Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-30 / 25. szám

2002. JUNIUS 30. , SZEKSZÁRDI tasarmp M Egy nevezetes szekszárdi nap XLV. Ha a XIX. század szekszárdi sportéletére tekintünk, a Csörge-tón megrendezett néhány alkalmi úszóversenyen kívül csupán egyetlen sportág mondhatja el magáról, hogy számottevő közönségsikere volt. A kerékpározás - mert hiszen erről van szó - méltán dicsekedhet azzal, hogy már dédapáink idejében megyebajnokságot ért meg. Az első kerékpár, amely megyénk rögös útjain közlekedett, 1884-ben a bári Igali Szvetozár révén lepte meg eleinket. Az egykori vasparipa még sem versenyi^^sem közlekedésre nem volt (ffán alkalmas, de azért mind^títővel próbálkoztak már a meelődök. Néhány év múlva már helyi kerékpár-tulaj donosokról is tudunk, 1895. július 6án megalakult a Szegzárdi Kerékpár-Egylet elnöke is, amelynek a következő évben akadt már olyan tagja is (Schneider János), aki több mint 1500 kilométert taposta a pedált, s ezzel kiérdemelte a sportkör túraérmét. A kisebb, de korántsem jelentéktelen helyi versenyek után 1897-ben került sor az első - persze még nem hivatalos - megyebajnokságra. Már a június 27-i beharangozó is sokat ígért: „A Szegzárdi Kerékpár-Egylet folyó hó 29-én délután a SzegzárdBonyhád-Bátaszék-Szegzárd Jg^ti hullámos országúton egy kilométeres táwersenyt renA tagok sorában igen nagy ^•rdeklődés eme verseny iránt, Túrakerékpáros (Jeney Jenő rajza 1897-ből) a versenyzők már erősen trainiroznak s alapos reményük van, hogy igen szép eredménnyel lepik meg a kerékpározás iránt érdeklődőket. Érdekességét emeli a versenynek az, hogy Schneider János, ki jelen versenyen nem indul, augusztus havában tartandó matschra kéri fel eme távverseny győztesét ugyanezen úton... Az első beérkező nagy ezüstérmet kap, míg azok, akik a 60 kilométeres távot 3 óra 45 perc alatt megteszik, időérmet nyernek." Szerencsénkre a beharangozóval csalogató Tolnamegyei Közlöny eleven leírásban a versenyről is tudósított július 4-i számában. Igaz, mindössze négy vasparipász indult útra, de őket érdemes bemutatnunk. Szélig (később Széli) Gáspár bátaszéki építészmester, a verseny évében s később is több szekszárdi középület pallérja. Jilk László rézműves, aki tűzoltófecskendőtől permetezőgépig mindent elkészített a megyeszékhely lakóinak kérésére. Dömötör Miklós és Keplinger Géza kishivatalnokok, az előbbi anyakönyvvezető lesz, az utóbbi az adóhivatal napidíjasa. A korabeli híradás szerint „mind a négy versenyző igen jó erőben volt, úgyhogy a beavatottak sem tudtak egy favoritban megállapodni". A délután háromkor indított verseny beérkezőjét már öt órától „szép számú sportbarát leste a Pirnitzer Józsefféle ház előtt, hol a célpont volt, kíváncsian várván, mikor jelzik a város végéről a versenyzők érkezését. Félhat órakor sietve érkezett Schneider János s jelezte a jurynak, hogy Keplinger Géza közeledik", aki „két perc és néhány másodperc múlva keresztül szaladt teljesen friss, üde erőben a célszalagon". A verseny hőse mégsem ő volt, hanem a második helyezett. „Néhány perc múlva Dömötör Miklós alakja bontakozott ki, aki fél kormányrúddal(l) szép sporttal szaladt keresztül a célszalagon. Kormányrúdja még Bonyhádon eltört s így 40 kilométert az erősen rázós úton fél kormányrúddal kellett megtennie, mely bizony reá nézve igen hátrányos volt." (Ma ki csinálná utána?!) Megjött aztán - némi kaland után - a másik kettő is. Jilk „szintén a fáradtság minden látszata nélkül", Szélig pedig hoszszasan váratva szurkolóit, csupán negyed ' 7 után. „Majdán Miklós a bonyhádi ellenőrző állomásról jelezte, hogy Szélig gépjének villája elpattant s egy 56-os áttételű közönséges túragépen folytatta útját tovább". Persze ezt sem volt könnyű elő

1 keríteni s kölcsönkérni, mégis bár „teljesen más modelú s ismeretlen túragépen szaladt be 40 kilométert, a maximális 3 óra 45 percnél 23 perccel előbb érkezett be". Eredmény tehát: 1. Keplinger Géza 157 perc 27 másodperc, 2. Dömötör Miklós 161 p 9 mp, 3. Jilk László 172 p 36 mp, 4. Szélig Gáspár 202 p 54 mp. „Ez az eredmény meglepő szép oly versenyzőktől, akik még csak a versenyzés első hónapját élik át, szorgalmas training mellett csakhamar kiállhatják a versenyt bármely vidéki sportegylet versenyzőivel országúton." S bizony az is megérdemelne néhány szót, hogy milyen országúton: ezen az akkori gépekkel a maiak sem érnének el sokkal jobb eredményt... Ha sajnálhatjuk is, hogy nincs képünk a vasparipa helyi lovagjairól, el tudjuk képzelni a Szegzárd Szállóban a díjkiosztást, amelynek öröme azóta is változatlan - immár a Gemenckupán. Dr. Töttős Gábor ÓDON DERŰ 145. „Keréken pározni tilos!" A cím nem saját találmány, egykori főszerkesztő-helyettes társam elmeszüleménye még gimnazista korából, amikor a fasorban kezdte elnyelni az egyik platánfa a „Kerékpározni tilos!" feliratú táblát, s tanáruk magyarosabb kifejezést sürgetett tanulóitól... Hajdan azért ennél bonyolultabb volt a kezdők sorsa. Az első megyebajnoki verseny évéből, 1897-ből például a Tolnamegyei Közlöny e hírt hozta: „A kerékpárosok védelme. Dr. Steiner Lajos mint a Szegzárdi Kerékpár-Egylet panaszt tett a vármegye alispánjánál, hogy a kerékpározókat megdobálják, sőt némelyek a kutyájukat is ráuszítják. E panasz alapján Dőry Pál alispán felhívta a járási főszolgabírákat, hogy utasítsák a községi elöljárókat, miszerint akadályozzák meg a lakosságot a kerékpározók háborgatásában. Erre vonatkozólag különben van egy miniszteri rendelet is, mely a kerékpározókat védelmébe veszi." Nem kellett félteni azonban az elődöket, akik közül egyet bizonyosan fölbátorított a védelem, mert a lap március 28-i száma már így írt: „Kerékpározás a járdán. Sok szerencsétlenség történt már az által, hogy némelyik kerékpárosnak nem elég az országút, hanem rátér a gyalogjárdákra is, ahol a járókelőket feszélyezik, sőt el is üttetik. Ezt láttuk a múlt szombaton is a főutcán, ahol egy kerékpározó nyargalászott a járdán. Felhívjuk erre a közrendellenes dologra a hatóság figyelmét, és kijelentjük, hogy ismételt esetben kénytelenek leszünk az illetőt nevén is megnevezni." Bizony, ez akkoriban még igen hatásos fenyegetés lehetett... A szelíd fenyegetés azonban nemigen volt jellemző a korábbi időkre. Thomas Stewens amerikai kerékpáros 1884-ben Igali Szvetozár.bári biciklistával együtt a következőt élte meg: „Tolna és Szekszárd között néhány ember állt eléjük kaszákkal, de midőn ezek szemük előtt a revolvert megvillantották, kereket oldottak. Folytonosan azt kiabálták, hogy: Bitang csavargó, hogy mersz te magaddal revolvert hordani engedély nélkül, várj garabonciás diák, majd ád neked a csendőr csak találkozzék veled!" Egy másik esetben a leleményes kerékpáros a támadó kóbor cigányokra a pumpáját fogta rá, úgy menekült meg. Szóval akkoriban, a vad autók nélkül sem volt egyszerű „keréken pározni"... ^ Lanius Excubitoiy l x