Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-23 / 24. szám

SZEKSZÁRDI m J^UU^HKUl MSARNAP 2002. JUNIUS 23. ERDEKLI? BEMUTATJUK! János bácsi, te a kicsik között nagy vagy" Halász Jánosról, a nyugalmazott hivatásos katonatiszt-helyettesről azt mondta dr. Zsigmond Árpád kardiológus szakorvos, hogy a jó humorú, sugárzó egyéniségű férfiú remek szőlész-borász. Ez alkalommal vele beszélgettünk. - Egy tízest nyugodtan letagadhatna a korából. - Köszönöm... Mindig fiatalok között éltem, úgyhogy ma sem tudok 66 éves lenni, s korom szerint gondolkodni vagy dolgozni. - Zsigmond doktor azt is mondta, hogy amikor együtt soroztak, a sok fáradt fiatalember hangulatát mindig feldobta jó hangulatával, szellemességével, közvetlenségével. - A sorozás nem könnyű vásár. Egy-egy napon 35-40 embert soroznak a fiatal orvosok, tehát pörögni kell. Néha fél 11-kor a hetediknél tartottak. Ránéztem az órámra, s „elővettem" a trükkjeimet, amitől fölgyorsultak a dolgok. Persze, a tempó soha nem ment az alaposság rovására. A problémás eseteket rendre kiszűrték, az alkalmas fiúknál pedig nem volt mese. - Ugye magas a katonai szolgálatra alkalmatlanok aránya? - Sajnos, igen. Ennek az érzékeltetésére elmondom sorozásom tíz évének - mert tavaly év végén befejeztem e ténykedésemet - a legemlékezetesebb napját. 35 embert soroztak az orvosok. Kilenc fiatalember találtatott alkalmasnak, de ők a törvény adta lehetőségük folytán egytől egyig a polgári szolgálatot választották. Egy kiskatona viszont azt mondta, hogy ő a Magyar Honvédség katonája akar lenni. Elbeszélgettem vele, mire elmondta, hogy korábban itt hagyta az országot - akkor úgy mondták, „disszidált" - és beállt a a francia idegenlégióba. A nagy költségű kiképzés két és fél év volt. De mivel nem bírta, két év után elszökött. Viszont az adósság a francia állam nyakában maradt. Ekkor nemzetközi körözést adtak ki ellene. Nálunk viszont volt egy olyan BM-rendelkezés, hogy azt, aki egyenruhás testületnél szolgál, nem vihetik vissza. A fiúnk ezt tudta, s így bújt el a légió elől. Folytatom a választ a kérdésére: nagyon jó, ha a sorozottak negyven százaléka egészségügyileg alkalmas katonának. - Ezt mivel magyarázza? - Gondolja meg, hogy az 1983-84-ben született fiúk szülei még negyven év alattiak. Sokukat rosszul érintett a rendszerváltás, alig dolgoztak néhány évet, s munkanélküliek lettek, többen alkoholizálnak. Milyen lelki és egzisztenciális hátteret biztosítanak ők a gyermeküknek? - Gondolom, hogy a fiúk ápoltsógával is hiba van. - Komolyan mondom, hogy az katasztrofális. Éppen azért, hogy az ebből adódó látványtól és a többitől megkíméljék az asszisztensnőket, engem tanítottak be erre a feladatra, úgyhogy én voltam a sorozások alkalmával a „nővérke". - Mi a véleménye a zsoldos hadseregről? - Csak ez a megoldás. Szerintem nem lesz gond a jelentkezők számával, mert rengeteg a kallódó - például szakmunkás - fiatal. Rendes fizetésük lesz, ami jó irányba kalauzolja őket az életben. - Tüke szekszárdi? - Nem. Gyönkön születtem, s hozzáteszem, hogy az én famíliám 1713 óta gyönki. Minden felmenőm szőlészkedett, apámnak, aki - hála istennek, jó egészségnek örvend - most 89 esztendős, nagyobb a szőlője és a pincéje, mint az enyém. Testvéreim is ott élnek. Mi 35 éve jöttünk Szekszárdra, és fiamék szintén itt laknak. - Fia ugye Németországban végezte az egyetemet? - Igen, Drezdában végezte el a műszaki egyetemet, s közlekedési mérnök lett. Ugyancsak ott szerzett diplomát a külkereskedelmi főiskolán. Az atomerőműben dolgozik, s azóta túl van még egy főiskolán. - Kizökkentem gondolatmenetéből, de azon tűnődtem, hogy vajon ön miért nem tipikusan katonás? Inkább „civiles", mellette könnyed és joviális ember. - Hát azért inkább is-is, hogy ellentmondjak. Mindenben és mindig a rendet keresem, s várom el. Ha egy hamuzó nem elvágólagosán kerül az asztalra, azt én megigazítom. Rettenetesen zavar a kitaposott sarkú cipő, az ápolatlan haj, vagy a köröm. Jöjjön csak, nézzen be a kamrámba! - A dudáját! Ha nem látom, nem hiszem el. Mit csinált ezekkel a kapákkal? Vagy újak? - Nem újak. De mindig letisztítva kerülnek a helyükre, télre le is olajozom őket. Rend a lelke mindennek. - Hallottam, hogy a hajdani kiskatonái is gyakran felhívják, megkeresik. Biztosan emberségesen bánt velük, s nem „szadizta" őket. - A harminc éve leszereltek is felhívnak szilveszterkor, hogy jó egészséget kívánjanak „János bácsinak". Sok szekszárdi fiú is volt a katonám... például a főborászok közül a Takler, a Vida Péter, a Sárosdi Feri. - A borait is elismerik? - Bizony, hogy el. Közös ismerősünk, Módos Ernő nem régen úgy fogalmazott, hogy „János bácsi, te a kicsik között nagy vagy". - Milyen borai vannak? - Van fehérben ezerjóm, van rozém és sillerem. Megjegyzem, hogy az ételekhez jól alkalmazkodó siller bársonyosabb, mint a rozé, de fogalmazhatok úgy is, hogy „operettesebb". A vörös borok közül bikavért és cuvée-t készítek. Nézze, nem minősítem a boraimat, helyette megmutatom az arany- és nagydíjas borokért nyert serlegeket. - Gyönyörűek és büszke lehet rájuk. Közben összeszámoltam a hatvan-valahány oklevelet, amelyek bekeretezve sorakoznak a présházrész falán. Mikor épült a tanya, ami a Faddi-völgyben található? - A hatvanas években épült, s miután megvettem, sorra lecseréltem a dolgokat, például zsalugáter került az ablakokra meg ilyesmi. De mást mondok. Sokan vitatják a völgy ftevét, s azt állítják, hogy Paddi-völgy. Jó katona lévén utánanéztem, s egy 1911-ben készült térképen is Faddiként van feltüntetve. Utólag különösen örülök, hogy itt vettem a kis birtokot. Ugyanis nagyon jó barátokra, kollegákra leltem szomszédaimban. Mi kilencen remekül megvagyunk, segítjük egymást, gyakran együtt fogyasztjuk el az otthonról hozott ebédet, amit egy-egy fröcscsel leöblítünk. Ha kell, összefogunk. Nézzen körül, milyen rend van a környéken. A part lehullott omladékát a várostól alkalmanként kapott teherautóra dobáljuk, a termőföldet annak visszük, akinek szüksége van rá. - Miért lett hivatásos katona? - Amikor leszereltem - ez az ötvenes években volt - sok választásom nem akadt. Fölvételiztem Budapesten fináncnak, s föl is vettek. Közbevetem, hogy az is egyenruhás cég, de az engem soha nem zavart, sőt büszke voltam rá. Na... közben találkoztam a gyönki tüzépen katonatisztekkel, akik a helyi „kiegre" hívtak. Én pedig abban a másodpercben ott dolgoztam. Onnan Taszárra kerültem, majd két év múlva a szekszárdi laktanyába, onnan az itteni „kiegre". - Vissza a családhoz, mégp a büszkeségeihez. - Az unokáimhoz, a két kis Halászhoz! Fegyelmezett, nagyon jól nevelt és jól tanuló fiúk. Látszik, hogy a menyünk pedagógus. De aranyos, tündér asszony! Tudja a betyár, hogy feleségemmel, Erzsikével együtt nagyon szeretjük, s mind a négyükre büszkék vagyunk. - Mit szól, hogy bikavér ügyben Eger és Szekszárd között oldódik a viszony? - Nagyon helyeslem és örülök. Úgyhogy a régi viszályt föl sem emlegetem. Inkább az itteni bikavérről mondok néhány fontosat, megjegyezve, hogy én magam is nagyon szeretem, de fröccsnek sajnálom. Mint tudja, a bikavér házasított bor, de nem mindegy, hogy milyen összetételi arány ki legjobban e csodás bor jell^ff zőit. Ne legyen kemény, durva, inkább visszafogott. Már akkor figyelni kell, amikor a kádon van. Tudom, hogy mennyi volt a napfényes órák száma, a csapadék milliméterben... Ezt mind írom. Az indítás a legfontosabb. Asszonyos példával élve: ha megfőtt a pörkölt, de nem a legjobban sikerült, akkor kérhetik, hogy csináljon valamit János bácsi. Mit csináljak? Legföljebb megsózhatom. Vagyis gondosan kell föltenni az ételt. - A mostaniakhoz hasonló jó borokat és hozzájuk remek étkeket kívánok, s kérem, hogy... - Köszönöm és már mondom is. Szeretném, ha Sebestyén Gyulával beszélgetne. A szorgalmas fiatalember villamostechnikus. A nulláról indult, és saját erejéből hozott létre egy komoly céget svindli és szemfényvesztés nélkül rengeteg munkával. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági