbe oktatónak. Mellette kisiparosként működtem. Ez szerencsés helyzet volt, mert amiről beszéltem a diákoknak, azt én a műhelyemben kipróbáltam. Ez a megrendelőnek is hasznos volt. Voltak szép eredményeink... - Miért vált meg mégis az oktatástól? - Mert az új irányvonal szerint már nem a szakmunkásképzés volt az elsődleges, hanem a gimnázium, a szakközépiskola és a technikusképzés. Az igazgató javasolta, hogy óraadóként maradjak, de számomra a szakmunkásképzés volt a fontos. A diákokat nagyon nehéz volt elhagyni. - A kemény időszakban alig találkozhatott a családjával. Milyen idősek a fiai?, - Gyula 1978-ban, Márk pedig 1981-ben született. Amit említett, az úgy igaz, hiszen szinte csak a hétvégeken tölthettem hosszabb időt együtt a családdal. Alapvetően ez nem nyugtalanított, mert a feleségem nagyon szereti a gyerekeket, nagyon remekül nevelte őket, s nemcsak azért, mert óvónő. - Most mivel foglalkoznak a fiúk? - Előbb elmondom, hogy már kicsi korukban nagy érdeklődést mutattak az én munkám iránt. Nyári szünidőben gyakran jöttek velem és segítettek akár drótot behúzni, akár mást, de egyre többet. Később a kollégákkal eljártak dolgozni, kézre adtak, szereltek és kérdezősködtek. Gyula fiam végzett villamosmérnök, s most a közgazdasági egyetemet végzi. Márk szintén villamosmérnöknek tanul, harmadéves. - Már végzett a felesége, amikor megismerkedtek? - Dehogy, még tanult, de én is. Magánúton végeztem el a gimnáziumot, majd levelezősként szintén munka mellett szereztem meg a technikusi képesítést. A családi hátterem nem engedte meg, hogy nappali tagozatos legyek. Öten vagyunk testvérek, s anyánk egyedül nevelt föl bennünket. Sajnos nagyon korán elvesztettük édesapánkat. Mivel a fiúk között én voltam a „nagy", csak az lehetett a megoldás, hogy minél előbb dolgozzam. - Komoly terheket vett a vállára igen fiatalon. Nem okozott lelki problémát, hogy míg a kortársai szórakoznak, ön dolgozik és tanul? - Én sem maradtam le semmiről. Számomra jó kikapcsolódást jelentett a kézilabda, amit néhány éve hagytam abba. Egyébként Szekszárd színeiben megyebajnokság szinten játszottam. Mondhatom, ez volt a hobbim, s nem a sörözés, a whiskyzés, a hangoskodás. Különben a tanulás is örömöt jelentett, miután technikusok lettünk két barátommal együtt, számos szakirányú tanfolyamot is elvégeztünk, mint például az elektrikusi tanfolyam. - Erre miért volt szüksége? Volt valami nagy villamos berendezés, amihez értenie kellett? - Pontosan. A TÁÉV-nek volt egy komoly alállomása, s szerettem volna azt én is tudom kezelni. Tavaly fejeztem be a marketing- és reklámképzőt. Erre a mostani vállalkozásom érdekében volt szükségem. - Volt, aki ösztökélte a tanulásra? - Igen. Korábban a művezetőm, majd mások. Nézze, én nagyon szerencsés vagyok, mert mindig csupá jó emberrel voltam körülvéve, s ez ma sincs másképpen. - Halász János azt mondta, s ezt az ön elbeszélése megerősítette, hogy a nulláról indulva hozta létre ezt a nagyon szép „birodalmat", az Elektrolit Kft.-t. - A nulla igaz, de a cég nagyon messze van a birodalomtól. - Mivel foglalkoznak? - Elsősorban kivitelezéssel. Lakossági és ipari villamoshálózatszerelést végzünk. De nem nézzük le a kismunkákat sem, nekünk a fillér is számít. Persze, a komoly szakmai kihívások hoznak igazán lázba. Ilyen egyre több adódik, mert van már tervezőmérnökünk, így a munkát teljes egészében mi végezzük. - Mi az irodaépületben beszélgetünk. Mellette van egy villamossági szaküzlete. És ott szemben? - A műhelyek vannak. Ott gyártjuk le a szekrényeket, elosztókat, különböző gyártmányokat..., mindent, amire szükség van a beépítésnél. - Hányan dolgoznak a cégnél? - Már huszonketten vagyunk. - Gyakori az ellenőrzés a cégnél? - Normális számú. Nincs azokkal semmi baj. Az ellenőrzést végzők látják, hogy nálunk nincs sumákolás, mi dolgozunk, naprakészen befizetjük, amit kell. Soha nem tapasztaltam rosszindulatot az ellenőrzést végzőkben. - Gyula, mikor volt utoljára ideges? - Hát..., biztosan voltam, de ez nem gyakori nálam. Azt hiszem, jó a természetem, de igyekszem uralkodni is magamon. - Szokott kiabálni? - Az sem jellemző. Miért kiabálnék a kollégámmal, bárkivel? Számomra fontos, hogy munkatársaim ne keserű szájjal jöjjenek be dolgozni. Hogy jól érezzék magukat, színvonalas öltözőket és fürdőt alakíttattam ki. Az is fontos, ha valaki valamit elront, az szóljon. Hiszen mindent ki lehet javítani. - Mikor költözött erre a helyre a cég? - 1994-ben, amikor eljöttem a szakmunkásképzőből, másnap bejegyeztettem egy bt-t. Feleségem volt a kültag, én pedig a beltag. Otthon, egy kis szobát alakítottam át műhelynek. Ám egy idő múltán megkerestek idősebb szerelők, majd régi tanítványok, hogy jöhetnének-e dolgozni? Ismertem őket, tudtam, jó szakemberek és szükségük van a munkára, hát fölvettem őket. Ezért műhelyt kellett építenem a kertben. De azt is „kihíztuk", ráadásul zavartuk a családot és a szomszédokat. Ezért vettünk egy házat a Rákóczi utcában, s ott folytattuk a munkát. De fej-^P lődtünk, és megint lépni kellett. Pedig akkor már kicsit jobban ment, ugyanis a kezdetekben mi^k szinte semmit nem vettünk ki a^P vállalkozásból, s később is rendre kevesebb pénzt vittem haza, mint a legfiatalabb kollégám. - Cége ilyen fejlődését képzelte el? - Nem, de így hozta az élet. Egyrészt folyamatosak a megrendeléseink, munka hiányában még senkit nem kellett elküldenem. Elveim közé tartozik, hogy figyeljek az embereimre, s hogy a fizetésüket mindig megkapják a megállapodott napon, minden hónap 3-án. Visszatérve az eredeti kérdésére, a cég ilyen gyarapodása nem volt tervezve. Amikor otthon megépítettem a műhelyemet, azt gondol-^fc tam, lesz két társam és kész. De^^ jöttek a megrendelések, amelyeknek csak a létszám bővítésével tudtam eleget tenni. Azután nem^fe kaptam annyi anyagot, mint amire^^ szükségem volt. Ezért csináltam meg a boltot, mert csak ez lehetett a megoldás. Harmadik hónapja vagyunk itt a Tartsay utcában. - Tegyük hozzá, hogy több munkatársát azért vette föl, mert kilátástalan volt a helyzetük. - Persze, kiváló szakemberek. Nézze, aki nem ismer, mondhatja, hogy balek vagyok. - Inkább emberséges. - Én is így érzem, s nekem ez így jó. Számomra az ember a legfontosabb, a megrendelő és a vevő pedig nagy betűvel íródik. - Mettől meddig dolgozik? - Reggel hattól ... hát úgy este hét-nyolcig. - Ön kire kíváncsi? - Szeretném tudni, hogy az érdekes pályamódosítás hogy jött be Lőricz Bélának? Ő ugyanis festő volt és most masszőr. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ágnes