Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)
2002-06-23 / 24. szám
, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2002. JUNIUS 23. -J Szekszárdon Iris Ambor az izra eli nagykövetségről Napjainkban sajnos egyre inkább „teret hódít" az erőszak, történjék ez - ahogy mondani szokás - kicsiben vagy nagyban. Ezért válik különösen fontossá az öszszetartás, a már meglévő baráti kapcsolatok ápolása vagy újabbak létesítése. A fentiek jegyében látogatott Szekszárdra Iris Ambor, az Izraeli Nagykövetség első titkára, akinek a közeljövőben jár le második kiküldetési ciklusa. Már hét éve „tartozik" a Külügyminisztériumhoz, jelenlegi munkáját megelőzően pedig Azerbajdzsán nagykövete mellett dolgozott. Iris Ambor szerint figyelemre méltó, hogy politikai vonalon egyre jellemzőbb a női munkaerő megjelenése. Mikor ő végezte a politikai tanulmányait, 46%-os, a következő évben már 50%-os volt a női résztvevők aránya. Egy nő legyen ugyanolyan határozott, céltudatos, mint egy férfi! Ő például - beszélgetésünkkor elmondta - nem fogadja el válaszként a „nem"-et. Szereti, ha a dolgok a helyes, civilizált medrükben folynak, ha pontosak és áttekinthetőek. Mendel óta tudjuk, hogy a tulajdonságok két generációként öröklődnek a legszembetűnőbben, talán ennek szele érinti meg Iris Ambor természetét, gondolkodásmódját is. Dédnagyanyja ugyanis 1905-ben emigrált Izraelbe a cionizmus kapcsán. (A cionizmus az Idegen Szavak és Kifejezések Kéziszótára szerint újabbkori zsidó világmozgalom, mely Palesztinában együvé akarja gyűjteni a zsidóságot. Alapítói Theodor Herzl és Max Nordau voltak.) Elképzelhető, mekkora bátorságot kívánt egy ilyen cselekedet egy nőtől a múlt század elején. Az „irányvonal" tehát adott volt. Iris Ambor magyarországi tartózkodása idején igyekezett minél mélyebben megismerni, megérteni népünk kultúráját. A magyar filmeket, a kortárs tánc- és filmművészetet mindenképpen közvetítené az izraeli embereknek. Pozitívnak tartja bennünk, hogy gyorsan és eredmény szempontjából sikeresen tudunk dönteni váratlan helyzetekben. Az Izrael és Magyarország közötti baráti kapcsolat erősítését szolgálja az a csereprogram is, amely során például a Rajkó Zenekar mutathatja be érzésvilágát, tehetségét. Arra a kérdésre, hogy mit üzenne önöknek, egy barátságos mosoly kíséretében kijelentette: sok mindent! A lényeg talán így foglalható össze: mindig szükség van egy barátra, egy igaz barátra, aki akkor is mellettünk áll, ha nehéz helyzetben vagyunk. Panyi Zita CIVIL IIEI^l TERMÉSZETVÉDELMI TALÁLKOZÓ 2002. július 25-28 között Paks-Cseresznyéspusztán kerül megrendezésre Tolna, Baranya és Somogy megye természetbarátainak találkozójára. A programból: szalonnasütés, diavetítés, hajókirándulás a Gemencbe, Atomerőmű látogatás, városi fakultatív programok, éjszakai tájékozódási túraverseny, lovaglás, strandoíás, turistabál a györkönyi pincefaluban. (Forrás: IFU Firka) A SOROS ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATAIBÓL Fogyatékkal élőknek gondnokság és érdekérvényesítés A pályázat célja az értelmi fogyatékossággal élő emberek jogérvényesülésének elősegítése. Beadási határidő: 2002. július 5. Környezetvédelmi civil jogérvényesítés A pályázat célja a környezet védelme érdekében az állampolgári részvételi jogok gyakorlásának elősegítése, a kollektív jogérvényesítés lehetőségeinek és a jogi eljárásokban való állampolgári részvétel szakmai kompetenciájának szélesítése, felkészülés a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről Beadási határidő: 2002. július 2. Információ: www.soros.hu TÁRSADALMI SZERVEZETEK LISTÁJA A PARLAMENTBEN Az Országgyűlés elnöke közzétette a minisztériumok úgynevezett „lobbylistáin" szereplő civil szervezetek összesített listáját. A listán szereplő szervezetek megkapják véleményezés céljából az ő tevékenységüket érintő törvényjavaslatokat a törvényjavaslatot kidolgozó minisztériumtól. A listára kérvény alapján kerülnek a civil szervezetek. Az eddig felvett szervezetek névsora irodánkban, vagy a Parlament honlapján megtekinthető. TM GYIK - Civil Ház 7100 Szekszárd, Béla tér 6. - Tel./fax: 74/416-160 e-mail: civilhaz@axelero.hu web: www.webmagazin.hu/civilhaz Túl a negyedik éven Charter ünnepét tartja a Szekszárdi Rotary Club Június 22-én tartja - megalakulásának negyedik évfordulóján - hagyományos Charter ünnepségét a Szekszárdi Rotary Club. A leköszönő elnök, dr. Hankovszky Zsolt az elmúlt évet értékelve lapunknak elmondta, hogy a 2001/2002-es év sikeres év volt a klub történetében. A klub anyagi téren is, és létszámát illetően is stabilizálódott. Az év során 50 klubülést tartottak, melyeken rendkívül színes és érdekes előadások hangzottak el többek közt az ékszerkészítésről, a megyei könyvtárról, a hajléktalan kérdésről. A klubban bemutatkozott a statisztikai hivatal, a Pécs Minaret Lions Klub, a Szekszárdi Nőegylet. A klub egyik összejövetelén kilátogatott az épülő Duna-hídhoz is. A Szekszárdi Rotary Club sikeresen folytatta azokat a támogatási projektjeit, amelyeket a korábbi években indított. A Faddi Gyermekotthon javára alapítványt hozott létre, és természetesen a korábbi évekhez hasonlóan 2001 karácsonyán ismét ajándékokat juttatott el a klub a gyermekotthon lakóinak 120 ezer Ft értében. Támogatta a klub a Tolna Megyei Önkormányzat Csecsemő- és Fogyatékosok Otthonát 75 ezer Ft értékű ajándékkal. A kórházban immár hagyománnyá vált, hogy karácsonykor a klub szervezésében és finanszírozásában bábelőadás feledteti a gyermekkorházban betegeivel az otthon hiányát. A klub egy tolnai kisfiú májátültetésének költségeihez is hozzájárult 50 ezer Ft-tal. Karácsonyi ajándékok átadása a gyermekotthonban A Szekszárdi Rotary Club a JA hetséggondozásban is részt kívaB vállalni, ezért a városi fenntartású 6 általános iskoláknak 30-30 ezer Ft-ot ajánlott fel azzal a céllal, hogy az összeggel az iskola a tehetséges és szorgalmas, sikeres tanévet zárt tanulóit megjutalmazhassa. A Rotary International ifjúsági programjának keretében a szekszárdi klub 1 fő Japánba való kiutazásának megszervezésében is tevékeny szerepet vállalt. Dr. Hankovszky Zsolt a Charterünnepségen egyéves elnökségéről lemond - ezt az alapszabály szerint teszi, mely kimondja, hogy a klub tagjainak évente váltaniuk kell a tisztségviselőket - az elnöki tisztet a következő „Rotary-évben" Szabó Zsolt tölti majd be, akit terveink szerint lapunkban is megszólaltatunk majd. Három halálos áldozatot követelt az esti baleset 2002. június 15-én, a késő esti órákban súlyos baleset történt az 5112-es út 6-os kilométerénél, ahol egy Suzuki személygépkocsi lesodródott az útról, átrepült egy kisebb patakon, majd egy beton támfalnak ütközött, végül az autó a tetején átfordult. A baleset során a kocsiban ülő négy személy a járműből kiesett. A helyszínen életét vesztette egy 25 éves férfi, aki a gépkocsit vezette, és utasai közül két 20 éves lány. A harmadik utast, egy 17 éves fiatalembert a mentő súlyos, életveszélyes sérüléssel szállított a kórházba, jelenleg állapota kielégítő. Mind a négyen szekszárdi illetőségűek. A baleset okait a rendőrség vizsgálja, az eddigi adatok szerint a gépkocsi vezetője a járművet nem az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel vezette. A kocsiban a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak. Az anyag összetételének megállapítása és a körülmények kivizsgálása érdekében a rendőrség szakértőket vont be. Kábítószer-terjesztőkre bukkantak Tolnán Több jelzés érkezett a rendőrségre, hogy Tolnán kábítószer-terjesztők tevékenykednek. Hétvégén a rendőrök az információkat ellenőrizték, majd két helyen házkutatást tartottak. Ezek során 30 darab Extasy tablettát, valamint 10 g kokaint tartalmazó anyagot találtak. A rendőrök továbbá több ezer zárjegyre bukkantak az egyik lakásban. Az ügy kapcsán két személyt őrizetbe vettek, a bíróság azóta elrendelte előzetes letartóztatásukat. A nyomozást a Tolna Megyei rendőr-főkapitányság folytatja.